Új Dunántúli Napló, 1992. október (3. évfolyam, 271-300. szám)
1992-10-18 / 288. szám
Pesti András egyik felvétele Egy fiatal pécsi fotós sikerei Dolgozni csak pontosan, szépen . . . Pesti András 20 esztendős, pécsi fiatalember, szerény, pedig lenne mivel büszkélkednie, hiszen fiatal kora ellenére számos szép fotós sikert ért el. Legutóbb az egyik legrangosabb magyar fotókiállításon, az Esztergomi Fotóbiennálén.- Mióta fényképezel?- Három-négy éve, de komolyan csak az elmúlt évtől.- Tanultál fotózni?- A Leöweyben érettségiztem ’91-ben, német szakon, aztán elmentem az 508-as szakmunkásképzőbe, idén végzek ott mint fotós, akkor leszek „hivatásos”. Eredetileg jogra akartam menni, de rájöttem, hogy az nem nekem való.- Mit leltet kezdeni ezzel a végzettséggel?-Úgy gondolom, hogy néhány tehetséges fiatallal szövetkezve a pécsi reklámfotó-igényeket ki tudnánk elégíteni. Ebben már most nagy segítséget ad Körtvélyesi László, akinél a gyakorlati fotózást tanulom.- Elképzelhető, hogy ha végzek egyedül maradsz. Hogyan tudsz megküzdeni a konkurenciával, azokkal, akik már jó ideje a pályán vannak.- Akik .tíz-húsz éve a pályán vannak, kiterjedt kapcsolatokkal, azok el fogják vinni a jobb munkákat, de csak szorgalom és idő kérdése, hogy engem is elfogadjanak.- Tevékenységed másik oldala a művészi fotográfia. Szét lehet-e választani a két dolgot?-Napközben, a mindennapi fotózásban nem válik ketté, valahogy a munkám melléktermékeként jönnek létre azok a képek, amelyeket kiállítok, vagy pályázatra elküldök. Persze, azért van művészi céllal létrehozott fotóm is.- Egyaránt fontos neked mindkét terület?- Fontos.- Milyen eredményeket értél el eddig?- Először az országos középiskolai pályázaton indultam, ott nyertem tavaly két aranyérmet. Aztán két fiatal társammal kiállítottam a Mecseki Fotóklubban, majd most, az Esztergomi Fotóbiennálén elnyertem a zsűri különdíját.- A fotóművészeten belül milyen jellegű képeket szeretnél csinálni a jövőben?- Elsősorban olyanokat, amelyeknél érződik a szaktudás. Amelyiken látszik, hogy megfontolt ember készítette, és nem csak úgy elsült a kezében a kamera. Amiből ugyan keletkezhet izgalmas felvétel, de az a fajta fotográfia távol áll tőlem. Nagyon precízen' szeretek dolgozni. És ha ehhez párosul egy jó ötlet, akkor biztos, hogy valamijó fog kisülni belőle. Cs. L. „Missziós kötelességünket is teljesítjük” A kaposvári Vikár Béla Kórus Rácegrestől Párizsig Szekszárdi kutató Illyés Gyuláról A bőr művésze Baján a Helyőrségi Klubban nyílt meg Bella István bőrikon- és bőrészeti kiállítása. Ez alkalomból kérdeztük a a művészt.-A „bőrészét” szokatlan kifejezés, mit takar ez?-Tulajdonképpen a bőrművességnek egy kereszt- metszetét jelenti, átfogja és eggyé ötvözi a textilfestészetet, grafikát, festészetet és szobrászatot. Ezt a részét, amit művelek, nem tanítják, ez egy saját, egy új kifejezési forma, és egy új művészetnek lehet nevezni, ezért is hívják bőrészetnek. Ez csak egy része a munkámnak, mert a cipőipartól kezdve a felsőruházaton át, a divatáruval és kalapkészítéssel is foglalkozom. Sőt a lakberendezés a dísztárgyak, valamint a használati tárgyak, még a toalett-garnitúrák is érdekelnek. Ezeket el is készítem, ha