Új Dunántúli Napló, 1992. szeptember (3. évfolyam, 241-270. szám)
1992-09-24 / 264. szám
Barátságos válogatott futball-mérkőzés Ezt már nehéz alulmúlni Magyarország - Izrael 0-0 Üllői út, 3 ezer néző. V.: Ste- ind (osztrák). Magyarország: Balogh - Páling (Wukovics), Telek, Lőrincz - Illés (Lipcsei), Nagy T., Sallói, Balog (Horváth Cs.), Cseh (Durő) - Kiprich, Hámori. Szövetségi kapitány: Jenei Imre. Kiprich, a csapatkapitány kihagyott helyzeteivel kezdődött a mérkőzés. Akkor még úgy tűnt: ami akkor kimaradt, azt könnyű lesz pótolni. Később azonban bebizonyosodott: ami egyszer elmúlt, az sosem jön vissza többé. A válogatottunk játéka döcögött, amit a nézőtérről többször füttyszóval tettek szóvá. Legalább annyiszor hangzott el az „Ébresztő!”, mint a „Hajrá, magyarok!” Helyzetbe kerültek az izraeliek is, de gólt ők sem tudtak rúgni. Ha valaki azt hitte, hogy a szünet után jobban játszunk majd, az tévedett. Nem segítettek a cserék sem. Csapatunk gyenge teljesítményére az sem lehet mentség, hogy több újoncot avattunk, illetve hogy inkább rutintalanok, kevés válogatottsággal rendelkezők alkották most a nemzeti 11 -et. A 62. percben Kiprich és Amar összefejelt, mindketten csak hosszabb ápolás után folytathatták a játékot. A végén nekünk akadt több gólszerzési lehetőségünk, de azok kimaradtak. Továbbra sincs válogatottunk, hiába játszat Jenei Imre mind több és több futballistát. Ez a mostani csapat tartalékos volt ugyan, de még így is gólokkal kellett volna vernie a lelkes, de szerény képességű ellenfelet. Jenei Imre: - Nem vagyok elégedett a mutatott játékkal, a 0-0-ás eredményt pedig egyszerűen elfogadhatatlannak tartom. Az eredménytelenségre nem tudok magyarázatot. Ilyen sportág is van: hegyi futás Czene Zsófia már kipróbálta Röviden Kézilabda. Simontornya - Mecseknádasd 26-23 (13-12). A Simontomyán lejátszott NB Il-es férfi mérkőzés nádasdi góllövői: Kovacsevics 6, Marcsik 5, Weit 4, Gungl 2, Schlapp 2, Gillich 2, Arnold 2. Atlétika. Országos gyalogló csapatbajnokság utánpótlásko- rúak részére, Balassagyarmat. A komlói fiú gyaloglók eredményei. Serdülő „A”, 10 km: 4. KBSK (Ambrózi, Fadgyas, Lippert). Serdülő „B”, 8 km: I. KBSK (Fazekas, Alföldi Z„ Oláh). Serdülő „B”, 5 km: 1. KBSK (Jakus, Alföldi J., Szől- lősi). • Kecskeméten a női félmaratonit a komlói Horváth nyerte. Tenisz. Pécs város amatőr bajnoksága. Férfi egyéni: I. Papp, 2. Laczkó, 3. Nesz T. és Salamon. Férfi páros: 1. Koncz-Sebestyén, 2. Du- lánszky-Szakács, 3. Er- dős-Sárdy és Timmer, Gyenis. Szeniorok: 1. Gerecs, 2. Bo- gyay, 3. dr. Gömöri és Kisteleki. Nők: I. Rugásiné, 2. Borsné, 3. Perlakiné és Kósáné. Teke. NB II. férfiak: Bp. Postás - Lőrinc Bútor 4-4. Szentlőrinci pontszerzők: Kem- sei 495, Tóth 493, Szőke L. 485, Sipos 484. NB EL nők: PBTC - Győri Richards 5-3. Bőrgyári pontszerzők: Ro- binszki, Schmidt, Horváthné. Cselgáncs. Felnőtt I. o. rangsorverseny: 3. Vészi és Fekete (mindkettő PVSK). Sportlövészet. 