Új Dunántúli Napló, 1992. október (3. évfolyam, 271-300. szám)

1992-10-28 / 297. szám

Két év alatt: takarékszövetkezeti hálózat A Magyar írószövetség a többpártrendszerben már nem tölthet be politikai szerepet, a demokráciát, a humanizmust és a nemzettudat erősödését kell szolgálnia - mondta elnöki be­számolójában Jókai Anna a szövetség egynapos közgyűlé­sén 300 résztvevő előtt a Pesti Vigadóban. A politikussá vált írók olyan keresztet vettek a vállukra, ame­lyet csak ők vehetnek le. Az alapszabály vitájában két, a napi politikát érintő felszóla­lás is elhangzott. Könczöl Csaba és Csalog Zsolt elmond­ták: nem akarnak együtt ülni Csurka Istvánnal a szövetség­ben. Csalog Zsolt meglátása sze­rint, ha nem találnak megoldást a kérdés rendezésére, akkor sok tag fog kilépni az írószövet­ségből. Földrajz szaknapok a JPTE-n Tanárok és diákok közös tú­rájával kezdődik ma a JPTE Természettudományi Kar föld­rajz szakos hallgatóinak ren­dezvénysorozata. Csütörtökön délelőtt a TTK C. épületében vetítéssel egybekapcsolt útibe­számolók hangzanak el, majd délután vidám, évfolyamok kö­zötti játékos, műsoros vetélkedő zajlik. A földrajz szaknapok, a III. évfolyamosok rendezésé­ben, bállal fejeződik be. Idősek Népfőiskolája Sátorhelyen Negyvennégyezer forint tá­mogatást nyert a Sátorhelyi Idő­sek Klubja az idei közművelő­dési pályázaton. A pénzből „Őrizd meg jól az életet!” cím­mel népfőiskolát indítanak, amely a helyi népszokások, ha­gyományok felelevenítését szolgálja. Az előadások mellett, kirándulások és közös munka szerepel a tematikában. A ta­vasz végéig tartó népfőiskola nyitó rendezvénye e héten, pén­teken lesz. Az Új Dunántúli Napló Kétújfalun Tegnap este kétújfalui olva­sóink meghívására a helyi kul- túrházban olvasói fórumon vet­tek részt szerkesztőségünk kép­viselői. A fórum házigazdája Farkas János, Kétújfalu pol­gármestere volt. A rendezvé­nyen lapunkat Lombosi Jenő fő- szerkesztő, Miklósvári Zoltán főszerkesztő-helyettes, Bebesi Károly szerkesztő és Benked Tibor előadó képviselték. Előfizetésgyűjtő akciót indított lapunk a közelmúltban, melynek nyertesei tegnap vehették át értékes díjaikat szerkesztőségünk­ben, valamint az új Centrum Áruházban. A kisorsolt nyeremé­nyek között voltak háztartási kisgépek és az októberi fődíj, egy százötvenezer forint értékű kismotor. A fődíj nyertese a bere- mendi Kele Mihály méhész (középen) aki lapunk munkatársától Vókó Anitától vehette át az inditókulcsot. Fotó: Läufer L. Képviselő-testületi ülés Szigetváron A város üzemelteti a távfűtést? Két fontos eseményről is tá­jékoztatták tegnap a szigetvári önkormányzati ülésen a képvi­selőket a megtárgyalandó 16 napirendi pont előtt. Dr. Aracsi József jegyző elmondta, hogy sikerült megegyeznie az érintett önkormányzatoknak a PÉTÁV működtető vagyonának felosz­tásáról. Ez alapján előre látható­lag ’93 január 1-jétől önállóan üzemeltethetnék a települések a fűtési rendszereket, a működ­tető vagyon fűtőolaj, mérőmű­szerek és egyéb berendezések formájában kerülne szétosz­tásra, azzal a kitétellel, hogy a kintlévőségeket levonják az érintett önkormányzatok va­gyonrészéből. Dr. Fekete Má­tyás az egészségügyi és szociá­lis bizottság elnöke tájékoztatta a képviselőket, hogy a házior­vosok a kollektív egyezmény tisztázását és mielőbbi megkö­tését sürgetik, az ügyeleti díj, az útiköltség és az autóvezetési pótdíj vonatkozásában, ugyanis november 15-ig szerződést kell kötnie az önkormányzatnak a háziorvosokkal a jövő évi térí­tésekre vonatkozóan. Az előterjesztés