Új Dunántúli Napló, 1992. október (3. évfolyam, 271-300. szám)
1992-10-24 / 293. szám
8 üj Dunántúli napló 1992. október 24., szombat Bertók László Abban is leginkább Vése Szőkedencs Somogyszob Csurgó Marcali Nagyatád Vése s újra mert elöl is Vése Szőkedencs Somogyszob Csurgó húzza a verset a forgó ontja a szálat a cséve most leszek az aki mégse életem fele a hat szó mindig a másikban volt jó abban is leginkább Vése lett végül is egyetlen kéve füstöl alatta a tarló oltom is fújom is hajhó mintha a kedvemért égne. Mihalik Zsolt Nemzedéki Elmondták azt is nekünk - itt mindenkinek személyes ügye volt és magán Don-kanyarral rendelkezett és halkan azért kimutatta folyton aztán csak építette egyre feljebb de később lelkének krátereiben érezte hogy túlzott tán e hevület de másnak a kiskönyve üszkösödött annak idején Elmondjuk azt is nekik - hogy mi harcoltunk a Holdraszállásért és Európa biztonsága tőlünk és az atommáglyahalál ellen és a világszabadság is küszöbön állt és megünnepeltük május elsejét de legalább szinte minden pénteken érkezett szalon sör az abc-be annak idején Rózsa Endre Ott leszek Pusztítóan hat a lét rám. Mint elhagyott ördöglétrán fokról fokra lefelé halad valaki, és minden neszre észvesztő sötétbe veszne. Holtra váltan tapogat falat, de nem tudja, miért mászik. Érthetővé lesz a másik, aki eddig leereszkedett. De hogy mi lesz, mi jön - ez tán fölösleges kérdés eztán. Üdvöm: e lejáró szerkezet, s megszoktam a vak mozgást már. Téglafalnedv, ami átjár. Lehet: feneketlen-mély kúté. Se nap tükre, se hold tükre, csak zuhanok mindörökre. Lehet, hogy egy önfaló lyuké vagyok már, mely mindent elnyel? Erre születsz, balfék ember? Hej, te álomkék, múlandó világ! Csak azt tudom - uram, halld már - ott leszek a csobbanásnál. S indulunk az ismeretlen iránt. Tízéves a «JAK füzetek: Fasírt, avagy beszélgetés a „fiatal irodalomról” Takáts József 30 esztendős fiatalember. Pécsett él, a Szegedi József Attila Tudományegyetemen XIX. századi magyar politikai eszmetörténetet tanít. Számos irodalmi lap alapítása fűződik a nevéhez. Jelenleg az éppen tíz esztendeje indított JAK fUzetek szerkesztője. Erről és a magyar irodalom helyzetéről beszélgettünk vele.- Pontosan tíz évvel ezelőtt jelent meg a JAK füzetek sorozat első kötete Fasírt avagy viták a „fiatal irodalomról" címmel. Akkoriban az írók jó részének munkáit átszőtték a politikai elemek. Mennyiben változott a helyzét mára?- A JAK a 80-as évek elején, amennyire én meg tudom ítélni, hiszen akkoriban még nem voltam a tagja, egy miniatűr dilettáns parlamentként működött. Az akkori vezetőségben ott volt Tamás Gáspár Miklós, Lez.sák Sándor, Szilágyi Sándor, Szilágyi Ákos, Elek István, olyan figurák, akik ma részben a parlamentben ülnek, de minden esetre fontos szereplői a magyar politikai életnek így vagy úgy, és kevéssé gyakorlatias, harcos vitákat folytattak elméleti problémákról, hogy hogyan kell értelmezni bizonyos fogalmakat, arról, hogy milyen lépést tegyenek Aczél Györgynek vagy a pártközpontnak valamilyen húzására, amit ők sérelmesnek találtak, tekintettel az irodalom autonómiájára. Ennek örökre vége van. A JAK, akárcsak az irodalom, visszakerült a saját helyére, azaz egyre kevesebb embert érdekel, hisz nagyon messze kikerültek belőle a politikai dilemmák, s tulajdonképpen ma semmi másról nincsen benne szó, mint meglehetősen gyakorlatias kérdésekről: hogyan lehet pénzt szerezni arra, hogy rossz szociális helyzetben lévő íróknak ösztöndíjat tudjunk adni, hogyan lehet pénzt szerezni