Új Dunántúli Napló, 1992. augusztus (3. évfolyam, 211-240. szám)

1992-08-18 / 228. szám

10 üj Dunántúli napló 1992. augusztus 18., kedd A vízdij elszámolás önkényessége Ez esetben a fogyasztó van kiszolgáltatva Felháborodásomban döntöt­tem úgy, hogy tollat ragadjak és a Pécsi vízmű legutóbbi számlázási eljárása ellen (mely érkezett részemre 1992. au­gusztus 6-án) tiltakozzam. Felháborító ugyanis, hogy összevonnak 3 óraleolvasást, és nem kéthavonta kapom meg a számlát, hanem mint az utóbbi esetben történt, 4 hónap számláját kéne fizetnem. Annak módja szerint félre is tettem a még ki nem fize­tett, leolvasott, óraállás sze­rint következő összeget, mi­kor az említett meglepő dol­gok derültek ki számlakihor­dásnál. Miután annyi pénzem nem volt, hogy kifizessem, így csekket kaptam. Soha egy fil­lérrel el nem maradtam, vagy tartoztam (másban sem!). Nem vagyok ilyen soron kí­vüli kiadásokra berendez­kedve és nem is leszek haj­landó mások felelőtlensége és nemtörődömsége miatt köl­csönökkel kölcsönöket be­tömni, hogy az eddig mindig rendben letudott számláimat kifizessem, csak azért mert a P. V. nem képes megoldani a DÉDÁSZ és a Gázmű mintá­jára a precíz és kiismerhető havi, illetve kéthati számlá­zást. Miután munkanélküli va­gyok, a féljem betegállo­mányban van már jó ideje, és két gyermeket nevelünk, így számomra ez a formula meg­oldhatatlan. Gondolom ezzel a felhábo­rodásommal nem csak magam vagyok, és gondot okozott másoknak is. Nem értem miért nem lehet ebbe rendszerességet vinni, mikor úgy tudom, hogy erre rendelet is van. Felháborító, hogy én vagyok kiszolgál­tatva, mikor örülök, hogy sze­rényen és adósságmentesen megúszom napjainkat, noha ezt az állapotot nem én akar­tam családomnak és magam­nak. % Kérem az illetékeseket, ha e sorokat véletlenül olvassák, érdemi választ próbáljanak adni rá, és ne körtönfalazást, a kéthavi számlázást pedig tartsák be, mert így sem könnyű kifizetni. Balázs Petronella Pécs, Ady Endre u. 65. Pécsett, Meszesen a Pap - szőlőben épült új lakótelep közvetlen közelében van ez az illegális szemét­telep, amely nem csak látványával, de erős szagával is zavarja a környék lakóit. Fotó: Läufer A szerkesztőség postájából Szolgáltatás, tanulsággal A vállalkozó rendőr Gépkocsiellenőrzés szülés előtt Az egészségesnek nem kell orvosság Nyugdíjasok és gyógyszerek Fogyasztása nem egészséges Hűtőszekrényem mélyhűtő­jének ajtaja eltörött, kicseré­lésre szorult. Felhívtam a „Gáb­riel” szervizt, akik két órán be­lül készségesen, pillanatok alatt kicserélték, potom 800 forintért. A szerelő elmondotta, hogy az alkatrészek ára az utóbbi időben többszörösére emelkedett, ezért ilyen költséges a javítás. Kíváncsiságból érdeklődtem a VILLGÉP-nél is, ahol ugyan­ezt a munkát már 1100 forintért vállalták volna, mondván, hogy az egyszerű műanyag ajtócska ára 550 Ft, a többi a kiszállás és a munkadíj. Egyébként azt is elmondták, hogy ezek a mű­anyag ajtócskák rosszak, köny- nyen törnek, meghibásodnak, és nemrég áruk még csak 84 Ft volt. 1992. augusztus 10-én a pé­csi