Új Dunántúli Napló, 1992. július (3. évfolyam, 180-210. szám)
1992-07-07 / 186. szám
8 aj Dunántúli napló 1992. július 7., kedd Fától az erdőt A kivágott erdő Pettend határában Ha valaki azt képzeli, Pettend maga a világ vége - hát nem sokat téved. Iga*; van itt például kúltúrház, és van a helyiek egykori gazdagságát mutató majd' 150 éve épített, valaha gyönyörű református templom is - viszont a falu végén véget ér a kanyargós, szűk betonút. Innét tovább menni nem lehet. Csak vissza, Szigetvár felé. Nyugdíjas, fejkendős cigányasszony a kertkapuban állva magyaráz:- Aztán fiam, én is kérdeznék magától valamit. Ott a bátyám, a kondás. Még a háború előtt, ugye. Húsz éves se volt, elvitték katonának, aztán azóta sem hallottunk felőle. Úgy tudjuk, meghalt. Most járna utána is a kárpótlás, nem? A nénike Nagy Tibor édesanyja, azé a Nagy Tiboré, aki vagy ötvenedmagával aláírt egy felhívást, amit szerkesztőségünk is megkapott. Az újságíró ezért áll most Nagyék házának kapujában, s ezért beszélget már vagy fél órája az idős asz- szonnyal, aki viszont már nem is igen emlékszik, aláírta-e a szóban forgó felhívást, vagy sem. Mikor mutatom neki papírt, rajta a nevét, s mellette a három keresztet, nem szól rá semmit, mintha nem is hallotta volna, kedvesen mosolyogva megigazítja őszes haját, s folytatja bátyja történetét. A nénit nem érdekli a petíció. Mert a szegénység nagy úr. Nagy néni leginkább halott bátyja után járó hatszáz forintját szeretné megkapni. Mert az állam állítólag úgy döntött, a legközelebbi rokon életjáradékot kaphat a világháborúban elesett hozzátartozó után. A hős kondással csak egyetlen baj van: a család soha nem kapott haláláról értesítést - Nagy Gyulánénak tehát most tanúkat kell keresnie. Egyet már talált, mire kell, meglesz a másik is. A polgármester és a helyi önkormányzat így hát Nagynénak egyelőre nem annyira fontos. Ha csak azért nem, hogy végre ő is megtudja, kinek adják helyben a segélyt:- Mi ugyan még nem kaptunk - hagy fel egy pillanatra bátyja történetével. - Amikor a polgármester a bíróságon védekezett, a lányom ellene vallott. Azóta haragszik ránk. A negyvenhét pettendi által aláírt „Felhívás!" is a segélyt veti a polgármester szemére - többek között. „Barátoknak, rokonoknak osztják a segélyeket, állásokat” - állítja a papír. Állásokat... Pettenden régóta nincs betölthető állás. Olyany- nyira nincs, hogy a százötvenöt pettendiből tíznek van munkahelye csupán. Erős Ferenc, a nemrég Szigetvárról ide költözött vegyesboltos és kocsmáros, a „Felhívás” egyik szellemi atyja viszont úgy tűnik, jó passzba került, legalábbis nagyon reménykedik. A napokban vett egy teherautót, ha minden jól megy, vejével takarmánykeverőt is építenek. A vöt Gerének hívják - csakúgy, mint a falu polgármesterét. Véletlen egybeesésről szó sincs: a polgármester fia Erős bol- tos-kocsmáros lányát vette el - vannak, akik azt mondják, minden baj, ami mostanában a falura jött, ennek köszönhető.- Tudja azt mindenki, hogy a polgármester meg én haragosok vagyunk - jelenti ki mindjárt az elején igen őszintén Erős Ferenc. - A vejem, a fia se beszél vele. Akkor meg gondolhatja, hogy milyen ember. De a polgármestert hallgatva (aki egyébként első látásra szimpatikus, csendes szavú úriember) sem gondol az ember másra, mint hogy, ha a két családjóban volna, jóban volnának a falubeliek is. Amolyan pettendi Rómeó és Júlia történet ez. A fiú szülei tiltották volna Rómeót a lánytól (de főleg annak apjától), s mert Rómeó hajthatatlan, a két ház között állandósult a „haragszom rád”. Meg ami ezzel jár. Erős Ferenc azt mondja, a cikkben ne őt idézzem, mert elfogult. A „Felhívást” aláírók véleményét viszont ő is elmondhatja, s mert erre kérem, a tikkasztó forróság elől a vegyesbolt hűvösébe vonulunk. Egy hideg kóla után sorolja is a vádakat:- Tehát a legnagyobb baj, hogy amióta a polgármestert megválasztották, nem volt falugyűlés. Amikor meg ezt a Köz- társasági Megbízottnál bejelentettem, azt