Új Dunántúli Napló, 1992. augusztus (3. évfolyam, 211-240. szám)

1992-08-05 / 215. szám

992. augusztus 5., szerda 's i üj Dunántúlt napló 5 Ellenőrzött munkanélküliek Még egy hét sem telt el az Ellenőrzött munkanélkü- ek?” című írásunk megjele- ése óta, s máris újabb infor- íációkhoz jutottunk a Bara- ya Megyei Munkaügyi Köz­ont igazgatója, dr. Miklósy iábor révén. A megye munkaügyi csúcs- ezetőjének elmondása szerint, hogy az országban mindenütt, gy Baranyában is egyre na- yobb hatékonysággal tudják iszűmi azokat, akik a jogsza- ályok alapján „nem méltók” a mnkanélküli járadékra. Hogy a lunkanélküliek mennyire örül­ik ennek, más kérdés, az vi- Eont tény, hogy a legutóbbi 1 mérés szerint mintegy két- :áz járadékra, vagy segélyre gosult került ki az ellátási ndszerből. Kivétel nélkül sa­ját hibájából. Elsősorban mert, nem működtek együtt a hivatal­lal. •- Igaz, nem nagy létszámmal, de Baranyában is működik egy ellenőrzési osztály, mely a többi csoportunk mellett garancia le­het arra, hogy hasonló ered­ményt érjünk el, mint például a zalaiak, vagy a Pest megyei kol­légák — mondja dr. Miklósy Gá­bor, s már sorolja is a statiszti­kai adatokat: Zala megyében 9,5 százalék, Pest megyében 7,9 százalék, míg Somogybán 8,6 százalék az ellátásból kikerülők aránya. Ők egyelőre nem a fekete munkát vállalók, sokkal inkább a munkaügyi hivatallal való együttműködést megtagadók közül kerülnek ki. Mint dr. Mik­lósy állítja, egyre több a mun­kaadói panasz, mely szerint hi­ába kínálnak például egyes vál­lalkozók álláshelyeket, a mun­kanélküliek sok helyen ke­rek-perec kijelentik: ők bizony nem állnak munkába, s állítólag olyan eset is adódott már, hogy a munkaügyi központ megkere­sésére egy munkanélküli visz- szaüzent, vonják el inkább a já­radékot, de ő nem hajlandó még megnézni sem a felajánlott ál­lást. Nyilván akadnak e sorok ol­vasói közt is, akik kétségbe vonják, hogy a baranyai mun­kanélküli járadék-átlag mellett (mely cirka 8 ezer forint) ennyi „munkakerülővel” kellene a munkaügyi szakembereknek vessződniük, de dr. Miklósy ál­lítja, mindez konkrét példákkal bizonyítható.- Tény - mondja hogy a munkanélküliek a hivatallal együttműködni kötelesek. Ennél többet viszont a jogszabály nem mond. Nem mondja ki például, hogy egy járadékos hány fel­ajánlott munkahelyet utasíthat vissza, úgyhogy van olyan ügy­felünk, aki már több mint 10 al­kalommal mondta azt, hogy nem. Németországban három elutasító válasz után az illető kikerülne az ellátásból... S ha minden igaz, az eddigi, liberálisnak mondott baranyai gyakorlat is keményebbé válik. Sőt, ha a cikk elején említett kétszáz, a járadékból kizárt munkanélküli példáját vesszük alapul, mindez máris múlt időbe tehető ... Vagyis: jó lesz vi­gyázni. Pauska Csak elenyésző számban tudnak megfelelő állást ajánlani Sellye környéki munkagondok Szűkös körülmények között kénytelenek fogadni az ügyfeleket a sellyei munkaügyi központban Fotó: Proksza László Közvilágítás a •ácsi Árok dűlőben Júniusban több lakosági pa- isz érkezett az Árok dűlőből, >gy az utcában nincs közvilá- tás. A Városgondnokság egvizsgálta és jogosnak találta lakók panaszát, ezért 60 000 rint értékben megrendelte a