Új Dunántúli Napló, 1992. szeptember (3. évfolyam, 241-270. szám)

1992-09-27 / 267. szám

Williams: „Mansell elsiette!” Frank Williams szerint a brit Nigel Mansell elhamarkodta a döntést, amikor Monzában, az Olasz Nagydíj rajtja előtt né­hány órával bejelentette, hogy a Forma-1-es gyorsasági au­tós-szezon befejezése után „nyugdíjba vonul”. A nyugdíjba vonulást természetesen nem a szó szoros értelmében kell ér­teni az újdonsült világbajnok esetében, mivel a „brit orosz­lán” az Indycar versenyeiben kívánja folytatni pályafutását, a Paul Newman nevével fémjel­zett versenyistálló égisze alatt. Williams, a Williams-Rena­ult igazgatója egy brit televíziós társaságnak adott interjújában így írta le Mansel-lel való kap­csolatát: — Két keményfejű akaratos ember vitái, amiből nem sült ki semmi. A Williams „főnök” így foly­tatta:- Az üzleti életben (márpedig a Forma-1 egyértelműen az) mindig változnak a feltételek. Számomra meglepő volt, hogy Mansell mindvégig mennyire hajthatatlan és makacs maradt, de azért reménykedtem. Na­gyon meglepett, amikor Mon­zában hivatalosan közölte állás­pontját. Tudomásom szerint a Newman-Haas Team egy évre 5.6 millió dollárért szerződteti az Indycar versenyekre. Man­sell a maga ura, ő biztosan tudja mit csinál. Én mindenesetre sok sikert kívánok neki. Mielőtt Mansell búcsút mon­dana a Forma 1-nek, azért még három GP-viadal hátravan a szezonból. Ezeken pedig a brit pilóta is harcbaszáll a pole posi- tion-ért, és háromszoros esélye van a „királynak”, hogy egy szezonban elért kilenc futam­győzelemmel rekordot is dönt­sön. Az Indycar versenyeire való felkészülést a tervek szerint de­cemberben kezdené meg Man­TOTÓ 1. Csepel - Diósgyőr Az egyetlen hazai SB I-es mérkőzés, amit ma játszanak Csepelen, így a tippelők csak ma este vehetnek tudomást a fordulót záró találkozó eredményé­ről, a tipplistáróL, s egyben a tabella állásáról. 2. Videoton - MTK 4-2 1 3. Vác - Vasas 0-1 2 4. Újpest-Siófok 3-1 1 5. Karlsruhe • Bochum 1-0 1 6. Stuttgart - KJautern 3-1 1 7. Braunschweig - Freiburg 1-3 2 A Totóban szereplő további mér­kőzéseket ma játszák. Labdarúgó NB I. Későn ébredtek a pécsiek Kispest-Honvéd - PMSC 3-1 (1-0) (Munkatársunk telefonjelen­tése) Bozsik stadion, 3000 néző. V:: Kiss G. Kispest: Borckhau- ser - Csábi (Árki a 79. p.), Már­ton, Kovács E„ - Ivanics, Hal­mai, Duró, Illés, Hamar - Fis­cher, Orosz (Faragó a 77. p.). Edző: Verebes József. PMSC: Horváth - Dienes, Balog, Med- gyes - Kónya, Rózsa (Ulveczki, a 64. p.), Túri, Kocsis (Magyar, a 77. p.), Vókó - Másik, Len­gyel. Édző: Koller Nándor. A 17. percben Kónya fel­vágta Hamart, ezért a pécsi hát­védet sárga lappal regulázta meg a játékvezető. Tíz perccel később Illés beadását Fischer az 5-ösről Horváth kezébe fejelte. Balog kapott sárga lapot a 31. percben, mert utolsó emberként szabálytalanul állította meg Il­lést. A 34. percben megszerezte a vezetést a Kispest. Fischer a PMSC térfelének közepén szé­pen indította Illést, aki balról visszaadott, Duró pedig egyből, a 16-oson tanítani való módon a kapu bal oldalába csavart. (1-0). Utána Fischer közeli lövésébe léptek bele a védők. Kocsis ke­rült Kónya átadása után gól­helyzetbe, de nem lőtt, aztán be­lebonyolódott a cseleibe, ez lett a veszte. A szünet után az 50. percben Hamar - miután becsapta Kó­nyát - Horváth kapus lábába lőtt. Az 57. percben érdekes gólt rúgott a Kispest. Illés kilé­pett, kicselezte az 5-ösön Die­nest. A pécsi védőről visszapat­tant a labda Illés lábára, onnan pedig anélkül hogy a Honvéd játékos bármit is tett volna vele, Megyeri út, 3000 néző, V: Bognár UTE: Gróf - Szőnyi, Aczél, Szlezák - Tomka, Bérczy, Véber, Kecskés - Tie­fenbach, Bácsi (Zsinka - a szü­netben), Miklya. Siófok: Bíró - Kolovics (Csák 84.), Zare, Ola­jos, Marozsán - Jenei, Varsá­nyi, Halzov, Elekes (Suciu 70.) - Kovács, Kirchmayer. 