Új Dunántúli Napló, 1992. szeptember (3. évfolyam, 241-270. szám)
1992-09-26 / 266. szám
2 aj Dunántúli napló 1992. szeptember 26., szombat Kormányszóvivői tájékoztató Az Expo-finanszírozók állam, kormány, vállalkozók (Folytatás az 1. oldalról) nemzeti pavilon kialakítása is. Az Expo más, végleges állami épületeinek - a világkiállítási területen kialakítandó majdani egyetemi város terveibe is illeszkedő sportcsarnok, diákszállás - beruházásainak fedezésére a kormány mintegy „helyzetbe hozza” az egyetemeket. A világkiállítási területen lévő pavilonokat - a nemzeti kivételével - vállalkozói alapon építik, az állami szektor abban nem kíván részt venni. A létrehozandó részvénytársaság ugyanígy vállalkozókkal végezteti az egyes szolgáltatásokat, köztük a vendéglátást, az informatikai rendszerek kiépítését, az áru- és személyszállítást.- A kormány visszavonja a távközlésről szóló törvényjavaslatot. Ezzel egyidőben viszont - elfogadva az Ország- gyűlés Gazdasági Bizottsága által kidolgozott, hatpárti konszenzuson alapuló módosítójavaslatcsomagot - átdolgozott tervezetet terjeszt a Parlament elé - jelentette be Juhász Judit szóvivő. Ami pedig külügyeinket illeti: a kabinet egyetértett azzal, hogy jövőre Budapesten rendezzék azt a miniszteri konferenciát, amely a Közép-Euró- pából vagy azon keresztül történő illegális beutazások megakadályozásával foglalkozik. Ebben a témában tavaly Berlinben tartottak konferenciát. Miért félnek a cigányok? (Folytatás az 1. oldalról)-Baranyában nem harapóz- tak el a cigánysággal szembeni attrocitások, - mondja Kalá- nyos Ferenc elnök -, de az eset figyelmeztető. Mindent megteszünk az erőszak visszaszorítására, de ehhez a hatóságok és a társadalom segítsége is kell.- Sem az ellenzék, sem a ko- alícó nem vesz tudomást a problémáról, helyi szinten is struccpolitikát folytatnak. Szemlélet- váltás nélkül az anyagi segítség sem oldana meg semmit - folytatta Kosztics István. Mint a résztvevő vezetők elmondták, az előítéletek kereszttüzében, megfelelő kisebbségi törvény híján nem maradt perspektíva az etnikum számára. - Esélyegyenlőségről régen nem beszélhetünk, a munkát kereső cigányt az ajtóból visszaküldik, függetlenül képzettségétől, múltjától. A jelenlegi helyzet arra kényszerít bennünket, hogy az elmúlt években munkával szerzett javainkat prédává tegyük. A többségnek tartaléka sincs. A vállalkozás számunkra nem járható út, fedezet, bizalom híján. Következetes célunk, hogy értelmiséget neveljünk, de a jelenlegi oktatási helyzetben ez meddő cél. Nem a segélyeken élő cigányság számát szeretnénk szaporítani, hanem tisztességes munkával megélni. A továbblépés komoly energiát kíván tőlünk is, de hiába keressük a partneri készséget. A szélsőjobboldali fellépések ellen tiltakozunk, de a demonstráció távol áll tőlünk - hangzott a résztvevők véleménye. Tiltakozásukat írásba foglalták: „Magyarország polgárai vagyunk; olyan hazában szeretnénk élni, amely jogokat, rendet, tisztességes megélhetést biztosít nekünk is, gátat vet a ránk leselkedő durva erőszaknak. Érdekünk, hogy hazánk a demokrácia európai újtán folytathassa történelmét.” Tröszt E. r-----------------------Művészfilm-bemutatók J a pécsi Kossuth mozi Apolló termében. i Október 2-8-ig George Miller: A HEGYEN TÚL ausztrál film. J Október 9-18-ig Kuroszava Akira: RAN (KÁOSZ) Japán-francia film. i Október 19-22-ig Jean-Charles Tachella: GÁLÁNS DÁMÁK Francia történelmi film j Október 23-29-ig Dusán Makavejev: W. R. AZ ORGANIZMUS MISZTÉRIUMA Jugoszláv film J Október 30-5-ig: Pajer Róbert: ÖRDÖG VIGYE Magyar filmszatíra. J Előadások: 1/2 6 és 1/2 8 órakor. Szeretettel várja 1 a Baranya Megyei Moziüzemi Vállalat. I (6934) I L ___________________________________________________I Ha Ön már használja ... Ha szeretné, de meg nem használja... A CONTROLL CAD Stúdiónál szeptember 8. és október 10. között, mér 99.000 - Ft nettó érőn megvásárolhatja az AutoCAD Release 11 magyar változatát 1 a Szilárdtest modellezővel együtt. f V ti ú