Új Dunántúli Napló, 1992. augusztus (3. évfolyam, 211-240. szám)

1992-08-24 / 233. szám

2 üj Dunántúli napiö 1992. augusztus 24., hétfő Rakétatűz alatt Kabul diplomáciai negyede (Folytatás az 1. oldalról) kert utánpótlási problémák kö­vetkeztében; nem sikerült meg­felelő mennyiségű lőszert szállí­tani a frontvonalra. Egy kor­mányszóvivő szerint ellenben a város déli részében a kormány­erőknek sikerült elfoglalni egy stratégiai fontosságú dombot. A fővárosi harcok kiújulását az AFP jelentése szerint egy diplomata így kommentálta: Kabul második Bejruttá válto­zott. Egyelőre kétséges, hogy miként tudják a szemben álló felek teljesíteni a világszervezet tűzszüneti felhívására igenlő vá­laszként adott ígéretüket. Az ideiglenes tűzszünetet a diplo­maták biztonságos távozása vé­gett szándékoztak életbe lép­tetni. Boszniai rajtaütocsoport támadása egy szerb légitámaszpont ellen Bosznia muzulmán-horvát katonai alakulatainak kom­mandós csoportjai - bosnyák források szerint - vasárnap az éj leple alatt meglepetésszerű rajtaütést hajtottak végre a Banja Luka-i katonai repülő­tér ellen. A támadás során megsemmisítettek 14 katonai repülőgépet és egy helikoptert - jelentette a DP A által idé­zett HINA horvát hírügynök­ség a bosnyák hadvezetésre hivatkozva. Megrongálták a repülőtér ellenőrző tornyát is, s ezzel az akcióval - mint a kommandó­sok hangoztatták - „megnyir­bálták Krajina szárnyait.” A célzás arra vonatkozik, hogy a jugoszláv légihaderő Banja Lukában állomásozó harci re­pülőgépeit a bosziai szerb ve­zetés katonai parancsnoksága „Krila Krajine” .vagyis Kra­jina szárnyai néven emlegeti. Bosnyák kommandósok­nak a múlt hét közepén vég­rehajtott hasonló támadása során ugyanezen a légitá­maszponton megrongálódott több repülőgép és a radarbe­rendezés. A szerb hírközlés ezt a tá­madást csak két nap késéssel jelentette. A katonai repülőteret ta­valy a jugoszláv légierő Szlo­véniából történt kivonása után építették. A dpa megjegyzi, hogy a támaszpont a kiinduló bázisa minden légi bevetés­nek a boszniai polgárháború során. Véget ért a biliárd Fordán Kupa Taroltak az esélyesek Tegnap este Pécsett, a Palatí­nus Szállóban az ünnepélyes eredményhirdetéssel befejező­dött az EuroTour körverseny idei 3. állomása, a Fordán Kupa négynapos küzdelemsorozata. Az alig másfél éve alakult Magyar Biliárd Szövetség sike­resen bizonyította itt Pécsett, megalakulásának színhelyén, hogy felnőtt a feladathoz, és immár hasonló, nagyszabású tornák rendezését is vállalni tudja. Ez volt legalábbis Horst Vondenhoff, az Európai Biliárd Szövetség, valamint Forczek László, a magyar tagszervezet elnökének egybehangzó véle­ménye, amit a végső győztesek is alátámasztottak szavaikkal. Utóbbiak közül az ötszörös Eu- rópa-bajnok német Thomas En­gen a férfiak versenyének dön­tőjében honfitársát, Peter Hai- dingert verte szoros mérkőzésen 3-2-re. A hölgyek versenyét az idei világbajnok német Franziska Stark nyerte az Európa-bajnok, és idén már két EuroTouron di­adalmaskodó osztrák Gerda Hofstütter előtt. A sikeren fölbuzdulva a ma­gyarok máris újabb verseny rendezésén gondolkodnak. Ha az európai szövetség jóvá­hagyja, jövő tavasszal Pécsett már Európa-bajnokságon szur­kolhatunk. Sz. Zs. © ÓRA A NAGYVILÁGBAN