Új Dunántúli Napló, 1992. augusztus (3. évfolyam, 211-240. szám)
1992-08-29 / 238. szám
10 uj Dunántúli napló 1992. 29., szombat Keresztelő Szent János Fejevétele napján A Népegészségügyi tanszék új professzora Molekuláris daganatkutatás M indössze két órányi volt az egész: egyetlen vakmerő és sikertelen - elbizakodott, vagy a reménytelenségben az utolsó szalmaszálba kapaszkodó - roham, és a magyar állam serege megsemmisült a török túlerővel szemben a mohácsi csatasíkon. Akkoriban, 1526-ban még inkább Keresztelő Szent János Fejevétele napjaként tartották számon ezt a dátumot: augusztus 29. Azt, amelyet a csata előtti utolsó haditanácson jóstehetségű Perényi Ferenc vá- radi püspök már előre 26 000 magyar vértanú napjaként is feljegyzendőnek javasolt. Kisfaludy verse óta jó másfél évszázada ’’Mohács”, a „I)ősvértől pirosult gyásztér” mint „nemzeti nagylétünk nagy temetője” fogalmaként tudatosult. S bár az újabb történelemkutatás olykor pontosítaná a mohácsi csata önmagában való országvesztő jelentőségét, mégsem tagadható el ettől a dátumtól, hogy vele lezárult históriánk egy kötete, s újabb, szomorúbb kezdődött el íródni. A mohácsi csata mindenképpen évszázados végzetes folyamatok metszéspontja, illetve eredője volt. Éppen a Hunyadiak időleges sikerei keltik azt az fél- igazságú felismerést, hogy csak Mohács nemzedékének sokszor ostorozott erkölcsi romlása, országvesztő önzése, hozzá nem értése, a lehetőségeinek felmérésében mutatkozó megdöbbentő vaksága vezetett volna el egy-két évtized alatt a döntő csata elvesztéséhez. Pedig Vitéz János 1455-ös (!) kijelentése, mely szerint „Magyarország mások segítsége nélkül magát nem tarthatja fenn”, egybecseng Borgio pápai nunciusnak 8 hónappal a mohácsi csata előtt az ország felett elmondott gyászbeszédével: „Ez az ország nem képes magát megvédeni, hanem ki van szolgáltatva az ellenség kegyelmének és úgy fog kikerülni a háborúból, ahogyan az ellenségnek tetszik .. . Azt megtehetik, hogy egyszer megütköznek, de akkor is vereséget fognak szenvedni, hiszen nincs egyetlen erősített állásuk, hol fejüket lehajthatnák, hogy fellélegezzenek és megvárják a többi keresztény fejedelem segítségét”. Nemcsak arra utal mindez, hogy az ország gazdasági és katonai ereje a sok évtizedes török terjeszkedés elleni harcban szinte egyenes vonalban haladt a felmorzsolódás felé, de itt jutunk el arra a pontra is, amit a „Magyarország a kereszténység védőbástyája volt” büszkén igaz, sokszor hangoztatott állítással jellemezhetünk. S azzal a hozzáfűzött gyakori, de a kegyetlenül ésszerű politikai realitásokkal nem számoló szemrehányással, hogy ez a védőbástya soha nem kapta meg a számára szükséges, s a nála jobb helyzetben lévő államok erejéből kitellő segítséget. Különösen éppen Mohács idején nem. Magyarország részint önhibáján kívül, részint vezetőinek ügyetlenségéből az 1520-as évektől szinte súlytalan tényezőként valóságos külpolitikai vákuumba kerülten fogadta a Török Birodalom támadását. Az akkori Európa hatalmi arculatát meghatározó nagyhatalmak a kontinens nyugati részén helyezkedtek el, Közép- és Kelet-Európábán pedig szinte minden ország feszült viszonyban volt valamennyi közvetlen szomszédjával. A Spanyolországból irányított Habsburg Birodalom és Franciaország egymással voltak elfoglalva. Az utóbbi éppen ez időtájt ismerte fel - a keresztény univerzalizmus eszméjét sutba dobva - az „ellenségem ellensége a barátom” elvét, s kezdte meg annak gyakorlatba ültetését. S mivel a Magyarországgal dinasztikus kapcsolatban álló hatalmas kiterjedésű Habsburg birodalomnak a törökkel is akadt ütközési felülete, a következmény magától értetődő volt. A Habsburg birodalomnak viszont a hatalmi harcban még nagyon sokáig csak mellékhadszíntérnek számított Magyarország. A végzetes kör bezárult, jóval