Új Dunántúli Napló, 1992. szeptember (3. évfolyam, 241-270. szám)

1992-09-04 / 244. szám

Minden pénteken MAGAZIN 1992. szeptember 7- szeptember 13. Pécsi küldöttség utazott az izraeli Alsó-Galileába Ez évtől három esztendőre szóló cserekapcsolat jött létre Pécs Város Önkormányzata és az izraeli Alsó-Galilea tarto­mány között. Ennek keretében júliusban népes izraeli küldött­ség látogatott Pécsre, amelynek viszonzásául tegnap a baranyai megyeszékhelyről indult ha­sonló összetételű delegáció Alsó-Galileába. A Pécsi Köz­gyűlés másod korelnöke, Balikó Zoltán által vezetett küldöttség­gel a további két önkormányzati képviselőn túl a Pécsi Izraelita Hitközség néhány tagja és a vá­ros több intézményének, gazda­sági szervezetének szakemberei utaztak két hetes kapcsolatépítő látogatásra a bibliai tájakra. Pedagógusképzés Dél-dunántúlon A négy dél-dunántúli megye, Baranya, Tolna, Somogy, Zala valamint Veszprém pedagógiai intézetének igazgatói és munka­társai tanácskoznak szeptember 8-án 10 órától Pécsett a Radnóti Miklós Közgazdasági Szakkö­zépiskola Heim Pál utcai leány- kollégiumában. A pécsiek szer­vezésében megtartott találko­zón a pedagógusok továbbkép­zésének tapasztalatait és mai feladatait vitatják meg. Megszűnt az MKBT Jogutód nélkül megszűnt az MKBT. Legalábbis így döntött tegnapi pécsi ülésén a Baranya Megyei Közlekedésbiztonsági Tanács elnöksége. A majd 20 évig dolgozó társadalmi testület a megyében nem alakul át egye­sületté, ám a rendőrségen belül létrejön egy szervezet, amely kibővítve folytatja az MKBT munkáját: A Baranya Megyei Baleset-megelőzési Bizottság még ebben az esztendőben megalakul, tagjai között lesznek többek között rendőrök, a köz­úti közlekedés szakemberei, a megye városainak képviselői. Szabad ablak az égre Jó hír a televíziózás szerel­meseinek: megszűnt az egyéni műholdvevő készülékek bekö­tését megelőző hatósági engedé­lyeztetési procedúra. Mint azt a Frekvenciagazdálkodási Intézet Pécsi Kirendeltségén megtud­tuk, eddig ők adták ki a bekötési engedélyeket, de a nyár közepe óta nincs szükség erre, bárki szabadon bánhat a parabolatük­rökkel, felszereltetheti. Ugyan­akkor a közösségi műholdvevő rendszerek engedélyeztetése még mindig szükséges, melyet a Posta- és Távközlési Felügye­let végez. Változó kölcsönfeltételek Egyre több kezes szükséges (13. oldal) KÖZÉLETI NAPILAP Dunántúli napló III. évfolyam, 244. szám 1992. szeptember 4., péntek Ára: 9,60 Ft Mélyülő válság, fásult fogadtatás Ipari miniszteri gondolatok a bányászatról Egyre kisebb szelet jut a bányászatnak Fotó: Szundi Bányásznapi ünnepség, a 42. a sorban, s országos központi rendezvény, a szakma krémjé­nek jelenlétével. Tegnap dél­után 14 órakor a pécsi Ifjúsági Házban az ország működő bá­nyavállalatainak több, mint 300 egyenruhás meghívottja várta az ipari miniszter megnyitó be­szédét. Néhány évvel ezelőtt egy hasonló szintű összejövetel botrányba fulladt, pedig akkor a mélyművelés helyzete koránt­sem volt olyan elkeserítő, mint napjainkban. Szabó Iván ipari és kereske­delmi miniszter bravúrosan ol­dotta meg a kínos helyzetet, tör­ténelmi példákon mutatta be, hogy hányszor tündökölt már az érckitermelés csillaga, s rávilá­gított arra is, hogy legalább annyiszor válságba került az ágazat. A piac törvényei időn­ként felrúgják a leghumánusabb normákat is - mondta - de ép­pen ez a bizonyíték arra, hogy a bányászat visszafejlesztése nem személyi döntések, vagy sors­csapások függvénye. 