Új Dunántúli Napló, 1992. október (3. évfolyam, 271-300. szám)

1992-10-24 / 293. szám

1992. október 24., szombat aj Dunántúli napló 3 A XXI. század érintése Pécsre került a Samsung Az, hogy számítógép monito­ron egy apró szürke egér fény­képe színesben, tehát állókép formában megjelenik, az hagy- ján, de hogy a számítógép segít­ségével mozgatja füleit, s még kacsingat is ... Nevéhez méltóan csúcstech­nológiát vonultat fel a High Computer Kft. Pécsett, a Király és a Majorosi utca sarkán újon­nan nyílt bemutatótermében. Az 1988-ban mindössze közel 3 millió forintos vagyonnal in­duló vállalkozás időközben 5 további társaságot alapított, ezek összes alaptőkéje immár 21 millió forint, s várható for­galmuk a 400 milliót is megha­ladja. A rendkívül dinamikusan fejlődő cég általános számítás- technikával foglalkozó vállal­kozás, több neves külföldi part­ner bevonásával. Közép és nagy számítógépek programozásától kezdve keres­kedelmi, idegenforgalmi számí­tógépes rendszerek fejlesztésén át az ipari automatizálásig, fel­vonóvezérlések kialakításáig mindent vállal, aminek köze van a csúcstechnológiához. Nyílt titok, hogy a High Computer Kft. a kezdetekben mindössze 7 tagú csapatból mára 80 főnyi céggé nőtte ki magát. Talán azért, mert ahogy az Üj DN kérdéseire Higi Gyula ügyvezető igazgató elmondta: - Az ilyen üzlethez kell a legkeve­sebb anyagi befektetés. Szellemi tőke viszont bőven van, s ter­jeszkedésünkkel mindössze en­nek más országokba való kiá­ramlását akadályoztuk meg, munkahelyteremtéssel. Ennek köszönhetően fejlesztéseinket immár nemcsak Magyarorszá­gon, hanem külföldön is értéke­síteni tudjuk. A közeljövőben nagy számítógépeket állítunk üzembe, amelyekkel a pécsi és baranyai vállalkozókat egy ha­zai és nemzetközi adatbázissal tudjuk segíteni. Ruzsinszky Sorsolással ért véget a Koreai Köztársaság hete csütörtökön, a Pécsi Ifjúsági Házban. A tá­vol-keleti ország kultúrájának, idegenforgalmának, gazdaságá­nak egy hetes pécsi bemutatója alkalmával ugyanis két fordulós játékot hirdettünk olvasóink­nak. Aki válaszolt a kérdésekre, egyben e csodálatos országot is megismerhette. Az értékes nyereményeket Chyun-Kyu Park, a Koreai Nemzeti Idegenforgalmi Hiva­tal budapesti irodaigazgatója és Nagy Sándor, a Pécsi Ifjúsági Ház igazgatója sorsolta ki a he­lyes megfejtők között. A fődíjat, egy 51 centiméte­res Samsung televíziót Siklósiné Csaba Éva (Pécs, Kisszkókó dűlő 10.) nyerte. Ugyancsak ki­emelt meglepetés volt a féldrá­gakövekkel kirakott ezüst ká­véskanál és süteményesvilla készlet, amelynek tulajdonosa Szendrődi Erika (Pécs, Kandó Kálmán utca 22.) lett. Walk­mant kapott Csáki Erika (Nagy- kozár, Ifjúság utca 29.) Videojá­tékot nyert dr. Csaba István (Pécs, Krisztina tér 11.), Nagy Roberta (Pécs, Sáfrány utca 12.) és Buri András (Pécs, Münnich Ferenc utca 20.) Kegyes volt a sors, mert a három igen szép kardigán hölgyeknek jutott, Nagy Dezsőnének (Pécs, Sáf­rány utca 12.), Leiszter József - nénak (Pécs, Asztalos János út 25.) és Pónya Aladáménak (Pécs, Lőcse utca 3.). A három népművészeti falidíszt Fe- renczy Andrea (Pécs, Kisszkókó dűlő 10.), Szili Györgyi (Pécs, Athynai utca 6/c) és Kodra György (Sásd, Petőfi utca 17.) kapta, míg a videokazettákat Havasi Gyula ( Pécs, Illyés Gyula út 64.) és Blandl Mari­ann (Nagymányok, Dózsa György út 69.) nyerte. Aki nem tudott részt venni a sorsoláson, a Pécsi Ifjúsági Házban bármikor átveheti a nyereményét. Születésnapi zsúr a Suzukinél A Mazda is otthonra lelt Pécsett Fotó: Proksza László A rendhagyó IGE A Pécsi Janus Pannonius Tu­dományegyetem földrajz tan­székén megalakult az Ifjú Ge­ográfusok