azelőtt, hogy az eleve mártíromságra ítéltetett, ellenfelénél minden vonatkozásban messze gyengébb magyar sereg a csatasíkra lépett volna. Az ország magára maradottságát alig ismerte fel II. Lajos és kormányzata. A saját erő áldozatokkal is járó koncentrálása helyett inkább a remélt külföldi segítségbe bizakodott. Sőt, tulajdonképpen ostobán kesztyűt is dobott a szultán elé, amikor még 1520-ban a békeszerződés megújítására Budára küldött török követet 1526-ig fogságban tartotta! Ezekre a tanulságokra, az azóta is vissza- visszaköszönő folyamatokra sem hiábavaló gondolni Keresztelő Szent János Fejevétele és a mohácsi csata hősi halottainak emléknapján. Dunai Imre A Pécsi Orvostudományi Egyetem újonnan kinevezett intézetvezető tanárai közül a legfiatalabb Ember István, ezekben a napokban tölti be 40. életévét. A debreceni egyetem közegészségtani tanszékéről pályázott a pécsi népegészségügyi tanszék élére, s a három pályázó közül rá esett a választás. Egyelőre nem lesz könnyű a helyzete, lakása még nincs, az egyetem átmeneti szállást tudott biztosítani, ezért felesége - aki körzeti orvos - és gyermekei, ebben az évben még Debrecenben maradnak.- Miért pályázta meg a pécsi tanszéket?- Kihívásnak éreztem, egy lehetőségnek ahhoz, hogy megvalósíthassam az elképzeléseimet. A pályázatban beadott programomban a daganatok molekuláris epidemiológiájával való foglalkozást jelöltem meg. Vagyis egy olyan molekuláris biológiai szintű daganatkutatást, ami újfajta daganatmege- lőző, daganatszűrő módszerek kidolgozását jelenti. Csaknem két évet töltöttem a nápolyi egyetem molekuláris biológiai laboratóriumában, ahol a módszert tanulmányoztam, ezt szeretném itt a pécsi egyetemen továbbfejleszteni. Ahonnan jöttem, a debreceni közegészségtani intézetben nagy hagyományai vannak a daganatos betegségek kialakulását megelőző módszereknek. Dr. Kertay professzornak köszönhetően jött létre ott egy igen erős közegészségtani iskola. Jelenleg ő az országos tisztifőorvos. Csaknem két évtizede fáradozik azon, hogy megszervezze a nem fertőző népbetegségek megelőzését. Ilyen nem fertőző népbetegség például a nagy számú ér- és szívmegbetegedések és a daganatos betegségek. A megelőzésnek három fázisáról beszélhetünk. Az elsődleges megelőzés körébe tartozik, hogy megpróbáljuk elhárítani, vagy minimálisra csökkenteni a betegséget okozó tényezőket. A másodlagos megelőzés, a rendszeres szűrővizsgálatok bevezetése, különösen a veszélyeztetett lakosság körében, (például, akik olyan környezetben élnek, vagy olyan munkahelyen dolgoznak, ahol az átlagnál jobban ki vannak téve az egészséget károsító hatásoknak) hiszen a betegség korák felismerése növeli a gyógyulás esélyeit. A harrhadlagos megelőzés pedig, a kiszűrt daganatos betegeknél megelőzni a daganat továbbterjedését a szervezetben.-Azt mondotta, hogy a molekuláris biológiai kutatások - amelyekkel foglalkozni kíván - újfajta daganatmegelőző módszert jelentenek. Ez alatt mit kell érteni?-Tulajdonképpen az un. on- kogének (a daganatok kialakulásáért bizonyos körülmények között felelős gének) viselkedésének kutatásáról van szó. Azt vizsgáljuk, hogy a különböző hatásokra hogyan változnak, milyen mutációkon mennek keresztül ezek a gének, ugyanis a változások bizonyos stádiumában alakulnak ki a daganatok. Ha valakinek ezen génjeit vizsgáljuk, a gének állapotából következtetni lehet, hogy az illető veszélyeztetett-e vagy sem, elindult-e már benne az a folyamat, ami idővel daganat kialakuláshoz vezethet, vagy sem. Persze ezek a vizsgálatok még a kísérlet, a kutatás stádiumában vannak. A kutató orvosok feladata, hogy a módszert alaposan kidolgozzák, a gyakorlatban alkalmazhatóvá tegyék, hogy idővel oda lehessen adni a szűrést végző gyakorló orvosok kezébe. Ennek óriási jelentősége lesz majd az orvostudományban, hiszen ezzel a módszerrel minden eddiginél korábban fel lehet ismerni, a figyelmeztető változásokat.