Új Dunántúli Napló, 1992. szeptember (3. évfolyam, 241-270. szám)
1992-09-23 / 263. szám
8 aj Dunántúli napló 1992. szeptember 23., szerda Nem hallgathatunk! A Munkásszövetség egyesült a Szociáldemokrata Néppárttal Napjaink politikai életében egyre határozottabban jelenik meg a különállás, az elhatárolódás és nem utolsósorban az egyéni és pártérdekek motiválta döntések sora. Ha megfigyeli a tisztelt olvasó, akkor jól érzékelheti, hogy szinte minden pártban, ma már nem csak a történelmiekben, ott van a pártszakadás veszélye. Történik ez akkor, amikor az ország népének kiábrándultsága, csalódottsága olyan mérvű, amilyen még talán soha sem volt. Ma az emberek többségének nincs jövőképe, nem hisznek a mában, de abban sem bíznak, hogy jövőre jobb lesz. Ebben a helyzetben az emberek befelé fordulnak, megpróbálnak valamilyen egyéni kiutat találni, ami a többség számára lehetetlen. Az út, amit a nép jár, zsákutcába vezet, mert elveti a rossz megoldások között meghúzódó jobb lehetőséget is. A rendszerváltás után pár hónappal az új politikai elitben csalódott a közvélemény. Napjainkban ez a csalódás már általánossá vált a gazdaságpolitika terén is. A hatalmon lévők szétziláltak mindent, ami a létező szocializmusban teremtődött meg. Nem vették figyelembe, ha valamit lerombolnak, annál csak jobbat szabad létrehozni. Lerombolták az állami nagyipart, de helyette nincs megfelelő, munkaerőt felvevő magánipar. Tudatosan lezüllesztették a mezőgazdaságot, szétszedik a tsz-eket, de nem biztosítják a farmergazdaság beindulásának feltételeit. A fenti megállapítások vonatkoznak a társadalmi, gazdasági életünk egészére (lásd: oktatás, egészségügy, rendőrség stb.). A legnagyobb probléma ebben az, hogy ezt teszik úgy, és mondják is, hogy a nép akarata szerint és javára cselekszenek. A nép a meglátásom szerint egyelőre nem foglal állását ebben a kérdésben, hogy számára mi lenne az elfogadható. Félő az, hogy a következő választásokon sem teszi ezt meg. Ma az emberek fejében keverednek a gondolatok és latolgatják a múlt és jelen társadalma közötti különbségeket. Sokan nosztalgiával gondolnak vissza az elmúlt rendszer nyújtotta biztonságos, kiegyensúlyozott és kiszámítható életfeltételekre. Ez idegessé és kapkodóvá is teszi a hatalmon lévőket, mert félnek egy esetleges kirobbanó népi elégedetlenségtől. Egy esetleges népi elégedetlenség, ami több formában jelenhet meg, semmiképp nem a legjobb megoldás, de egy dolgot, ha a helyzet tovább romlik, nagy valószínűséggel ez oldana meg, nevezetesen a fásult, a kiábrándult állapotot megszüntetné, az embereket felrázná, de túl sokba kerülne mindannyiunknak. így azt mondom, egy járható út van a nép számára: a több pártra épülő parlamenti demokráciában való aktív részvétel. Meg kellene érteni, hogy a hatalomból csak így lehet ki- rekeszteni azokat, akik nem odavalók. A pártok között megtalálhatók a kapitalizmus, a demokratikus szocializmus és a szocializmus építésének a hívei. A parlamentbe pedig azt kell bejuttatni, amelyik a számunkra leginkább megfelelő. A parlamenten kívüli erőként a legnagyobb nyomást gyakorló gazdasági és társadalmi életet befolyásoló erő lehetne a szakszervezeti mozgalom. Mondom, lehetne, ha a munkavállalók aktívan részt vennének a munkájában, de itt sem az