10. percben Gróf egy ártat­lannak tűnő beadást kiejtett, de a védők szerencséjére kivágták a labdát. A 19. percben egy ha­zai akciónál Kolovics az ötös sarkánál fellökte Miklyát, a já­tékvezető 11-est ítélt. A bünte­tőt Véber magabiztosan értéke­sítette. (1-0). Siófoki támadásokkal felpör­getett ritmusban kezdődött a a kimozduló Horváth mellett az üres kapuba gurult a labda. (2-0). A 65. percben nagy potyagólt kapott a PMSC. Márton vagy 35 méterről lövéssel kísérlete­zett, ami laposan a vetődő Hor­váth hóna alatt besurrant a jobb alsó sarokba. Nagy kapushiba! (3-0). Öt perc múlva szépített a PMSC. Túri egy jobb oldali be­ívelést mellel levett, aztán át­emelt Mártonon és egyből, 12 méterről a jobb alsó sarokba bombázott. (3-1). A 77. percben Fischer közeli fejesét Horváth bravúrral védte, a következő pécsi támadásnál pedig Túri 100 százalékos helyzetben Brockhausert találta telibe. Hét perccel a lefújás előtt Vokónak mutatta fel Kiss sárga lapot, Fischer felvágásáért. A legvé­gén Horváth Hamar fejesét ütötte ki bravúrral. Amikor pár percnyi játék után kiderült, hogy gyakorla­tilag csak egy csatárral, Má­sikká) játszik a PMSC (Len­gyel is hátrahúzódott), vár­ható volt, hogy nem fogja ál­landó támadásaival zaklatni a Kispeset a Pécs. Nem is zak­latta. Inkább a védekezésre fektette a hangsúlyt. Ez még nem lett volna baj. Mivel azonban sokáig szinte kapura sem rúgott, csak idő kérdése volt, hogy mikor kap gólt. Amikor megkapta az elsőt, utána azt akarta elkerülni: ne legyen sokkal több. Egy sze­rencsés Illés gól, egy kapus­hiba és máris 3-0 volt a haza­iak javára. Akik ennyivel nem voltak jobbak, de a harmadik második félidő. Az 59. percben egyenlített a Siófok: Zare 25 méteres lapos szabadrúgása megpattant Gróf előtt, s a bal sarokba vágódott (1-1). A gól után az Újpest sorra dolgozta ki a gólhelyzeteket, Bírónak min­dig akadt dolga. A 75. percben egy nagyszerű hazai támadás végén Véber elvetődve kapás­ból óriási felső kapufát lőtt. A 80. percben Szlezák saját térfe­léről vezette fel a labdát, reme­kül tálalt Tiefenbach elé, ő az ötös sarkáról lőtt, a labda felpat­tant a közbevetődő Zárén, és róla a hálóba perdült (2-1). A középkezdés után Bérczy labdá­jával ismét Tiefenbach lépett ki, s a bal oldalról 14 méterről a kapu jobb oldalába lőtt (3-1). góljuk után már felszabadul­tan futballozhattak. Nagyon előre is merészkedtek, ezért szépíthetett a PMSC, amely 3-0 után feljavult, de addigra már elveszítette a meccset. Örök talány marad, hogy mi­ért csak három gólos hátrány után játszottak olyan jól, tá­madó szellemben a pécsiek. A Honvéd csak kb. tíz per­cet futballozott kitünően. Igaz, ez alatt két gólt rúgott. A PMSC-ben Horváth ka­pus csak egyszer hibázott a harmadik gólnál. Igaz, akkor nagyot. Egyébként jól védett. Medgyes kiválóan fogta Fis- chert, emellett többször ügye­sen hozta ki a saját 16-osáról a labdát. Túri a góljáig mintha nem is lett volna a pá­lyán, utána