Új Dunántúli Napló, 1992. július (3. évfolyam, 180-210. szám)
1992-07-27 / 206. szám
Földet kárpótlási jeggyel Újra sok emberé lehet a határ (6. oldal) Jeszenszky hisz a fiatalokban Tatán, a Híd elnevezésű Nemzetközi Ifjúsági Tábor záróünnepségén Jeszenszky Géza külügyminiszter táborzáró beszédében * hangsúlyozta: meggyőződése szerint a fiatalság lehet az az erő, amely a Közép- Európában, s ezen belül is főként a Kárpát-medencében a jelenlegi gondokat megoldja. Bejelentette: elkészült Magyarországon a nemzetiségi törvény tervezete, s ősszel az Ország- gyűlés elé kerül. Hozzátette: reméli, hogy ez a törvény követésre talál majd a szomszédos országokban. A tábort a nagy erdélyi polihisztor Orbán Balázs szellemiségének ápolása céljából szervezték, aki az egyik legfőbb szorgalmazója volt a népek békés egymás mellett élésének. KÖZÉLETI NAPILAP QJ Dunántúli napló III. évfolyam, 206. szám 1992. július 27., hétfő Ára: 9,60 Ft Minden délután tanulással telik Fotó: Szundi György Felzárkóztató tábor Cigánygyerekek Bárban A17 éves Nagy Judit budapesti szakközépiskolás lett a 167. balatonfüredi Anna-bál szépe Emberölés Komlón Lapunk értesülései szerint több szúrt sebtől vérezve találtak meg szombaton este lakásán egy komlói fiatalembert. A rendőrség ügyeletese, tegnap későn este kérésünkre elmondta, hogy még a szombat éjszakai órácban elfogták a gyilkossággal alaposan gyanúsítható H.J. Komlón tartózkodó román állampolgárt. Megtudtuk azt is, hogy feltehetően dulakodás előzhette meg M.Gy. 25 éves komlói lakos halálát. Érdekesség, hogy a gyilkossággal . alaposan gyanúsítható H.J.-1 is kórházba kellett szállítani, de most már a rendőrségi fogda lakója. Legutóbbi értesüléseink szerint beismerő vallomást is tett. B.L. Mohácson az OTP irányításával folyamatosan történik az IMS házak megerősítése. Miután a mohácsi Radnóti lakótelep két épületében - amelynek megerősítését januárra tevezik - lakók tudomást szereztek arról, hogy a pécsi székhelyű Szilárd Kft. bentlakás mellett, rövid időn belül és olcsón korrigálja az IMS-hibát; aláírásokat gyűjtöttek és kérelemmel fordultak az OTP-hez. Az OTP a Budapesti Műszaki Egyetem két tanszékét kérte fel a szakmai bírálatra. A sorozatos kifogások nyomán a kft időközben számos munkától esett el. Az OTP június végén küldött válaszleveAz ipari termelés tartós visz- szaesését több mint fél éve a stagnálás periódusa váltotta fel - mutatják a január és május közötti időszakot jellemző adatok. Az 1992. évi gazdasági folyamatokról készült pénzügyminisztériumi tájékoztató megállapítja: ez évben a visszaesés mérséklődni fog. Ezt támasztja alá, hogy az első négy hónap termelésének volumene - az ipar egészében - 19 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakához képest. Az előző négy hónaphoz - 1991. szeptember-decemberéhez - hasonlítva viszont 100,3 százalékot, vagyis minimális mértékű növekedést mutat az index. Az ipari termelés alakulását továbbra is a kereslethiány jellemzi. Az év első négy hónapjálében a lakók arról értesülhettek, hogy a vizsgálat még tart, a módszer felelősséggel egyelőre nem ítélhető meg. Azóta ismét megismételtették a töréspróbát - eredményét a mohácsiak kíváncsian várják.