-Ön a Népegészségügyi tanszék élére került vezetőnek. Ez elnevezésében új. Milyen profilt takar az új név?- A régi közegészség- és jár- ványtani tanszékekből pár évvel ezelőtt kivált az először szerve- zéstani tanszék néven, majd tár- sadalomorvostan néven szereplő olyan tevékenység, ami sokmindenben fedte a közegészségügyi teendőket is. Most nem történt más, minthogy visszaintegrálták a társadalom- orvostant a közegészségtanhoz, s új, Népegészségtan néven működik tovább. Természetesen megtart egy sor régi feladatot, az új profil lesz az a molekuláris biológiai kutatás, amiről az előzőekben beszéltem. Szeretnék itt, Pécsett egy jól működő csapatot kialakítani. Tervem, hogy a kutatásokhoz a lehetséges összes pénzforrást felkutatjuk, mindent megpályázunk, amit csak lehet. Vezetőként az élni és élni hagyni elvet szeretném követni, természetesen bizonyos határok között, és itt kizárólag tudásbéli és etikai határokra gondolok. Ki kívánkozik belőlem, hogy megemlítsem, igencsak megdöbbentem, amikor szembesültem azzal, hogy a pécsi egyetemen milyen alacsonyak a fizetések, jóval alatta maradtak a debreceni átlagnak. Az okát nem tudom, csak azt, hogy most annyi az én tanszékvezetői professzori fizetésem, mint Debrecenben az adjunktusi volt. Mindezzel együtt szívesen jöttem Pécsre, remélem sikerül magasszínvonalú, jó műhelymunkát létrehozni. Sarok Zsuzsa Csökkenő veszélyek árnyékában Hogyan semmisítik meg az atomfegyvereket? A Szovjetunió utódállamai közül Oroszországnak, Ukrajnának, Kazahsztánnak főleg földbázisú nagy hatósugarú rakétái vannak. Az Egyesült Államok zömmel olyan tengeralattjárókkal rendelkezik, amelyek könnyen megközelítik a földrajzilag távolinak tűnő célpontokat. Borisz Jelcin - nyilván katonai szakértőinek nyomására is - emiatt elutasította a legújabb, 75 százalékos atomle- szerelési indítványt. Az atomarzenál 50 százalékos csökkentéséről már Gorbacsov és Bush is megállapodott, s az atomtöltetek megsemmisítése mindkét oldalon gőzerővel folyik. A gőzerő azonban jelen esetben nem feltétlenül elegendő ... Atomtölteteket korábban is semmisítettek meg. Az amerikai szakirodalom szerint az 1959-es mintegy 30 ezres atomfegyver-készletből napjainkban kb. 20-22 ezer fegyvert, bombát és rakétát vontak ki az arzenálból. A megsemmisítés módszereit azonban sosem tették közzé. A szakirodalom egyértelműen utal arra, hogy a szétszerelés és a megsemmisítés az összeszerelés fordított sorrendjében történik. A ma használatos atomfegyverek zömmel egy- vagy kétfázisúak. Mindkettő „lelke” a láncreakció beindításához szükséges hasadóanyag, mely a kritikus tömegnél kisebb darabokban van elhelyezve. Csak az együttes mennyiség képes a láncreakciót elindítani. Ahhoz, hogy ez a kritikus tömeg létrejöjjön, robbanóanyag-burkot képeznek a hasadóanyagok köré. Ennek a buroknak a palástja mentén deto- nátorokat helyeztek el egyenletes távolságban, melyek azáltal állítják elő a kritikus tömeget, hogy az előbb említett még nem kritikus mennyiségű hasadóanyagokat összelövik a robbanóanyaggal. A véletlenszerűség elkerülése érdekében elektronika biztosítja az egyidejű öszszerobbantást. A kritikus tömeg besugárzására, hőntartására neutronsugarakat alkalmaznak. Az előbbiek az egyfázisú atomfegyverre vonatkoznak. A kétfázisú atomtöltetekben van még egy könnyű atommagokból álló lítium, vagy hidrogénizotópokból, deutériumokból álló anyagrész is. Ez a több millió fokos hőmérséklet hatására indítja be a magreakció második fázisát. Ebből a felépítésből kell a szétszereléskor kiindulni. Első lépésként a töltetet kell kiszerelni a robbanóanyag-burokból. Ez a rakéta, vagy a tüzérségi lőszer fejrészében van elhelyezve. Ezután kerül sor az elektronika eltávolítására. Második