alapján 1997-ig szólt volna a város közművelődési koncepciója, azonban általános jellege és a tárgyi feltételek hiánya - műve­lődési ház - miatt csak 94-ig fogadták el a programot a kép­viselők. Nehéz koncepciót kia­lakítani bizonytalan ideig tartó nagyberuházás alatt, rövid távra megbízott művelődési ház-ve­zetővel, új közművelődési, il­letve közgyűjteményi törvény és végrehajtási utasítás nélkül. Beszámolót hallgattak meg a gimnázium és egészségügyi szakközépiskola helyzetéről és jövőbeni elképzeléseiről, vala­mint a városgazdálkodási kft. működési tapasztalatairól. „Vizespróba” a bősi erőműnél „Vizespróbát” tartottak ked­den a bősi erőműnél. Mint Stefan Molnár, az erő­műépítési kormánybiztos hiva­talának vezetője a CSTK hí­rügynökséggel közölte, a Duna folytatódó elrekesztése nyomán a felvízcsatomába került víz- mennyiséget a turbinákhoz irá­nyították, és ott próbaüzemet végeztek. Ahhoz, hogy az erőmű áramot termeljen, a tur­binákon előkészítő munkálato­kat kell végezni. Ezt az előké­szítést egyelőre - kísérleti jel­leggel - csak az egyik turbinán végezték el. Csehszlovák rész­ről korábban közölték, egyelőre nem kívánják üzembehelyezni az erőművet. Két év alatt autonóm pénzin­tézetek jól működő hálózatává szeretnék szervezni a magyar- országi takarékszövetkezeteket - mondta az MTI-nek Gergely Sándor, az Országos Takarék­szövetkezeti Szövetség elnöke. Mind a lakossági szolgáltatáso­kat kínáló bankok erősödő ver­senye, mind a bankszolgáltatá­sokat igénybe vevők jelentős körének igényei szükségessé te­szik ezt a változást. Az alapvető cél, hogy az ügy­felet, bármelyik takarékszövet­kezeméi is helyezte el pénzét, ki tudják szolgálni az ország min­den pontján, ahol takarékszö­vetkezet található. Ezért dolgo­zóik továbbképzésével párhu­zamosan szeretnék kiépíteni számítógépes információsháló­zatukat, majd csatlakozni a vár­hatóan hamarosan működni kezdő Giro-rendszerhez. A ta­karékszövetkezeti hálózat mű­ködésének szintén feltétele, hogy erősödjék a három éve a takarékszövetkezetek által ala­pított Takarékbank „csúcs- bank”-szerepe: még inkább lik­viditási központtá váljék. Az országban található 1800 takarékszövetkezeti fiók közül 700 olyan helyen működik, ahol semmilyen más pénzintézet nincs. Hogy a takarékszövetke­zeti rendszer jól láthassa el fel­adatát, komoly tőkefeltöltésre lenne szükség a következő években. Befektetőként - Ger­gely Sándor szerint - a külön­böző nemzetközi szervezetek mellett elsősorban az állam jö­het szóba. A tőkebefektetésen kívül az állam adókedvezmény­nyel, esetleg költségvetési tá­mogatással is segíthet az egyre fontosabb lakossági szektorban kulcsszerepet betöltő szövetke­zetek megerősítésében. Francia balettosok mutatkoznak be műsorukkal ma este Pécsett (Tudósítás a 2. oldalon) Fotó: Läufer László Millennium Pannonhalmán 1996. augusztus 20.: a nemzet zarándoknapja Alapításának 1 000. évfordu­lójára készül a pannonhalmi Szent Márton monostor. A Szent Benedek Rend már a múlt évben elkezdte a millenniumi ünnepségekre a felkészülést. Az eddigi eredményekről, a to­vábbi tervekről tartottak tegnap az apátság épületének Aszt- rik-termében sajtókonferenciát Dr. Várszegi Asztrik főa- pát-püspök és a főapátság elöl­járói. Az országgyűlés a múlt év­ben szavazta meg a monostor felújításához szükséges száz­millió forintot, amelyet éven­kéntjuttat a parlament a magyar kultúra, művelődés és hitélet kivételes rangú központjának. A részletes program kidolgozá­sán a főapátság millenniumi bi­zottsága dolgozik. Már