Új Dunántúli Napló, 1992. augusztus (3. évfolyam, 211-240. szám)
1992-08-10 / 220. szám
6 aj Dunántúli napló 1992. augusztus 10., hétfő Világtalálkozó Ha javítóvizsgára készül a gyerek ... A Magyarok III. Világkongresszusával egyidejűleg, 1992. augusztus 19-22. között kerül sor arra a világtalálkozóra is, amelyet a Honvéd Hagyományőrző Egyesület a Honvédelmi Minisztérium támogatása mellett szervez, együttműködve a Magyar Harcosok Bajtársi Közösségével és a Ludovika Akadémia Egyesülettel. Az utóbbi két szervezet külföldön, úgyszólván az egész világra kiterjedően évtizedeken át őrzött eszmei és tárgyi értékeket, közöttük elsősorban olyanokat, amelyeket a hazai önkény elta- posásra, megsemmisítésre szánt. Ennek a világtalálkozónak a résztvevői a volt magyar királyi honvédség oktatási intézményeinek egykori növendékei, akik katonai akadémiákon, hadapródiskolákban, középiskolai nevelőintézetekben készültek hivatásukra. A találkozót megnyitó ökumenikus áldás színhelyéül aligha adódott volna alkalmasabb helyszín, mint a legelső, legpatinásabb ilyen intézmény, a Ludovika Akadémia parkja. Az eseményekben gazdag találkozó kiemelkedő mozzanata az 1945 óta külföldön megóvott ludovikás gyűjtemény, megkülönböztetett módon pedig az Akadémia zászlajának a Hadtörténeti Múzeum számára történő átadása. Az augusztus húszadikai tisztavatási szertartás során az új hadnagyok már a Ludovika és Bolyai akadémiák zászlói előtt is tisztelegve tesznek esküt a nemzet és haza iránti elkötelezettségükről. A világtalálkozó jelentőségét még emeli, hogy a második vi(MTl-Panoráma) Szombaton ünnepelte 115. születésnapját Charlotte Hughes, akit Nagy-Britannia legidősebb polgáraként tartanak nyilván. A napot - mint mindig - szalonnás tojásos reggelivel kezdte, amelyet egy pohárka brandyvel öblített le. A nyugalmazott tanárnő egyébként családja és barátai körében ülte meg születésnapját az észak-angliai Redcar szociális otthonában. Charlotte Hughes, akit a Guinness rekordok könyve is nyilvántart, 1877. augusztus 1-én született, éppen azon a napon, amelyen Alexander Graham Bell első telefontársaságát megalapította. Nyugdíjaztatása után, 63 éves korában ment férjhez egy lágháború után első alkalommal nyílik alkalom ilyen átfogó, széleskörű megszervezésére, amikor valamennyi intézmény valamennyi évfolyama a világ minden tájáról jön össze, hogy a veterán katonák újra hitet tehessenek becsülettel megőrzött eszményeik mellett. Akik ezt még megtehetik, hiszen a természet törvényeinek megfelelően a maradék sorok is egyre ritkulnak. Az ilyen találkozókon elmaradhatatlan emlékezés nem csupán a hősi halottak, mártírok, reménytelen korszak folyamán elhunytak sorát tallózza végig, hanem növelik a veszteséglistát a történelemnek azok a keserű évtizedei is, amelyek pályát, emberi sorsokat törtek össze, de gerincet nem! Azért sem lesz indokolatlan, ha optimista hangulat fogja jellemezni ezt a találkozót, mert a zászló itthon is jó kezekbe kerül. Nem feledkezhetünk meg arról, hogy az egyik érintett intézmény éppen az egykori Pécsi m. kir. Zrínyi Miklós honvéd középiskolai nevelőintézet és hadapródiskola, amelynek 1942-ben végzett növendékei világtalálkozójukat követően Pécsett tartják fél évszázados érettségi találkozójukat. Ennek keretében felkeresik egykori nevelőik, elhunyt osztálytársaik sírhelyeit és megkoszorúzzák a Zrínyi-emlékművet. A már hagyományosnak tekinthető Zrínyi-emléknap társadalmi megünneplésére Pécsett 1992. szeptember 5-én 11 órakor