Új Dunántúli Napló, 1992. augusztus (3. évfolyam, 211-240. szám)
1992-08-26 / 235. szám
8 ü j Dunántúli napló 1992. augusztus 26., szerda Kétségek gyötörnek Ügy gondolom, hogy széleskörű nemtetszést váltott ki a napilapokban augusztus 12-én megjelent pénzügymininszteri tájékoztató a közalkalmazotti törvény idei terveinek finanszírozására előirányzott 2,5 milliárd forint felhasználásáról. Olvasva a kiadott közleményt, bizonytalanná váltam abban, hogy csak egyedül vagyok-e nehéz felfogású, vagy netán többen is vagyunk, akiket az indoklás után kétségek gyötörnek? Egy-két talány: a) Ha a képviselők által alkotott törvényben 600 millió Ft elkülönített célkeret szerepel, akkor miért 397 millió Ft az érvényben levő törvények alapján jelentkező többletkiadás? b) Csak a képviselők részére megállapított keretösszegből kerül elvonásra bizonyos összeg bérjárulék és jövedelemadó címen, az 1,9 milliárd forintból nem? c) Bizonyára hozzá nem értésem miatt nem találom az idézett szövegben szereplő 39 millió Ft TB-járulék alapját. Ha közhírré tétel a közlemény célja, akkor azt az olvasók többségének ismereti szintjén kellene megtenni, mert egy mellőzött levezetésből kiragadott tétel önmagában semmit nem igazol és nem tagad. d) Ha elszámolással próbálkozik a közlemény, lehetne következetesebb. Mi lett 63 millió Ft sorsa? A 600 millióból ugyanis kifizetésre szükséges 397 millió Ft, a képviselők lemondtak 140 millió Ft-ról, eltűnt 63 millió Ft. e) Azon túlmenően, hogy nem tudom kedvezően értékelni az olyan gesztust, mely egy hatalmi testület által saját magának törvényesített díjazása egy részéről utólagos lemondásában nyilvánul meg, hivatkozom az 1992. április 6-án kelt levelemre, melyben véleményeztem a képviselők díjazása emelésének mértékét. A fentieket pedig azért írtam le, mert azt tapasztaltam, hogy ha elmondom állampolgári mi- voltomban elszenvedett sérelmemet, könnyebben veszem a következőt. A közleményt ugyanis sértőnek találom. Bajor József 39-es dandár u. 7/c A gazdaságosságnak kell érvényesülni Vasas élni akar Az Új Dunántúli Napló az elmúlt időszakban sokszor foglalkozott a Mecseki Szénbányák helyzetével. Többször elemezte a mecseki bányászkodás jövőjét eldöntő kormányhatározatot. Az újságcikkek között nem találkoztunk olyannal, amelyben a bezárásra ítélt üzem dolgozói elmondhatták volna véleményüket, ezért ezt mi magunk adjuk közre. Nem megoldás az erőműnek A megjelent kormányhatározat sajnálatos módon Vasasbánya 1994 évi bezárását írja elő. A kormányhatározat egyértelműen politikai döntés következménye, ahol a gazdaságosságot alárendelik a vélt politikai érdekeknek. Mi a Pécsi Bányaüzem dolgozói a kormány döntését magunkra és a mecseki bányaüzemek dolgozóira nézve is elfogadhatatlannak tartjuk. Ez a döntés, ha végrehajtásra kerül, egyértelműen a mélyművelésű bányászkodás rövidtávú felszámolását jelenti. A Pécsi Bányaüzemet a mecseki szén- bányászatot az a megoldás elégítette volna ki, amelyben a kormány nem mondja ki melyik üzemet kell bezárni, hanem csak annyit szabtak volna feltételként, hogy a Komló érdekeit szem előtt tartva ott bányász- kodjanak, ahol a legolcsóbban ez megoldható. Ez volt a kormány előterjesztés „B” variációja. Mindenki számára elfogadható megoldás a következőkben foglalható össze. A pécsi erőmű szénigénye 12-13 Pj lenne, ha 200 forint/ Gj-körüli áron kaphatna szenet. Jelenleg 257/Gj kényszer áron veszi át nagy ráfizetéssel a Mecseki Szénbányák termelvényét. Az erőmű ebben az évben kb. 800-900 millió forint veszteséggel dolgozik a magas szénár miatt. A fenti okokból érthető, hogy az MVM Rt. miért akarja csak a külfejtési szenet elégetni. Ha a kormányhatározat maradéktalanul megvalósul, akkor a jelenlegi kapacitásnál az erőmű vesztesége 500-1000 millió forint körül állandósul. Az erőmű számára a megoldás a külfejtés és a Komlóról Pécsre történő áttelepülés lehet. A