Új Dunántúli Napló, 1992. szeptember (3. évfolyam, 241-270. szám)
1992-09-19 / 259. szám
1992. szeptember 19., szombat új Dunántúli napló 3 Az ügyfelekhez méltó szép környezetben Új helyen a Budapest Bank Pécsi Fiókja Régen várt kellemes környezetben fogadhatja ezentúl ügyfeleit a Budapest Bank Rt. Pécsi Fiókja. A Tolna Megyei Állami Építőipari Vállalat fővállalkozásában, mintegy 80 millió forintos építészeti költséggel elkészült a pénzintézet új baranyai központja. A Búza téri 1200 négyzetméteres, négy szintes banképület alsó szintjén négy pénztár található a széfek társaságában, fölöttük a fogadótér és a titkárság található. A felső két szint minden négyzetméterét a nagy élőmunka igényű számlavezetés foglalja el. A Budapest Bank elődjének, az Állami Fejlesztési Banknak fiókja 1984-ben kedte meg működését a baranyai megyeszékhelyen, főként állami beruházások finanszírozásával. A pénzintézet a már kezdettől szűkös Rákóczi úti épületbe költözve is megtartotta ezt a profilját, ügyfélkörébe a szaporodó vállalkozások mellett a mai napig olyan állami nagyvállaltok tartoznak, mint a Mecseki Szénbányák, a DÉDÁSZ, vagy a DDGÁZ. Nem változtatott ezen az új név fölvétele sem, a célkitűzés maradt a régi: növekvő ügyfélforgalom mellett növekvő pénz- forgalmat bonyolítani. Megalakulása óta ez utóbbit csaknem meghatszorozta a pécsi fiók. Az avatóünnepség vendége volt tegnap dr. Bokros Lajos, a részvényztársaság vezérigazgatója. Az elismert bankszakember kérdésünkre elmondta, hogy október 1-jétől a Budapest Bank, a többi pénzintézethez hasonlóan, mintegy 4-5 százalékponttal csökkenti betéti és hitelkamatait. Ez azt jelenti, hogy az első osztályú hitelkérelmezők kamatkötelezettsége 26 százalékos lesz a jövőben, ám a legalacsonyabb kategóriába esők akár 38 százalékot is fizethetnek. Szintén újdonság, hogy a pénzintézet október elején 5-10 és 100 ezer forintos címletekben bocsátja ki az inflációhoz igazodó kamatozású, három hónapos lejáratú Budapest Bank takarékjegyeket. Kaszás E. A vasasiak önállóan akarnak bizonyítani A pécsi szén versenyképes lehet a piacon A felszámolás alatt álló Mecseki Szénbányák működő üzemei közül a közelmúlt kormánydöntése a komlóinak biztosította a legnagyobb kedvezményt. A vállalkozás beindulásával megoldódni látszik a szászvári északi bányaüzem sorsa is, az 1994-ig haladékot kapott Pécsi Bányaüzem azonban úgy tűnik mostoha szerepre van kárhoztatva. Pedig, ha pusztán a gazdasági szempontokat vesszük figyelembe, nem eny- nyire egyértelmű a dolog. A szakemberek szerint a Mecseki Szénbányák üzemei közül - a külfejtést leszámítva - Vasas termel a legalacsonyabb költséggel. A Pécsi Erőmű Rt. érdekeit nézve ugyancsak e bánya mellett szól a rövid szállítási útvonal. Komló Bányaüzemtől nem elvitatva a politikai kormánydöntés adta kedvezmény szükségességét, mégis látni kell, hogy Vasason ugyanaz a helyzet, csak valamivel kisebb méretben. A három éve még 1 700 embert foglalkoztató üzem aknáin 420 ezer tonna szén jött a felszínre esztendőnként. Ma mintegy ezren dolgoznak vasason, az éves termelési terv nem éri el a 300 ezer tonnát. Az üzem fokozatosan építette le létszámát, termelési szintjét, és ezzel párhuzamosan természetesen költségeit is. Míg korábban jutott a bányatelekkel szomszédos település iskolájának, futbailcspa- tának, művelődési házának támogatására, parkosításra, játszótérépítésre, ma már szóba sem jöhetnek ilyen kiadások. A meglehetősen rövid, két éves haladék nincs jó hatással Kaparóra kerül a fejtésben a jó minőségű vasasi szén az üzem dolgozóinak hangulatára sem. Jól mutatja ezt az 50 százalékot alig meghaladó munkábajárási arány. A többiek táppénzen a rokkantsági, illetve korengedményes nyugdíj, vagy keresetkiegészítéses járadék megszerzésében keresik az egyéni boldogulás lehetőségeit. Szomorú, pedig az üzem dolgozóinak átlagéletkora 33-35 év körül mozog. A vasasiak attól félnek, hogy az üzem sorsát végleg megpecsételné, ha összevonnák a bányavállalat valamennyi