válaszolták, hogy márpedig ők megkapták még a falugyűlés jegyzőkönyvét is! No, kérem, itt kezdődnek a bajok. Mert, ha volt is falugyűlés, arról mi nem tudunk. Nem hirdették meg. A másik dolog meg ez a gyülekezeti-ügy. Van itt egy amerikai szekta, (Az Isteni Gyülekezet Szövetsége Misszió pettendi csoportja - a szerző.) azokat pedig nem akarják a kultur- házba beengedni. A képviselők megtiltották nekik, hogy ott tartsák a miséket. Zavarja őket, hogy erősítőt használnak, amikor zenélnek meg énekelnek. A petíció aláíróit idézve Erős Ferenc azt is a polgármester számlájára írja, hogy az a szigetvári kőműves kapta meg egy pettendi járda megépítésének jogát, aki a polgármester nagyobbik fiának a házát is építi... A legkomolyabb ügy viszont, úgy tűnik, a tavaly év végén megkezdett erdőírtás, melyből még rendőrségi vizsgálat is kerekedett.- Itt elhintették, hogy az ön- kormányzat visszakapta a falu határában lévő erdőt, aztán kihirdették, hogy aki befizet 1500 forintot, kap égy hússzor száz méteres területet, ahol kivághatja a fát - meséli fennhangon Erős úr a történteket. Egyébként ő maga is azok közt volt, akik befizették az 1500 forintokat. - Csak azt felejtették el, hogy ha az erdő az önkormányzaté, akkor a kitermelt fáért kapott pénz a falut illeti. Merthogy voltak, akik 60-80 ezret is kerestek az üzleten. Mások meg egész télen fagyoskodjanak, ugye? De a történet még ennél is kacifántosabb. Azt például a leginkább érdekelt Gere János polgármester sem állítja, hogy minden rendben lenne, hiszen kérdéseimre csak annyit mond, amíg a rendőrségi vizsgálat le nem zárult, az ügyről nem kíván semmit mondani. Erős Ferenc elmondása szerint viszont csak most derült ki, hogy az erdő nem is az önkormányzaté! A testület által meghirdetett erdőírtás a dobszai TSZ területén folyt, s mert az Erdőfelügyelet eljárást indít az engedély nélküli fakitermelés miatt (ezt lapunk érdeklődésére Hardi László igazgató is megerősítette), a pettendi polgármesteri hivatalban is számíthatnak rá, hogy a TSZ rájuk terheli az ügylet költségeit.-De ki fogja mindezt kifizetni? - teszi fel a kérdést Erős Ferenc. Az Erdőfelügyelet igazgatója munkatársai becslését tudja csak közölni: ők úgy nézték, olyan 7-800 köbméter kőrist és gyertyánt vágtak ki a petten- diek, melynek értéke köbméterenként minimum 1600 forint. Gere János polgármester háza az egyik legszebb porta a faluban, telefonja is egyedül neki van Pettenden.- Drága volt, de nagyon hálás - mondja a polgármesterné, arra célozva, hogy a zöldségtermelő és a zöldségbolt kapcsolattartása így a legkifizetődőbb, mégha a távbeszélő több mint ötvenezer forintjukba is került. Férje egyébként - az erdő-ügyön kívül - mindent cáfol. Olyannyira, hogy azt mondja, falugyűlés, és fórum az utóbbi két évben például hat is volt. Akadt, amelyiken ráadásul nem csak a térség országgyűlési képviselője, de maga Erős Ferenc, a vegyesboltos is megjelent! Segélyt pedig évente 200 ezer forintot osztanak szét. Minden gyereknek megveszik a tankönyveket, az óvódások részére hozzájárulást fizetnek, de a nyugdíjasok Karácsonykor például ajándékot is kaptak az önkormányzattól. A gyülekezet meg julius elsejétől használhatja a kulturházat, igaz bérleti díj ellenében és azza a feltétellel, hogy nem használnak erősítőt.- Tudja, úgy van ez, ahogy maga is mondja - dörmögi maga elé Gere János, a tizennégy éve rokkantsági nyugdíjban lévő, tiszteletdíjas polgár- mester. - Családi viszály ez, de a falu issza meg a levét. Vita itt idáig nem nagyon volt. A pet- tendiek fele magyar, másik fele - talán kicsit több - meg cigány származású. Kijöttünk mi egymással mindig. Olyannyira tisztelték egymást az itt lakók, hogy amikor volt egy tyúktolvajunk, az se itthon ténykedett, hanem eljárt a szomszéd falvakba lopni. A pettendi idillnek viszont - mint a fentiekből is látszik - régóta vége. Itt lassan már a házkutatásokon sem lepődik meg senki (legutóbb Erős Fe- rencéknél járt kinn a rendőrség) de nagy baj akkor