kerül sor az Orvostudományi Egyetem központi épülete előtti emlékműnél. Kovácsy Zoltán katonatiszthez. Félje 40 évi házasság után húnyt el 103 éves korában. Ugyancsak szombaton ünnepelte születésnapját Japán legnépszerűbb ikerpárja. Kin Narita és Gin Janie ezen a napon töltötte be 101. születésnapját. (Egyszerűen csak Kin és Gin-ként ismerik őket, ami japánul annyit jelent, hogy arany és ezüst.) Nagojában születtek 1891. augusztus 1-én. Kettőjüknek együtt 10 gyermeke, 15 unokája és 14 dédunokája van. Népszerűségüket annak köszönhetik, hogy együtt léptek fel egy televíziós hirdetésben, majd annak sikere nyomán lemezfelvétel készült velük, amelyen gyermekekkel együtt hagyományosjapán dalokat énekelnek. A zavartalan nyári örömökbe jócskán vegyül üröm, ha javító- vizsgára készül a családból a kisebb vagy nagyobb iskolás. Amint közeleg a vizsga napja, úgy válik egyre feszültebbé a családi légkör, a hangulat többnyire puskaporos, a szülők idegesek, nem kevésbé a gyerek, még ha olykor színleli is a közönyt és érdektelenséget. A kudarcérzettel járó utóvizsgák minden korosztálynál elkeseredettséget, szorongást váltanak ki. A legtöbbször nem a gyermek vagy serdülő szellemi képességeivel van baj, sokkal inkább a tanulási módszerek fogyatékosságai, az időbeosztás hiánya, az otthoni problémák, a A grazi természetbarátok meghívására július 19-25-ig 27 pécsi turista egy hetet töltött a várostól mintegy 20 km-re fekvő fenyveserdőben egy igazi turista paradicsomban. A Naturfreund turistaháza, Johan Waller Hütte 1200 m magasan van. Innen napi kirándulásokon, melyeket Gőbölös István vezeAmerikai tudósok a New York melletti Stony Brook egyetemen olyan különleges pumpát fejlesztettek ki, amelyet szívbeteg pácienseknél alkalmaznak a szív tehermentesítésére és a vérkeringés stabilizálására. Ennél a kezelésnél a fekvő beteg vádlijára, combjára és a csípőjére ún. mandzsettákat tecsaládi légkör - sokszor több ok együtt - áll a javítóvizsgára utalás hátterében. Mit tehetünk? Semmiképpen ' se szidjuk, korholjuk a gyereket, ez ugyanis nem visz előbbre. A kudarcérzés nem szűnik meg, ellenkezőleg, csak fokozódik, közben magunk is kiborulunk, idegesek, indulatosak leszünk. Lássuk be, hogy ha a gyermeknek annyi esze volna, mint nekünk, már régen nem lenne gyerek, hanem felnőtt. Fordítsuk tehát az energiánkat a megoldásokra. Ha időközben rájöttünk az okra vagy okokra, amiért a gyerekünk javítóvizsgára kényszerült, prótett, bejárták a Schöckl hegyet, eljutottak Semriachba üdülővárosba, megtekintették a Lour- des-Grottet, Ausztria legnagyobb csepkőbarlangját és a Semriachi-vízesést, valamint a Máriatrost koronázási templomot, egy napon pedig Graz városa volt az uticél. A csoportot meglátogatta Hans Pammer Graz alpolgárkemek, amelyeket a szívműködés ritmusában egy pumpa újra meg újra felfúj. Ezáltal a mandzsetták ellátják azt a speciális feladatot, amelyet egyébként a páciens gyenge szíve csak nehezen tudna elvégezni: erősítik a vér visszaáramlását az alsó testrészekből a szívbe. így egy idő után kitágulnak a beszűkült vagy elzáródott szívkoszorúebáljunk változtatni a helyzeten. Teremtsünk körülötte nyugod- tabb légkört, veszekedésmentes állapotokat, lehet, hogy a család életrendjén is változtatni kell. Fontoljuk meg, mit tehetünk. Bevált módszer: készítsünk a gyermekkel közösen pontos, napi órarendet, osszuk be idejét felkeléstől lefekvésig. Minden nap tanuljon, meghatározott időben, meghatározott óraszámban. A tanuláshoz legelőnyösebb a