- Az eredmény jó, várjuk, hogy végre jó minősítést és megrendeléseket szerezzünk - mondja a Szilárd Kft. munkatársa. - Bízunk a technológiánk sikerében. IMS-megerősítést már végeztünk Pécsett, a JPTE 500 fős kollégiumában és az MVV irodaházában. Időközben az egyetem vasbeton tanszékének élére új vezető került, dr. Hegedűs István docens: ban az ipar egészében 14 százalékkal csökkent az értékesítés, ezen belül a belföldi eladások 16 százalékkal mérséklődtek. Az 50 fő feletti létszámot foglalkoztató gazdálkodó szervezetek összes értékesítése 21,5 százalékkal, belföldi eladásuk 24 százalékkal esett vissza. Mindez azt jelenti, hogy a kisszervezetek piacai lényegesen kevésbé szű- \ kültek, elsősorban a jobb piaci alkalmazkodás miatt. A privatizációs bevételek május végén meghaladták a 35 milliárd forintot. A privatizációs tranzakciók során eddig mintegy 81 milliárd forint külföldi tőkebevonás történt, melyből 22 milliárd esik az idei évre. A külföldi részesedés a vegyes vállalatok esetében átlagosan 40-44 százalékos.- Véleményem szerint vannak épületek, ahol a Szilárd Kft. megoldása tökéletesnek látszik. Az általam ismert eljárások közül ez jár a legkisebb gonddal az IMS-épületek megerősítése során. A kísérleteknek nem a teherbírás megállapítása volt a célja, hanem a technikai kivitelezhetősége. Az eredmény a teherbírás szempontjából megnyugtató, a megerősítés elvégezhető ezzel az eljárással. De az utolsó próbánál az előkészítés során technológiai hibát követett el a kft, ami rámutatott az eljárás érzékeny pontjára. Ha a (Folytatás a 2. oldalon) Leváltott magyar nemzetiségű prefektusok Hargita és Kovászna megye prefektusainak alaptalan és indokolatlan leváltására egyetlen magyarázat lehetsé- jj ges, az, hogy magyar nemzeti- í ségűek - hangsúlyozza az RMDSZ elnökségének nyilatkozata, amely a leghatározottabban tiltakozik a kormány eljárása ellen. Az RMDSZ elnökségének szombaton Brassóban tartott kibővített ülésén elfogadott nyilatkozat rámutat: a kormány döntése formális jogszerűsége ellenére kihívás és egyben politikai provokáció a két megye többségi lakosságával és általában a romániai magyar népességgel szemben. Első alkalommal szervezett, kifejezetten korrepetálási céllal tábort a Független Cigány Szövetség Megyei Szervezete Bárban. Leveleket küldtek szét a megye településeire. Nehéz volt a sok jelentkező közül kiválasztani a legrászorultabbakat, ezért a helyi szervezetek döntöttek arról, ki utazhat. Tegnap még játszhattak a gyerekek, hétfőtől azonban már megkezdődik a komoly munka. Naponta három órában, kis csoportokban tanulnak, de lehetőség van arra is, hogy egyénileg is foglalkozzon velük a két pedagógus. Orsós Lajos és Storcz Róbert. Kővári Mónika Pécsről érkezett. Idén fejezte volna be a nyolcadikat, de egy tárgyból megbukott.-Azért jöttem el, hogy átmenjek a pótvizsgán, és ősztől már a Fábián Béla úti iskola speciális tagozatán tanulhassak Hazánk határátkelőhelyeinek jórésze a szokásos nyári képet mutatja. A személyautók forgalma folyamatos, és ezért 30 percen belül a megfelelő okmányokkal mindenki átlépheti az országhatárt - válaszolta vasárnap délután az MTI érdeklődésére a BM Határőrség ügyelet- vezetője. Igen hosszú várakozásra kell azonban számítaniuk azonban azoknak, akik Románia felől, illetve felé igyekeznek. A kilé- mondja. - Meg egy kicsit nyaralhatok is. Hárman vagyunk testvérek, az anyukám egyedül nevel bennünket és arra már nem futja.