Hullámfürdőben voltam hét éves unokámmal. Sajnos nem voltunk elővigyázatosak, (vagy a hullámcsapások voltak na­gyon erősek) mert a hullámok mindkettőnket a lépcsőhöz csaptak, és elborítottak. Egy ismeretlen fiatalember - se­gélykiáltásunkra - kimentette Kutatásom befejezéseként a név nélkül hirdető 22-600 szá­mon érdeklődtem, ahol 1600 Ft-ért (!) cserélték volna ki a mélyhűtőrész ajtaját, mondván, hogy 1100 Ft az anyagköltség, a többi a kiszállás és a munkadíj. Nem folytattam tovább nyo­mozásom. Eltűnődtem azon a megfejthetetlen talányon, vajon milyen kalkulációval és főleg nyereséggel dolgoznak egyes szolgáltatók, hogy ilyen - majd százszázalékos - különbségek előfordulhatnak és főleg hol a kereskedelmi, szolgáltatói tisz­tesség határa. Vagy már ott tartunk, hogy a szabadár egyenlő a szabad rab­lással? Toll Iván Pécs az unokámat, megelőzte a na­gyobb bajt. A rendkívüli szituá­cióban - úgy érzem - nem kö­szöntem meg eléggé életmentő segítségét, mert én síró unokám vigasztalásával voltam elfog­lalva. így az elmaradt köszöne­tét ezúton pótolom. Az örökké hálás nagymama Július 6-án fél 2-kor megkez­dődtek a szülőfájásaim. Mivel vidéki vagyok, a holmim a ko­csiban volt, ami a féljem mun­kahelye előtt a pécsi Kertváros­ban állt. Úgy gondoltam kime­gyek érte és a férjemmel együtt megyünk a szülészetre. Szeren­csémre összetalálkoztam az egyik fiatal kollegájával, aki felajánlotta, hogy kivisz kocsi­val, váljam meg, elmegy a ko­csiért. A Bercsényi-Timár útca kereszteződésében állt meg, azaz fél percre, míg beszálltam. Sajnos ez a fél perc is elég volt ahhoz, hogy a semmiből egy rendőr bukkanjon elő, és elfü­tyüljön bennünket, mielőtt ki­kanyarodhattunk volna a Rákó­czi útra. Hiába volt a szép szó, könyörgés, magyarázkodás, sőt, maga a látnivaló tény, hogy rosszul vagyok, az 5 perces kis­előadás után a KRESZ-ről, el­kérte a kocsi papírjait, és a veze­tőit, majd hozzá látott a mű­szaki állapot ellenőrzéséhez. Már ott tartott, hogy a rend­számtáblát akarta levetetni, mi­vel a fiatalembernek nem volt papiija arra, hogy kölcsönkapta a keresztapjától a kocsit. Ekkor már több mint tíz perc telt el, meleg is volt, a fájásaim is sűrű­södtek, meg kezdtem ideges is lenni. Újra kértem, hogy legyen belátó engedjen el bennünket, szegény srác csak segíteni akart, ő hajthatatlan volt. Vi­szont megnyugtatott, hogy ki­képezték a szülés levezetésére, sőt a császármetszésre is, de ha gondolom hívhat mentőt. Mi­után bejelentése egyáltalán nem volt nyugtató, meg lévén hogy magam is szülésznő vagyok, továbbá már a harmadik gyer­mekemet vártam, így van némi fogalmam egy szülés lezajlásá­ról - kértem, hogy hívjon (bár szerettem volna ha a féijemmel megyek fel) , ami kb. 10 perc múlva meg is érkezett. Ekkor már kb. 20-25 perce volt elfog­lalva velünk a rend zord őre, ami szerencsétlenebb esetben elég egy szüléshez. Kővári Éva Gerde Vajon elgondolkoznak-e az arra „illetékesek” azon, hogy pontosan a zömében 60-on fel­üli korosztály őrlődött fel az elmúlt évtizedek társadalmi, po­litikai őrlő-malmaiban? Erre a