Új Dunántúli Napló, 1992. augusztus (3. évfolyam, 211-240. szám)
1992-08-01 / 211. szám
1992. augusztus 1., szombat uj Dunántúli napló 3 Kiégő piros lámpák „ Tartósítás ” a pécsi csomópontokban Reggelente gyakori mérgelő- dések színhelye a pécs-kertvá- rosi Maiéter Pál és Siklósi utak kereszteződése. A munkába indulók által egyik leggyakrabban használt kereszteződésben kéthetente sárgán villog a lámpa, koccanásokat, komolyabb baleseteket okozva. A Harkány felől jövő forgalmas útra szinte csak a buszok árnyékában lehet kikanyarodni. Kíváncsiak voltunk, mi okozza a gyakori működésképtelenséget? Mint Péterfia Balázs, a Közúti Igazgatóság forgalombiztonsági osztályvezetője elmondta, leginkább a piros égők kiégése okozza a hibát. Ezek kiégésével ugyanis a lámpák automatikusan sárga villogóra váltanak, hogy megakadályozzák a teljes zűrzavart. A rendszerint munkába induláskor bekövetkező hiba a reggeli rendes üzemmódra kapcsolás eredménye. Megoldani csak tartósabb égőkkel lehetne a problémát, ehhez azonban természetesen pénz kell. Az ígéretek szerint egy évet is kibíró égők ugyanis a mostani 40 forint helyett 180 forintba kerülnek, Pécsett pedig közel 2000 égő világít a közlekedési lámpákban. A Közúti Igazgatóság ezévi tervében a belvárosi csomópontok lámpáinak „tartósítása” szerepel, az összes lámpába várhatóan jövőre kerül a jobbik égőből. Addig is nagyban könnyítené a közlekedést, ha rendőrök irányítanák a forgalmat. De mint a rendőrségen megtudtuk, ezt a fajta irányítást csak az indokolja, ha még sárgán se villog a lámpa, hanem teljesen sötét. Minden egyéb esetben a forgalmi rend és a táblák jelzése érvényes. Természetesen a rendőrség szeretné a legjobban, hogy minden esetben ők segíthessék a lámpák elromlása miatti nehéz közlekedést a csomópontokban, a létszám szűkössége azonban ezt jelenleg nem teszi lehetővé. P. V. Hétvégi határátkelő Megnyitották a hét végére a magyar-román határt a Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyei Vállaj és a romániai Csalános között. Pénteken reggel 7 órától 23 óráig, vasárnap reggel 7 órától délután 3 óráig vehetik igénybe az érdeklődők. Futnak a képek Freud beszél valahol egy férfiúról, aki egyszer azt álmodta, hogy a zsiványok megtámadták, hanyatt fektették, majd lábfejét átdöfve karót vertek a földbe. Ezt képzelvén felébredt és rájött, hogy szalmaszál került a lábujjai közé. Egy másik alkalommal hólyaghúzó flastromot tapasztott a fejére, minek következtében álmában megskalpolták a sziú indiánok. Ezek a példák arra figyelmeztetnek, ha nem vagyunk elég elővigyázatosak, könnyen megtréfálhatnak bennünket az álomdémonok. Teszem azt, odabűvölik a gyanútlan szendergőt egy vasúti vágányra, miközben rohan feléje a hajnali gyors. De vannak, akik kedvelik az efféle éjszakai ijedelmeket. Akadnak aztán különösen tehetséges és fantáziadús álmodok, akik az iménti jelenetet képesek akár úgy átélni, hogy nem a mozdony közeledik feléjük, hanem a peronnal együtt ők száCsaládi költségvetés Az augusztus elsejei energia-áremelések feltehetően nem könnyítik meg életünket. Hogy mennyire nem, azt most nem közvéleménykutatással próbáltuk megtudni, hanem kerestünk egy átlagcsaládot, mondanák el, hogyan élnek, mik a kilátásaik. A pécsi tízemeletes panelház kissé már kopott, az előtte sűrűn közlekedő városi buszok füstje a porral keveredve finoman ráült a falakra. Az alsóbb szinteken az ablakok zárva, védekezésül az utca zaja ellen. Az első emeleti lakások egyikében él Csepregi Ferenc és családja. Ő 40 éves, mozdonyvezető, felesége házmester, tizennégy esztendős fiúk ősszel szakmunkásképzőbe fog járni, hogy kitanulja az esztergályos-marós szakmát, amiről mindig is ábrándozott. A lakás 39 m2-es, keleti tájolású, így valamelyest elviselhető a délutáni hőség.