- Pályázat útján nyertünk 50 000 forintot, ebből rendeztük a tábort - mondja Sipos István táborvezető-helyettes. - Elsődleges célunk, hogy megmentsük, a még menthetőt és minél több cigánygyerek elvégezze a nyolc osztályt. Nem volt köny- nyű eldönteni, hogy felsősöknek, vagy alsósoknak szervezzük-e. Végülis mind a két korosztályból jöttek gyerekek. A gyerekek nagy része csak egy tárgyból bukott, de van olyan is, aki ötből. Ingerszegény környezetben élnek, csak néhánynak dolgoznak a szülei. Augusztus közepétől hasonlót szerveznek Komlón a művelődési házban, szaktanárok részvételével. Sz. K. pőknek Nagylaknál jelenleg ugyanis mintegy 360, míg Bi- harkeresztesnél 120 percet kell várakozniuk. A hazánkba tartó személyautók Csengersi mánál ugyanakkor nem kevesebb, mint 860 percet vesztegelnek a román oldalon. Szintén meglehetősen hosz- szú, két óra a várakozási idő hazánk felé a déli határon Herceg- szántónál, s mintegy 80 perc keleten, Záhonynál. Mérséklődik a visszaesés az ipari termelésben A határátkelők többségénél nem kell várakozni Az olimpiáról jelentjük Egerszegi aranyérmes! Soha jobban nem kezdődhetett volna magyar szempontból az olimpia: már a nyitónapon elhangzott a győzelemért kijáró magyar himnusz, hiszen Egerszegi Krisztina megnyerte a 400 m-es vegyesúszás döntőjét. Már a délelőtti előfutamból a legjobb idővel került tovább, így szinte mindenki biztosra vette sikerét. Két legnagyobb ellenfelével, a kínai Un Lí-vel, és az amerikai Sanders-szel rendkívüli csatát vívott az utolsó pillanatig, és végül 4:36,54 mp-es idővel ért célba Lin Li és Sanders előtt. Egerszegi aranya mellett egy ezüstéremnek is örülhettünk, melyet Rózsa Norbert szerzett a 100 m-es mellúszásban. Annál is értékesebb ez a 2. hely, mert világcsúcstartónk az előfutamban a 8. legjobb időt úszva éppen- hogy befért az esti fináléba. Nem járt ilyen szerencsével Güttler Károly., aki 9. idejével csak a B-döntőre jogosult. A sors fintora, hogy ott végül l:01,84-gyel I. lett (összesítésben tehát a 9.), ideje pedig a 4. helyhez lehetett volna elegendő ... A számot Nelson Diebel (USA) 1:01,50 perces új olimpiai csúccsal nyerte Rózsa és az ausztrál Rogers előtt. 200 m férfi gyorson Szadovij (Egyesített Csapat) 1:46,70-es új olimpiai csúccsal győzött, ebben a számban Szabados Béla 1:52,50-nel 27. lett, Szilágyi Zoltánt pedig kiEgerszegi Krisztina zárták, mivel a megismételt rajtot elhibázta. A 100 m-es női gyors Rózsa Norbert bajnoka a kínai Zhuang lett, 54,84-es új olimpiai csúccsal. Deszantos lett volna Tragédiák vízben, levegőben Szomorú tragédia színtere volt vasárnap negyed 12-kor a Pécs mellett pogányi reptér. Varga István, 19 éves balatonfüredi lakos mint leendő deszantos kiképzésének egyik utolsó ugrását teljesítette volna, pontosan 1000 méteres magasságból. Nyolc ún. „bekötött” ugrás után most került volna sor a fiatal ejtőernyős harmadik stabili- zátoros ugrására. Sajnos, már a gépből való kiugrás nem sikerült, az ejtőernyő zsinóijai ráte- keredtek Varga lábára. Itt két lehetőség állt volna előtte, hisz az ugrási idő ilyen magasságból nagyjából 22 másodperc: vagy leoldja az ernyőt, vagy valamiképpen megszabadul a fogva tartó zsinórzattól. ő azonban pánikhelyzetben kioldotta a mentőemyőt, ami összegabalyodva a másikkal, semmit sem segített a biztonságán. Varga István kilátástalan szabadesése után a reptér melletti kukoricásba zuhant és azonnal szörnyethalt. A strandon sem mindenki számára végződött szerencsésen a szép nyári vasárnap. Pécsett a Pollack-uszodában ebéd után a vízben lelte halálát a huszonnégy esztendős Tretzner Pál helyi lakos, aki családjával fürdőzött a strandon. A család társaságában tartózkodott ismerős állítja, hogy a Fiatalember hörghurutban szenvedett, s a vízben erős fulladá- sos, köhögéses roham jött rá. Mire a partra vonszolták, már csak a halál beálltát tudták megállapítani a helyszínre érkezett mentők. M. K. Megerősíthetők lesznek a mohácsi IMS-házak?