va- sasi bányaterületen szén előkészítés nélkül és üzemi megoldású darabosszén leválasztással 200 Ft/Gj körüli értéken lehet termelni. Ez azt jelentené, hogy a külfejtési 120-140 forint/ Gj-on termelt 6 Pj szenet a va- sasi területen termelt 6-7 Pj-al közösen értékesítve kb. 180 Ft/Gj áron lehetne eladni. Az A vasusi bánya aknatornya ilyen árfekvés mellett az erőmű gazdaságosan tudna termelni. Az egyetlen elfogadható a bányászatot és az erőmű üzemeltetést hosszútávon garantáló megoldás csak ez lehet. Komlót visszafogja A vasasi területen 15 évre elegendő szénvagyon van feltárva. Azt hiszem azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a vasasi területen lényegesen biztonságosabb és humánusabb körülmények között lehet termelni. A komlói területen kitermelt szén költségei 2-3. év múlva még tovább fognak növekedni. Az 1992 évi komlói veszteség 500 és 1000 millió forint között alakul. Az ma minden mecseki szakember számára egyértelmű, hogy a földalatti létszám fogyása olyan nagymérvű, hogy mindenképp a két mélyművelésű üzemből egyet kell létrehozni két három éven belül. Ez azt jelenti, hogy ez megvalósítható három bányatelken. A politikusok érvelése Komló vélt érdekében a létszám vonatkozásban is sántít. Komló Bányaüzem dolgozóinak legalább fele nem komlói lakos, hanem bejáró. A másik dolog pedig az, hogy Komló városának bevétel szempontjából teljesen mindegy, hogy "a lakosai hol szerzik meg a jövedelmet, amit adóként nekik fizetnek be. A következő dolog pedig az, hogy amíg a bányászkodást nem fejezik be, a város területén iparfejlesztést sem tudnak megvalósítani, mert pénzük nincs és a kormány sem ad, a kiépült infrastruktúra, amire azt építeni tudnák, pedig le van kötve. A kormánydöntés sajnos 500-1000 millió forint veszteségre kényszerít vállalatot ahelyett, hogy nyereséget állítana elő, amelynek egy részéből még Komló városát is segíthetné. A nagyarányú veszteségnek Pécs városra is kihatása lehet a fűtés és melegvíz szolgáltatás költségeinek áthárításával. Az MVM Rt. a magas szénárak miatt mint már említettem, csak a külfejtés szenére tart igényt 7 Pj. Ez azt jelentené, hogy az erőmű 16 milliárdos .vagyona 50% alatti kihasználtsága miatt jelentősen megnövekedne az amortizációból adódó költség. Azt hiszem, józan gondolkodással ítélve nem várható el az MVR Rt-től sem, hogy hosszútávon finanszírozza a veszteséget. Az önállósodás útján A jelenlegi helyzet ilyennek néz ki! A Pécsi Bányaüzem Vasas dolgozóinak eltökélt szándéka, ha a körülmények nem változnak, önállóan megpróbálják az üzemet a megszüntetéstől megmenteni. Az önállósodás útját máris keressük, ami lehet az MRP törvény biztosította kivásárlás, de minden más lehetőséget is figyelembe veszünk. Úgy érezzük, nem hagyhatunk milliárdos értékeket elveszni politikai lobbik érdekeltsége miatt. Nem hagyjuk a munkahelyeink elvesztését, ezért szinte mindannyian szándéknyilatkozatot irtunk alá, hogy az önállósodás útján elindulhassunk, ha ez szükségessé válik. Kovács Mózes SzB.elnök FIDESZ a város élén A cím magyarázatra szorul, hisz a FIDESZ Pécsett osztozik a hatalmon az SZDSZ-szel, ám sokkal jobban exponálja magát a vitás kérdésekben koalíciós partnerénél. Vezetői görcsösen akarják bizonyítani a választók és önmaguk előtt, hogy ők a legjobbak. írásomban ezért fordítok több figyelmet rájuk. Az ellenzéki pártok részéről az elmúlt több mint két évben szinte folyamatos volt a kormány heves bírálata. Mivel városunkban az önkormányzatban fordított a felállás a parlamenthez képest, érdemes egy kicsit szemügyre venni, hogy sáfárkodnak hatalmukkal a keményen bíráló liberálisok. Nos, a város (miként az ország) - ahogy mondani szokás - működik, s ez sem kevés, hisz az önkormányzat is kényszerpályán mozog, helyzete nem irigylendő. Az utóbbi idők néhány ügye, a lakosságot joggal irritáló botránya azonban dilettantizmusról árulkodik. Az