történik, aminek történnie kellene. A munkavállalók kirekesztik magukat a döntésekből, akik helyettük döntenek, azok pedig sok esetben egyéni érdekeiket figyelembe véve teszik azt. Egyaránt érvényes a pártokra és a szak- szervezetekre, hogy csak akkor lesz megfelelő vezetése, irányvonala, ha a választók befolyásolják a folyamatokat, aktívan képviselik a saját érdekeiket. A politikai szintéren több párt alakult az elmúlt években és vannak, amelyek napjainkban bontogatják szárnyaikat. Tavaly nyáron alakult meg a Munkásszövetség, mely párt szociáldemokrata értékekre épült. A párt már alakulásánál kinyilvánította, hogy a szociáldemokrata egység híve, és ha lesz olyan párt, melyben van remény a munkavállalók eredményes képviseletére, akkor azzal egyesül. A Szociáldemokrata Néppárt megalakulásával, különösen Király Zoltán személyében garanciát látunk egy stabil párt kialakulására, ezért úgy döntöttünk, hogy a Munkásszövetség feltételek nélkül egyesül a Néppárttal. A Szociáldemokrata Néppárt első országos értekezletén, szeptember 5-én az egyesülés megtörtént. A Szociáldemokrata Néppártnak ezzel Pécsett működésbe lépett egy kiépült alapszervezete. A párt Király Zoltán ország- gyűlési képviselővel az élen felveszi a küzdelmet a magyar munkavállalók, a magyar nép érdekében. Felvállalja a harcot mindazon leírt és le nem írt, de meglévő, mindannyiunkat sújtó politikai-gazdasági visszásá- gokkal szemben, amelyek lehetetlenné teszik a társadalmi békét, az emberibb társadalom megvalósítását. A Néppárt támogatja a szociáldemokrata pártok feltételek nélküli egyesülését és ezért az egyesítést előkészítő tárgyalásokon aktivan részt vesz. A párt az első kongresszusát 1993 január végére tervezi. A pártnak már több mint 2000 belépési nyilatkozatot kitöltött tagja van. Nagyon lényegesnek tartjuk, hogy a parlamentben is van, aki képviseli a pártunkat. A Néppárt, mint a Szociáldemokrata Pártok, mindenütt az igazságelvű demokratikus szocializmus megvalósítását tűzi zászlajára. Ez azt is jelenti, hogy a többpárti parlamenti demokrácia híve és a szociális piacgazdaságon keresztül kíván a fejlettebb • társadalomba eljutni. A pécsi alapszervezet székhelye a József Attila Művelődési Ház, ahol csütörtöki napokon 15-17 óra között találhatók meg képviselőink. Kovács Mózes ügyvivő 1992 szeptember 16-án ülésezett az MSZP pécsi választmánya, ahol az alábbi gondolatok fogalmazódtak meg: Döbbenten tapasztaljuk, hogy hazánkban is egyre nagyobb teret nyer a politikai életben az agresszivitás, a más nézeteket vallók megbélyegzése, a politikai ellenfelek kirekesztésére való törekvések felerősödése. A pécsi szocialisták úgy látják, hogy Csurka István „néhány gondolata” vagy Zacsek Gyula „termeszei” a demokrácia elleni súlyos támadásként értékelhetők, nem mentesek a fajgyűlölettől, az erőszakos fellépésre való bujtogatástól. E tanulmányok csupán arra jók, hogy bátorítsák a szélsőséges elemeket, ugyanakkor eltereljék a figyelmet a valóságos és súlyos gazdasági és társadalmi problémákról, A hangnem egyre durvábbá válását jelzi Fónay Jenőnek azon kijelentése, hogy aki 1992-ben a fasizmust próbálja meg elítélni, az alávaló, gyalázatos bolsevista bérenc. Az agresszivitás eluralkodása a politikában agresszivitásra bátorít a hétköznapi életben is, ennek jól