kell. A legutóbbi munkám például egy bőrplakett volt. Ez is egy újdonság. I Tavasszal a székesfehérvári Helyőrségi Klubban volt egy kiállításom, és onnan majdnem minden hasonló intézménybe meghívtak, de ezt az egyet választottam, mert olyan szívélyes volt az invitálás. Két hónap múlva pedig Pécsett a Képcsarnok Vállalatnál lesz a következő tárlat. Zalavári László Az a hír jáija, ahol fellép a hatvan tagú . kaposvári Vikár Béla Kórus, elviszik a nagydíjakat, de különdíjnál alább biztosan nem adják. Az adatok, a tények bizonyítják, ez így is van, a hangverseny minősítésű, örökös kiváló együttes itthon is, külföldön is szép sikereket ér el. Kedd esti próbájukon, a kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumban, már a kezdés előtt majdnem mindenki beült a padokba. Fiatalok, idősebbek, gimnazisták és a legkülönfélébb szakmák képviselői. Szívesen járnak a próbákra, szeretik a fellépéseket, élvezik a sok munkát. Nemrégen érkeztek vissza Kaposvár angliai testvérvárosából, Bathból, és most készülnek az október 23-iki ünnepségen való szereplésre. Nem sokkal az ünnepség után következik egy filharmóniai hangverseny, majd november 28-án a Magyar Rádió közvetíti egyenes adásban a koncertjüket. A kórus 1945 után szerveződött, előbb oratórikus jellegű volt, majd vegyeskarrá alakult. A 60-as évek közepétől Zákányi Zsolt vezeti a kórust, akinek gyermekcsoportja is ismert.- Azt a célt tűztem magam és a kórus elé, hogy például Kodály, Bartók művei is szerepeljenek a repertoárunkon, amik a magyar történelemről is szólnak és. segítenek a fiataloknak a hovatartozásuk megtalálásában, megerősítésében. Úgy érzem, ez missziós kötelességünk is, amit teljesítenünk kell. A kórustagok egyetértenek velem, szeretik is ezeket a műveket. A másik kedvencünk a reneszánsz muzsika - mondja Zákányi Zsolt, mire az egyik tag, dr. Vörös Jenő hozzáteszi: és Bárdos Lajos, aki a Vikár kórusnak és személy szerint Zákányi Zsoltnak is írt és dedikált műveket.- Bárdos tanár úr óriási erőforrás és támasz volt a számunkra - bólint Zákányi Zsolt:-Sasvári Attila, aki most a pécsi zeneművészeti főiskola vezetője, ismertetett össze Bárdos tanár úrral, akit azután mi is többször elhívtunk a próbáinkra, hogy segítse a munkánkat tanácsaival. Mindig el is jött. Azt is neki köszönhetjük, hogy elkészült egyetlen lemezünk, amit sajnos, csak már a fia tudott lektorálni. Míg korábban szövetkezeti kórus volt a Vikár, addig most a városi önkormányzat tartja fent, és a Somogy Megyei Gyógyszertári Központban is olyan támogatóra találtak, akiknek szintén fontos, hogy a színvonalas kórusművészet teret kapjon.- Az is öröm a számunkra, hogy végre nálunk is magától értetődővé vált, hogy a kórusirodalom egyik legértékesebb része egyházi fogantatásé volt, és hogy az ének igazi helye a templom. Én korábban sem mellőztem ezeket a műveket, és egy esettől eltekintve, nem is kötöttek bele. Most gyakran szerveznek hangversenyeket templomokban, és szívmelengető érzés abban a környezetben, kitűnő akusztika mellett szerepelni. A kórus hiányossága, jegyzi meg Zákányi Zsolt, az ő hibája. Nevezetesen az, hogy nem járt a kazetták készítése, a lemezfelvételek után, mert dühbe jön a