Új Dunántúli Napló, 1992. augusztus (3. évfolyam, 211-240. szám)

1992-08-28 / 237. szám

Késik a baranyai telefonkönyv Júliusra, majd augusztusra ígérték a baranyai telefonkönyv megjelenését, ám most már biz­tos, hogy ez utóbbi határidőt sem tartja be a Magyar Tele­fonkönyvkiadó Társaság. A te­lefonkönyv tovább késik - az indokok között szerepel, hogy sok utcanév megváltozott, s az új könyvet már ezekkel szeret­nék kiadni, a cégek átalakulása, s névváltozása felgyorsult a mostani tervek szerint szeptem­ber végén juthatnak hozzá a te­lefon tulajdonosok. A dél-du­nántúli régióban Tolna és So­mogy megyékben már megje­lent - szintén késéssel Zalá­ban pedig októberben hozzák forgalomba az új, szép kivitelű telefonkönyvet. R. N. Díszmadarak Pécsett Nemzetközi Díszmadár Kiál­lítás színhelye lesz a hét végén, augusztus 28-a és 30-a között a pécsi, Király utcai Helyőrségi Klub díszterme. A tizenegyedik alkalommal megtartott kiállí­tásra ezúttal a volt Jugoszlávia területéről és Ausztriából is ér­keznek vendégek, kiállítók. Az értékes madárkákat pénteken 12 órától, szombaton és vasárnap reggel 8 órától lehet megtekin­teni. Jugoszláv repülőgép légtérsértése Csütörtökön 10 óra 17 perc­kor Röszke térségében egy ju­goszláv katonai repülőgép egy percen át nagy magasságban re­pült hazánk légterében. A ma­gyar katonai rádiólokátorok a légtérsértő repülőgép mozgását folyamatosan regisztrálták. A magyar légvédelem a rendelke­zésre álló idő alatt a szükséges rendszabályokat maradéktala­nul megtette. A jugoszláv légvédelmi szer­vek a kiépített „forró drót” vo­nalon a légtérsértés tényét elis­merték, és elnézést kértek az in­cidensért. Dokumentumokat fogadott el a Jugoszlávia-konferencia Várat magára a fellendülés KSH Baranya Megyei Igazgatósága jelenti Csütörtök este négy doku­mentum elfogadásával haladt a befejezés felé a londoni Jugo­szlávia-konferencia. Az egyik minden résztvevő által jóváhagyott okmány a ren­dezés alapelveiről szól, egy má­sik a cselekvési tervet rögzíti. Eszerint egy főbizottság irányí­tásával hat albizottság alakul a különböző problémák kezelé­sére, és már hétfőn megkezdik a munkát Genfben. A harmadik dokumentum Bosznia-Hercegovináról szól. Az általános elvek megismétlé­sén kívül megtiltja a külső be­avatkozást, előítja a nagyobb városok demilitarizálását és nemzetközi ellenőrzését, a me­nekültek megsegítését, nemzet­közi ENSZ-békefenntartó erők bevonulását. E dokumentumhoz Radovan Karadzic boszniai szerb vezér levelet mellékelt, s abban megígérte, hogy a szer- bek egy héten belül egyoldalúan ENSZ-ellenőrzés alá helyezik A gazdasági életben az el­múlt években kirajzolódott ten­denciák az első félévben sem változtak. Ebben meghatározó szerepe volt a kínált termékek­kel szemben megnyilvánuló csökkent keresletnek, a kedve­zőtlen termelésszerkezetnek és műszaki színvonalnak. Ez utóbbi tényezők változtatásához szükséges beruházások élénkü­lése még várat magára. A gazdasági szervezetek száma az első félévben dinami­kusan emelkedett, de ezen belül a második negyedévben a nö­vekedés üteme lanyhult. A ja­nuári cégalapítási csúcs össze­függésben volt az adójogszabá­lyok változásával. (A január, el­sején alapított gazdasági társa­ságok ugyanis