érzékelhető jele, hogy az önbíráskodás felütötte fejét országunkban. Meggyőződésünk, hogy ezek a megnyilvánulások a mai magyar társadalom betegségének tünetei, gyökerük abban a gazdasági és szociális válságban van, melyet a hatalomon lévő koalíció rosszul érzékel és hibásan kezel. Mindezért úgy érezzük, hogy fel kell emelnünk a szavunkat. Erélyesen visszautasítunk minden, a demokráciát korlátozó politikát és politikust. Az etnikai, felekezeti, és politikai kisebbségek melletti határozott kiállásra szólítunk fel minden felelősen gondolkodó polgárt. A pécsi szocialisták csatlakoznak azokhoz, akik meghirdették, hogy ne hagyjuk az utcát a szélsőjobboldal agresszív, gátlástalan politizálásának színterévé zülleszteni. Magyar Szocialista Párt Pécsi Választmánya A kistelepülések segélykérése Ezért szólunk most arról, amiről a napokban szereztünk tudomást, hogy olyan jogszabály változás készül, amely a kistelepülésektől meg kívánja vonni az eddig juttatott évi 2 Tanácskozás a szakszervezeti megállapodásról A szakértők szerint a hat szakszervezeti konföderáció közötti megállapodás törvényi érvényesítésének az felelne meg a leginkább, ha a kormányzat a múlt évben már kidolgozott, de visszavont a társadalombiztosítási önkormányzatokra vonatkozó törvénytervezetet aktualizálná, s mielőbb ezt nyújtaná be a Parlamentben. Ugyanakkor a kormány visszavonná a sürgősséggel tárgyalásra elfogadott, a szakszervezetek közötti választásra vonatkozó törvénytervezetet. (MTI) millió forintos állami támogatást. Konkrétan Velény kisközség körülményeinek ismeretében láttuk, hogy ez a változás mit eredményezne ott. Néhány tényadat erről: Velény igazi kistelepülés, nagy munkanélüli- séggel. Jelenleg a lakosság munkaképes része 10%-ának van munkája, amely arány nem javulhat, csak romolhat. Központi faluja Szabadszentkirály, ott van az iskola, gyógyszertár, és egyéb szolgáltatás is csak ott nyerhető. 22 iskolás gyermek lakik a faluban, akikért gyermekenként 70 000 Ft körüli összeget köteles fizetni a falu, az óvodásokért pedig fejelnként 50 000 forintot. E két tétellel, a 2 milliós állami támogatás az utolsó fillérig elfogyott. Más forrásból - a falu lakóinak rendkívül rossz anyagi körülményei folytán - e feltétlenül szükséges terhek nem pótolhatók. Segélyezésre a legindokoltabb esetben sincs egyelőre lehetőség. Pedig olyan rendkívül súlyosterhek is jelentkeznek Velényben, hogy nincs megfelelő busz-összeköttetése, nyáron hosszabb ideig nem működött á szabadszentkirályi gyógyszertár, amikor a gyógyszereket még igen jelentős útiköltség is terhelte a pécsi úttal kapcsolatosan, minthogy úgy volt legkönnyebb a gyógyszer beszerzése. Igen hátrányos helyzetben van a velényi lakosság azért is, mert mint a múlt rendszerben, jelenleg is a központi faluban történnek főként a beruházások, fejlesztések. Az új iskola rossz kivitelezése súlyos terhet ró a jegyzőség mind a négy falujára, így Velényre is, mert a jegyzőség jelenlegi anyagi erejét döntően elviszi. Mivel a velényi helyzet nem egy'edi eset Baranyában és országosan, sőt Baranyában nagyon sok a kisfalu, melyeknek létét szinte keresztbe törné, a tervezett 2 milliós állami támogatás elvonása, szükséges az ez elleni tiltakozásnak a sajtóban is hangot adni. Igaz, hogy egy-egy apró falu lakossága