hosszadalmas próbáktól. De, mosolyodik el, majd csak lesz lemez, mert a „gyerekek úgyis kipréselik belőlem”. Barlahidai A. „... milyen jó az, ha valaki kap csomagot, nem azért! nem az a fő, hogy lehet enni, nem az, hogy na most jóllakom az egyszer, hanem valami más, amit nem lehet leírni, olyan különös érzés fut át rajtam, mikor rágondolok arra, hogy na ezt az én édesanyám csomagolta és abban a hazaiban megvan az a különös, hogy ha mindjárt nem is olyan finom, de azért jobban ízlik, mint más... ” E sorokat egy levelezőlapon írta egy gyerek Bonyhádról Si- montomyára az édesanyjának 1915. szeptember 19-én. A kisfiú nem volt más, mint a gimnazista Illyés Gyula, aki vágyakozással gondolt otthonára iskolai távollétei alatt is. Ugyancsak ő volt az, aki naplójában arról is beszámolt, hogy miként tudott „ingyért” járni a kedvelt színházba. „Ugyanis csak a második felvonáskor megyek be, akkor már nem kérik a jegyet, és egy pasassal elmeséltetem az eddig történteket, és akkor kész! Úgy látszik mégiscsak van valami az én fejemben! hogy ilyet kitaláltam.” A napokban jelent meg Szek- szárdon a „Rácegrestől Párizsig” címet viselő tanulmánykötet, amely Illyés Gyula gyermekkori éveit, íróvá válásának kezdeteit mutatja be. A kötet értékét a „pusztai szójegyzék” is növeli, amelynek segítségével a fiatalabb olvasók is jobban megérthetik a régi, főként a pusztán használt kifejezéseket, szavakat. A könyv írója Vadas Ferenc, a szekszárdi Wosinsky Mór múzeum igazgatója tíz éve foglalkozik Illyés életútjával. Mostani könyve sorban az ötödik azok között, amelyek Illyés Gyulával kapcsolatos kutatásait adják közre.-Még gimnazista koromban kaptam egy Illyés-kötetet, szobrát is őriztem a hivatali szobámban, de szisztematikusan az író 80. születésnapjára készülődve kezdtem. Személyesen egyszer találkoztam vele, még fiatal koromban, Kaposváron. Családjával igen jó a kapcsolatom, Illyés Gyulánénak és Illyés Máriának köszönhető, hogy a kötetben Illyés Gyula még sehol sem publikált diákköri levelei, versei, naplójegyzetei is olvashatók, hogy támaszkodhattam ezekre a forrásokra a levéltári kutatásaim anyagai mellett.- Engem, elsősorban Illyés Gyula alkotóvá válásának folyamata izgatott. Eközben rajzolódtak ki az édesanyjához ragaszkodó, családszerető gyerek hétköznapjai, gondolatai, örömei - mondta Vadas Ferenc, akinek könyvét október 28-án, 15. 30-kor mutatják be a szekszárdi múzeumban. Illyés Gyula születésének kilencvenedik évfordulója alkalmából egyébként számos ünnepséget, megemlékezést, versenyt tartanak az országban. Például október 30-án Bony- hádon nyílik kiállítás, míg Ozo- rán aznap Mayer Mihály pécsi megyéspüspök celebrál misét , Illyés Gyula emlékére, majd felavatják a Gulyás Gyula szobrászművész Illyés-portréját. Barlahidai A. Rádió mellett.. Felszólal a parlamentben a - mellesleg általam tisztelt - képviselő, aki, mint fehér ember kijelenti, ha nem állítják le az abortuszt, előfordulhat, hogy az elszaporodó moha- medánok(?) nyomán a fehér ember kisebbségbe kerül. Amikor egyes frakciói körökben felzúdulás támadt, még nyomatékot adott véleményének: „Ez így van!” Végül is mindenki elmondhatja a véleményét, ahogy ő, úgy persze én is: engem nem