termelőegységét. Sokan úgy látják, hogy ez óhatatlanul magával vonná a dolgozók egy részének, • a szintén munkaerőgondokkal küszködő Komló Bányaüzembe való átcsoportosítását. A bányászokat most leginkább foglalkoztató kérdésről így beszélt Kovács Mózes, üzemi szakszervezeti titkár:- A dolgozók a nagyobb balesetveszély, a rosszabb munka- és szociális körülmények, a hosszabb utazás, és természetesen a személyes kötődés miatt sem szívesen mennének át Komlóra. Az üzem együtt maradva szeretné megmutatni jövőre, hogy az eredményrontó katasztrófák után valójában milyen teljesítményre is képes. Gazdasági szakemberek számításai szerint Vasason nem reménytelen a 200 forint/giga-joule-os szénár elérése, ami azt jelentheti, hogy megvalósulhatna a veszteségmentes termelés. Erre alapozva - Szászvár mintájára - az itt dolgozók is vállalkozási alapon szeretnék folytatni a pécsi bányászkodást. Emellett szól az a tény is, hogy a feltárt szénvagyon 350 ezer tonnás éves termelésnél is 15 évig elég lenne minden nagyobb beruházás nélkül. Bízunk benne - amennyiben tervünk megvalósul - olcsóbb szenünkre megfelelő piacot is találunk majd. Az elképzelések első feltétele, hogy az elkövetkező időszakban együtt tudjuk tartani a meglévő szakembergárdát. K. E. Az elcsaklizott klisé Futnak a képek Nyáron rettegni jártunk a moziba, most, úgy látszik, derűsebb évszak köszönt ránk. A horrorfilmek után komédiák tü- nedeznek fel a vetítővásznon. Szintén a tengerentúlról. A legújabb amerikai film vígjáték, melynek kacifántos magyar fantáziacíme Ásó, kapa, nagykaland, afféle bűnügyi komédia. Egyfelől tehát úgy hullanak benne a szereplők, mint az őszi legyek, elannyira, hogy ha egy' szekrényt pillantunk meg a filmbeli szálloda valamelyik szobájában, máris mérget vehetünk rá, egy alig kihűlt hulla található benne, másfelől viszont mulatságos vagy legalábbis annak szánt jelenetek fura kavalkádja pereg a néző előtt. Az események egy elrejtett klisé körül bonyolódnak, aminek segítségével tökéletes hamispénzt lehet előállítani korlátlan mennyiségben. Ezért lövik egymást halomra a nyomozás résztvevői, ami érthető. Az már kevésbé világos, hogy miért éppen egy többnyire zsúfolt székesegyházban dugták el az „árut”, de hát így van és kész. Mivel a dollár világpiac értéke a film elkészítése óta nem csökkent, azaz semmi jele e pénznem esetleges felhígulásának, talán nem árulok el titkot, ha elfecsegem, hogy azok a bizonyos klisék nem kerülnek rossz kezekbe, sőt egyáltalán semmiféle kezekbe sem kerülnek, minthogy a film utolsó előtti jelenetében a turistabusz és a sétahajó összeütközése során (ilyen karambol még magyar autóbuszokkal sem szokott túl gyakran előfordulni) minden bizonnyal megsemmisülnek. Gyanúm szerint azonban eredetileg volt a csomagban egy másfajta klisé is, s ezt a történet kezdete előtt Gene Quintanó- nak, a rendezőnek sikerült észrevétlenül megkaparintania. Arra a sablonra gondolok, melynek alkalmazásával bűnügyi komédiákat lehet könnyen és gyorsan előállítani. Megy, mint a karikacsapás. Egy bájos titkosügynök nászútra indui a szerencsés férfiúval, akit csak pár napja ismer, így kezdődik a történet. Mi pedig tüstént gondoljuk, hogy ebből minden lehet, csak békés idill nem. Hiszen a neandervölgyi emberek karcsontjain azért találtak a régészek annyi lyukat, mert már nekik is a könyökükön jöttek ki az olyan sztorik, miszerint egy titkosügynök (kém, rendőr, felügyelő, stb.) szabadságra megy. Tudjuk, tudjuk, hahaha, ebből ugyan nem lesz semmi, mondták kacagva, de azért unták kicsit. Akkor sem lepődünk meg, mikor előkerül a három rosszcsont, már vártuk őket, a dagit, a picit, no és a nyakficamos főnököt. Az elsőre csak rá kell nézni, máris látni, nem valami gyorsan vág az esze, persze, mégis mindent rábíznak, alig győz szegény mindent elszúrni. Kisvártatva a hősnő főnökéről is kiderül, nem ám az, akinek álnokul mutatta magát. Nem maradhat el a folyton leszakadó zakóujj, az épp akkor becsapódó szállodai szobaajtó, amikor a vendég momentán kívül