EDÁSZ-nál az érintett útsza- szra négy darab közvilágítási npa felállítását és a hozzájuk tozó hálózat megépítését. A ;grendelt munka a közelmúlt- n már el is készült. A Deutsch- Ungarische Bank első éve A magyar-német vegyes tu- donú Deutsch-Ungarische ink sikeresen, több mint fél llió DM-es adózott nyereség- 1 zárta első teljes üzleti évét - ékoztatta a Frankfurt am iin-i székhelyű pénzintézet il- ékese hétfőn az MTI-t. A nk 1990 közepén alakult. Kánikula Pécsett Tombol a kánikula az or- zágban: állítólag ritkán idódik időjárásunkban lycn tartós, embertpróbáló neleg. Nekünk, itt a Me­sék lábainál, a mediterrán iő mégjobban befűt. A me- eorológus szerint azonban 35-37 fok még nem a leg- öbb. Állítólag az elmúlt záz esztendő augusztus leji eddigi legnagyobb me- ígét - a rekordot ! - 942-ben mérték Magyar- rszágon. Akkor 43 fok fölé úszott a hőmérő higany- zála. Csak mellékesként je- yezzük meg: természete- en Pécsett mérték e rekor- ot K. F. Nem könnyű belépni a Ba­ranya Megyei Munkaügyi Központ Sellyei Kirendeltsé­gébe. A helyi községházán „albérletben” lévő hivatal előtt nap mint nap több tucat ember várakozik. Igaz, leg­többjük csak a pecsételés ér­dekében, hiszen e többszörö­sen hátrányos helyzetű tér­ségben csak keveseknek van reménye arra, hogy megfelelő munkalehetőséget kapjanak. Vicze Béla kirendeltségve­zető és kollégái ki sem látsza­nak a munkából. Naponta mintegy száz mun­kanélküli fordul meg az inkább portásfülkének alkalmas két kis helyiségben.- Júliusban több mint 2700-an kerestek meg bennün­ket, a regisztrált munkanélkü­liek száma ekkor 1650 körül volt - sommázza a vezető a szomorú adatokat. A sellyei kirendeltség 31 te­lepülés gondjaival foglalkozik. Az 1650 munkanélküli zömét Sellye és Vajszló „adja”. Az információk szerint olyan (főleg cigányok lakta) falvak is vannak, ahol már jóformán csak a postásnak, a boltosnak meg a kocsmárosnak van munkahelye. Egyikben ezek közül már a pol­gármester is munkanélküli. A jelenlegi munkaerőpiaci helyzet egyre inkább sújtja a pályakez­dőket, akik közül már 118 a re­gisztrált munkanélküli.- De ez az adat is egyre riasz­tóbb lesz - említi Vicze Béla, - ugyanis most fognak nálunk azok kopogtatni, akiket nem vettek fel az egyetemekre. A környékbeli cégeknél szinte se­hol sincs munkásfelvétel, a pá­lyakezdők alkalmazásáról pedig még csak hallani sem akarnak. Á Munkaügyi Központ igyekszik minél szorosabbra fűzni a kapcsolatát a térségben tevékenykedő vállalkozókkal. Legutóbbi megbeszélésükön ar­ról tájékoztatták őket, hogy mi­lyen mértékű és formájú hozzá­járulást tudnak biztosítani a munkahelyteremtő beruházá­sokhoz. Ugyanezen a találko-. zón a vállalkozók felvetették, hogy számos esetben, amikor állást kínálnak, a munkanélkü­liek elutasítják az ajánlatot. Többen inkább a fekete munka- vállalás és a munkanélküli jára­dék felvétele mellett döntenek. A Munkaügyi Központ júni­usi pályázatára egyébként több vállalkozó (pékség, fafeldol­gozó üzem, pizzéria létreho­zója) is jelentkezett, így az ősz­szel néhány tucat munkanélküli álláshoz juthat. Vicze Béla sze­rint azonban ez nem oldja meg a gondokat és a „rugalmasabb” munkanélkülieknek egy-két fős családi