még a korábbi adójogszabály kedvezményé­ben részesülnek, a később ala­kultak ezt az előnyt elveszítet­ték.) Végül is a jogi személyi­ségű gazdasági szerveztek száma június végére 2150, a nem jogiaké 2416 lett, ami-33, illetve 47 százalékkal több, A párt-tanulmányokkal nem foglakozott a kormány Az Európai Ifjúsági Központ terve a kabinet előtt A kormány megítélése sze­rint az érintett pártok vezetősé­gére és elnökségére tartozik a Csurka-tanulmány, valamint a KDNP-tanulmányok utóhatása­inak vizsgálata - jelentette ki csütörtökön Juhász Judit kor­mányszóvivő a kabinet üléséről tájékoztatva az újságírókat. A kormány megítélése szerint „egyéni és személyes megnyi­latkozásokról” van szó, ame­lyek taglalásával a kabinetnek nem indokolt foglalkoznia. A kormány tárgyalt „a rádió és a televízió helyzetéről és az ezzel kapcsolatos, szükség ese­tén meghozandó alternatív dön­tésekről és intézkedésekről”. A szóvivő ezzel kapcsolatban nem kívánt részletesebb információt adni. A kabinet csütörtöki ülésének napirendjén szerepelt a II. Eu­rópai Ifjúsági Központ terve. Mint ismeretes, hazánk pályáza­tot nyújtott be az Európa Ta­nácsnak a központ létesítésére. Budapesten kívül Pozsony és Lengyelország is pályázik. A kormány az új Európai Ifjúsági Központ létesítése céljára fel­ajánlja a csillebérci Gyermek- és Ifjúsági Központ kollégiu­mát, valamint a Hotel Ifjúság és a Hotel Rózsadomb épületeit. Az ET kedvező döntése esetén a központi költségvetés tartalé­kából idén 100 millió forintot (Folytatás a 2. oldalon) Úton hazafelé a karambolozott pécsi diákok Mint arról több ízben beszá­moltunk, baleset érte a pécsi ANK gimnáziumának nagy-bri- tanniai tanulmányi kirándulá­son lévő diákjait és kísérőit Wa­lesben. Mivel a szerencsétlen­ség során az őket szállító autó­busz jóformán totálkárossá vált, Magyarországról küldtek értük egy másikat, amellyel lapzárta­kor hazafelé tartottak. Németor­szágból telefonáltak: jól viselik az utazás fáradalmait. A Neve­lési Központtól tegnap késő este kapott információ szerint a cso­port érkezésére a csütörtökről péntekre, tehát a mára virradó éjjel számítanak. A Magister Kft. munkatársai szerelik fél a labor berendezéseit Fotó: Läufer László Számítógépes szaktanterem Nyelvoktatás korszerűbb technikával a pécsi egyetemen mint tavaly év végén. A legna- gyob részarányt továbbra is a korlátolt felelősségű társaságok és a betéti társaságok képvise­lik, miközben a vállalatok, szö­vetkezetek, gazdasági munka- közösségek aránya csökken. A gazdasági szervezetek pénzügyi helyzete az elmúlt idő­szakhoz képest - a gazdaság és a piac pangásával összefüggés­ben - nem javult. A rövi- debb-hosszabb ideig tartó fize­tési nehézségek egyre több (Folytatás a 3. oldalon) Megalakult az Európai Roma Parlament Csütörtökön Budapesten megalakult az Európai Roma Parlament (Eurom). Az összeurópai cigányszervezet megalakításának gondolata 1990-ben merült fel München­ben, de a megvalósulásra csak most nyílt lehetőség. A konfe­rencián - amelyen 10 ország mintegy 22 cigányszervezete vett részt - elfogadták a plurá­lis, demokratikus Roma Par­lament alapszabályát és főbb célkitűzéseit. Az Eurom leg­főbb célkitűzéseinek a diszk­rimináció elleni harcot, a