korosztályra jellemző a magas vérnyomás, a keringési elégte­lenség, a szívbetegségek szá­mos alakzata, a tönkrement emésztési rendszer, a fekélybe­tegségek, és sorolhatnám a vég­telenségig ... Az is tény, hogy a már ide sorvadt réteg egyre „vastag­szik”, ugyanakkor zömében kis-nyugdíjas, sorvadó jöve­delmű, aki már kétségbeesve „szemezget” a számára előirt gyógyszer-vények kiváltása előtt a patikák pultjainál: mit váltson ki, avagy mit hagyjon el, tovább kurtítva azt az ös­vényt, amit életnek, némelyek­nél „vegetálásnak” lehet be­cézni ... Sokat, már-már sértőn „la­mentálnak” egyes egészségügyi bürokraták arról, hogy „egész­ségtelen” gyógyszerfogyasztási gyakorlat alakult ki hazánkban. Azzal egyetértünk, hogy a gyógyszerfogyasztás nem egészséges dolog,főleg ha az il­lető egészséges. Azonban meg kellene tán vizsgálni a fogyasz­tók összetételét, állapotuk, kor-összetételük szempontjá­ból. Azt hiszem, igen gyászos statisztikai kép alakulna ki. A nagy „gyógyszerfogyasz­tók” zömét a temetők, elfekvők felé ballagó tönkretett embe­rekből regrutálja a társadalom. Nem hiszem és nem akarom hinni, hogy a rendszerváltási fo­lyamat természetes velejárója ennek a rétegnek gyorsított „el­takarítása” lenne, úgy hogy maga teszi meg a leggyalázato­sabb „salto mortalét”: nem is ti­peg, hanem rohan az elmúlásba. Dr. Hegedűs Sándor Pécs Mária u. 16 Köszönet a segítségért Tűrhetetlen zaklatások az utcákon Csúcsról a padlásra Egy segélykérés és ahogyan intézik Hazafelé jöttem pénztárca nélkül a pécsi Szalai András úton. Kb. 10 főből álló cigány­csapat jött velem szembe. Egy cigány nő felém indította a csa­pat legfiatalabb tagját. A szoká­sos „erdélyiek vagyunk” beta­Nyilván sokan hallották már hirdetésből is, mikor, hová in­dul személykocsi, s aztán már a kocsitulajdonosra és az utas-(ok)-ra bízzák, hogyan egyeznek meg útiköltség tekin­tetében, s hogy az így kötött is- merettség netán hosszabb barát­sággá lesz-e. Az utóbbi sem mellékes, ha tudjuk, hogy társa­inkhoz való viszonyunkban dől el az életünk minősége. Vajon mi akadálya lehet, hogy ezt szervezetté tegyük? Milyen hasznos lenne, ha pl. Pécsett - az országban elsőként - létrejönne egy autósközvetítő társaság. Az utazás előtt néhány nap­pal csak fel kellene hívni az iro­nult szöveggel kért tőlem pénzt a gyerek. Mondtam, hogy nincs nálam most pénz. Erre egy fia­talember odajött hozzám és rámütött. Elkezdett velem üvöl­tözni: Szavai nyomdafestéket nem tűrnek. Az ember már fél dát, s közölni a célállomást. Az utasok is telefonon értesülhet­nének a lehetőségekről. Minden nagyobb német városban van már ilyen Mitfahrzentrale, ame­lyet nemcsak a diákok, hanem minden rendű és rangú állam­polgár igénybe vesz. Ha neki jó ...? A „Profil” c. németor­szági képes magazinból azt is megtudtam, hogy az üzlet ott igen jól megy, az elmúlt évben 20 millió márkát forgalmazott. Egy ilyen vállakózás létrejöt­tével nemcsak új munkahelyet teremtenénk - nagyvárosonként legalább egyet - hanem hiány­pótló lenne, s mindenki jól járna. Az utas, mert olcsóbban kimenni az