Egyesülete, az IGE, a földrajz szakos hallgatók szak­mai továbbképzésének elősegí­tésére. Különböző utakat szerveznek bel- és külföldre, előadásokat tartanak neves szakemberek meghívásával: vendégül látják majd Juhász Árpádot, Máthé Lajost, aki húsz éve jálja a Ma­rokkótól a Tien-San-ig terjedő vidéket, de az egyesület ven­dége lesz Hernádi Gyula író is, asztrológusi minőségében. Vi­deó-klubot is indítanak, ahol természetfilmeket mutatnak be, természetesen ezek is és az elő­adások is nyitottak. Az egyesület megpályázott egy alapítványt, aminek segít­ségével szeretnének a követ­kező félévben speciálkollégium keretében alapos elméleti és gyakorlati képzést kapni annak az ötezer diáknak a vezetésére, akik nyaranta a Börzsönyben tartózkodnak, ugyanis a Bör­zsöny "96-ra nemzeti park lesz. Az egyesület természetesen non-profit szervezet, ezért olyan kapcsolatrendszert próbál meg kialakítani, amelynek se­gítségével biztosítani tudja mű­ködését, és mint megtudtuk, még az anyagi támogatást sem utasítja el. Cs. L. Bár az esztergomi Suzuki au­tógyár több mint egy éves, az igazi születésnapját mégis ok­tóber- 22-én ünnepelte a ma­gyarországi társaság 33 szervize és kereskedése, köztük az AU- TÓFIT Autószerviz Kft is, Pé­csett a Szigeti úton. Csütörtö­kön ugyanis megkezdődött a Swift 1,0-1,3 GL ötajtós és a Swift Sedan 1,3 GL típusok so­rozatgyártása. A piros és fehér színű személygépkocsik csak megrendelésre készülnek, s áruk 698 ezer és 850 ezer forint között mozog. Idén 850 darab kerül le a futószalagokról, s a tervek szerint jövőre már 25 ezer igénylő juthat új Suzuki személygépkocsihoz. A vásár­lóknak a későbbiekben egy hó­napot kell majd várakozniuk, hogy megkapják a megrendelt járművet, az 1992-ben elké­szülő darabok azonban már elő­vételben elkeltek. A Suzuki Swift különböző típusai lízin- gelhetők, s lehetőség van a hi­telre történő vásárlásra is. A Szigeti úti bemutatóterem ezen a héten szombat-vasárnap is nyitva tart majd, s részletes fel­világosítást ad az egyes model­lek műszaki paramétereiről. Ugyanezen a napon egy má­sik japán autógyár, a Mazda képviselői is Pécsre jöttek ün­nepelni. A Mazda Ausztria igazgatója, Hermann Altmayer Megnyílt a pécsi Mazda-szalon nyitotta meg a helybeli Király Bt. tágas, exkluzív autószalon­ját, mely az osztrák cég 17. ma­gyarországi kereskedése. A 6-os út és a Mohácsi út keresz­teződésében található három­szögű épületben nemcsak a Mazda személygépkocsikat és haszonjárműveket (43 típus kö­zül lehet választani) árusító üz­let kapott helyet, de működik már itt egy autószerviz, s január elsejétől ideköltözik a Kossuth térrel szemközti AMC autósbolt is. A csillogó Mazda csodák lí­zingelhetek, vagy készpénzért vásárolhatók meg. Bizonyára lesznek majd ebben a régióban is olyan érdeklődők, akiknek az 1-3 millió forintos árak nem el­érhetetlenek. M. B. E. A nyilvános tanácsülés hallgatósága Fotó: Proksza László Egyetemi Napok a POTE-n A sürgető feladatok mellett az említésre méltó eredménye­ket is felsorakoztatta dr. Czopf József, a Pécsi Orvostudományi Egyetem klinikai rektorhelyet­tese a csütörtöki, XXIV. Egye­temi Napok nyilvános tanács­ülésén. A megoldásra váró fel­adatok közül kiemelkedik a ra­diológiai klinika képalkotó be­rendezéseinek fejlesztése, a tüdő- és a szívsebészet kialakí­tása, a 400 ágyas klinika re­konstrukciója. Az eredmények egyik legbiztatóbbika a műve- seállomás építése. Az Egyetemi Napok egyik fontos programja volt a tanács­ülés, hiszen az egykori hallga­tók, az itt végzett orvosok így juthatnak a legrészletesebb in­formációkhoz, így tudják meg, mi minden történt az alma