önmagában kevés, de baranyai viszonylatban és országosan összesen ez a szám igen jelentős. A falunkénti 2 milliós állami támogatás bármilyen kevés is, és értéke egyre csökkenő, mégis ez ezeknek a településeknek a létszükségletet jelenti. Az állami támogatásnak a megvonása e falvak szükségszerű elnéptelenedését és így pusztulását eremdényezné. Ez tehát következményeiben nemcsak az ott-lakókra lenne szörnyű csapás, mert az ott kialakuló teljes létbizonytalanságuk folytán kénytelenek lennénnek más településekre - világjelenségként - a városokba, Baranyában főként Pécsre húzódni. Ez a következmény az ország városainak és így Pécs gazdasági és szociális helyzetét jelentősen rontaná. Nagyon félő, hogy amennyiben a tervezett állami támogatás megvonása megvalósulna, megint olyan gazdasági intézkedés történne, ahol a valós következméyneket nem veszik számba. Tehát nem az apró falvak lakosságának „egyéni érdeke”, hanem a „reális közérdek” kívánja, hogy az apró falvak segélykérését, - mert országos aláírás történik - az illetékesek valóban meghallgassák és teljesítsék. MSZDP Pécs-Baranya Megyei Bizottsága Vége egy mítosznak? Levélforma egy ifjú (?) kollégához Kedves Ismeretlen Kollégám! Döbbenten hallgattam riportodat a TV-1. szeptember 15-i első híradójában. A képen látható volt egy (politikai tartalmú) emlékmű bontása Budán, a Tárogató úton - a talapzaton cirillbetűs feliratot is láthattunk —, s Te titkolatlan lel- kendezéssel örvendtél azon, hogy ime, ismét megszűnt egy mítosz. Bennem a riportodból ez maradt meg, mélységesen elkeserítően. Gondolom, Te akkoriban - hangodból ítélve legalábbis -, ahogy mondani szokták, még szexuális gondolat formájában sem léteztél, amikor fővárosunk történelmének a legkritikusabb heteiben akadt egy maroknyi - utólagos felmérés szerint 2500 - férfi, aki életét is kockára téve vállalta magyar becsületből - igen, magyar becsületből, nem pedig sunyi bolseviki előrelátásból hogy legalább az utolsó pillanatban részt vegyen a főváros felszabadításáért folyó harcokban. Mert mi - a félreértéseket elkerülendő - igenis a főváros felszabadítására gondoltunk, még ha az utóbb megismert szovjet álláspont szerint részükről akkor még Budapest elfoglalásáról volt is szó. Mert szemtanúi voltunk mindannak, amit nyilas terrorként ismer a magyar történelem. Az ezzel való leszámolás végett fogadtuk el a Tárogató úton - ott, ahonnan az emlékmű, s vele a mítosz lebontásáról tudósítottál - az ajánlatot az ostromot befejező harcokban való részvétel lehetőségét a Budai Önkéntes Ezred kötelékében. S az ajánlatot a szovjet Vörös Hadseregtől fogadhattuk el, nem pedig az US Army-tól, minthogy a háború körülményei úgy hozták, hogy itt és nálunk a Vörös Hadsereg hadakozott a náci Wehrmácht- tal, az SS-szel és a csak félszívvel harcoló nyilas magyar hadsereggel, s nem a szövetséges és társult hatalmak más hadserege. Értésedre kell adnom, kedves Ismeretlen Kollégám, hogy nekünk azokban a napokban eszünkbe sem jutott az ajánlat elfogadásakor, hogy e tettünk miatt utólag azt vethetik a szemünkre, hogy a kommunizmus szálláscsinálói voltunk. Egyszerűen csak arra gondoltunk, hogy mihamarabb véget kell vetni a fővárost pusztító, akkor már csaknem másfél hónapja tartó ostromnak. S ezért közülünk sokan - utólagos