egy író konferenciára, ahol fiatal kritikusok elmondhatják a véleményüket arról, mik a kulcsfogalmai a jelenlegi magyar irodalomnak, hogyan lehet egy újonnan induló világ- irodalmi fordítási folyóirat számára pénzt szerezni, mert egy ilyen folyóiratra mégiscsak szükség volna és így tovább. Ilyen gyakorlatias problémák merülnek föl, és meglehetősen kevés szó esik a politikáról, de még az irodalom elvi kérdéseiről is. Mert a JAK nem egy műhely, nem egy szellemi közösség, hanem egy gyakorlatias szervezet. Az a dolga, hogy lobbyzzon a fiatal írók érdekében, a fiatal írók által készített lapok érdekében, az a dolga, hogy megteremtse a lehetőséget arra, hogy valamilyen szellemi diskurzus alakuljon ki a fiatal írók között. De nem az a dolga, hogy önmaga legyen a főszereplője egy ilyen szellemi diskurzusnak.- Valóban úgy tűnt a rendszerváltás után, hogy az irodalomból kivonul a politika. De az utóbbi időkben mintha kezdene visszaszivárogni, legalábbis rangos írók nyilatkoznak arról, hogy nem szabad félrevonulni, még Nádas Pétertől is lehetett olvasni politikai tartalmú írást.- Természetesen különböző írók megjelentetnek időnként politikai írásokat is, de magának az irodalmi életnek a politikai súlya tulajdonképpen nagyrészt elveszett. Az egy másik kérdés, hogy a ’89-es átalakulásnak nagyon sok humán értelmiségi és író fontos szereplője volt, akik aztán hatalomra kerültek, vagy a hatalmat jelentősen tudják befolyásolni. Mindaddig, amíg ezek az emberek részt vesznek a politikaformálásban, addig ez az irodalom versus politika kérdés fel fog merülni, és nem kizárt, hogy meg fog születni előbb-utóbb egy olyan írásmű is, mint valamikor Babitsnak Az írástudók árulása című dolgozata volt, mert félig-meddig erről is van szó. Arról, hogy akik a hatalom közelébe kerültek, azok elárulták ennek a céhnek, az írói rendnek a szabályait. De szeretném megjegyezni azért, hogy a JAK-nak a világában mindez a legkisebb mértékben sem érzékelhető.- Kik a JAK tagjai?- Kétféle feltételnek kell eleget tennie annak, aki a JAK-ba akar tartozni: egyik az, hogy magyarországi írónak kell lennie, a másik pedig, hogy 35 éven alulinak kell lennie. Ez egy örökölt, a JAK alapításakor megállapított szabály, valószínűleg a KISZ-tagság szabályaihoz alakították annak idején. Mi azonban nem foglalkoztunk eddig ennek a felülvizsgálatával. Vannak olyan szabályok, amik az első pillanatban nem is tűnnek ésszerűnek, és egyetlen érvet sem lehet fölhozni mellettük, s mivel működőképesnek bizonyulnak az idők folyamán, ezért ragaszkodnunk kell hozzájuk. Ez egy ilyen nem ésszerű szabály. Ezen túl semmiféle más közösség nem fűzi össze a tagjait. Fiatal írókról van szó, egészen különböző műveket írnak, ezek egészen különböző szemléleteket testesítenek meg, egészen különböző politikai nézeteik lehetnek, egészen különböző irodalmi irányzatokhoz tartozhatnak. A JAK maga ezekkel a kérdésekkel nem foglalkozik. Valamilyen menedzseri funkciót próbál betölteni az irodalom világában, ahol nagyrészt meglehetősen kevéssé gyakorlatias emberek mozognak. Egy ilyen világban próbál meg különböző eseményeket szervezni. De maga a JAK nem kíván semmiféle nézetet megjeleníteni, semmilyen irányzat mellett állást foglalni. A JAK-on belül ebből a szempontból teljes mértékű pluralizmus van, olyan mértékű, hogy maga a kérdés sem szokott fölvetődni, hogy mi a fontosabb és a kevésbé fontos.