- 1984-ben kerültem a MÁV-hoz - mondja a házigazda -, 87-ben vizsgáztam mint mozdonyvezető. Ez év tavasza óta villanymozdonyt vezetek. Tehervonatos vagyok.- Van valami lényegi különbség tehervonatos és személyvonatos közt?- Majdnem mindegy, hogy ezer ember van a hátam mögött vagy százmillió forint. A felelősség mindkét esetben nagy.- Megkérdezhetem, mennyi a fizetése?- Nincs ebben semmi titok, annak ellenére, hogy mindenhol azt hangoztatják, túl vagyunk fizetve. Huszonháromezer valamennyit hoztam haza legutóbb, családi pótlékkal együtt.- Nekem pedig július elsejétől megszűnt a munkaviszonyom - szól közbe a feleség -, mert a lakók ötven százaléka megvásárolta a lakást. Ma kaptam meg a felmondó levelemet. Mint házmesternek 8200 forint volt a fizetésem, tizenegy éves működés után.- Most mihez kezd?- Nem tudom még.- De számított erre.- Nem. Teljesen váratlanul ért. Bementem a PIK-hez, akkor közölték velem, hogy megszűnik a munkaviszonyom.- Önök is megvásárolják a lakást?- Szeretnénk. A féljem kap a vállalattól támogatást, mi is összespóroltunk valamennyit, a többi pedig OTP kölcsön. Száz- huszonhétezer-négyszáz forinton kell letennünk. Ez a negyven százalék.- Van valami egyéb jövedelmük?- Nincs semmi.- Az augusztusi energia-áremelésekhez mit szólnak?- A villanyt valószínű ki tudjuk majd fizetni - mondja az asszony -, a távfűtést, ha sok lesz, lehet, hogy nem. Nem tudom, mi lesz.-Elképzelhető, hogy kikapcsolják?- Az nem, hiszen akkor az egész sor lakást le kellene kapcsolni. Ez technikailag nem megoldható. Lakik itt olyan család, ahol most várják a harmadik gyereket, valószínűleg ők sem tudják majd kifizetni, sőt, ők még a lakást sem tudják megvenni. Ugyanakkor nem mondhatom, hogy ne fűtsenek és ne világítsanak, ezekre szükség van.- És akkor hogyan fognak megélni?- Összeülünk, és új költség- vetést készítünk; ahol kell, lefaragunk. Úgy csinálunk, mint a kormány.- Van telkük, autójuk, egyebük?- Nincs. Csak ez a lakás.- Mikor nyaraltak utoljára?-Tavaly kaptunk a PIK-től egy beutalót, két hétig voltunk Mátrafüreden.- Idén?- Sehol. Itthon vagyunk.- Önök átlagcsaládnak tartják magukat?- Igen, feltétlenül. Úgy érezzük, hogy ez nem sértő, valamennyi ismerősünk átlagcsaládban él, gondolom, ön is közéjük tartozik - mondja Csepregi úr, s elmosolyodik. A család macskája közben nesztelen, puha léptekkel bejön a szobába, felugrik az asztalra, fejét kicsit félrebillenti, és tág- ranyílt szemmel bámul, talán még sohasem látta, hogyan készül egy átlagriport. Cs. L. A hólyaghúzó flastrom guldanak az álló vonat felé. Ami az ütközés szempontjából édesmindegy, ám mégiscsak elevenebb képzelőerőre vall. Ilyen rendkívüli adottságokkal megáldott álmodó Stephen King, a horrorkirály, aki nyilván elúnta, hogy milliós pél- dánySzámokban olvasott rémhistóriáit mások vigyék filmre, mert az Alvajárók forgatókönyvét maga készítette el. Sőt, ő lép fel személyesen a beijedt temetőgondnok szerepében, jelezve, annyi borzalom kiagyalása közepette azért az önirónia sem idegen tőle. Erre utal egyébként a macskáknak juttatott végzetszerű küldetés is, ami a címben emlegetett félelmes szörnyszülötteket végülis a menekülő kisegér cseppet sem kívánatos helyzetébe kényszeríti. A történet, ez a farkasember meséjébe ojtott vámpírlegenda, kétségkívül igen filmszerű. Csupán merész közelképek, furfangos vágások szükségeltetnek hozzá, no és a maszkmester legény legyen a