azonban feljavult. Kocsis túlzásba vitte a csele­zést. Rózsa sokat hibázott a középpályán, a lecserélése in­dokolt volt. Vókó nagyon hasznosan futballozott. A két csatár közül Másik volt a mozgékonyabb, Lengyel el­tűnt a mezőnyben. A Kispest legjobbjai: Illés, Márton, Fis­cher és Duró voltak. Verebes József: - A játékun­kon meglátszott, hogy több kul­csemberünk néhány edzést ki­hagyott sérülés miatt a héten. Az eredménnyel és a mutatott játékkal helyenként elégedett vagyok. Koller Nándor: - Gyámolta­lanok voltunk, a Honvéd jobban futballozott. Szerintem a máso­dik kispesti gól lesből esett, a harmadik pedig kapushibából. Horváth László További eredmények: Békéscsaba - Veszprém 4-2 (3-1). Békéscsaba, 4000 néző. V.: Kurmai. Góllövő: Vanczea ( 7.p.), Kulcsár 13., 88. p. Fodor 32.p.), illetve Szurgent (45. p.), Csik (78. p.). Nyíregyháza - BVSC 1-1 ( 0-1). Nyíregyháza, 7000 néző. V.: Varga. Góllövő: Pacaj (81. p.), illetve Gracsov (40.p.). Vác - Vasas 0-1 (0-0). Vác, 5000 néző. V.: Hartmann. Gól­lövő: Zvara (57. p.). FTC - Rába ETO 2-2 (1-1). Üllői út, 14 000 néző. V.: Már­ton. G.: Albert (15.p.), Wuko- vics (57. p.), ill. Belansky (2). Videoton - MTK 4-2 (4-0). Székesfehérvár, 5000 néző. V.: Vágner. Góllövő: Czéh, Vadász Horváth (2). ill. Hámori, Zsi- vótezki. Újpest - Siófok 3-1 (1-0) Szekszárd - Dunaferr 2-0 NB Il-es mérkőzés. Szek­szárd, 1200 néző. V.: Holc- zimmer. Szekszárd: Mausz - Koller, Dzsinovics, Agapov, Nagyfalusi - Naumkin, Bozsér, Kalmár, Kovanduk - Varga (Szabó, a 86. p.) Horváth P. (Pi­lisi a 25. p.), Szakosztályi igaz­gató: Teszler Vendel. Dunaferr SE: Bita - Masinka, Halász, Ruppert, Dudás - Jávorka, Freppán (Torma a 68. p.) , Hó- dosi, Lehota - Andriska, Szend- rei. Edző: Andriska Vilmos. Az 51. percben szerzett veze­tést a Szekszárd, amit a 89. percben megtoldott. F. L. GÓLTOTÓ A Kispest-Honvéd - PMSC mérkőzés eredményét eltaláló pályázói közül a sorsolásnál a szenencse Gorjanácz György, Kaposvár, 48-as Ifjúság út. 52 szám alatti lakosnak kedvezett, akinek a 200 forintos vásárlási utalványt postán küldjük el. Az e heti szelvények beérkezési határideje péntek déli 12 óra, pá­lyázni csak a lapból kivágott szelvénnyel lehet. Ezt címünkre (Új Dunántúli Napló szerkesztősége, 7623 Pécs, Rákóczi út 34.) kell beküldeni. Főmérkőzés: Siófoki Bányász - PMSC: .................................... P ótmérkőzés: Vác - Kispest:...................................................... A pályázó neve:.......................................................................... L akcíme:..................................................................................... Új Vasárnapi Dunántúli Napló, az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: BALING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7623 Pécs, Rákóczi út. 34. 7601 Pf.: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 36-345. Kiadói telex: 12-320. Telefax: 22-301. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs Engel János út 8. 