- Vannak olyan nézetek, melyek szerint Magyarországon létezik egy Esterházy, Nádas, Mészöly, Mándy stb. által fémjelzett első vonal, majd egy hatalmas űr, és aztán következik a maradék, utána pedig a szemét. Hiányzik tehát a másod- és harmadvonal, amely jelen volt a harmincas években. Igaz lehet- e ez az állítás?- Sokan beszélnek arról, hogy Magyarországon nincs tisztes középszint az irodalomban. Ennek van igazsága, de nem a szépirodalom esetében, hanem olyan műfajoknál, amelyek írói műfajok, de nem a szépirodalom körébe tartoznak. Egyrészt valószínű, hogy a lektűr esetében jelentkeznek. Meglehetősen alacsony színvonalú lektűrök jelennek meg Magyar- országon, másrészt az újságírás terén. A kulturális újságírók a lapok túlnyomó részében jóval messzebb vannak attól az irodalmi szinttől, amelyen a szépírók írnak. Egyrészt itt jelentkezik ennek a középszintnek a hiánya. Másrészt nagyon hosszú ideig súlyos probléma volt, hogy néhány kivételtől eltekintve a magyar irodalom jelentős alkotóinak 90 - 95%-a Budapesten élt, és a vidéki városokban szinte senki, vagy aki ott élt, az elkallódott. Roppant kevés példát tudunk arra, hogy ezt valakinek sikerült elkerülnie, azok a példák általában pécsiek. Bízom abban, hogy ez a trend, ami pusztán egy általánosabb problémának a vetülete, annak, hogy Budapest ebben az országban az egyedüli szellemi központ, és a vidéki városok nem képesek a lehető legkisebb mértékben sem kulturális központokká válni; megragadnak valami alig működő provinciális szinten. Bennem van némi reménykedés, hogy ez talán megváltozhat, legalábbis az irodalmi részét tekintve; az én nemzedékemnek nagyon sok író tagja maradt vidéki városokban, hiszen nagy része vidékről indult. Abban az esetben, ha képesek leszünk kisebb irodalmi és kulturális intézményeket itt megteremteni, és találkozik a törekvésünk egy olyan kulturális várospolitikát folytató városvezetéssel, amelyik fölismeri azt, hogy a városnak a presztízséhez éppúgy hozzátartozik az utak állapota, a szennyvízelvezető csatornák állapota, mint a kultúrának az állapota, s annak érdekében, hogy Magyarországon a kulturális élet némileg decentralizált legyen, tud is tenni valamit, talán néhány év, évtized múlva ez a helyzet egy kicsit megváltozhat.-Mióta és meddig szerkeszted a JAK füzeteket?- Ez év elején indítottam újra azt a sorozatot, melynek addig megjelent ötvenvalahány kötete, mert két évvel ezelőtt az addigi kiadója megszüntette. Nem volt pénze a kiadás folytatására. Ebben az évben sikerült újra indítanom, az új sorozat első öt kötetét szerkesztettem én. Ebből három megjelent, kettő október végén jelenik meg. Már lemondtam a szerkesztői posztról, és decemberben új szerkesztő fogja jegyezni a sorozatot két éven keresztül.- Várható valami másnak az elindítása? Hiszen már több folyóirat alapításában vettél részt.- Ha egyáltalán valaha elindítok valamit, akkor azt Pécsett szeretném. Van a JAK-nak egy távolabbi terve, ami Pécshez kötődik. Jó lenne itt egy év- ről-évre megtartandó JAK tanulmányi napokat rendezni, amik irodalmi és művészeti kérdésekről szóló konferenciák lennének, ahol a fiatal generáció legjelentősebb kutatói vennének részt; ilyen jellegű, színvonalas konferencia hiányzik a magyar irodalmi életből. 