34 olimpiai pontot értek el a Pécs Városi Lövészklub versenyzői a Budapesten rendezett ifjúsági és felnőtt országos bajnokságon. Dobogós helyezéseik. Standardpuska 3x20 összetett ifjúsági lányok: 1. Pető 564. Légpisztoly 40 ifi fiúk: 2. Szabadkai. Légpisztoly 40 lövés ifi lányok: 3. Kozma 366, Légpisztoly 40 lövés fiú csapat: 3. PVLK (Szabadkai, Varga, Lengyel). Labdarúgó megyei II. o. Tamási csoport: Sátorhely - Kozármisleny 1-1, Vókány - Pécs várad 0-1, Hidas - Szajk 6-0, Villány - Egerág 6-1, Kásád - Lippó 1-2, MTE - Ma- gyarbóly 5-2. Lánycsók - Szederkény 4-1. Dunaszekcső - Véménd 3-0. Az élcsoport állása: 1. Villány 12, 2. MTE 10, 3. Szederkény 9. Hallottak már olyan sportágról, hogy hegyi futás? Nem hiszem, hogy sokan vannak, akik erre azt válaszolják: igen. Pedig van, sőt, Magyarországon is űzik, mégha nem is olyan sokan, mert egyelőre nem igazán elterjedt nálunk. Azért vannak művelői már Pécsett is. Az egyik itteni hegyi futó versenyző Czene Zsófia, aki úgy másként a PVSK atlétája. A hegyi futásról azt kell tudni, hogy erdőben bonyolítják le, olyan terepen, ahol korábban nem futott még senki sem. Út ugyan nincs, de ki van szalagozva egy pálya, aztán azon hegynek fel, völgynek le. Vagy stoplis cipőben, vagy speciális szögesben. A nemrégiben Olaszországban rendezett világbajnokságon - ahol Czene a magyar színek képviseletében indult és társaival együtt csapatban 2., egyéniben 4. lett - 4,5 km-t kellett futniuk, 400 m A Rudé Právo és a Lidové Noviny című prágai lap szerdai száma egyformán címoldalon számolt be arról, hogy lemondták az összes olyan autóbuszu- tat, amelynek keretében a Slovan Bratislava pártolóklubja a pozsonyi csapat szurkolóit szálszintkülönbségű pályán. Amin, ha hó van, máskor síelni szoktak. El lehet képzelni, milyen meredek lehetett. Ráadásul a felnőtt nők versenyén zuhogott az eső, úgyhogy ők estek-kel- tek, kiálló gyökerekbe kapaszkodtak, nehogy lecsússzanak.- Először rendeztek hegyi futásban vb-t, eddig csak Világ Kupa futamok voltak. Csapatban még most sincs hivatalos világbajnokság, az ifi lányoké, ahol én is indultam, csak bemutató szám volt. Azt nem mondom, hogy ráállok erre a sportágra, de ez a verseny beleillett az atlétikai felkészülésembe. Bár Magyarországon ilyen versenyeket nem szoktak rendezni, azért komolyan kellene venni az atlétika eme ágát. Hegyek vannak, tájfutók vannak (külföldön is inkább ők vesznek részt ilyen versenyeken), meg kéne próbálni .. . H. L. lította volna Budapestre, a Ferencvárossal vívandó, jövő szerdai visszavágó mérkőzésre. A pártolóklub 1800 drukkert vitt volna a magyar fővárosba, de most azt ajánlja a Slovan híveinek, hogy ne utazzanak el egyénileg sem. Lemondták az autóbuszutakat Pozsonyban nem ajánlják a budapesti visszavágót Megyebajnokság Sellye-Siklós 3-2 (1-1) Sellye, 300 néző. V.: Kelemen. Akik sok gólos hazai győzelmet, jó sellyei játékot vártak, azok bizony csalódtak, mert szoros lett a végeredmény. A feltűnően jól játszó Siklós nehezen adta meg magát a jóval esélyesebb, de sok hibával játszó Sellyének. G.: Vásáros, Szeiper (2, mindkettőt 1 Lesből), ill. Raposa, Sztojka (1 Lesből). Toborzó A Pécsi Fortuna FC női NB I-es labdarúgó csapata toborzót hirdet. Ennek ideje: szeptember 25., péntek fél 5 óra, színhelye: Pécsett a PVSK-pálya. Várják mindazon lányok jelenkezését, akik szívesen futballoznának a szakosztályban. Fókusz A számok tükrében 70. Kispest - PMSC találkozó Az eddig lejátszott mérkőzések eredményeiből. 