reggeli-délelőtti időszak. A tanuló életkorától és a megtanulandó tárgyak természetétől függően naponta mindenképpen 2x2 vagy 3x2 órát érdemes tanulni, rövid szünetek közbeiktatásával. Ebéd után jömestere, aki egyben a Naturfreund elnöke is. Meleg szavakkal üdvözölte a testvérváros Pécs turistáit. Szólt a kapcsolatok további erősítéséről, a baráti együttműködésről. rek és újra el tudják látni funkciójukat. Eddig 19, krónikus szívtáji fájdalmaktól szenvedő pácienst kezeltek a pumpamandzsettákkal. Valamennyi fájdalommentes lett a kezelés után, sőt kétharmaduk szívműködése újra normalizálódott. Esetükben el lehetett kerülni a Bypass-műté- teket. hét a pihenés, a játék, a televíziózás. A vizsgára készülő gyerek időben térjen aludni. A tananyagot is szakaszolni kell a rendelkezésre álló napoknak megfelelően. Sokszor tapasztaljuk, hogy a gyerek csak ül a könyve előtt, nézi a betűket, de egyetlen szó sem hatol a tudatáig. Az ok: a gyerekek nem tanultak meg tanulni, gyakran még a középiskola első-második osztályában sem. A tankönyvet mindig ceruzával, tollal a kézben kell olvasni azért, hogy a fontos részeket, adatokat, évszámokat, neveket, stb. alá lehessen húzni, illetve a könyv szélén megjelölni. Takács Ilona Kapóra jött ajándék Alighanem sokan megirigyelték ezekben a napokban a duisburgi állatkert két fehér bálnáját, Ferdinándot és Mobyt. A figyelmes igazgatóság ugyanis - tekintettel a tartós kánikulára és a túlterhelt hűtőberendezésre - három tonna jeget zúdittatott a két bálna aquáriu- mába, amelynek vize már 16 fok Celsiusra felmelegedett. A messzi Sark-vidékről származó és fagyos tengervízhez szokott bálna pár azon nyomban ki is használta a „hideg ajándékot” és jót úszott a felfrissült vízben. Tekintve azonban, hogy a három tonna jég 1200 márkába került, Ferdinand és Moby kénytelen lesz egy ideig várni az újabb hasonló figyelmes meglepetésre. Torkos tolvaj Falánksága okozta vesztét egy betörőnek, aki Sydney-ben egy kávéházba hatolt be. Az édesszájú bűnöző nem tudott ellenállni szenvedélyének: hatalmas pusztítást végzett a dobos- és gyümölcstorták között. A 22 éves fiatalembert a tortamaradványokon hagyott árulkodó ujjlenyomatok buktatták le. Mint azt a Reuter kedden hírül adta, a torkos tolvajt a helyi bíróság betöréses lopásért 1700 ausztrál dollár (1250 amerikai dollár) pénzbírságra és két év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. Matuzsálemek Egy hét a stájer hegyekben Dudok Ilona csoportvezető Selmeczi László felvétele Vérpumpa Bypass-műtét helyett Hadüzenet az agyonreklámozott tisztítószereknek így Mosogattak nagymamáink A hajdani gazdasszonyok nem ismerték a modem vegyészet boszorkánykonyháinak termékeit, az agyonreklámozott mosogató, tisztító csodszereket. Ismertek viszont egyszerű fogásokat, praktikus, könnyen alkalmazható műhelytitkokat, amelyekkel konyhai birodalmukban rendet, tisztaságot tudtak tartani, s a környezetet sem szennyezték. íme, néhány régi módszer - csendes hadüzenetként a harsány tévé-reklámok sztárjainak.. . Ne selejtezzük ki a megbar- nult, „májfoltos” zománcedényeket. Főzzünk bennük nyers burgonyát, a főzetet hagyjuk legalább egy napig bennük, majd újra forraljuk föl. A zománc megszabadul foltjaitól, s visz- szanyeri régi csillogását. Zománcedények súrolásához a különféle „karcos” porok, mosószerek helyett érdemes sót használni - úgy távolíthatjuk el az odakozmált, leragadt ételmaradékot, hogy az edény bevonata nem veszíti el a fényét. A lerakodott vízkőtől 