most bi­zonyosnak látszik egy nagysza­bású történelmi kiállítás, szá­mos tudományos intézet köz­reműködésével. A nyitó ren­dezvény azonban - 1996. már­cius 21-én - Szent Benedek atya, Európa védőszentjének, a nyugati szerzetesség megterem­tőjének ünnepe lesz, a zárás pe­dig november 19-én, Szent Márton ünnepén. A várható programok között megemlítette a főapát a nemzetközi napot, amikor a bencés konföderáció apátjai érkeznek majd Pannon­halmára, illetve a magyar kato­likus püspöki kar meghívását. Augusztus 17-én az állami veze­tést szeretnék vendégül látni, Augusztus 20. pedig az egész nemzet számára meghirdetett zarándoknap lesz. Mészáros A . Az Országgyűlés megkezdte a jövő évi költségvetés tárgyalását Kedden az Országgyűlés megkezdte az 1993. évi költ­ségvetés maratoni hosszúságú­nak Ígérkező tárgyalását. Kupa Mihály pénzügyminiszter expo­zéjában kiemelte: a nagymér­tékű - 185 milliárd forintosra tervezett - hiány ellenére folyta­tódik a szerkezetváltás, vala­mint az infláció és az infrastruk­turális lemaradás csökkentése. Az előterjesztés felkarolja a le­maradó régiókat, serkenteni igyekszik az agrárgazdaságot, s törekszik arra, hogy kompenzá­ciós elemek beépítésével eny­hítse a rászorulók gondjait. A kormányzat jövőépítési szemlé­letét igazolja - mondta Kupa Mihály -,’hogy a törvényjavas­lat kiemelten kezeli a felsőokta­tást. A költségvetés ésszerű ta­karékosságra sarkallja az in­tézményeket, rákényszerítve azokat a szervezetkorszerűsí­tésre. A program továbblépés a korszerűsödő adórendszer, il­letve a pénzügyi fegyelem, az adómorál és az állami vagyon ellenőrzésének szigorítása te­rén. Mivel a tervezet nem tartal­maz többletet a családi pótlékra, a nyugdíjemelésre szánt összeg nem követi a tényleges áremel­kedést és a költségvetési intéz­mények — mintegy egymillió keresőt érintő - automatikus béremelése jövőre elmarad, a pénzügyi tárca ezeken a lakos­sági jövedelmekhez kapcsolódó területeken számít leginkább az országgyűlési képviselők ellen­állására. Kupa Mihály szerint jövőre a termelői árak 9-11 szá­zalékos és a fogyasztói árak 16-19 százalékos éves növeke­dése mellett a kétkulcsos (8 és 25 százalékos ) áfa bevezetésé­vel, az infrastruktúra szerény mértékű fejlesztésével és az ag­rárpiac stabilizálásával járó ár­emelkedések vállalhatók. A pénzügyminiszter arra számít, hogy 1993-ban a telje­sítmény és a lakossági fogyasz­tás visszaesése megáll, sikerül elérni a beruházások terén (Folytatás a 2. oldalon) Antall József Londonba utazott Antall József kedden dél­után Londonba utazott. A mi­niszterelnök részt vesz John t Major brit miniszterelnök és Jacques Delors, az Európai Közösségek bizottságának el­nöke, valamint a Visegrádi Csoport országai szerdán le­zajló találkozóján. A minisz­terelnök külön találkozik John Major-rel is. Az egynapos csúcstlálko- zóra a miniszterelnököt elkí­sérte Jeszenszky Géza kül­ügyminiszter, Kupa Mihály pénzügyminiszter, Kádár Béla, a nemzetközi gazdasági kapcsolatok minisztere, Mar- tonyi János külügyi államtit­kár, valamint Marinovich Endre kabinetfőnök. Antalpé- ter Tibor hazánk londoni és Granasztói György brüsszeli nagykövete Londonban csat­lakozik a kísérethez. Antall József miniszterel­nök szerdán a késő esti órák­ban tér haza. „Közelebb az ügyfelekhez!” Beszélgetés Bőd Péter Ákossal, a Magyar Nemzeti Bank elnökével (3. oldal) KÖZÉLETI NAPILAP Dunántúli napló III. évfolyam, 29ff. szám 1992. október 28., szerda Ára: 13,80 Ft A Magyar írószövetség kongresszusa

Next

/
Oldalképek
Tartalom