1986/87: 0-1, 1987/88:0-3, 1988/89: 1-1, 1989/90: 1-1, 1990/91: 0-1, 1991/92: 1-2. A Pécs az utolsó győzelmét (3-1) 1966. szeptember 11-én a következő összeállításban érte el: Rapp - Hernádi, Móricz, Halasi - Rádi II., Konrád - Rónai, Dunai dr., Tüske, Daka, Török. G.: Török (2), Tüske. Kispesten a következő játékosok szereztek gólt. 3 gólos: Horvát, Dunai dr., Török. 2 gólos: Lovász, Bérczy. 1 gólos: Opova, Szőcs, Rádi, Kamondi, Vári, Csupák, Tüske, Bérezési, Kiss L., Dárdai, Kerekes, Dobány, Nagy I. és öngól. 15. Mohács - Nagykanizsa találkozó Az eddig lejátszott mérkőzések eredményeiből. 1980/81: 0-0, 1981/82: 0-2, 1988/89:0-1, 1989/90: 3-0, 1990/91: 1-1, 1991/92: 1-1. A Mohács a győzelmét 1990. április 29-én a következő összeállításban érte el: Lukács - Rumszauer, Kófiás, Katona, Reit - Becker, Ritter, Lőrincz, Gilitsch - Ratting, Hrotkó. G.: Gilitsch (2), Hrotkó. Hazai pályán a következő játékosok lőttek gólt a nagykanizsaiaknak. 2 gólos: Hrotkó, Gilitsch. 1 gólos: Martina. Lehel Jenőné Mai sportműsor Kosárlabda. NB I. férfiak, A-csoport: PVSK - Szolnok, Pécs, városi sportcsarnok, 18.00. Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7623 Pécs, Rákóczi út. 34. 7601 Pf.: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 36-345. Kiadói telex: 12-320. Telefax: €2-301. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs Engel János út 8. 7630 Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető DR. FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hirlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 245 forint, negyedévre 735 forint, félévre 1470 forint, egy évre 2940 forint. ISSN 0865-9133 QJ ■ Dunántúli napló Óvintézkedések a sportcsarnokban Ma: PVSK - Szolnok férfi kosárlabda mérkőzés Ma, csütörtökön I8 órakor kezdődik Pécsett, a városi sportcsarnokban a PVSK - Szolnok NB I. A-csoportos férfi kosárlabda mérkőzés. A két évvel ezelőtti bajnokcsapat, a Szolnok ellen nem a legjobb előjelekkel készült a vasutas gárda. Tyaguszov és Dull sérült, ami már eleve hátrány a PVSK-nak.- Az egyik legjobb, ha nem a legjobb magyar férfi csapat a Szolnok. Ha olyan felfogásban játszunk ellenük, mint amilyenben a Csepel ellen kosaraztunk, akkor megnehezíthetjük a dolgukat - nyilatkozta a meccsről Varga Ferenc, a pécsiek vezető edzője. Mivel a szolnoki szurkolók, akik elkísérik idegenbe is kedvenceiket, nem éppen kezesbárányok, óvintézkedéseket léptetnek életbe ellenük. Külön szektorban helyezik el őket, emiatt a pécsi nézők csak a zsü- riasztal feletti, vagyis a tejüzem felőli lelátón foglalhatnak helyet, nehogy a legkisebb balhé is legyen a mérkőzés előtt, alatt vagy után a két tábor között. Egyedül verte