Új Dunántúli Napló, 1992. szeptember (3. évfolyam, 241-270. szám)
1992-09-25 / 265. szám
Futballszerda Keserű holland nyitány Szerdán három európai csoportban újabb öt labdarúgó világbajnoki selejtező mérkőzést játszottak. A 2. csoportban Lengyelország 10 000 néző előtt fogadta a török 11-et első selejtező mérkőzésén. Waldoch a 33. percben szerezte meg a vezetést. A találkozó további eseményei kiegyenlített küzdelmet hoztak, nem született több gól, így a lengyelek sovány egygólos győzelemmel szereztek értékes két pontot. A csoport másik mérkőzésén az angolok mellett favoritnak számító hollandok is bemutatkoztak Norvégia ellen, de az Oslóban lezajlott találkozó nem éppen örömteli eredményt hozott a tulipánosoknak. Norvégia 30 év után először diadalmaskodott Hollandia felett. Regdal már a 9. percben megszerezte 1 l-esből a norvég vezetést, de a zászlóerdőkkel felvonult hazai szurkolókat egy perccel később Bergkamp gólja lehűtötte. A hollandok, akik a „személyes problémák” miatt távolmaradó csapatkapitányt, Gullitot nélkülözni kényszerültek, komolyan vették az ellenfelet, s próbálták tartáni a döntetlent. A 78. percben Sorloth azonban nem kegyelmezett, így 2-1-es vereséggel távozhattak van Bastenék Oslóból. Egil Olsen norvég szövetségi kapitány a mérkőzés után ennyit mondott:-Jók voltak a hollandok, de mi még jobbak voltunk. A 3. csoportban két mérkőzést vívtak. A Baltikumban úgy látszik lehetetlen gólt lőni, mert a Lettország - Spanyolország, valamint a Litvánia - Dánia mérkőzés egyaránt gólnélküli döntetlent hozott. A dán Eu- rópa-bajnok újabb nagy meglepetéssel szolgált azzal, hogy a lettek elleni 0-0-ás döntetlen után Litvánia 11-ének hálójába sem tudtak gólt varázsolni. A lettek ezúttal a spanyolok ellenében tettek ki magukért, igaz, találatot ők sem értek el, de számukra nagy szó, hogy az ibériaiak is képtelenek voltak erre. A 4. csoport egyetlen mérkőzésén Csehszlovákia az eddig a csoportban „pofozógépnek” tartott Feröer-szigetekkel szemben csak az utolsó öt percben tudta megnyugtató különbségűvé tenni a győzelmet (4-0). Tyaguszov hátán Ivkovics. NB I. férfiak, A-csoport. Pécs, városi sportcsarnok, 500 néző. V.: Berki, Gidófalvy. Szolnok: Hosszú 6/6, Djurica 16, Berkics 26, Horváth 6, Ivkovics 9. Cs.: Kmézics 4, Góby 11, Kis, Tóth 5/3, Mérész 6. Edző: Rezák László. PVSK: Nazarenko 11, Sipos 13, Kovács N„ Miklósy 11/3, Tyaguszov 10/6. Cs.: Pákozdi, Ihász 3, Völgyi 17/9, Káldi. Edző: Varga Ferenc. Rosszul kezdődött a mérkőzés a vasutasok számára, mert Kovács N. a legelején orrcsonttörést szenvedett, kórházba kellett vinni, aztán a második félidőben onnan visszatért a csarnokba. Az első percekben még a pécsiek vezettek, később egyre Szundi György felvétele. jobban érvényesült a szolnokiak magassági fölénye. Ezt kihasználva a vendégek a kosaraik zömét ziccerből dobták. A PVSK megilletődötten játszott, nagyon is tisztelte az ellenfelét. Az sem ízlett a hazaiaknak, hogy a Szolnok keményen védekezett. Egyedül Völgyi játszott jól a PVSK-ban, a többiek visszafogottabbak voltak. A Szolnok eléggé könnyedén jutott a győzelemhez a sokat hibázó vasutasok ellen. Érdekesség: a Szolnok az egész meccs alatt csak 9 személyi hibát vétett, ami a játékvezetést is minősíti. Persze, nem rajtuk múlott a pécsiek veresége. Varga Ferenc: -A Szolnok magassági fölényét nem tudtuk ellensúlyozni. H. L. Túl magasak voltak a szolnokiak Szolnok - PVSK 89-65 (46-33) Bőséges lesz a hétvégi Baranya megyei sportműsor. Ma fél 6-kor kezdődik Pécsett, a városi sportcsarnokban' a PMSC - Hargita NB I-es női kézilabda mérkőzés. Ugyancsak pénteken 18 órakor rajtol el a pécsi Szt. István térről a Trapp Nap mezőnye. Ennek keretében három távot (3,4-6,8-20,4 km) lehet lefutni. Még mindig a mai napról: a komló kosaras lányok 17 órakor az Albacomp Softco csapatát fogadják