500 millió forintos támogatás a szakszervezeti választásokra Kormányszóvivői tájékoztató A kormány csütörtöki ülésén áttekintette a szakszervezeti vá­lasztásokkal összefüggő teen­dőket, és ezzel kapcsolatban ki­alakította álláspontját. A kabi­net döntéseit, javaslatait Juhász Judit szóvivő ismertette csütör­tökön. A többi között elmondta, hogy a kormány 500 millió fo­rinttal támogatja a szakszerve­zeti választások lebonyolítását. A többletköltségeket is megelő­legezi az államkassza, ám az így folyósított összeget később a szakszervezeti vagyonból tör­leszteni kell. Ami a szavazati jogot illeti, a kormány az ál­lampolgári szavazati jog elve meliett tör lándzsát. Mint isme­retes, a szakszervezetek ezzel szemben a munkavállalók, a nyugdíjasok és a munkanélkü­liek szavazati joga mellett álltak ki. (A szakszervezetek által ja­vasolt kör a választójoggal ren­delkező polgárok 95-98 száza­lékára terjed ki.) A választás színhelyéről az a kompromisz- szumos javaslat alakult ki az (Folytatás a 2. oldalon) A Pécsi Nemzeti Színház stúdiósai adtak rövid ízelítőt a követ­kező évad bemutatóiból Fotó: Szundi György A három testőr lovaskocsin Vidám közönségcsalogató Pécsen Nem foglalkoztunk eddig az európai gyakorlattal - derült ki a megnyitó beszédből - hiszen a szénbányászat jelentősége kon­tinentális szinten 1960 óta ro­hamosan csökken. Ebben ha­zánk sem kivétel, az utóbbi húsz év alatt többen távoztak a bányászatban foglalkoztatottak közül, mint ahányan jelenleg ott dolgoznak. Szabó Iván ezután védelmezni kezdte a mecseki uránbányászatot. Kifejtette, hogy a világpiaci áraknál közel 3-szor drágább ugyan az innen kikerülő urán, de ez még min­dig csak harmad annyi költséget jelent, mintha az így előállítható energiát széntüzelésű erőmű­vekben akarnánk kitermelni. Az ünnnepi megnyitó másik szónoka Kóczi József.\ a Bá­nyász Dolgozók Szakszerveze­tének alelnöke volt. (Folytatás a 2. oldalon) Hatpárti egyeztetés Nem tartható a kormánynak az az elképzelése, amely sze­rint a honvédelmi törvényt ok­tóber 15-ig be kell nyújtani a Parlamentnek. Ez derült ki a Honvédelmi Minisztériumban csütörtökön tartott első hat­párti egyeztetésen, amelyen az elkészült, kétharmados több­séget igénylő tervezetről volt szó. Noha a pártok már au­gusztus elején megkapták a (Folytatás a 2. oldalon)- Megjött a színház! Megjöt­tek a színészek! - a lovaskocsi­ról vidám társaság kászálódott le, elegáns dámák és urak, rikító bohóc. A frakkos kikiáltó rög­tön kézbe vette az események irányítását, és a színház előtti téren megelevenedtek az idei színházi évad leendő bemutatói humoros, parodisztikus formá­ban. Don Pasquale, Az ember tragédiája, A három testőr, né­hány cím a kínálatból. Az „ope­rasaláta” és a „komédiával tűz­delt drámajava” előtt a Gyárvá­rosi Gyermek-és Ifjúsági Fúvószenekar és a