meg Balogh a pécsieket Sopron - PVSK-Co-Order 88-84 (47-44) NB I. nők, A-csoport. Sopron, 1000 néző. V.: Szamos, Szilvássy. PVSK-Co-Order: Horváth 2, Sztojkovics 39/3, Balázs 19, Vilutyte 13/3, Veres 11. Cs.: Ábrahám E. Edző: Ver- tetics István. A női kosárlabda NB I. A-csoportjának rangadóján az döntött, hogy a pécsiek nem tudták semlegesíteni a válogatott Baloghot, aki 52 (!!) pontot dobott nekik. A szuperklasszis öt perccel a meccs lefújása előtt megsérült, kiállt, és akkor 3 ponttal elhúzott a PVSK. Erre Balogh visszatért, és a megnyerte a találkozót a soproniaknak. Előtte a második félidő úgy telt el, hogy hol itt esett egy kosár, hol ott. Elhúzni egyik csapat sem tudott nagyon a másiktól. Vertetics István: - Javul a formánk, ami bíztató a jövő heti BEK-mérkó'zésünk előtt. Sajnos, egyelőre még nem érett össze a csapatunk. Amit az is bizonyít, hogy nem tudjuk jól játékba hozni magas emberünket, Ábrahám Esztert. A találkozó igazi propagandája volt a női kosárlabdának. Óvott a Boly Várható volt, hogy nem hagyja annyiban a Boly a fegyelmi bizottság ítéletét, meg is óvta azt. Mint ismeretes, a szeptember 6-án Bolyban félbeszakadt Boly - Beremend NB IlI-as labdarúgó mérkőzésen történtek után első fokon a Beremend kapta 3-0-ás gólkülönbséggel a két pontot. Ezt nehezményezték a bólyiak, akiknek fellebbezését most már a Dráva-csoport versenybizottsága tárgyalja majd. Ott sem biztos, hogy jogerős ítélet születik, ugyanis van még egy jogorvoslati lehetőség: panasszal lehet élni a Magyar Amatőr Labdarúgó Liga területi bizotságá- nál. Van egy másik óvási ügy is, amelyet még júniusban a PÉAC nyújtott be az MLSZ-hez az NB III. utolsó tavaszi fordulójában játszott PEAC - PVSK meccs kapcsán. Az egyetemisták óvására eddig nem reagált az MLSZ, ami fölöttébb furcsa. Totótippek 1. Csepel - Diósgyőr Telesport lx Sp.Plusz xl Új DN X 2. Videoton - MTK xl lx 1 3. Vác - Vasas lx xl 1 4. UTE - Siófok 1 lx x2 5. Karlsruhe - Bochum 1 1 1 6. Stuttgart - K’lautem 1 lx 1 7. Braunschweig - Freiburg 1 x2 X 8. Meppen - Mannheim x2 1 12 9. Ancona - Napoli 2x x2 X 10. Parma - Brescia 1 lx X 11. Pescara-Torino lx xl x2 12. Sampdoria - Milan x2 x2 lx 13. Monza - Padova 1 lx X 14. +1 Bologna - Ascoli xl 1 X Manökenjelöltek figyelem! A budapesti DIORO Stúdió manöken és fotómodell előkészítő tanfolyamot indít 3 éves kortól gyermek, tini és felnőtt korosztályokban. A hétvégi foglalkozásokon jazzbalett, színpadi mozgás, fotózás, videózás, divatismeret, smink órákon vesznek részt a növendékek. A legtehetségesebb manökenjelöltek bekerülhetnek a DIORO Stúdió Sztárcsapatába. A tanfolyam végzett növendékei selejtező nélkül juthatnak a DIORO Sztár Modellverseny középdöntőjébe, amelynek korosztályonkénti első díja floridai utazás. Felvételi megtekintés: Pécs: Apáczai Csere J. NK. Apáczai körtér 1. Telefon 41-233 szept.29. kedd 17 óra és okt. 3. szombat 10 óra. Komló: Városi Művelődési Központ, Templom tér 4. Telefon 82-196 sz.ept.30. szerda 17 óra és okt.3. szombat 16 óra. 1~\ forod / yivattá tudio (6487)