élre kívánkozik a kertvárosi kesztyűgyár telepítési helye. Ötven méterre a lakóházaktól igazán ideális. A tőkés munkahelyteremtés címén grátisz kapta meg a területet. Ez rendjén is van, ha a dolgozók hosszú távú foglalkoztatására megvan a garancia. Ezt majd a jövő dönti el. Hajdan délceg, ám mára rogyadozó magasházunknak dúsgazdag hongkongi menyasszony jutott, ám a mandulaszemű mátka, úgy fest, visszatáncol a frigy elől. A nagy csinnadrattával beharangozott szuperüzlet bizonytalanabb alapokon nyugszik, mint a ház. (A jószándék persze vitathatatlan volt, de minden döntést az eredmény minősít. Nagyobb körültekintés itt sem ártott volna.) A tanácsi bérlakások sietős, elkapkodott értékesítése igazságtalanságokhoz vezetett, és jogos lakossági panaszokat váltott ki. • A málomi szőlőhegy telek- tulajdonosai továbbra is hiába várnak a részletes rendezési tervre, s ebben a törvényesség betartása mellett szerepe van az akadékoskodásnak is. (Az Új DN információja szerint.) Murai János volt iskolaigazgató ügye külön írás témája lehet. Most rögzítsünk csak any- nyit, hogy a vonatkozó másodfokú bíróság hatálytalanította a tanári munkakörére vonatkozó fölmondást. Az én szememben azonban a vezetésre való alkalmatlanságot nem is igazán ezek a gyakorlatlansággal is magyarázható hibák, kudarcok bizonyítják, hanem ahogy ezt a FIDESZ elviseli, pontosabban nem viseli el. Ha leszavazzák őket a közgyűlésen, ha bárki kritikával fordul irányukba, a válasz sértettség, agresszivitás. Legyen elég a Nagy Lajos Gimnázium ügyére utalnom. A közgyűlési FIDESZ-vereség után Trombitás képviselő úr SZDSZ-t, MDF-et egyaránt megfenyegetett a következő választásokkal, megfeledkezve saját sorozatos eredménytelenségükről az időközi választásokon. Haragja, indulata vajon kiterjedt-e engedetlen, másként vélekedő frakciótársaira is? Trombitás szótárában az egyházi tulajdonba való visz- szaadás egyenlő a szabad rablással. Ugyanebben az ügyben hangulatkeltő címmel riogatnak az Extrában. (Következik a Leőwey Gimn.) S a figyelmes olvasó folytathatja a példákat. Számomra éppen ez a hangnem bizonyítja, hogy ez a csapat éretlen (magyar narancs!) nagy feladatok megoldására. Staub Ernő, MDF Kinek volt ünnep az ünnep? Örömmel olvasom az Új Dunántúli Napló Szent István-napi visszaemlékezésében, hogy a megye kiemelt ünnepségének szónoka magyarságtudatunknak jelképét látta az együtt örülök sokaságában, ahogy mondta: „az önmagunkkal, a hazával, a nemzettel való azonosulás tudatát”. Irigykedve gondoltam a szászvári polgárokra, akiknek megadatott ez a nagyszerű érzés, közben töprengtem, vajon nekünk, a pécsieknek ugyanez miért nem? Mert akik a Széchenyi téri ünnepségen jelen voltak, aligha érezték a családi ösz- szetartozás melegét. De jószerével nem is hívta erre őket senki. Pedig a délelőtti fővárosi ünnepségek szép vidéki folytatást ígértek. A hétköznapi csatározásokat félretéve ott együtt tudtak ünnepelni a városatyák polgáraikkal, itt miért nem? Budapesten megfért egymás mellett világi és egyházi szertartás, Pécsett vajon szóba került-e? A délutáni, az esti folytatás is emelkedett, tanúságtevő volt, el tudta fogadtatni: valóban ez a legősibb, legnagyobb nemzeti ünnepünk, hiszen államiságunk, kereszténységünk, európaiságunk születésnapját köszöntjük benne. Sajnos nálunk csak a lehetőségek voltak adottak. Feldíszített lovasfogat hozta az új kenyeret, elhangzott az ünnepi beszéd, kórus, zenekar, néptánc és citerazene emelte a hangulatot, sőt „már a műsor alatt is sört és üdítőt fogyaszthattak a meg- szomjazók” - ahogy ezt olvashattuk a tudósításból. Akkor mi hiányzott? - kérdezhetnék a távolmaradók. Persze, a nemzeti színű zászlók - hallom többektől, de hisz ki biztatott azok kitételére? Én inkább a családfőket hiányoltam. A városatyákat, akiknek személyes példája nélkül hogyan is várható el, hogy más is fontosnak tartsa ezt a