talpán. A rendező, Mick Garris leleményesen bontja ki a téma vizuális lehetőségeit, s különösen az átváltozások és eltűnések képsoraiban ügyködik igen hatásosan. A mozgókép álomszerűsége régóta közismert, a rémlátomások pedig már csak azért is rabul ejtik a nézőt, mert a filmkép konkrétsága a mára szinte korlátlan trükktechnikával társítva páratlanul hitelessé teszi a fantasztikumot. Jól tudja ezt Rachel Talalay, a Freddy halála (Az utolsó rémálom) című film rendezője is, mégsem elégszik meg ennyivel, ezért aztán műve utolsó tekercsét egy speciális szemüveg segítségével térhatású vetítésben ijedezheti végig a néző. Erre a bűvészkedésre bizony a legjobbkor kerül sor, minthogy a film középső harmadában a rémségek kissé gépies halmozása már-már komikus hatást kelt, a háromdimenziós látvány viszont eltereli az ember figyelmét a dramaturgiai buktatókról. Az álomvilág bemutatása amúgy többnyire lebilincselő, s igen fortéiyos a rettegő tudat bugyrainak és örvényeinek érzékeltetése is, jó ötletre épül továbbá a történet befejezése, Freddy átrángatása az általa uralt víziókból a valóság keretei közé. Már ha a „valóság” szót egyáltalán alkalmazhatjuk olyan körülmények közepette, mikor a peron rohan az álló sebesvonat felé. No de fő az ütközés! így tehát, a hősnővel együtt mi is bízvást tegyük fel varázsz- szemüvegünket, hogy az álomdémonok rikoltozva repülhessenek felénk a filmvászonról, ezúttal úgyis ollókezű Freddy bőrére megy a játék. De odahaza vigyázzunk, nehogy szalmaszál kerüljön a lábbujjaink közé. És semmiképpen se tegyünk a fejünkre hólyaghúzó flastromot! Nagy Imre A tenger, a tenger A tenger, a tenger - sóhajt a költő. Ez a költők dolga úgy általában is. Jön a szél, nyög- décsel, sóhajt. A tenger is, a költő is sóhajt, és csak kicsit káromkodik. Felszabadultan sóhajtozna a magyar tenger is, ha nem lenne egy kicsit koszos, miként az újságok írják. (Mert mértékadó fogalom-e az, hogy nagyon?) Na, szóval csak annyira, amennyire egy háziul kirúgott kölyöknek folyik a taknya, igenám, de zsebkendője nincs, és kezet, netán ülepet mosni se tud hol. Lehet hát sóhajtozni ezen is. Ismét ott voltam, ismét lenn voltam a magyar tengeren. Megengedhettem magamnak. Megengedhettem magamnak, hogy elkerüljem azokat a büféket, ahol 70 forintért mérik a korsó söröket. Megengedhettem magamnak, hogy fürdőgatyára meztelendve elkerüljek néhány döglött halat - a tavalyi angolnavész idei nyárra megszelídülő nyomait. Szegényeknek most már csak az orruk áll ki a vízből. Megengedhettem magamnak, hogy elkerüljem a számomra megfizethetetlen fürdőszoba nélküli motelt, amit viszont a márkával fizetők sóhaj nélkül meg tudnának fizetni, csakhogy nem kell nekik, éppen mert nincs benne fürdőszoba. Ismét lenn voltam a magyar tengeren. Ismét jó érzékkel ott, ahol megengedhettem magamnak, hogy azt a megsava- nyodott, penetráns bűzt szagoljam éjjel-nappal, amit az új maszek Posta Hotel szemeteskonténere áraszt, hiszen ki tudja hány naponként viszik el a szemetet, a fagypont fölötti hőmérséklet viszont az évnek ebben a különös, bolondos időszakában nemcsak a laikus megfigyelések, de még a tudományos elemzések alapján is állandó. Megengedhettem magamnak, hogy a szemetet ne kukába, ne szemetesládákba dobjam, ugyanis kuka és szemetesláda arrafelé, de úgy általában sincs. Azt is megengedhettem magamnak, hogy a nyolc-tíz forintos „belépőkkel” hívogató vizeldék helyett langy tengerünket látogassam. Megengedhettem magunknak, hogy feleségem otthon vásároljon, hozzon krumplit, húst, hagymát egyebet, ha főzni akarunk, és azt is meg kellett engednem