bajnokin. Kosárlabdából marad szombatra is. Pécsett, a városi sport- csarnokban délelőtt fél 11-kor a PPTSE férfi kosárlabdázói a Dunai Kőolajjal játszanak. Ugyanott délután 5-kor a PVSK-Co-Order női bajnok- csapata a Kecskemétet látja vendégül. A futballpályákon is telt ház lesz. Szombaton délelőtt két (Zsolnay - Harkány, Gázmű - Somberek - mindkettő 10-kor), délután egy (PEAC - Sásd - 15.00) megyebajnoki meccs lesz. Vasárnapra marad a többi megyebajnoki mérkőzés, az NB Ill-as forduló (benne: Komló - Kisdorog, Beremend - Kap. Építők), valamint nem utolsósorban a Mohács - Nagykanizsa NB Il-es összecsapás is (mind 15.00-kor). Vasárnap este 6-kor csaknem fél év után játszik újra odahaza bajnokit a Komlói Bányász NB I-es férfi kézilabda csapata a PEMÜ-Honvéd ellen. Aki Orfűn lesz szombat-vasárnap, megnézheti a rádióirányítású vitorlás modellek Du- nántúl-bajnokságát a PTTE vitorlás telepe előtti szakaszon. Játékvezetői továbbképzés Portugál Forma-1-es Nagydíj Rosszízű utójátékok Még háromszor „tapsolhatja vissza” a közönség a már rég világbajnok Nigel Mansellt, aztán a bajszos brit távozik a Forma-1 világából. Sajnos, igazi tét és izgalmak hiányában egyre rossz ízűbbé fajulnak a ’92-es szezon záróakkordjai. A legnagyobb haca- cáré az idei „világverő” csapat, a Williams-Renault körül forog. Frank Williams már mindkét versenyzőjét elveszítette, Mansell az Indycar-szé- riába írt alá Paul Newman csapatához, Patrese a Benetton- hoz állt át. Egyetlen gyógyír, hogy a már szintén nem süvöl- vény Alain Prost állítólag hónapok óta Williams embere, de még kell kerítenie egy megbízható kettes számú pilótát, ami az utóbbi évek csapattársi civakodásainak fényében nem egy könnyű választás. És ugyebár, itt Ayrton Senna nem jöhet szóba. Az évekig listavezető McLaren teljesen összedőlni látszik, elköszönt tőlük a Honda, s lehet, hogy Senna is így fog tenni. Szerintem szegény Michael Andretti (aki idáig Amerikában versenyzett csak), nem tudja, hová szerződött. Nagyon valószínű, hogy Es- torilban, a portugál futamon is leginkább a pletykák és a jövő évi tervek fogják felverni a legnagyobb port, és nem a verseny maga. Végülis mi történhet? Lehet, hogy a monzai kisiklás után valamelyik Williams megint győz, ha nem, akkor Senna, ha ő sem, Schumacher. Kicsit mintha valóban odalett volna a sava-borsa a versenyeknek, olyan nyögvenyelős a szezon befejezése. Sokan és sokszor huhogtak, hogy a pénz megöli egy szép napon a Forma-1-et, de valahogy senki se hitte, hogy ez bekövetkezhet. Most mégis úgy tűnik. Vagy 1993-mal mégis egy új fejezet kezdődik talán? Méhes K. A szeptember 26-án induló összevont területi kosárlabda bajnoksággal (Baranya, Somogy, Tolna, Bács-Kiskun együtt vesz részt benne) kapcsolatban szeptember 29-én 17 órakor Pécsett, a Megye u. 21. sz. alatti tanácsteremben játékvezetői továbbképzésre kerül sor a bajnokságban működő játékvezetők részére. Mai sportműsor Kézilabda. NB I. nők: PMSC - Hargita, Pécs, városi sportcsarnok, 17.30. NB I. férfiak: Nagykanizsa - PMSC, Nagykanizsa, 18.00. Kosárlabda. NB I. nők, B-csoport: Komlói Bányász - Albacomp Softco, Komló, városi sportcsarnok, 17.00. Tömegsport. Trapp Nap, rajt: Pécs. Szt. István tér, 18.00. Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. pártoktól független lapjjt Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7623 Pécs, Rákóczi út. 34. 7601 Pf.: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 36-345. Kiadói telex: 12-320. Telefax: 22-301. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs Engel János út 8. 