napot. Tudom, nem kevesen voltak a résztvevő szereplők között olyanok, akik nyári szabadságukat szakították meg, fáradságot és költséget nem kímélve utaztak haza, hogy jelen legyenek az ünnepen. S ha egy amatőr muzsikustól elvárható, netán természetes ez, a város elöljáróságaitól miért nem az? Ha Szigetváron, Mohácson, Egerágon - hadd ne soroljam tovább a helységeket - hallhatják az érdeklődők polgármesterük gondolatébresztőjét, Szent István köszöntőjét, Pécsett vajon mikor kerül erre sor? Göncz Árpád köztársasági elnökünk a televízió műsorában éppen azt hangsúlyozta, ez a nap amolyan családi ünnep, amikor találkozunk egymással. Igen ám, de milyen az az ünnepi ebéd, ahonnan éppen a családfők hiányoznak? Nagy Ernő a Mecsek Kórus karnagya A Zsolnayak Az Új DN augusztus 15-i számában tájékoztatja olvasóit a Zsolnay gyár jövőjét érintő újabb fejleményekről, esetleges külföldi befektető vevőként történő jelentkezéséről. Az elmúlt években megjelent cikkek és a szóbeszéd révén tudunk arról, hogy valami nincs rendben a Zsolnay márkajelzés és a névhasználat körül. A hosszú évekig elhallgatott tény, miszerint élő örökösök léteznek itthon és szerte a világban, azt a hitet keltették, hogy itt egy lezárt dologról van szó. A Maty- tyasovszky-Zsolnay és Si- korsky-Zsolnay család 10 élő örököse azonban évek óta küzd a névhasználat jogosságát vitató ügyben. Nézzük hát a tényeket! 1974 március 6-án Mattya- sovszky-Zsolnay Margit a gyár egyik tulajdonosa közjegyző előtt átruházta a név és márkajelzés használati jogát a Finom- kerámiai Művek és a gyár akkori vezetőségének. Ezt ő önhatalmúlag tette, anélkül hogy a többi még élő 10 örököstársával ezt megtárgyalta volna. Külön fejezetet érdemel az, hogy Margit néni ezt vajon mi miatt tette meg. Vajon milyen joghézagot hagyott maga után ez az állapot? Csupán érdekességként, amikor iskolánk felvette Zsolnay Vilmos nevét, hasonlóan a gyógyszertárhoz, minden élő örökös beleegyezésére szükségünk volt. Természetesen a jövőbeni vevőnek sem mindegy, hogy a világhírnevet jelentő név használata körüli bonyodalmak hogyan fognak a későbbiekben jelentkezni. A család tagjaival való közös megegyezés terén is elgondolkodtató az, hogy vajon a tárgyalások bizonyos fokán őket miért nem vonják be. Hozzátartozik a dologhoz, hogy a Zsolnayak és az Otterbein István által vezetett gyár kollektívája közti kapcsolat igazán jónak mondható. Azt gondolom teljes nyilvánosságot érdemlő feltárást kíván az 1945-75 közti időszak, melyből a Zsolnay gyár, a család és az ehhez kapcsolódó ipari és művészettörténeti kérdőjelek végső megoldást találnak. Kehidai László tanár Keressük Keressük az alábbi bányászokat, akik „56”-ban a mecseki harcokban résztvettek: Csáfordi Jenőt, Lakatos Jánost, Huzmi Árpádot és Huzmi Lajost, Lőtei Sándort, Túri Imrét. Keressük azokat, akik Ku- bicza János parancsnoksága alatt harcoltak és Barcs mellett, Jugoszláviába távoztak. Névszerint Ágoston Józsefet, Árpádhalmi Lajost, Bencsik Gyulát, Bognár Ferencet, Bos- nyák Ferencet, Csontos Károlyt, Farkas Józsefet, Földi Irént, Ho- razin Jánost, Hegedűs Jánost, Holéta Józsefet, dr. Horváth Gézát, aki Olaszországba távozott, Horváth István, Joó Gyulát, Kecskés Ferencet, Juhász Józsefei, Kelemen Sándort, Kosicza Jánost, Lacza Ferencet, Lőrinc Lajost, Lukács Istvánt, Madarász Imrét, Nagy Aladárt, Nagy Ferencet, Nemes Istvánt, Parra Évát, Palócz Mihályt, Pet- raska Pált, Potyondi Mihályt, Sakai Ádámot, Simon Sándort és id. Simon Sándort, Soltész Józsefet, Strimfl Lajost, Szabó Zoltánt, Szántó Józsefet, Tóth Ferencet, Tésényi Ferencet, Tollas Albertet, Varga Lászlót, Vásuri Sándort, az óbányai Ve csey házaspárt. * Az „56 hősei” névsorára helyesbítést közlünk: Raffay Ernő Mohács, Tandlmajer Lipót mozsgói róm. kát. esperes a helyes név. 56-osok Szövetsége, Baranya megyei Szervezete Az Új Dunántúli Napló politikai vitafóruma