ma- terban. Az ünnepségen, melyen a vendégeket dr. Szolcsányi Já­nos tudományos rektorhelyettes, majd dr. Kelényi Gábor rektor köszöntötte, átadták az egyetem érdekében kiemelkedő tevé­kenységet folytatóknak a Pro Universitate emlékérem arany, ezüst, bronz fokozatát. Az arany emlékérmet dr. Jobst Kázmér és dr. Bauer Miklós egyetemi taná­rok, és poszthumusz díjként dr. Grastyán Endre professzor kapta. Az ezüst fokozatot né­gyen, a bronzot hatan vették át. Az egyetemen ötven és hat­van évvel ezelőtt végzettek arany, illetve gyémánt diplo­mában részesültek. Arany dip­lomát kapott dr. Illés Béla, dr. Luttor Károly, dr. Lux János, dr. Urbán Jolán, dr. Vida Ernő. A gyémánt diplomát dr. Bauer Ferencnek, dr. Bános Lajosnak, dr. Darabos Lászlónak, dr. Flesch Istvánnak, dr. Folkmann Jánosnak, dr. Horváth Gézá­nak, dr. Schutz Henriknek ado­mányozták. Az egyetem, nehéz anyagi helyzete javítása, tevékenysége színvonalának emelése érdeké­ben hozta létre az elmúlt évben a Pro Medicina Quinqueeccle- siensis Alapítványt, melyet itt­honról és külföldről egyaránt lehet támogatni. A Magyar Hi­telbank vezérigazgató helyet­tese, dr. Buttinger János elvál­lalta az alapítvány kuratóriumi tagságát és bankja nevében 7,5 millió forinttal támogatta az alapítvány célkitűzéseit. ' Az alapítvány alapszabálya értel­mében, aki meghatározott mér­tékben hozzájárul a POTE fej­lesztéséhez, tiszteletbeli szená- tori vagy arany, ezüst, bronz érmes tiszteletbeli védnöki címet kap az egyetemtől. Dr. Buttinger Jánosnak dr. Török Béla külügyi rektorhelyettes nyújtotta át a tiszteletbeli szená- tori okmányt. Az ünnepségen adták át a hallgatóknak a tudományos di­ákköri pályamunkákért járó dí­jakat és a „Jó tanuló, jó spor­toló” kitüntetéseket. Az Egye­temi Napok alkalmából dr. Szabó Zoltán egyetemi tanár emlékelőadást tartott dr. Ku- dász Józsefről, majd a külön­böző évfolyamok hallgatói ta­lálkoztak egymással. B. A. Fény a sötét völgy felett Új Maggi-termékek a háziasszonyoknak Hadd ünnepeljen ezúttal a filmkritikus is, odaítélve a maga nem létező, ezért minden külö­nösebb ceremóni a nélkül át­nyújtható filmdíját annak a mű­nek, mely szerinte nemcsak az októberi bemutatók közül emelkedik ki toronymagasan, de nyugodt lélekkel nevezhető „az év filmjének”. Kurosawa Akira Ran (Káosz) című alkotá­sáról beszélek, mely 1985-ben készült, hazánkban most mutat­ták be, de hamarosan újra ját­szani fogják, s vetítik majd szerte a világon mindaddig, míg csak lesz mozi. A film legfőbb értéke az egyetemességében rejlik. Álta­lános emberi érvényű, s ugyan­akkor mélyen japán. Téved­nénk, ha csupán, bár ez sem lenne kevés, Shakespeare Lear királyinak a felkelő nap föld­jére áthelyezett változatát lát­nánk benne, jóllehet a rendező már húsz évvel ezelőtt is ter­vezte e dráma megfilmesítését, de akkor Grigorij Kozincev megelőzte őt. Kurosawa egy XVI. századi japán klánfőnök, Hidetora történetét meséli el (az Árnyéklovasból ismert Nakadai Tatsuya játssza, ha azt írom: le­nyűgözően, keveset mondok), aki elérve az aggkort átadja fia- inak(!) a hatalmat, bátor szóki­mondásáért kitagadva a legif- jabbat, Saburót. Ezzel kezdetét veszi az a szörnyű hányattatás, mely mégis Lear király sorsát idézi, sokkal, de sokkal igazab­ban, mintha Kurosawa jelenet­ről jelenetre lefényképezte volna az eredeti történetet. A vihartól tépett, kietlen pusztaságban, a vak fuvolás" kunyhójának deszkafalai» kö­zött, a már őrült Hidetorával ezúttal is a Bolond, Kyomai osztja meg a szenvedést (ez a sajátos módon felfogott figura egy Peter nevű táncos-komikus nőimitátor emlékezetes juta­lomjátéka), aki sokallja is már a