7630 Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető DR. FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 245 forint, negyedévre 735 forint, félévre 1470 forint, egy évre 2940 forint. ISSN 0865-9133 Dunántúli napló MAI MŰSOR Film Park: Dermesztő szenvedélyek (f5, f7,f9). Uránia: Tökéletes katona (f5, f7, f9). Kossuth: Kóbor szellem pa- lackotkeres (f5, f7, f9). Apolló terem: Éjszakám Maudnál. Rendezte: Eric Roh- mer. (f6, f8). Pécsi Autósmozi: Ölve vagy halva (20.00). JPTE Huszárik Mozi (Ifjúság u.6.): Szerelmi ügy, avagy a postáskisasszony. (19.30). Rádió PÉCSI RÁDIÓ 5.55 Hajnaltól reggelig. 9.00 Műsorzárás. 13.00 Horvát és szerb nyelvű nemzetiségi műsor. 14.00 Német nyelvű műsor. 15.00 A Pannónia Rádió szolgáltató és kereskedelmi műsora. 18.00 Regionális német műsor. 19.30 A MR. német nyelvű műsora Pécsről. 20.00 A MR. horvát nyelvű műsora Pécsről. 20.30 A MR szerb nyelvű műsora Pécsről. Televízió MAGYAR TELEVÍZIÓ TV 1 5.45 Falutévé. 6.00 A Reggel. 8.05 A Financial Times kelet-európai gazdasági híradója. 8.30 Közjáték. 8.35 Napközi. Benne: 9.00 Nyeregben vagyunk. Német filmsorozat. 9.50 Lottósorsolás. 10.00 Dallas. Am. filmsor. 10.50 Játék. 11.05 Sorstársak, 11.20 Fűben-fában. 12.00 Hírek. 12.05 Képújság. 17.00 Délutáni egyenleg. 17.10 Az üzlet iskolája. 8. rész. 17.45 Pénzvilág. 18.00 Ablak. 18.55 „Maradjatok meg szeretetem- ben!...” 19.00 Traffic Jam. 19.25 Parnasszus - Játék. 19.40 Esti mese. 20.00 Híradó. 20.30 Telesport. 20.40 Dallas. Am. filmsor. 21.35 Közjáték. 21.40 Panoráma. 22.45 Ezredvégi beszélgetés, Losonczi Ágnes szociológussal. 23.20 Flasch család. Belga-francia film. 0.40 Híradó. TV2 15.15 Műsorismertetés. 15.20 Hírek - Időjárás. 15.25 Vakáció Peruban. Francia tévé- filmsor. 1. rész. 16.20 Barkácsoljunk. 16.35 Civil kurázsi. 17.00 Pop-reál. A magyar könnyűzene napjainkban. 17.20 Közlemények. 17.25 Dominó - Telefonos játék. 17.45 Regionális híradó. 18.00 Híradó. 18.12 Időjárás. 18.19 Az én pici pó- nim. Am. rajzfilmsor. 18.30 Ördög nagymama. Német tévé- filmsor. 19.00 A Tisza. 1. rész. 19.35 A Budapesti Zenei Hetek nyitóhangversenye, kb. 20.15 Szilágyi Domokos: Bartók Amerikában. 21.35 Ajánlat a Budapesti Őszi Fesztivál műsorából. 21.44 A kárbecslő. Angol rövidjátékfilm. 22.00 Esti egyenleg. 22.20 Időjárás. 22.25 Napzárta előtt... 22.50 Vásártévé. 23.00 Sötét erő. Francia film. HBO 17.30 Babar: Barátok között. Mb. ír film. 18.00 Mozimánia: Gregory Peck. Mb. am. film. 19.00 A Klimandzsáró hava. Mb. am. film. 20.50 Rendőrakadémia. Mb. am. film. 22.30 Fandango. Mb. am. film. 24.00 Sztárleszállítás. Mb. am. film. Hétről Hétre 17.00 Állásajánlatok. 17.10 Bankok, takarékszövetkezetek információi. 17.29 Programajá- nalt. Szabadidősport. Pl NISSAN SIVA KFT Pécs, Mohácsi út 42. Tel/fax: 72/36-899 15-189 a NISSAN hivatalos területi képviselete. Fantasztikus vásárlási lehetőségek! Valutás értékesítés Lízingelés 500.000 Ft-os felső értékhatárig beszámítjuk gépkocsiját az új NISSAN árába. Részletfizetési lehetőség egy éven belüli 10%-os kamatra. Készpénzfizetés esetén 1992. november 15-ig 4%-os kedvezmény a NISSAN gk. vételárából. Minden hatvan vásárlónk között kisorsolunk egy NISSAN CMARCH személygépkocsit, a 93-as év újdonságát! A gépkocsik alkatrészellátását és szervizelését telephelyünkön biztosítjuk. Importőr: NISSAN HUNGÁRIA RT. Oroszló Község Önkormányzata nyilvános árverés útján meghirdeti a tulajdonában lévő Oroszló, Petőfi u. 40. szám alatt - a Pécs-Kaposvár főútvonal mellett - levő élelmiszerbolt, valamint italbolt ingatlana bérbeadását berendezés nélküli üres állapotban. » Az élelmiszerbolt alapterülete: 104m2. Az italbolt alapterülete: 98m2. Az árverés helye: Oroszló, Petőfi u. 29. Faluház épülete. Az árverés időpontja: 1992. október 16-án pénteken 14 órakor Kikiáltási ár: egységenként 20-20 EFt + ÁFA/hónap. Az üzemeltetés kedzó' időpontja: 1992. november 1. Az árverésen indulók az árverés megkezdése előtt kötelesek az éves bérleti díj 10%-át (24.000 Ft-ot) letétbe helyezni. Oroszló község önkormányzati képviselő-testülete (6607) Kosárlabda Sporthétvége