Nekünk sikeres felhasználókra van szükségünk I jjjCONTROLL Rt. X i/e ™l^tnde,tsé9: 7621 Péc»- Munkácsy M. u. 26. Tel/Fax; (06) 72/36-257 Magyar-szlovák ellentét a csatornaavatáson (Folytatás az 1. oldalról) A kormányfő beszéde a magyar-csehszlovák és a magyarszlovák problémák hangsúlyos taglalásával eltért az emelkedett hangvételű szónoklatoktól, de véleménye szerint „farizeus magatartás” lett volna az ügyet nem felvetni. A Nümbergben szintén jelenlevő szlovák miniszterelnök, Vladimír Meciar szlovák sajtótudósítóknak az Antall-beszéd miatt „csalódottnak” mondta magát, és úgy vélte, hogy a probléma felvetése ezen a fórumon „ízléstelen dolog” volt. Meciar magyar újságírókkal nem állt szóba. A pozsonyi politikus Streibl bajor kormányfőhöz küldött üdvözlő táviratát Nümbergben is terjesztették, abban Meciar leszögezte, kormánya mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy „az ottani Duna-szaka- szon” biztosítsák a hajóforgalom zökkenőmentes lebonyolítását. Beszéde után adott nyilatkozatában Antall miniszterelnök elmondta, hogy válaszlevelet kaptak a korábbi magyar levélre Prágából, amely megismétli a már ismert csehszlovák álláspontot: nem ismerik el az 1977— es szerződés megszűnését és nem ismerik el azt sem, hogy a Duna vizének elterelése vagy részleges elterelése határsértés lenne. A hágai bíróság felkérését, hogy ez a testület döntsön a vitázó felek között, Csehszlovákia hosszadalmas folyamatnak tartja, szerinte a környezetvédelmi EK-vizsgálatot kellene előtérbe helyezni. Antall József pozitívan reagált Streibl bajor kormányfő pénteki felajánlkozására: közvetítene Prága, Pozsony és Budapest vitájában. A most felavatott vízi út egyiptomi „társánál” is hoszszabb valamivel, a Panama-csatorna hosszát pedig kétszer múlja felül. Megépítésének gondolata már a század elején felmerült, teljes gőzzel azonban csak a hatvanas évek elején fogtak hozzá. A víziút 55 méter széles, 4 méter mély, 93 millió köbméter földet mozgattak meg. A legnagyobb gondot a 400 méter magas európai vízválasztó átvágása jelentette. A csatornát ennél a vízválasztónál avatták fel délután Richard von Weizsäcker német államfő jelenlétében, miután Ernst Gutting püspök beszentelte azt. © ÓRA A NAGYVILÁGBAN Több száz menekült várakozott a keleti pályaudvar indulási oldalánál szeptember 25-én, hogy otthon adja le szavazatát a szeptember 27-i választásokon. Az Erdélyi Szövetség szervezésében volánbuszok indultak Kolozsvártól Csíkszeredáig, Nagyváradtól Sepsiszentgyörgyig. O Washington: Az amerikai képviselőház jóváhagyta a Kuba ellen 30 éve érvényben lévő kereskedelmi embargó megszigorítását. Ez amerikai cégek külföldi leányvállalatainak is megtiltja a kereskedést Kubával, továbbá nem engedélyezi a hajókereskedelmet amerikai és kubai kikötők között. A törvényjavaslatot egyébként mind George Bush elnök, mind vetélytársa, a demokrata párti Bili Clinton támogatja. O Párizs: „Óvatosságot” ajánl Németország biztonsági tanácsi tagságának megítélésével kapcsolatban Roland Dumas francia külügyminiszter. „Az alapokmány felülvizsgálata így igen sok problémát vetne fel. Ehhez egyhangú döntésre lenne szükség, ma pedig már a világ- szervezetnek 179 tagja van” - hangoztatta a francia külügyminiszter. O New York: Andrej Kozirev orosz külügyminiszter gazdasági és stratégiai megfontolásokra hivatkozva védelmébe vette kormányának azt a tervét, hogy diesel meghajtású tengeralattjárókat adjon el Iránnak, amely megítélése szerint nem veszélyeztetné a térség biztonsági egyensúlyát. Angol és cseh lapvélemény A legnagyobb politikai tüntetés A kormány hatalomra kerülése, vagyis 1 990 közepe óta a legnagyobb politikai tüntetésnek nevezte a Demokratikus Charta szervezte budapesti felvonulást pénteki számában a The Guardian című brit lap. Bob Dent tudósító szerint az 50 ezres tömeg a növekvő tekintélyelvűség ellen tiltakozott. Különösen erősödött a kiábrándulás, miután a múlt hónapban Csurka István, a kormánypárt alelnöke előállt a tekintélyuralmi