megpróbáltatást, elmenekülne, de nincs szíve magára hagyni a gyámoltalan öreget. Saburo hű­sége mellett Kyomai kitartása e reménytelenül keserűnek ítélt film másik humánus motívuma. Van még egy ilyen mozzanat, s ez a fuvolás személyével kap­csolatos. Hidetora egykor kiirtotta a családját, őt pedig megvakít- tatta, általa tehát önnön múltjá­val szembesül a főhős. Ahogy a cselekményt mozgató Kaede (Harada Mieko játéka a film harmadik nagy alakítása) figu­rájában is az ő vétke által szült gonoszság testesül meg. Ezt a démoni nőt hajdan szintén Hi­detora fosztotta meg a családjá­tól, s kényszerítette feleségül legidősebb fiához. Azóta a bosszú élteti, szakítva az egyik legfőbb japán tradícióval, mi­szerint a nő legyen engedelmes, és viselje el sorsát. Itt tehát Lear nemcsak elszabadítja, de nemzi is a pokoli erőket, általa lesz úrrá a világon a káosz, melyben halomra ölik egymást a hatalo­mért a klánok, és felbomlanak az emberi kapcsolatok. A hős feltámadó bűntudata a film ka­tarzisának záloga. Ezáltal válik Kurosawa pesz­szimizmusa a film másik alapér­tékévé. Az idén nyolcvankét éves Mester, aki szokása szerint a forgatókönyvet is maga írta, sőt a vágás munkáját sem en­gedte át másnak, a leikéből áradó keserűséget felemelő lá­tomássá formálja. „Filmet for­gatni nem egyéb, mint cellulo­idszalagon rögzíteni a tuda­tunkban nyüzsgő képeket” - mondta. Ezek a képek vallanak a mozdulatok és a színek nyel­vén (a vétek súlyát cipelő Hide­tora fehérbe öltözik, mint Ka­ede), szólnak a hatalmas csata­jelenetek, kiáltanak a vérontás lángoló víziói, miközben a ka­mera gyakran felpillant a végte­len, ám többnyire borús ég­boltra. Talán mert a szent hegy, a Fuji közelében játszódnak az események, az istenek lábainál. Vajon mit rejtenek előlünk a vonuló felhők? Nomen est omen. A Kuro­sawa szó fekete völgyet jelent, az Akira pedig világosságot és fényt. Nagy Imre A Nestlé Hungária Kft. csü­törtökön Budapesten a Fla­menco szállodában sajtótájé­koztatót tartott kereskedelmi partnereinek és a médiák képvi­selőinek. Dr. Ránki László, a Nestlé Hungária Kft. elnök-ve­zérigazgatója elmondta, hogy az anyavállalat ausztriai és csehszlovákiai cégeivel alkot­nak egységet, s az elmúlt esz­tendőben összforgalmuk 50,5 milliárd svájci frankot ért el. A cég filozófiája: minden ország­ban helyi gyártásban állítják elő termékeiket úgy, hogy a minő­ség mindenütt azonos legyen. Ugyanakkor gondot fordítanak arra, hogy az adott országban elérhetők legyenek mindenki számára az árak. Bemard Meunier marketin­gigazgató és Szabó István Maggi termékmenedzser a na­pokban piacra kerülő, kilencféle új Maggi gyártmányukról szá­molt be. Felhívták a figyelmet, hogy ezeket az igényes, de el­foglalt háziasszonyok számára hozzák forgalomba. E termékek segítségével merőben új ízeket lehet produkálni. Az elkészíté­sük viszont egyszerű és nem igényel sok időt. Ötféle mártás - gomba, puszta, mexikói, va­dász és madagaszkár - a húséte­lek kiegészítőiként számtalan variációs ízlehetőséghez nyújt segítséget. A négyféle fix ter­mék - bolonyai spagetti, kínai husfilé, chilis hússzeletek, in­diai seipenyős - előre elkészí­tett, szárított élelmiszer, mely minden kiegészítőt tartalmaz egy-egy' étel elkészítéséhez. Ezen új termékeket, mint a ma­gyar ízléshez közelálló árukat választották ki a világszerte kedvelt, sokféle Maggi termék­ből. Az új Maggikat szeretnék mindenkivel megismertetni: ez­tán a TV-ben háromhetenként látható lesz a Maggi főzőiskola. Az üzletekben ingyen recept­gyűjteményt adnak az érdeklő­dőknek, hogy azokat otthon ki­próbálhassák Ádám Erika Futnak a képek

Next

/
Oldalképek
Tartalom