lépésként a hagyományos robbanóanyag-burokból eltávolítják a detonátorokat. A fémrészeket összeolvasztják, a robbanóanyagot, mely önmagában nem nagy hatóerejű, fel lehet robbantani, vagy el lehet égetni. Az elektronika és a detonátorok más célra is felhasználhatók, tehát nem kell feltétlenül megsemmisíteni őket. A fő probléma maga a hasadóanyag, illetve tartályának kezelése. A hasadóanyag felhasználása többféle lehet. Újabb tölteteket készíthetnek belőle, vagy békés célra is felhasználhatják. Eközben azonban felvetődik a kérdés, hogy milyen veszélyekkel kell számolni az atomfegyverek szétszerelése és megsemmisítése során? A szétszerelést feltétlenül technológiai sorrendben kell végezni és nagyon kell vigyázni, hogy a megsemmisítés közben keletkezett termékek ne károsítsák a környezetet. Tehát legelőször'’egy lakóterületektől távoleső, de közlekedéssel, égetőművekkel, bőséges vízellátással rendelkező infrastruktúrát kell létrehozni, természetesen megfelelő szakembergárdával. Mindez nem kevés pénzbe kerül. Orosz vendégtanárok Az Orosz Föderáció négy orosz nyelvtanárt küld magyar felsőoktatási intézményekbe, kilencet pedig középiskolákba, az 1992-93-as tanévben magyar-orosz megállapodás alapján. A magyar fél biztosítja a magyar felsőoktatási intézményekbe 1992-ig felvett orosz hallgatók és aspiránsok képzésének folytatását. A felek lehetőséget adnak többek között arra is, hogy a tartós kiküldöttek gyermekei díjmentesen tanuljanak a partnerország oktatási intézményeiben. Kérdőív a határon A Közlekedéstudományi Intézet megbízásából határforgalmi felmérést kezdett a Határőrség. A kilenc nyelven elkészített rövid kérdőívekre nem kötelező a válaszadás, önkéntes kitöltése azt a célt szolgálja, hogy a közlekedési tárca jobban megismerje az utazási szokásokat. Erre azért van szükség, hogy kiderüljön: hol van szükség újabb határállomások létesítésére. A felmérést kevésbé forgalmas hétköznapokra időzítették, hogy az ne okozzon fennakadást a forgalomban. Hídprogram A Magyarországgal egyre élénkebb kereskedelmi tevékenységet folytató kelet-szlovákiai régió a két ország közti gazdasági együttműködést a „Hídprogram” keretében tovább kívánja bővíteni. Erről Ludovit Korotnoky, a Szlovák Kereskedelmi és Ipari Kamara kassai regionális irodájának vezetője nyilatkozott az Új Szóban. Az Ungvár-Kassa- Miskolc háromszög együttműködését segítő hídprogram keretében fennállásának két esztendeje alatt rendkívül eredményesen sikerült lépni - elsősorban a kisvállalkozások területén. Kitűnő bizonyosság volt erre a most befejeződött XIV. Miskolci Nemzetközi Kiállítás és Vásár, ahol egyszerre 12 szlovákiai cég mutatkozott be. Tetszetős kínálatuk „a háromszögön” belüli jó együttműködés eredménye - állapította meg Ludovit Korotnoky. Elmondta, hogy a régióban már megjelent a kanadai és az angol tőke, ami jelentős hatással lesz a kooperáció fejlődésére. 1993 márciusában Kassán, Nagymihályban és Iglón rendeznek hasonló vásárt és szakmai szimpóziumokat is. Marketingre is szükség lehet, hiszen a hasadóanyagokra már eddig is jelentkeztek vevők. A megoldást több ország is támogatná. Major angol miniszterelnök például jelentős készpénzt ajánlott fel erre a célra. Viszonylag egyszerűbb a megoldás a szilárd hatóanyagokkal. Ezeket zárt rendszerben égetik el. A hajtóanyag ugyanis nem robban, hanem elég. Az indító tüzelőanyag az oxidáló anyaggal való érintkezéstől meggyullad. Az aszimmetrikus di- metylhydrazin a salétromsavval való érintkezéstől azonnal lángra lobban. Ez sem veszélytelen eljárás: a dimetylhydrazin rendkívül mérgező anyag, belélegzése azonnali halált okoz. A hasadóanyagok egy részét nem használják fel újra, hanem „atomtemetőbe” viszik. Csökkenő, de nem megszűnt veszélyek árnyékában így élünk mi a XXI. század küszöbén. Kardos István