vállalkozások létrehozá­sát javasolja. Ezt szolgálják a kirendeltség tanfolyamai is, melyekből leg­utóbb a mezőgazdasági kisgép- javító, a gyógynövényter­mesztő, a fakitermelő és a he­gesztő szakokon tanfolyamon­ként mintegy 17-17 fő végzett. Jó hír a sok rossz között: ta­lán már az év végére új épületbe költözhet a sellyei kirendeltség. A FALCO cég egy könnyűszer­kezetes épületének megépíté­sére kötöttek előszerződést, és lehetséges, hogy az amerikai mintájú kirendeltség elfoglalá­sáig is egy tágasabb bérle­ménybe költöznek. Balog N. tyógyszerár-emelés augusztus közepétől V járóbeteg-ellátásban forga- íban lévő gyógyszerek csak- n egynegyedéért kell többet :tnünk augusztus 17-étől a kákban. A Népjóléti Minisz- um döntéséről kedden, egy 5re hozott” sajtótájékoztatón moltak be a minisztérium, il- e az Országos Társadalom- osítási Főigazgatóság illető­éi. tz áremelés az érintett ké­ményeknél tulajdonképpen rsadalombiztosítási támoga- csökkentését jelenti - tájé- tatott Matejka Zsuzsanna, az F főgyógyszerésze. A társa- »mbiztosítás számára yógyszerár-támogatásként rendelkezésre álló havi 2,2-2,3 milliárd forint helyett ugyanis 3,2-3,5 milliárdra lenne szük­sége a tb-nek. Mivel pedig a rendelkezésre álló keret nem növelhető, a társadalombiztosí­tás és a Népjóléti Minisztérium szakemberei a támogatási rend­szer átalakítása mellett döntöt­tek - mondta a főgyógyszerész. A támogatási kulcsok nagysága - 0, 50, 80, 95, 100 százalék - továbbra is megmarad, megvál­tozik azonban az egyes készít­ményeknél alkalmazott támoga­tás mértéke. A változtatás - mondta Matejka Zsuzsanna - mintegy háromszáz gyógyszer esetében jelent árnövekedést. A támogatáscsökkentés elsősor­ban az antibiotikumokat érinti, amelyeknél a szakemberek sze­rint az átlagosnál is jelentősebb mértékű az indokolatlan fel- használás. Augusztus közepétől főként az importból származó, eddig 95 százalékos ártámoga­tást élvező antibiotikumok - mint a Zinnat tabletta vagy a Tetran B drazsé - ára növek­szik. Drágábban lehet majd hozzájutni a patikákban néhány ma már korszerűtlennek szá­mító szívre ható, illetve gyo­mor-, és bélrendszeri fekélyek­nél alkalmazott készítményhez is, így a Carditoxinhoz vagy az Almagélhez is. Csökken a tá­mogatása a rendszeres szedés esetén súlyos károsodást okozó gyógyszerek közül a Ridolnak, az Erigonnak és a Germicid kúpnak, és drágább lesz néhány kábítószernek számító, vala­mint vérnyomáscsökkentő gyógyszer is. A gyógyszerár-emelkedéssel párhuzamosan megváltozik a térítésmentesen rendelhető gyógyszerek köre - tájékozta­tott Hamvas József miniszteri főosztályvezető. Ez azt jelenti, hogy az említett körbe a tárca egyrészt újabb készítményeket vont be, másrészt azonban az indokoltságot szigorú feltéte­lekhez kötötte. Proksza László felvétele Gyermekek nyara a városban Szűkös kínálat, lanyha érdeklődés Lehet, hogy a sivatagban kel­lemesebb, mint a harmincöt fo­kos melegben a betonozott ját­szótéren. A sivár, kopott hinták között két fiú passzolgat egy labdát. Vállvonogatva abba­hagyják. Szüleik dolgoznak, ők egymás mellett laknak, legalább nem kell egyedül gubbasztaniuk otthon. A nyaralás? Sóhajtanak, jó volt, de már befejeződött, a