1993-ban rendeznénk meg, és hogy ez a maximum lesz-e, amit itt tudunk csinálni, vagy a kezdete valamilyen hosszabb útnak, az majd kiderül. Cs. L. Nevető elődeink A T. Ház humora Az 1867-es kiegyezés után hazánkban erőteljes gazdasági fejlődés vette kezdetét. A látványos eredmények mellett a politikai élet is megélénkült. Sorra alakultak az új pártok, s a politikai pluralizmus legfőbb színtere az Országgyűlés lett. A törvényalkotást nemcsak éles viták, politikai csatározások kísérték, de a T. Házban az élcelődés, a csípős humor is jó talajra lelt. Anekdotáink a képviselőház hétköznapjaiba adnak betekintést. * 1872-ben, a Lónyay-kor- mány bukása után a király Pesten járt a válság megoldását szolgáló tárgyalások érdekében. Mikor visszautazott Bécsbe, sok képviselő ment ki elé a pályaudvarra tisztelegni. Zichy Manó gróf is. Neki mondta a király:- Remélem, Önnel a jövő képviselőházában találkozom.-Nem leszek többé képviselő, felség, mert nincs már több Deák-párti ember, csak három.- S ki az a három?- Az egyik én vagyok, a másik Deák Ferenc, a harmadik felséged. Ez pedig kevés. Eötvös Károly lement egy Veszprém megyei községbe, hogy fellépjen képviselőjelöltnek. Barátságosan fogadták a községi elöljáróságon. A bíró azzal szakította félbe a társalgást, hogy mennie kell az állomásra.- Kit vár ott, bíró uram?- Hát az ellenjelöltet.- Ejnye, hát csak nem akarnak velem szemben ellenjelöltet? ^De akarunk. A választáshoz legalább kettő kell. Hogyan válasszunk egyből? Wahrmann Mór, a magyar parlament első zsidó tagja okos ember volt. Az volt viszont a gyengéje, hogy amit egyszer állított, attól nem állt el a világ minden kincséért sem. Egy alkalommal így szólt hozzá társa:- Kedves barátom, veled nem merek vitatkozni. Okosabb vagy az Istennél is.- Mármint én? - kérdi Wahrmann, nem tudva, hová akar kilyukadni a barátja.-Persze, hogy te. Mert az Isten mindent tud, de Wahr- mann Móric mindent jobban tud! Jk Urbanovszky János neve, munkássága már feledésbe merült. A neves anekdotagyűjtő, Tóth Béla jóvoltából csak annyit tudunk róla, hogy országgyűlési képviselő volt a század végén. Viszont fennmaradt egy mondása, amely máig tanulságos. Ő mondta, az elfeledett honatya:- Szeretném látni azt a kormányt, amelyet én ne támogatnék! Az ülés végén a T. Ház ruhatárában a szolga tévedésből Lónyay Menyhért egykori pénzügyminiszter felsőkabátját adta Deák Ferencnek. Az öregúr csak nézegeti a felöltőt, éppen olyan, mint az övé, felveszi. Kis idő múlva leveszi, mert látja a tévedést, és visz- szaadja a kabátot.-Hasonlít az én kabátomhoz, de nem az. Igen nagy a zsebe. Bánffy Dezső miniszterelnök korábban így szólt Her- czeg Ferenchez, aki akkoriban szabadelvű párti képviselő volt:- Ugyan, kérlek, mi lehet az oka annak, hogy az ellenzéki lapok mind érdekesek, a kormánypártiak pedig csapnivalóan unalmasak? Herczeg így válaszolt:-Az ok igen egyszerű, kegyelmes uram. Az ellenzéki lapokat a közönségnek írják, a kormánypártiakat teneked, kegyelmes uram. Jk Csanády Sándor képviselő nagy ellensége volt Tisza Kálmánnak. Egy ízben, amikor Csanády lehazaárulózta Tiszát, a beszéd után a miniszterelnök azonnal felállt, hogy reflektáljon az elhangzott beszédekre. A képviselő azt hitte, hogy Tisza Kálmán most vele fog polemizálni, kezét a fülére tette, de még így sem hallotta a halk beszédű miniszterelnök szavait. Mérgesen rákiáltott hát Tiszára:- Hangosabban! Tisza Kálmán sztoikus nyugalommal válaszolt:- Mindenki olyan hangosan és okosan beszél, ahogy tud. * Deák Ferenc 1873 elején, amikor már betegeskedni kezdett, egyszer a képviselőház folyosóján szivarozgatott.-Talán a rossz levegő űzte ki a teremből? - kérdezte tőle egy képviselő.- Nem - felelte az öregúr -, hanem mikor a személyemet is érintő ügyeket tárgyalnak, nem szeretek bent lenni.- De hát nja nem tárgyalnak ilyesmit!- Dehogynem. A kiszolgált altisztek ellátásáról van szó. Gyűjtötte: Kiss György Mihály
