Új Dunántúli Napló, 1992. augusztus (3. évfolyam, 211-240. szám)
1992-08-19 / 229. szám
1992. augusztus 19., szerda üj Dunántúli napló 9 A honfoglalás és az államalapítás emlékei Pécsett és Baranyában Augusztus 20-dika alkalmából, ami első királyunk, Szent István és bizonyos értelemben történelmi tevékenységének, az államalapításnak is az ünnepe, elgondolkodhatunk azon, milyen is lehetett ez a magyarság számára oly fontos időszak? Sajnos, akár jóval korábbi korokkal összehasonlítva is vajmi keveset tudunk ezekről az időkről, mert bár tárgyi emlékek bőséggel vannak birtokukban, a szó mai értelmében használt dokumentumok nem állnak rendelkezésünkre. Nagy Erzsébet, a pécsi Janus Pannonius Múzeum Régészeti Osztályának munkatársát arra kértem, foglalja össze röviden, amit a X-XI. század Pécséről Baranyájáról tudnunk kell.- A megyében több mint negyven olyan lelőhely, főképp temető van, ami kora Árpád-kori. Ebből egyértelműen az derül ki, hogy Baranya területe a honfoglalás utáni betelepítés második szakaszában népesült be az ideérkező magyarokkal. Tehát, a 960-970-es években történtek ezek a betelepítések, amelyek voltaképp már az államalapítás folyamatában illeszkedtek bele. : V Főképp köznépi temetőket tártak fel ebből az időből; de van egy Kárpát-medencei szinten is jelentős katonai személy lelete: az Ágoston utcából előkerült díszes vas sisak, amit 1923-ban találtak egy magányos sírban. Ezen kívül még néhány fegyveres sírt említhetünk, amit ebből a korszakból ismerünk. Az egyik a magyarü- rögi kápolnadombon lelt kard, ami szintén ennek a második betelepítésnek egy korai emléke. Ez abból a szempontból is érdekes, hogy a magyarürögi kápolna is kora Árpád-kori. Fontos lelet még a majsi temető, ami a Kárpát-medencében is ritkaság, hogy egy ilyen nagy sírszámú (1137 sír) temető álljon rendelkezésünkre. Az. itt talált pénzérméken keresztül lehetett megállapítani, hogy kb. a X. század közepétől a XI. század végéig temetkeztek ide. Szerencsére a kora Árpád-kori leletanyag az egész országban eléggé egységes, így jó összehasonlítási alapot képez. Kétségtelen, hogy mindennek ellenére ebből az egész korai időből kevés dolog maradt fenn, hisz a honfoglalók nyilvánvalóan először a Kárpát-medence közepét szállták meg, s csak később terjeszkedtek a szélek felé.- Hogyan kell érteni a nem túl szimpatikusán hangzó „telepítés”-!?- Voltaképp a mai értelemben, de nem katonai erőszak van mögötte, inkább - ma úgy mondanánk: - adminisztráció. A megszállt területek benépesítéséről van szó, ami királyi utasításként az államalapítás fontos momentuma volt. Szent István uralkodásának mik a térségben a legfontosabb eredményei?- Egyértelműen a pécsi püspökség és a pécsváradi apátság megalakítása. Ekkor kezdődik a székes- egyház építése 1009-ben, de amúgy is sok kis templom maradt fenn ebből az időszakból: Cserkút, Töttös, Málom, Me- cseknádasd.- Van arról tudomásunk, hogy a nagy király járt volna Pécsett?-Nem, sajnos erről semmiféle adat nem maradt fel. M.K. Az ezredfordulón épült a malomi templom is Fotó: Läufer Csodák a nyelvben vannak Beszélgetés Grétsy Lászlóval A tihanyi apátság 1996-ra készül Sokadik újjászületését éli meg a Benedek-rend Magyarországon azóta, hogy 996-ban Géza fejedelem hívására a kereszténység követeiként nálunk is elkezdték egyházszervezői tevékenységüket. Sorra megépített templomaik az évszázadok során vagy elpusztultak, vagy a monostorokkal együtt várakká, erődítményekké alakították át őket. A török idők után hozzálátnak az újjáépítéshez, majd a 18. század végi betiltást és újra- engedélyezést követően a bencések a tanító-rend funkciót vállalják fel. Egészen 1950-ig viszonylag zavartalan a működésük. A történelem nem kerülte ki az 1055-ben I. Andárs által alapított tihanyi bencés apátságot sem. 1719-ben az akkor kinevezett tihanyi apát az egykori monostor helyén csak a királyi kriptát találta. Az építkezés az 1700-as évek végére fejeződik be, de mai arculata csak 1889-ben alakul ki, amikor a restaurálás során a mennyezetképek elészítését Lotz Károly, Székely Bertalan és Deák-Éb- ner Lajos végzik. Napjainkban a bencés rend az elsők között nyújtotta be igényét a negyven évvel ezelőtt elvett épületeikre. Különösen