utcára, mert minden nap előfordul ilyen eset. Talán a rendőrségnek kellene ilyenek­kel is foglalkoznia. Szűnjön már meg ez az örökös háborga­tása az embereknek! Ribli Zsuzsanna utazhat. Az autós, különösen, ha hosszabb vezetés közben szeret beszélgetni,s netán így pénszűkében van, ráadásul hasznos konkurencia lenne a tömegközlekedésnek, miközben tehermentesebbé tenné az uta­kat, de környezetkímélő is, ha 5 személy 5 autó helyett csak egyet vesz igénybe. Ötletet kaptunk, érdemes rajta elgondolkodni. Talán az is, akinek épp ezt kell megvalósí­tani. A közvetítési díjat az úticél távolságához igazíthatnák. T. J. Pécs (Név és cím a szerkesztő­ségben) Az Új Dunántúli Naplóban megjelent „Gyermekverő apa” cikkre, azonnal „ökölbe” szo­rult a kezem, s kénytelen va­gyok tollat ragadni. Szívszorongató volt, de nem minden esetben csak a szülő hibás gyermeke sorsáért, ha­nem az önkormányzat „nagy apparátussal” fenntartott gyá­mügyi osztály illetékesei is. - Azt, hogy vannak, az arra jó, hogy nincsenek munkané- lüli-segélyen. Az én gyerme­keim „halálos ítéletét” már alá­írták kegyetlenül. Sokáig a „csúcson” voltam és valahogy az élet úgy hozta, hogy a „padlásra” kerültem. Ezért 1992. február elején végső elkeseredésemben felke­restem a gyámügyi osztályt, hogy anyagi és exférjem kila­koltatásában segítsenek, mert különben a gyermekeim ideig­lenes Ifjúságvédő Intézetbe való elhelyezését kell kémem. 25 m2-es alagsori lakásban, ahol fűtési és mosási lehetőség nincs, negyedmagammal la­kunk. A szűkös lakáshelyze­tem miatt féijemmel megrom­lott a kapcsolatunk, ezért fe­szült a légkör, magam, s gyer­mekeim idegeire kihatott. Ot és fél éves kisfiámmal a gyerme­kideggondozóba járok és 11 éves kisfiam ötös tanulmányi eredménye helyett - magatar­tása miatt - csak 3-as, 4-es a bizonyítványa. 1992 április 30-án kézhez kaptam a neve­lési segélyről a (3400 Ft) hatá­rozatot. Hogy milyen megalá­zásnak voltam kitéve - iskolá­tól az osztályfőnöknő, az or­vostól a védőnő, óvoda és vé­gül az önkormányzat gyámü­gyi képviselője környezetta­nulmányt készített. Mindent megnéztek a W.C. kivételével. A végén már azt is megbán­tam, hogy a „világra szület­tem.” Amikor bebizonyoso­dott, hogy sem ingó-, sem in­gatlan vagyonnal nem rendle­kezem 2 és fél hónap után megkaptam a „könyörado- mányt”. 1992 májusában kére­lemmel fordultam a polgár- mester úrhoz, hogy vizsgálja felül szűkös lakáshelyzetem egy emberhez méltó „szükség- lakást” próbáljon juttatni. He­lyettese válaszolt. A polgár- mester nem azért van, hogy ilyennel foglalkozzon. Isme­rik ügyemet, lakást adni nem tudnak és ha családi problé­mám van forduljak a gyá­mügyhöz újból. Nem fordul­tam. 1992. július 28-án egy másik határozatot is kaptam, miszerint a volt férjemmel szemben megszüntetik az eljá­rást, az orvosi vizsgálat sem­milyen alkoholizmust nem mutat ki. Megint mehetek a fenébe, szedhetem a Rudotel nyugtátokat kettesével, vagy én is menekülhetek az alko­holhoz. (Név és cím a szerkesztőségben) Telekocsival közlekedjünk, olcsóbb j

Next

/
Oldalképek
Tartalom