tartózkodik egy szál törülközőben, továbbá a filmet szokás szerint záró hatalmas üldözési jelenet sem. De sablon ide, másológép oda, ez még mindig jobb, mint a nyári maflaságok. Senkit nem beszélek le róla. Legfeljebb megjegyezném, ha felbukkan majd a közeljövőben egy újabb bűnügyi bohózat, teszem fel Lapát, gereblye, nagykaland címmel, akkor nem árt elővigyázatosnak lenni. Ne feledjük, a leleményes rendező, mint a bemutatott példa is elárulja, zsebre vágta a klisét. Nagy Imre Ljuba Lah : Pavao Zanic püspök portréja a kiállításon Fotó: Läufer László Először csak a telefonok égtek Egyházművészeti remekek Mostarból Először a lehallgatott, már kétségbesett sürgetést szállító telefonvonalak égtek, majd bombák gyújtották meg, ros- kasztották térdre a püspüki palotát is Mostarban, ahonnan ezek a művek érkeztek. I. Dulde, a nálunk jól ismert Zlatko Prica festményeit, V. Jordan grafikáit, vagy nagy alkotójuk, Ivan Mestrovic plasztikáit, a Mostari Egyházmegye művészeti gyűjteményének kincseit a bombázás előtt 24 órával menekítették Zágrábba, majd állították ki Tihanyban és tegnaptól Pécsett a Martyn Ferenc Múzeumban is. A múzeum kiállítótermében, amit az érdeklődők zsúfolásig töltöttek, Újvári Jenőnek, Janus Pannonius Múzeum igazgatójának köszöntő szavai után Mayer Mihály pécsi megyéspüspök nyitotta meg az eseményt. Történelminek nevezte, hogy a tulajdonukba békés úton visszakerült épület egyházi tárgyú, szolidaritást szolgáló bemutatóval nyitja kapuit. Ezután Ante Soric, a Zágrábi Múzeum igazgatója szólt a „Menekülő gyűjteménnyel” is kifejezett magyar-horvát barátságról, arról, hogy az épület elpusztult, de felépült egy újabb szellemi híd. Egyébként a jegyvásárlásból adódó pénzt a boszniai menekülteknek ajánlották fel, a látogatók pénzadománnyaira is számítanak. Az október 15-ig nyitva tartó tárlaton részt vett dr. Kuru- csai Csaba, a megyei közgyűlés alelnöke is. B. R. Újabb hitel vállalkozóknak A világbanki termékpiac fejlesztési program keretében a Kereskedelmi Bank Rt. közel 25 millió dolláros hitel lehetőséget kínál a vállalkozóknak. Az októbertől igényelhető hitelkonstrukciót bármilyen jogi formában működő társaság kérheti, csupán az a megkötés, hogy a pályázók a fogyasztási cikkek és összetevőik előállításával és forgalmazásával kapcsolatban álló vállalkozások legyenek. Ugyanakkor az igénylőnek a kereskedelem-fejlesztéshez kért összeg minimum egyötödét saját erőből kell előteremtenie. További részletes információk a Kereskedelmi Bank Rt. pécsi fiókjától kérhetők a kedvezményes hitelkonstrukcióról. Egy elmaradt ülés margójára Várunk. Mindenki jelen van, a fővárosi tanulmányterv készítők, helyi szakértők, a közlekedési vállalat képviselői, önkormányzati alkalmazottak, sajtó .. .Az írásvetítő, a televízió készülék bekapcsolva, füzetek kinyitva, golyóstollak kinyomva. Várunk. Az ülés 13 órára volt meghirdetve, elmúlt negyed kettő. Elnök megnyitja az ülést, majd lakonikus tömörséggel bejelenti, a FIDESZ-esek és egy SZDSZ-es képviselő ugyan itt van, de hiányzik három képviselő, így határozat- hozatalra alkalmatlanok. Várunk. Valaki elszalad telefonálni, ez még is csak nagy blama, hátha sikerül a hiányzók közül valakit elérni. Várunk. Háromnegyed kettő. Nem sikerült. Mi lesz? A pestiek egyenesen Svédországból jöttek Pécsre, fáradtak, de csodálkozásukat palástolják. A többiek még reménykednek, néhányan nem mondanak semmit. Már nem várunk. Két óra van. Az elnök ismételten szólásra emelkedik, s határozatképtelenség miatt berekeszti Pécs Megyei Jogú Város közlekedési és kommunális bizottságának, valamint környezetvédelmi és városépítészeti bizottságának együttes ülését. Tudósító becsukja jegyzettömbjét. Ezúttal nem tud beszámolni . arról, hogy tegnap Pécs tömegközlekedés-fejlesztési tanulmánytervéről, a belváros forgalomcsillapításáról, az Ágoston téri útépítésről milyen döntés előkészítést hoztak. Talán majd legközelebb, a jövő héten, ha a választott képviselőink ráérnek. (Roszprim) Fotó: Läufer László