piros-fehér ruhába öltözött, üde Mazsorett csoport szórakoztatta mindazo­kat, akik tegnap délután megáll­tak a Pécsi Nemzeti Színháznál. A játék kezdete előtt pajkos mozdulatművészek vonták ma­gukra a figyelmet, s pár fillérért új pózba merevedtek, de olykor el is kapták az adakozókat. Az­után az egész menet fúvószene- karostól, lovaskocsistól, színé­szestül levonult a Centrum Áruház elé, hogy ott is bemu­tassák, mit főznek a színház „boszorkánykonyháján”. A Pécsi Nemzeti Színház Produkciós Irodája reklámsoro­zatba fogott, hogy az eddigiek­nél jobban felkeltsék a színház, az élő művészet iránti érdeklő­dést, hogy újra meghódítsák, becsalogassák az előadásokra az embereket. A csütörtöki ötletes játék, melyet megismételnek ma, 16 órakor a Mecsek Áruház, 17.30 órakor a FEMA Áruház előtti téren, majd 10-én, 15 órakor a Széchenyi téren és 17 órakor ismét a Színház téren, sok néze- lődőt vonzott és ha rövid időre is, de vidámabbá tette a város hangulatát. A menet biztonságát rendőrök vigyázták, akik a kellő időre leállították a forgalmat, és emiatt láthatóan senki sem bosszankodott. A produkciós iroda ígérete szerint, évközben, a bemutatók előtt is tartogatnak meglepeté­seket a közönségnek. A tegnapi műsorban a fúvó­szenekar és a Mazsorett csoport tagjain kívül a színház stúdió­növendékei vettek részt, és lel­kesen szórakoztatták a járóke­lőket. Az összeállítást Moravetz Levente rendezte, a szöveget Fekete Valéria írta, a producer Bornemissza Géza volt. B. A. Lebuktak a zsarolók <2. oidan A legújabb rádiótelefonokat is láthatták az érdeklődők Fotó: Szundi György T elefonkészülék, 15 ezres memóriával Elsősorban a vállalatoknak, vállalkozóknak ajánlott termé­kekkel mutatkozott be tegnap a Kummunikation-Flack német cég, akik elsősorban megbíz­ható minőségű árukat kínáltak eladásra. Kétségtelen tény, ezek a tele­fonkészülékek, üzenetrögzítők, autórádiók nem a nagyközönség számára készültek, sokkal in­kább azok érdeklődését keltette fel, akik hajlandók megfizetni a magasabb árat a termék sokol­dalú szolgáltatásaiért. Mert nyilvánvalóan az egyszerű pol­gárnak sohasem lesz szüksége olyan telefonkészülékre, ame­lyik az üzenetrögzítőn kívül 15 ezres telefonszám memóriával rendelkezik, s az sem valószínű, hogy a nyolcéves Skoda-tulaj- donos 70 ezer forint értékű, adagolt CD-lemezjátszóval fel­szerelt autórádiót kívánna gép­kocsijában hallgatni. A cég képviselője azt is elmondta: tá­jékozódtak Magyarországon, s ennek alapján állították össze árukínálatukat. Mert az is igaz, a távközlési eszközökben túlkí­nálat van, de a minőségi termé­kekre még így is van kereslet. Ez a bemutatón is bebizonyo­sodott, mert bár a meghívó sze­rint a Kereskedők Házába volt hirdetve a kiállítás, az Iparos Házban mégis sok érdeklődő je­lent meg. A legtöbben a külön­féle funkciókkal ellátott tele­fonkészülékek iránt érdeklőd­tek. Nem véletlenül, hiszen a vállalkozásban a gyors infor­máció extraprofitot jelent. Mostmár csak azt kellene meg­oldani, hogy a posta vonalat is biztosítson. Mert hiába a min­dentudó csodakészülék, ha a hívó percekig nem tud telefo­nálni. B. G.

Next

/
Oldalképek
Tartalom