cigá­nyok jogi és szociális érdekei­nek védelmét tekinti, hozzá akar járulni a mintegy 10 mil­liós európai cigányság kulturá­lis hagyományainak megőrzé­séhez. Az Euromnak tagja le­het minden olyan, minimum 200 főt számláló európai ci­gányszervezet, amely magáé­nak tekinti az alapszabály cél­kitűzéseit. Több mint 10 millió forintos céltámogatást nyert az elmúlt évi világbanki pályázaton a JPTE Idegen Nyelvi Titkársága. Az összegből elsősorban a nyelvoktatás technikai feltéte­leit korszerűsítik, hogy tanfo­lyamaikon minél intenzívebb és sokrétűbb képzést tudjanak egyre növekvő létszámú hallga­tóságuknak biztosítani.,a ' A tavasz folyamán elkészült a számítógépes szaktanterem, ahol számítástechnika és szö­vegszerkesztés oktatása mellett az idegen nyelvi tanulóprogra­A takarékszövetkezeti beté­tek 90 százalékát kitevő lakos­sági takarékbetétekre teljes mér­tékben garanciát vállal az állam, így a csődbe jutott bankoknak hitelező takarékszövetkezetek takarékbetéteseit semmiképp sem érintheti a bankcsődök ha­tása - mondta csütörtökön az MTI-nek Gergely Sándor, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) elnöke. Nincs, és nem is várható lik­viditási gond egyik érintett ta­karékszövetkezetnél sem - mondta az elnök. Ugyanakkor nem tagadható, hogy a magyar bankéletre rend­kívül kedvezőtlen hatással volt mok segítségével csoportos és egyéni nyelvgyakorlásra egy­aránt lehetőség nyílik. Szep­temberben 5 új hang- és video­technikával felszerelt szaktante­rem segíti a Titkárság jórészt külföldről beszerzett korszerű tananyagainak a nyelvoktatás­ban történő folyamatos és rend­szeres felhasználását. Jelenleg folyik az új nyelvi laboratórium szerelési munkálatainak befe­jező szakasza. A szeptember közepén induló kurzusok hall­gatói már igénybe vehetik a la­bor sokrétű szolgáltatásait. a három pénzintézet körül kia­lakult botrány, és nem csak bel­földön, hiszen Nyugatról és Amerikából is sűrűn érdeklőd­nek azóta: mennyire biztos a magyar pénzpiac. A helyzet kialakulásában nagy a szerepe volt annak, hogy a felelőtlen eladósodás kezelé­sére nálunk nincs jogszabály, mint a fejlett piacgazdaságok­ban. Az államnak, Gergely Sándor szerint is, módot kellene talál­nia rá, hogy addig is gondos­kodjon valamiképpen a pénzin­tézeti szereplők biztonságáról, amíg aaz erre szolgáló alapok nem működnek. Védettek a lakossági betétek nehézfegyvereiket, és addig sem lőnek velük elsőnek. Meg­ígérte, hogy jelentős területi en­gedményeket is tesznek. A negyedik dokumentum speciális iiTté/.kedésekről szól, köztük a fegyverek ellenőrzésé­ről, a katonai repülések tilalmá­ról. Ebben a dokumentumban a konferencia kéri az ENSZ Biz­tonsági Tanácsát megfigyelők kiküldésére a boszniai-szerb, a boszniai-montenegrói és a (Folytatás a 2. oldalon) Német ajándék a baranyai iskoláknak. Képünkön Hanns Kehfeld, az NSZK pécsi főkonzulja a nagynyárádi iskolában adja át az ajándékot (Tudósítás a 13. oldalon) Fotó: Läufer László Minden penteken D n unantuli qpio MAGAZIN 1992. augusztus 31- szeptember 6. Az első magyar Suzuki Swift Képriportunk a TVR-magazinban KÖZÉLETI NAPILAP Dunántúlt napló III. évfolyam, 237. szám 1992. augusztus 28., péntek Ára: 9,60 Ft i i

Next

/
Oldalképek
Tartalom