7630 Telefon: 32-177. Telexp12-211. Felelős vezető DR. FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapel­látási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 42 forint, negyedévre 126 forint, félévre 252 forint, egy évre 504 forint. ISSN 0865-9125 vasárnapi Dunántúli napló Kosárlabda NB I. A hajrára kifulladt a Postás Százhalombatta - PPTSE 87-81 (35-42) NB 1-es férfi mérkőzés. Pécs, városi sportcsarnok, 100 néző. V.:Forrai,Nagy. PPTSE: Krik- ciunas 17, Ramunas 26, Varasdi 6, Richter 21, Novák. Csere: Béki, Ilcsik 2, Sashegyi, Köve­cses 9, Vojtek. Edző: Rab Jó­zsef. Jól kezdtek a hazaiak, s amíg erővel bírták, addig nem is volt baj. Nagyon jól játszott ezen időszakban a hazai együttes, szinte végig vezetve „hozta(volna)” a mérkőzést a pécsi postás-csapat, csakhogy a hajrára annyira elfáradtak a fiúk, hogy tálcán kínálták fel a két pontot a tőlük semmivel sem nagyobb játékerőt képvi­selő, de a hajrát jobban bíró vendégeknek. A vendégeknél Kablár 18, Borkuty 17, Kapusztyin 15 ponttal volt eredményes. Ébrednek a lányok PVSK-Co-order - KSC 90-67 (41-36) NB I-es női mérkőzés. Pécs városi sportcsarnok, 500 néző. V.:Horváth, Galambos. PVSK: Horváth 13, Sztojkovics 27, Ba­lázs 22, Ábrahám 2, Vilutytil 12. Csere: Russai, Czékus 3, Sajni, Veres 7, Papp 4. Edző: Vertetics Imre. Az előző mérkőzések ha­gyományához híven gyengén kezdett a bajnokcsapat. A ven­dégek felmérve a helyzetet, na­gyon bátran vették célba a hazai kosarat, minek eredményeként lépést tartottak a pécsiekkel. Ezen időszakban az alföldiek részéről főleg Farkas volt ered­ményes, és tartotta a lépést a vasutasokkal, akik közül az egyre jobban formába lendülő Sztojkovics volt elemében. Szünet után nagyobb sebes­ségre kapcsoltak a hazaiak, s mert az első félidőben elköve­tett sok hiba után most keve­sebbet vétettek, percről percre növelték előnyüket, s végülis magabiztos győzelmet arattak, azzal, hogy Sztojkovics mellé bezsállt a kosárgyártásba Balázs és Horváth is. Az első két fordulóban muta­tott gyenge játék után igazán üdítő volt a pécsi lányok máso­dik félidei játéka, s egyben bíz­tató arra, hogy hasonlóan foly­tathatják majd a bajnokcsapatok kupájában is a görögországi Theszalonokiben, ahova külön­járatot indítanak a csapat párto­lói, s amelyre a PVSK irodában lehet jelentkezni. Magyar lábtenisz-sikerek A jövő évi Európa-bajnokság főpróbájának szánta a Román Lábtenisz Szövetség azt a nem­zetközi versenyt, amelyet Buka­restben rendeztek. Magyarországot Farkas Já­nos, az 1991-es egyéni Eu- rőpa-bajnok és Névery Endre hazai lábtenisz szövetség el­nöke képviselte, nagy sikerrel. Farkas magabiztosan, játszma­vesztés nélkül nyerte az egyéni versenyt (Névery 4. lett), svájci, román, osztrák, orosz és ameri­kai ellenfeleit megelőzve. A Névery, Farkas alkalmi kettős az Európa páros élmezőnyét felvonultató viadalon az igen előkelő 3. helyet szerezte meg. A mérkőzéseket Josef Rot­henfluh, a Nemzetközi Lábte­nisz Szövetség elnöke mellett megtekintette a Nemzetközi Olimpiai Bizottság megfigye­lője is, aki igen optimistán Ítélte meg a sportág olimpiai jövőjét. Érdekesség, hogy a torna előcsatározásait Ceausescu, a volt román elnök teniszparadi­csomában rendezték, a döntőket pedig a 16 000 nézőt befogadó Nastase teniszstadionban bo­nyolították le, s azokat a román tv egyenes adásban sugározta. SATELLITE CENTER Hogy a hosszú téli estéken ne unatkozz! Japán műholdvevő rendszer, végre elérhető áron! VECTOR 200 csatornás sztereo beltéri egység távkapcsolóval, ON-screen. SHARP szuper érzékeny vevőfej (1,0 db) 80 cm átmérőjű ofsetparabola tükör. 21.990 Ft-ért elviheted!!! el7.592 Ft+ÁFA Megvásárolhatod a következő címen: 7500 Nagyatád, Kiszely u. 16. Telefon/fax: 82/52-247 Viszonteladóknak kedvezmény! <19550)

Next

/
Oldalképek
Tartalom