10 százalékos ecetes oldattal szabadíthatjuk meg lábosainkat. Az átöblítéshez szódás vizet, majd utána tiszta forró vizet használjunk. A serpenyő alját, ha odaégett az étel, hintsük be vastagon sóval és hagyjuk állni néhány óráig. így a legmakacsabb maradék is „megszelídül” és köny- nyen letisztítható. Megfiatalíthatjuk, szinte újjávarázsolhatjuk régi, megfakult alumínium-edényeinket, ha jó adag almahéjat főzünk benne bő vízben. A vörösréz edény legjobb tisztító szere a sós ecet. A megfeketedett sárgaréz edényeket ecettel kevert súrolóporral dörzsöljük át és csak azután szido- lozzuk. A rozsdás kés legjobb tisztítószere a petróleumba mártott parafadugó. A megfeketedett kések is visszakapják eredeti fényüket, ha homokos burgonyaszelettel dörzsöljük át pengéjüket. Vas palacsintasütőnket megóvhatjuk a rozsdásodástól, ha - miután elmostuk és szárazra töröltük - vékonyan bekenjük olajjal. Újbóli használat előtt azonban mossuk át, mert az olaj közben megavasodhat. Ha egy darálón különféle fűszereket zúzunk apróra, átvehetik egymás illatát. Ezt egyszerűen megelőzhetjük, ha egy-egy fűszer után 1-2 kanál sót darálunk le, ami közömbösíti a különböző szagokat. Szabó Márta Kétszer kifosztottak A kárt szenvedő messze idegenből tért vissza, mint évről évre, kedves városába, ahol fél emberöltővel ezelőtt több hivatalos és társadalmi szervezetben szolgálta a pécsi közösséget díjtalanul. Sok barátja, szép emlékei szinte ünneppé avattak minden órát. Az első epizód a főpostán történt, amelynek előterében belépéskor öt színes ruhás asszony cigarettázott a forgalmat akadályozva. Bent a nagyteremben minden kisablaknál szorosan zsúfolt sorok. Az asztaloknál szorgalmas blankettatöltögetők és cél nélkül ácsorgók. A csomagfeladásnál állt hazalátogatónk is, akit indokolatlan szorítással nyomott hátulról egy idegen. A szorítás hirtelen megszűnt, s az idegen toprongyos öltözékében elsietett. Mikor sor került szereplőnkre, a válláról lógó táskát ki akarta csatolni, az már nyitva volt, a tömött erszény eltűnt. Benne az illető állam autóvezetői igazolvánnyal, írószövetségi igazolással, személyi biztosítással, amely kórházi kezelésre, orvoslátogatásra, 50 százalék kedvezményre jogosító, családi fényképek, pénz. Pótolhatatlan veszteség volt egy anya fényképe, amelyet szereplőnk hatvan év óta Európa tizenkilenc országába magával vitt.” A második eset a következő héten történt, a Városháza sarkával szembenéző újságkioszknál. Szereplőnk éppen kifizette az új pénztárcájából kivett pénzzel az újságokat, éppen a táskába akarta helyezni a tárcáját, amikor egy fél méterre álló asszony rohamszerűen a mellével meglökte szereplőnket úgy, hogy oldalával a kioszknak esett. Az igen rossz arcú asz- szony - ezt kiáltotta nyferk>eft: Nem tud vigyázni?! és máris fu tott a színház felé. A pénztárca magával vitte. Több pénzt is mint az előző lopásnál, és égj fényképes igazolást arról, hog\ az illető lakhelyének egész, me gyéjében a vasút-, taxi-, busz és hajóköltségeit az állam fizeti tekintettel arra, hogy az illeti súlyos operációja után bot se gítségével közlekedik. A szerkesztőség érdeklődé sére az illető közölte, hog; mindkét tettes cigány voll Mindjárt hozzá is tette, hogy . két esetet nem azonosítja a ci gányság konstruktív tömegével melyet saját magával egyenlő nek tart. Még csak annyit, hogy sze replőnk az ötvenes-hatvana években a városi tanács cigány bizottságának elnöke vol számtalanszor éjszakai munka val szolgálva szociális felmérd sét. '