zavar sem a vallási, vagy vallás nélküli hovatartozás, de az emberi bőr színe sem, akár fehér, akár fekete, vagy sárga, vagy éppen lila is lehet: az én hitvallásomat a remény tölti be, hogy egyszer a föld minden lakója nyugalomban és jólétben él majd, legyen akár muzulmán, akár fehér kisgazda. A képviselő úr kijelentése egyfajta „áthallást” idéz bennem: az idegengyűlölő bőrfej űek elméletét . .., mint halvány hasonlóságot. A rádió éjszakai műsorára gyakran ébredek, a sötét szobában kellemes hangulatot áraszt a mikrofon előtti csevegés - jó kis zenékkel meg-megszakítva -, vannak kedvenc műsorvezetőim, akik faggatják vendégeiket, közismert politikusokat, művészeket, táncdalénekeseket, gitárosokat, sportolókat, újságírókat, tenyérjósokat, természetgyógyászokat, szociológusokat, hölgyeket, urakat vegyesen. A műsornak széles hallgatósága van, telefonon mondják el véleményüket a hallottakról, helyből, vidékről, külföldről, főleg Svédországból. A szerda éjfél utáni társalgás fölzaklatott. Ezúttal a neves sportriporterek egyike vezette a műsort, amelynek témája - most általam és nagyon durván - leegyszerűsítve: akasszunk, vagy ne akasz- szunk? Évekkel ezelőtt a szerkesztőségi ablaknak háttal ülve hajoltam az írógép fölé, amikor mögöttem egy méh vagy darázs vészesen döngi- csélt, és idegesen rácsaptam egy újsággal. Féltem a csípésétől. Kolléganőm rám rivallt: „Most miért bántottad?!” Meggyőzött, és azóta még a betévedt legyet is inkább kihajtom, mint hogy egy parányi élőlénynek is elvegyem a legdrágább kincsét, az életét. A műsorvezető most azt fejtegeti - egy jogász társaságában -, hogy mert elszaporodtak hazánkban a főbenjáró bűn- cselekmények, talán vissza kellene állítani a halálbüntetést. A jogász megemlítette, hogy ehhez csak a parlamentnek van joga, és azt is mondta - valami felmérésre hivatkozva -, hogy a lakosság nyolcvan százaléka a halálbüntetés mellett foglalna állást. Megborzongtam, pedig tudom, érzem, hogy ez egyszerűen nem igaz! Még akkor sem, ha a halál bizony nagy rendet vágott népünkben a közelmúlt történelmi évtizedeiben, háborúk, forradalmak, de még „békés” évek időszakában is. Az éjszakai műsorhoz rendszerint sok-sok telefon érkezik, most csak kettő. (Gondolom: a hallgatók a döbbenettől nem tudtak megszólalni.) Először egy nő „voksolt”, mondván, aki embert öl, annak pusztulnia kell. Aztán egy férfi, már szelídebben: az életfogytiglani büntetést kell megszigorítani úgy, hogy a gyilkos soha ne szabaduljon, soha, semmikor. Aztán csend. Csak a riporter kardoskodott kitartóan a halálbüntetés mellett, még akkor is, amikor a jogász külföldi tapasztalatokra is hivatkozva említette, hogy a halálbüntetésnek- minden hiedelem ellenére - nincs visszatartó ereje. És egyáltalán: a legsúlyosabb bűn, az emberölés illetve a gyilkosság. Ám ezt büntetni- egy államilag fémjelzett - öléssel (kivégzéssel) még a tiszta jog alapján is bűnnek tekintem. Ne öljünk meg senkit. Mert amúgy is gyilkolja a nép egymást, tőlünk nem messze lent, délen, és ritkítja más népeket a betegség és éhezés a szomszédos kontinensen. A halálbüntetést a művelt világ elveti. Zaklatott éjszaka 4vasárnapi Próbál a kaposvári Vikár-kórus Fotó: Proksza László