megállapítás szerint mintegy 600-an - áldozták életüket úgy, hogy nevük zömében máig is ismeretlen, mint a 600-ból ama 247-é is, akiket a Farkasréti temetőben névtelenül hántolták el (remélem, „politikai tartalmú” emlékművük túléli a mostani tisztogatást). Nekünk, életbenmaradottak- nak akkor megadatott az elégtétel, hogy az ostrom végetértével a budai Vár fölött a jeges februári szél magyar nemzeti lobogót is lengethetett a vörös zászló mellett (s a már vázolt ok miatt nem a csillagos-sávos lobogó mellett), bár ezzel ma nemigen ajánlatos büszkélkedni. Egy mítosz vége fölött lelkendeztél, kedves Ismeretlen Kollégám, holott szomorkod- nod kellett volna azon, hogy ama 2500 férfi emléke tűnik el, akik a maguk módján fényesebbé szerették volna tenni a második világháborús magyar részvételt, ami az akkori szövetséges és társult hatalmak - s nem kizárólag a Vörös Hadsereg - oldalán történt. Mert a dolog így is felfogható. Sőt! így kell felfogni! Vitathatatlan tény azonban, hogy e részvételt nem szerette a kibontakozó kommunista rendszer, hiszen egyáltalán nem illett bele a „bűnös nemzet”-ről, az „utolsó csatlós”-ról szóló képbe, az hogy volt 2500 férfi, aki fegveresen szembefordult a fasizmussal. Emiatt hosszú évekig említeni sem lehetett, hogy létezett egy Budai Önkéntes Ezred. Csak a 60-as, 70-es években, amikor az egykori harcosok száma már jócskán megfogyatkozott, lehetett lelkendezni: „Jé, hát voltak ilyenek!.. .” Láthatod tehát kedves Ismeretlen Kollégám, hogy nem mítosz volt ama 2500-ak léte és áldozatvállalása, s midőn örvendeztél az emlékmű bontásán, nem vetted észre, hogy egy emlékművet (főleg egy ilyent!) nem aszerint kell megítélni, hogy kik és mikor állították, hanem aszerint, hogy kiknek és miért állít emléket. A Budai Önkéntes Ezred emlékét a mái rendszernek is őriznie kell, sőt ennek kell igazán őriznie. Ilyen alapon pedig politikai rövidlátás volt az emlékmű eltávolítása. Hiába volt ez. De a hibát ki lehet javítani. Csak el kell ismerni a hiba elkövetésének a tényét. Hársfai István Megalakult a Szabadságharcosokért Alapítvány Kuratóriuma A Szabadságharcosokért Alapítvány Kuratóriuma hétfőn tartotta alakuló ülését a Belügyminisztériumban - tájékoztatta az MTI-t a tárca sajtófőosztálya. A kormány augusztus 27-ei ülésén fogadta el az alapító okiratot, amely szerint az alapítvány az 1956. évi forradalom és szabadságharcban történt részvételük miatt sérelmet szenvedettek megsegítését szolgálja. A Belügyminisztérium közleménye szerint az alapítvány irányító testületének az 56-os szövetségek vezetői mellett miniszterek is tagjai. A kuratórium elnökéül Boross Péter belügyminisztert, titkárául pedig Fürcht Klárát választotta. A kuratórium ülésén beszámoló hangzott el, amely szerint az alapítvány kezdeményezettjei már május 22-étől használhatják a BM tulajdonában lévő, Budapest XIII., Újpesti rakpart 1-3. szám alatti BM-klubház első emeletén található 168 négyzetméter alapterületű helyiséget, valamint július 1-től a BM kezelésében álló üdülőkben 30 szoba igénybevételére kaptak kedvezményes lehetőséget. A kormány szeptember 10-én hozzájárult ahhoz, hogy a mátyásföldi volt szovjet laktanya-együttesből három épület használati joga az alapítványé legyen. (MTI) Az Új Dunántúli Napló politikai vitafóruma