fontosnak tartják az Európa-szerte ismert tihanyi apátság épületegyüttesének és a valamikor hozzá tartozó létesítmények tulajdoni rendezését. A helyzetet bonyolítja, hogy a kolostor részben a megyei múzeumi igazgatóság több mint 700 négyzetméteres kiállítóteret működtetett, benne az ismert kőtárat, a tavaly visszaállított Károly-szobát. Sok nagysikerű kiállítás vonzotta évtizedeken keresztül a hazai és a külföldi vendégeket. Legalább ilyen bonyolultnak tűnik a tihanyi Belső-tó partján lévő, egykor gazdasági épületeknek használt terület cseréje is, ugyanis itt évek óta a Képzőművészeti Főiskola használja a létesítményeket, s ők ragaszkodnak e kivételes adottságú helyszínhez, vagy legalább azonos feltételeket igényelnek. Tihany plébánosa, Pásztory Valter szerint az apátság funkcióinak a rend nagykáptalan által is megerősített koncepciójához elengedhetetlenek a ma Rege néven ismert eszpresszó, a valamikori kocsiszín épületek, az apátság környékén lévő udvarok, ligetek is. Mert a bencés rend tihanyi „fiók-apátságát” katolikus kultúrközponttá szeretnék kialakítani, ahol 3-4 bencés vezetésével hitoktató-képző, katoliustanár továbbképző, egyházközségi vezetőképző tanfolyamok, konferenciák, lelkigyakorlatok folynának. Ugyanakkor Tihanyt kitüntetett jellege - alkalmassá teszi nemzetközi összejövetelek, külföldi katolikusok találkozásának megrendezésére. Mivel a rend nevelő funkciót is betölt, az ifjúsággal való foglalkozást a cserkészet felkarolásával is elő akarják segíteni. Ezért a Belső-tó partján cserkésztábort, cserkészparkot kívánnak létrehozni. Á templom környékén lévő ligetek pedig a lelki elmélyülést, a pihenést szolgálnák. Pászthory Valter plébános ugyan többször hangsúlyozza, hogy a tulajdonba visszakerülő épületek elsősorban egyházi célokat teljesítenek majd, de nem zárkóznak el a kultúrált idegen- forgalom elől sem. A teljes felújítás, restaurálás után ismét rendeznek rangos nyári orgonahangversenyeket, látogatható lesz a kőtár, a Károly-szoba, a kolostor 300 négyzetméteres kiállítóterén egyháztörténeti, egyházművészeti kiállításokat terveznek. S az évek óta zárt Forrás-barlangban pedig egy geológiai múzeumot rendeznek be, ahol a félsziget vulkánikus múltjával ismerkedhetnek a látogatók. Ahhoz persze, sokkal több időre van szükség, hogy a kolostorban ismét szerzetesek is éljenek, de a felsorolt elképzeléseket már 1996-ra, az ezeréves évfordulóra szeretnék megvalósítani. Juhász Ferenc Dr. Grétsy Lászlót, az ismert nyelvészt hivatásáról, nyelvünk mai állapotáról, az idegen hatás veszélyeiről kérdeztük.- Mindig magyar szakos tanár akartam lenni. Mivel a középiskolában jó tanuló voltam, fölvettek Moszkvába, a Lomonoszov Egyetemre orosz szakosnak. Mondtam is: én nem általában nyelvész szeretnék lenni, hanem magyar nyelvész. Erre megfenyegettek: „Semmi garancia arra, Grétsy elvtárs, hogy ha erről lemond, akkor ott fel fogják venni. ” Mégis zavartalanul kezdhettem el tanulmá- nyimat, s több mint négy évtizede magyar-történelem szakon végeztem az ELTE-n. Amikor odaértem, akkor irodalmi ambícióim is voltak, ennek ellenére a nyelvészet ragadott meg. Kandidátusi disszertációmat a- szóhasadásból írtam. Ezt a szóalkotási módot addig nem tartották nyilván. Daruk és darvak-Egy szó hangalakjában és jelentésében kettéválik, osztódással szaporodik. Akár olyan szó, amelyet külföldről veszünk át, akár olyan, amit mi, magyarok alkottunk. Például a család és a cseléd a szláv cseljádból származik. Magyar földön azonban két szóvá vált. De a hempereg és a hömpölyög is szóhasadással keletkezett.- Azóta még több száz szóalakra bukkantam, ami ilyen módon jött létre. Kiderült, hogy termékeny ez a terület; érdemes vele foglalkozni. Az utóbbi két évtizedben azt látom, hogy a magyarban egy csodálatos új irányzat van kibontakozóban. Ezt én szóalakhasadásnak nevezem. Az alapalak azonos; hangalakjában és jelentésében nem válik ketté, de bizonyos tolda- lékos alakban kiderül: két szó él egymás mellett. A jelentés attól függ, milyen toldalékot teszünk hozzá. Például a daru egyetlen szó. De a daruk és a darvak már megmutatja: két szóval állunk szemben. Csodák tehát a nyelvben is vannak. Ilyen az a sokszáz szóalak-szóalkotás-pár, amelyet az iskolázatlan ember is tud használni. Menet közben természetessé válik, hogy más a neje, mint a nője, más a fia, mint a fiúja ...