nacionalizmus platformjával - olvasható a The Guardianben. Antall József elhatárolta a kormányt az antiszemita megjegyzésekkel foltos tanulmánytól, de bírálói szerint nem eléggé. A Financial Timesban Nicholas Denton tudósító azt írta, hogy a Budapesten és vidéki városokban utcára vonuló ezrek a szélsőjobboldal fölemelkedésének akartak gátat vetni. A baloldali-liberális Demokratikus Charta szervezte felvonulás az első reakció volt azokra a terjedő fajvédő támadásokra, amelyeket Csurka István, a kormányzó konzervatív MDF befolyásos alelnökének múlt hónapban megjelent harcos nacionalista és fajvédő kiáltványa váltott ki - írja a tudósító. A magyar Le Pen? A Rudé Právo című prágai lap szerint a Magyar Demokrata Fórum azért nem határolhatja el magát Csurka Istvántól, mert akkor elveszítené szélsőjobboldali támogatóit. A lap „A magyar Le Pen?” címmel közölt írást a Csurka-ügyről. A Rudé Právo a jelenlegi magyar belpolitikai helyzetet az MDF számára is kritikusnak minősíti. Medgyasszai László, a Fórum szóvivője azt mondta a cseh újságírónak: - Csurka sok kijelentésével nem ért egyet, de szerinte nem lenne értelme annak, hogy a kormánypárt elhatárolja magát saját alelnökétől. Az MDF nagy felelősséget visel az ország stabilitásának megőrzéséért, s ebben a pillanatban nem lehet megosztani a pártot. O Havanna: Leváltották tisztségéből a kubai vezetés harmadik emberének tartott Carlos Aldanát, a Kubai Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagját, a párt főidelógusát. Elizardo Sánchez Santa Cruz, a Kubai Emberi Jogi és Nemzeti Megbékélési Bizottság elnöke, a Castro-rendszer belső ellenzékének egyik programadó személyisége a leváltást egyértelműen a hatalom bel- és külpolitikai irányvonala további kemé- nyedésének jeleként értékelte. O Ljubjana: Szabad György, az Országgyűlés elnöke által vezetett hatpárti parlamenti küldöttség, amely France Bucar szlovén parlamenti elnök meghívására érkezett csütörtökön a szlovén köztársaságba, Muraszombaton találkozott a szlovéniai magyarság vezetőivel, akik a megbeszélésen kiemelték az új szlovén alkotmány demokratizmusát, mely a nemzetiséggel kapcsolatos törvényhozási kérdésekben vétójogot fog biztosítani a magyar parlamenti képviselőknek. O Washington: Az amerikai képviselőház csütörtök este kilenc hónapra szóló moratóriumot hagyott jóvá a nukleáris kísérleti robbantásokra, négy év múlva pedig végérvényes betiltásukat helyezte kilátásba. Az intézkedést a Reuter jelentése szerint a képviselők 224-151 arányban szavazták meg. A moratórium értelmében mostantól kezdve jövő év július 1-jével bezárólag tilosak a kísérleti atomrobbantások, 1996. szeptember 30-ika után pedig végleg betiltják őket, amennyiben más országok sem hajtanak végre ilyen robbantásokat a jelzett időpont után. A két időpont között mindössze 15 kísérletet engedélyeznek. Külföldi bútorok, J ülőgarnitúrák, heverők, í ; franciaágyak, ; szekrénysorok, í német import szőnyegek, J s lakástextíliák J Kozármisleny, Pécsi út 77. í Telefon: 71-028 s Nyitva: S hétköznap: 10-18-ig í s szombat-vasárnap: 8-12-ig í (4692) ? •x-x-x-x.x-x»x-x*x*x-x<*x*x*x-x-x*x-x*x*x*x-x*x>x-x*x-x*x*x*x*x*x*x.:.x-x*x.x-x-: Nagybaracskán a Füzes-szigeten üdüló'falu kialakítása van folyamatban. A víz, villany közművekkel ellátott telkek még korlátozott számban kaphatók. Csak ebben az évben 300 Ft/m2. Az üdülőtelkek közvetlen közelében horgászási lehetőség, termálfürdő, valamint a híres nagybaracskai Halászcsárda | található. Megvásárolható: j Megvásárolható: PENTABER BT PENTABER BT Baja, Csanádi u. 4. Baja, Csanádi u. 4. l ([[r| Tel/fax: 79/21-595 /eo_ I . (6838) : v:wx-:wXw:-:-:"X-x-x-:-x->x;-:-:-:-:-:-xv:-»>xoo«'»:*x-x-:-:->x<-x->xc-í';->»X'>>>xí-x*»:-x->x-> Tel/fax: 79/21-595 Dávod-Püspökpusztán üdülőtelkek értékesítését kezdtük meg. A víz, villany közművekkel ellátott telkek ára csak ebben az évben még 320 Ft/m2. Az üdülőtelkek közvetlen közelében horgászási lehetőség, gyógyszálló, gyógyfürdő és uszoda található. (683801)