Szingapúr: Feltehetően több mint 100 ember vesztette életét, amikor augusztus 23-án hajnalban Indonézia és Malaysia között elsüllyedt egy görög luxushajó. A Royal Pacific fedélzetén 600 sze­mély tartózkodott és a kiterjedt mentési munkálatok ellenére 123 embert eltűntnek nyilvánítottak. A hajó a hírek szerint egy tajvani vontatóval ütközött össze MTI TELEFOTÓ O Lagos: Több mint 1500 sze­mély vesztette életét múlt héten Libériában egymással szemben álló két fegyveres csoport ösz- szecsapásai következtében. Az ország fővárosából, Monroviá- ból származó értesülések szerint a véres összetűzések a Libériái Nemzeti Hazafias Front és az Egyesült Felszabadító Mozga­lom között zajlott le. O Moszkva: Nemrégiben ha­lálra ítéltek és kivégeztek egy örmény tábornokát, akit az azerbajdzsán erők foglyul ejtet­tek. Ezt az Interfax hírügynök­ség jelentette.Az azerbajdzsáni belügyminisztérium szerint Karo Karojan tábornok a kara- bahi azerbajdzsán közösségek­kel szembeni büntetőintézkedé­seiről vált hírhedtté. Anglia: Ismét oltár elé állt a vi­lághírű rockzenész, Sting, hogy feleségül vegye barátnő­jét, Trudie Stylerr-t akivel már 10 éve él együtt. Három közös gyermekük van. MTITELEFOTÓ Ausztria lottó A Lottó Unió Kft. tájékozta­tása szerint a 34. játékhéten a leadott szelvények száma 2 007 658 darab volt. A lottó fogadási díj 91 104 996 schilling. A nyereményösszeg az első nyerőosztályban 13 665 749 schilling. A nyerőszámok: 4,11,31,34, 39,41 a pótszám: 6 A joker fogadási díj 20 784 921 schilling. A joker nyereményösszeg első nyerőosztályban 4 156 984 schilling. A jokerszám: 626 430 O Tokió: A dél-koreai kül­ügyminiszter vasárnap elutazott Pekingbe, hogy megállapodást írjon alá a dél-koreai-kínai dip­lomáciai kapcsolatok felvételé­ről. Ri Szang Ok hat pontból álló megállapodást ír majd alá partnerével Csien Csi-csennel. A kapcsolatok normalizálásá­nak leglényegesebb eleme az, hogy Dél-Korea ezentúl a népi Kínát ismeri el Kína egyedüli törvényes képviselőjének - írja a Csoszon Ilbo című dél-koreai napilap. Az új ázsiai politikai rend létrejötte, a volt ellenségek kölcsönös elismerése irányába mutat a dél-koreai-kínai vi­szony normalizálása. A hírek szerint Szöul és Peking már áp­rilisban titkos megállapodást kötött a diplomáciai kapcsola­tok felvételéről. Üdvözlő távirat Ukrajna nemzeti ünnepe, a Függetlenség Napjának alkal­mából Göncz Árpád köztársa­sági elnök, Antall József minisz­terelnök és Szabad György, az Országgyűlés elnöke táviratban köszöntötték Leonyid Kravcsuk elnököt, Vitold Fokin miniszter- elnököt és Ivan Pljuscs parla­menti elnököt. Jeszenszky Géza külügymi­niszter ugyancsak táviratban fe­jezte ki jókívánságait Anatolij Zlenko ukrán külügyminiszter­nek. Német idegen- gyűlölők román cigányok ellen Vízágyúkkal és könnygázzal kergette szét a német rendőrség azt a szélsőséges tömeget, amely vasárnap heves támadást intézett a külföldi menedékké­rők rostocki szálláshelye ellen. A mintegy 200 támadó gyúj­tóbombákat és köveket szórt az épületre, amelyben elsősorban Romániából érkezett cigányok várnak a további sorsukkal kap­csolatos döntésre. Az összecsa­pásban 12 rendőr és számos tün­tető megsérült, az épület ablakai betörtek s több rendőrautó kié­gett. A vasárnapi