magamnak - már csak a kisebbik lányom kedvéért is - , hogy nyolcvan-nyolcvan forintért az est leszálltával megnézzünk egy kedves, nyári filmet a balaton- fenyvesi szabadtéri moziban. És hajtanom kellett arra, hogy őszinte is legyek a nálam már élesebb szemű, a külvilágra érzékenyebben reagáló gyermekem előtt, és bevalljam, hogy bizony, a szegény jegyszedő bácsi nem a túlpartról érkező széltől dülöngél, hanem egyszerűen csak tökrészeg. Megengedhetem magamnak, hogy jó mélyet szívjak hajnalban a benzinmotoros fűnyírók bűzéből és azoknak az autóknak a benzingőzéből is, melyek manapság már óriási fékcsikorgással horgonyoznak le partközeiben, ami annál is üdvösebb, mert többségük vészjelző szirénával felszerelt, s ez a géphang időnként felsikolt, elnyomja a sirályok gyengéd vijjogását, kétségbeesett tutulásra készteti a kutyákat, és kizökkent bennünket is az együttes révületből, amikor feleségemmel a koporsóhegy, a túlpart forró ködökbe vesző, égre rajzolt vonalait próbáljuk megfejteni. B. R. Voltak, akik melléjük álltak Narkomán fiatalok tábora-Tudjuk, hogy jót akarnak, de nagyon nehéz úgy élni, viselkedni, ahogy elvárják tőlünk. Ezt K. Péter, az egyik fenegyerek mondta, akivel annak idején a Keszüi Rehabilitációs Otthonban találkoztam. Arra, hogy ez mégsem lehetetlen és képesek változni, arra egyfajta visz- sza igazolás, hogy a narkomán fiatalok táborában a keszüiek voltak a többiek jó értelemben vett hangadói, a szakemberek legfőbb segítői. Egy hétig húsz baranyai fiatal vendégeskedett a Pécsi Önkormányzat által fenntartott fonyódi gyermeküdülőben. Ti- zenhat-huszonnégy éves lányok, fiúk. Valamennyien személyiségzavarral, serdülőkori krízissel, narkomániával küszködnek. Mindannyian a Gyermekideggondozó és a megyei Drog Központ gondozása alatt állnak. Ők már talán túljutottak az egyik legnehezebb fázison: szeretnének változni és eljutottak oda, ahol esetleg segíteni tudnak rajtuk. A fonyódi együttlétet az egyszerűség kedvéért táborozásnak nevezték, de ez mégis mást jelentett a kifejezés hétköznapi tartalmától. Sokkal inkább az utógondozás egyik formája és része volt, alkalom az olyan együttlétre, amely bizonyos szabályok, kötelezettségek figyelembevételét követeli, s amelyeknek eleget kell tenni. A normák megismerése és betartása az egyik legfontosabb feltétele annak, hogy vissza illeszkedhessenek a társadalomba.- Fontosnak tartjuk, hogy ilyen együttlétekre sor kerüljön - mondja dr. Pados Éva főorvos, a Drog Központ vezetője. - Most is azt tapasztaltuk, hogy elfogadóbb magatartásuk, magabiztosabbak lettek azok a fiatalok,' akik ott voltak. A tábor ily módon valóban a gondozás része, s esélyt ad arra, hogy többen vissza tudjanak kapaszkodni a normális életvitelbe. Pedig ez a fonyódi együttlét hosszú ideig kétséges volt. Végül sokoldalú támogatással, összefogással mégis összejött. A Baranya megyei Közgyűlés a megyei és a városi Vöröskereszt, a bogádi termelőszövetkezet és több magánszemély ellenszolgáltatás nélküli munkája eredményeként sikerült hozzá mindent feltételt megteremteni. S jó lenne, ha a jövőben is megmaradna. Mert a szenvedélybeteg fiatalokkal való foglalkozás sajnos minden bizonynyal hosszú távra szóló feladatot jelent hazánkban, így Baranyában is. Csak erre lehet következtetni abból, hogy a számuk évről - évre nő. A Megyei Drog Központban jelenleg csaknem négyszáz a nyilvántartott fiatal. Ez a szám egyébként pusztán azt jelenti, hogy ennyiről tudnak. A feltételezetten kábítószert fogyasztók számára vonatkozó becsült adat viszont ennek háromszorosa! T. E. Úgy csinálunk, mint a kormány