lesz csak igazán, ha kiderül, hogy az erdőből kivágott fák értékét és a büntetést az önkormányzatnak kell kifizetnie. Gyertyánok, kőrisek tucatjai váltak a mohó fűrészek áldozatává - nagy érték manapság, aki nem hiszi, menjen be a bútorboltba egyszer. A falu költségvetése négy és fél millió. Ebből évente 200 ezret költöttek segélyezésre. A ki- döntött fák értéke a hatszorosa ennek. Ha az önkormányzatot a kár megtérítésére kötelezi a bíróság, bizony lehet, sokáig nem lesz Pettenden segély ... Bár Isten tudja, nem lenne-e jobb úgy. Akkor talán kibékülnének és öszefognának a haragosok is végre. Pauska Zsolt Bár jónéhány mester van a faluban mégis idegenre bízták a járda építését Fotó: Szundi Sokféle Aligvári Egész a Malomvölgyig húzódik az Aligvári szőlőhegy Fotó: Szundi György A Görcsöny határában megbúvó Aligvári szőlőhegy ikertestvére a Birjáni szőlőhegynek. Mindegyik helyen a mesterségesnek tűnő, középső dombot völgyek ölelik. A nyugati völgyág kurta, forrása rég elapadt. Akár egy vádi, csak nagyobb eső alkalmával hömpölyög benne alkalmi vízfolyás. Patak csak a keleti völgyben folyik. A talaj lösz és agyag keveréke, a nap gyorsan szárítja, a szél könnyen felkapja. A termékenységet jelentő humusz mégsem szökött meg az évszázadok alatt. Aligváriban is keletről magas fennsík hasal, lejtői szabályos lapokként illeszkednek egymáshoz, egy földvár oldalrészei lehetnének. Idősebb gazdák a régiek mondása alapján bizonygatják, hogy ott a regényéi törökök palánkvára állt. Ha felmegyünk a dombtetőre, szépen beláthatunk Pécs belvárosába. Mintha innen, délnyugatról egy mini-Mecsek strázsálna a Pécsi-medence peremén. Az Aligvári szőlőhegy kicsiny, alig 10-15 gazda szorgoskodik rajta. Nagyon csendes vidék. Ha a volt görcsönyi vasútállomásról vagy a kék tárolós terményszárítótól indulunk, csak akkor vesszük észre, amikor hirtelen belehuppanunk a völgyek valamelyikébe. Aligvá- rit ezek a váratlan suvadások elrejtik és mint érintetlen világot őrzik. Szegélyüket, oldalukat ligetszerű facsoportok, elfelejtett szilvások, dióskertek bújtatják. Minden rejtőzik, tán az ember is, aki aligha kíváncsi a közeli műút zajára, ami csak akkor hallik el ide, ha irányából tartó- sabb szél jár. A csend és a befelé fordulás katlan-szigetének is nevezhetnénk a helyet, és ez majdnem igaz is, hisz a főként pécsi földtulajdonosok csak a hét végén jönnek, nemigen szomszédosak, nem barátkoznak. Kimenekülnek a város füst- és zajtengeréből, amelynek a „hullámai” nem érnek el idáig. Pedig az Aligvári völgy Regényét, Keresztespusztát, Pellérdet, Gyódot érintve beletorkollik a pécsi Malomvölgybe. De zegzugai megzabolázzák a legádázabb északi szelet is, és az már csak szellő-fi- csúrként fodrozza a kristály- tiszta patak felszínét. Legalább 15-20 méter mélyek a szőlőhegyi horhosok, és ily magas középen, a parcelláktól szabdalt szőlődomb, ahol mintha gyerekként homokvárat építenének az emberek földművelés közben, mert szinte minden röghöz, földszemcséhez hozzáérnek. Vaskos cseresznye- és meggyfák magasodnak, a félhomályban úgy hat, mintha az eget tartanák. Ortliebék földjén bukszusok nőttek bele a diófákba lombfalat emelve telekhatárul. A pécsi család a hegy utolsó őslakójának évszázados házát vette meg nemrég. Anya, lánya, fia jókedély űek.- Jó szomszédok lesznek - mondogatják a régi szőlőtulajdonosok. Főként az idősek és magányosok, akiket felkeresnek, kiadósat beszélgetnek velük, közben besegítenek kapálásba, egyéb munkába. Érdekből? A szív érdekéből. Mert számukra lételem a törődés. Aligvári, mint régi dűlőnév főként Somogy és Zala megyében gyakori. Többfélét jelent helytől és a névadók vérmérsékletétől függően. így azt, hogy a gyalogos nagyon várja a messzi település elérését, vagy a földműves türelmetlenül akarja birtoka termőre fordulását, az ember hőn óhajtja vágyai beteljesülését. De utalhat egy már alig létező várra is. Görcsönyben mindegyik jelentéstartalom él a névmagyarázók emlékezetében. Csuti János