incidens előtt a helyi lakosság már tiltakozott a menedékkérők jelenléte ellen. A rendőrség szerint a helybeliek maguk is idegengyűlölő jelsza­vakat kiáltoztak s bíztatták a támadókat, amikor azok elkezd­ték akciójukat. A hatóságok nyolc szélsőségest őrizetbe vet­tek, de rövid időn belül szaba­don engedték őket. Ehségtragédia Szomáliában Az Egyesült Államok a törté­nelem egyik legnagyobb légi- hídját alakította ki éhező szomá- liaiak millióinak megmentésé­ért. Az első amerikai szállítóre­pülőgépek a hét végén élelmi­szert vittek az észak-kenyai Wa- jir határvárosba, ahol a Szomá­liából érkezett menekültek kö­zött szétosztották a segélyszál­lítmányokat. Az Egyesült Ál­lamok a hét elején a kenyai Mombasa városából kiindulva újrakezdi a légiszállítást Szomá­liába, ahol polgárháború és aszály következtében 2 millió ember sodródott az éhhalál kü­szöbére. A DPA jelentése sze­rint az Egyesült Államok a kö­vetkező hónapokban összesen 145 ezer tonna élelmiszert kí­ván szállítani Észak-Kenyába és Szomáliába. Szomáliában az Egyesült Ál­lamok katonai hatóságainak először fel kellett deríteniük a még használható leszállópályá­kat. Washington emellett szava­tolni kívánta, hogy az élelmi­szer-szállítmányokat nem kapa­rintják meg rablóbandák. A C- 130 Hercules és C-141 Starlif- ter típusú szállítórepülőgépek­kel létrehozott légihíd biztosítá­sában több mint 200 amerikai katona vesz részt. Hétfőtől kezdve Mombasában indulásra készen áll a német haderő két Transall típusú szállítórepülő­gépe is. A német védelmi mi­nisztérium szóvivője szerint je­lenleg vizsgálják a Szomáliái le­szállás lehetőségeit. Szükség esetén az élelmiszert a levegő­ből fogják ledobni. Az akcióban 50 katona vesz részt. A szövet­ségi kormány 20 millió márkát irányzott elő a segélyek szállítá­sára. Előzőleg már az ENSZ, a Vöröskereszt és Franciaország létesített légihidat az éhezők megmentéséért. A Nemzetközi Vöröskereszt ebben az évben 150 ezer tonna élelmiszert kíván Szomáliába szállítani. Sok ember éhhalálát azonban ezzel sem lehet már megakadályozni - jelentette ki a német fővárosban a német vö­röskereszt munkatársa. Havonta 60 000 tonnára lenne szükség az éhezők puszta túlélésének szavatolására. Jelenleg Szomáliában az a mondás járja, hogy csak az nem hal éhen, akinek fegyver van a kezében. Ahhoz, hogy a bandi- tizmustól megszabadítsák a vi­déket, minél több élelmiszert kell Szomáliába szállítani - hangoztatta. Az ENSZ menekültügyi szervezete Kenyánál tiltakozott a Szomáliái menekültekkel való bánásmód miatt. A kenyai rendőrség ugyanis a városban illegálisan tartózkodó 2000 szomálit egy városon kí­vüli táborban zsúfolt össze, majd autóbuszokon egy észak-kenyai menekülttáborba szállította őket. Az elszállítást fegyveres rendőrök ellenőrizték. Kenya azzal vádolja a menekültek egy részét, hogy fegyvereket csem­pésztek az országba. Az ENSZ embertelennek mi­nősítette a fent leírt menekült­szállítást. A BIZTONSÁGBÓL NEM ENGEDHETÜNK, CSAK AZ ÁRÁBÓL. A Hungária Casco töréskockázati díjából KEDVEZMÉNYT adunk a három és fél évesnél nem idősebb, volt szocialista gyártmányú személygépkocsik tulajdonosainak. Ajánlatunk Baranya megye autósainak szól. BIZTOS KOTES. HUNGÁRIA CASCO

Next

/
Oldalképek
Tartalom