két hét egy pillanatnak tűnt. Egyikük a hétvégeken lejár a családdal Orfűre, bár a zsúfolt strandon helyet keresni a vízben nem túl élvezetes. Nem igen tudják, mit csináljanak, a külön programokhoz még nem elég nagyok. Sóvárogva emlegetnek egy harmadik gyereket, akinek a szülei pedagógusok, és az egész nyarat együtt töltik. Az egyedül megevett ebédek, az eseménytelen délutánok nem túl vonzóak. Még nem is panasz­kodhatnak, mert nem kevesen vannak, akik egyáltalán nem tudnak elutazni nyaralni. Pedig a jó tanuláshoz éppen olyan fon­tos a kikapcsolódás, mint a jó munkavégzéshez. A lődörgés, a televízió előtti ücsörgés nem ad kellő tartalékot se gyereknek, se felnőttnek. Az idei nyáron Pécsen sok­fajta tábort kínáltak a gyerekek­nek, voltak, akik többet is ki­próbáltak. Az egyik legolcsóbb a pellérdi napközis tábor, ahol a tábor szervezője, Gáspár János nyugdíjas testnevelő tanár csak egyet hiányol, egy kis meden­cét, ahol a gyerekek lubickol­hatnának és megtanulhatnának úszni. Nagyon váiják a támoga­tást. Egyébként jó a tábor, mondja Gáspár János, egy-két hét kell is a gyereknek, de, teszi hozzá, mindig akad körülbelül száz gyerek, akik egész nyáron hozzájuk járnak. A tábor a csa­ládot nem pótolja, bár az is igaz, hogy az utcán töltött szünidőnél sokkalta jobb. Felhívtam több művelődési házat, mit kínálnak nyáron a gyerekeknek, akik talán öröm­mel be-beülnének egy elő­adásra, benéznének egy közös játékra. Rögeszmém, hogy az érdekes programok vonzzák a közönséget. A válasz mindenütt hasonló volt, amit még a Szi­várvány Gyermekházban Sáro­siné Horgos Klára népművelő is megerősített. Ha nyitva van is a ház, kevesen keresik fel őket, noha sok a csellengő gyerek, ők is tartanak rövid nyári szü­netet, de augusztus húszadika után újra hirdetnek tanfolyamo­kat. Az Apáczai Nevelési Köz­pontban csak diszkók vannak, a DOZSO-ban elvétve rendeznek egy-egy játszóházat, ám keve­sen vesznek ebben részt. B. A, Raoul Wallenberg emlékülés Raoul Wallenberg születésé­nek 80. évfordulója alkalmából a Magyar Tudományos Akadé­mia, a lundi Raoul Wallenberg Intézet és a budapesti svéd nagykövetség rendezésében tu­dományos konferencia kezdő­dött az MTA Történettudomá­nyi Intézetében. A tanácskozás az 1944-45-ben sok ezer buda­pesti üldözöttet megmentő fiatal svéd diplomata sorsával és az emberi jogok védelmének prob­lémáival foglalkozik. Tisztelt Üzleti Partnerünk! A MANPOWER a munkaerő-kölcsönzéssel elősegíti az üzletemberek rugalmas piaci alkalmazkodását, költségérzékeny létszámgazdálkodását, részt vállal piaci kihívásainak megoldásában. Átmeneti, időszakos megrendelések teljesítésére, szabadságolások, betegségek munkaerő pótlásának kielégítésére, egy konkrét eseti üzleti feladat elvégzésére az Ön igényének minden szempontból megfelelő munkaerőt ajánljuk. Nem kell a felvétellel, kiválasztással, adminisztrációval foglalkoznia, több dolgozó közül az Ön számára a legmegfelelőbbet választhatja ki együttműködésünkkel, a foglalkoztatást szolgáltatási költségként elszámolva. Kölcsönösen eredményes, tartós együttműködésre várjuk hívását, keresse irodánkat. MANPOWER 7623 Pécs, Bajcsy-Zs. u. 18. Telefon 36-861

Next

/
Oldalképek
Tartalom