- 1962-ben könyvben is megjelent disszertációja, s azóta cikkek, tanulmányok, kötetek sorra született, és a képernyőn is fel-feltűnik.. .- A Nyelvtudományi Intézetben több mint három évtizedet töltöttem el. 1971-ben átvettem Lőrincze Lajos magyar nyelvi osztályát. 1987-től oktatással foglalkozom. Az egyetem tanárképző főiskoláján vezetem a nyelvi tanszéket. Itt nem a nyelvművelés az elsődleges, hanem a jövő tanárainak az oktatása. De ez a kettő'összekapcsolódik. Az én munkám igazából hobbi is. Leghasznosabbnak, legértékesebbnek a Nyelvművelő kézikönyv két vaskos kötetét tartom, ami egy munkaközösség produktuma. Úgy érzem, hogy ezek a munkák előrébbre viszik a nyelvtudományt. Főleg a magyar nyelvészetet és a nyelvművelést. A korszak azért Lőrincze Lajos korszaka. A háború után a nyelvművelést ő teremtette meg. A most is élő magyar nyelvművelés elsősorban Lőrincze ötperceinek köszönhető. Ezek negyven évet megértek már, és most szünetelteti őket a rádió. Nagy szegénységi bizonyítvány, ha ezt véglegesnek gondolták.- Gyakorló oktatóként hogy értékeli a mai anyanyelvi nevelést?- A nyelvművelés voltaképpen az iskolán kívüli anyanyelvi nevelés. A magyar nyelvtanítás pedig intézményen belüli. Mi tagadás: nem sikerül mindig megteremteni a kellő összhangot a kettő között. Az iskolai nyelvoktatás napjainkban nagyon sok gonddal küzd. Azért, mert magának a pedagógiának is új elvei küzdenek egymással. Nem volt jó, amíg egyetlen irányzat érvényesülhetett. Míg egy - akár jó, akár rossz - hivatalos nyelvtankönyv volt, a minisztérium ráütötte a pecsétjét, s azt "mondta: ezt kell tanítani. Hiányzott a versenyhelyzet.- Most pedig átestünk a ló másik oldalára . .. A fürdővízzel együtt...- Valóban. Napjainkban mindegyik iskola csak a maga értékeit bizonygatja, de a többit figyelembe sem veszi. Az ideális az volna, ha a tanulót emelnék piedesztálra. Ha azt néznénk meg, hogyan lehet a diákot hatéves korától kezdve valóban megtanítani az anyanyelvre. Sajnos, ott tartunk, hogy a fürdővízzel együtt a gyereket is kiöntik.- Mivel az általános ismeret- anyag növekszik, így egyre kevesebb lesz a magyaróra. A gimnáziumokban van két-há- rom magyaróra, máshol ennyi sincs. Nem csoda, hogy a diákok helyesírása csapnivaló, és elfogadhatatlan a kifejezésmódjuk is. Nyelvében él a nemzet (?)- Számos negatívumot sorolt fel. Ennek ellenére lehet-e okunk optimizmusra ?- Én alapjaiban derűlátó vagyok, mégis ilyenről kellett számot adni. Nem hiszem el, hogy egy olyan kormányzat,amely a nemzeti értékek tiszteletét hirdeti, hosszú ideig tarthatná ezt az állapotot. így én csak ideiglenesnek tekintem a helyzetet. A magyar nyelvművelés ugyanis iszonyú nehézségekkel küzd. Folyóiratai élet-halál küzdelmüket vívják, alapítványokkal kísérleteznek. A rádióból, televízióból folyamatosan kiszorulnak az anyanyelvi műsorok, s más nemzeti műsorok is.- Az anyanyelv nagyobb megbecsülését várom. Úgy érzem, hogy ez el is jön majd. De most nem lehetek derűlátó. A nyelvében él a nemzet igazsága ma még csak jelszó, nem valóság. Abban bízom, hogy a parlament, amelynek túlnyomó része alkotó értelmiségi, egy idő után már nem tűri tovább, hogy a legfőbb nemzeti kincs, az anyanyelv ennyire háttérbe maradjon. Tehát csak a távlatok tekintetében vagyok derűlátó.-Egyre több nyelvtanfolyam csalogatja résztvevőit. Az angol- és a némettanulás révén lopakodhat-e be nyelvünkbe az idegen hatás? Egyáltalán kell-e tartanunk az anglicizmustól és a germanizmustól?- Napjainkban, amikor az angolszász területekről egyre több angol szó szűrődik be, úgy érzem, valamiféle védőháló rendszerre van szükségünk. Nem azt mondom, hogy ne fogadjuk be őket. Használjuk is mindaddig, amíg szükség van rá, hogy amíg nem találunk helyette magyar megfelelőt.- Aki idegen környezetben tanul, az mindig gondoljon Kodály intelmére! A Visszatekintés című kötetben valahogy így fogalmazta meg: Az idegen nyelvekről pedig nem mondhatunk le. Sőt arra kell törekednünk, hogy minden magyar legalább két nyelven tudjon. De az idegen nyelvtudásunk ne gyengítse, hanem erősítse a magyart! Lőrincz Sándor
