Új Dunántúli Napló, 1992. július (3. évfolyam, 180-210. szám)
1992-07-06 / 185. szám
8 új Dunántúli napló 1992. július 6.. hétfő Vaclav Havel csehszlovák elnök (k) július 1-jén megbeszélést folytatott a föderáció sorsáról Vladimir Meciar szlovák (b) és Vaclav Klaus miniszterelnökkel. Szilárdan hitte ... Korszerűsítik az orosz reaktorokat Japán 25 millió dollár vissza nem térítendő segélyt nyújt Oroszországnak a csernobiliekhez hasonló típusú reaktorokkal ellátott erőművek biztonságának javítására - jelentette az AP-DJ. Tokió ezt hivatalosan július 6-án, a Hetek müncheni csúcstalálkozóján hozza nyilvánosságra. Bonnban úgy tudják, hogy a müncheni találkozón részt vevők a tervek szerint 700 millió dolláros segélyt hagynak jóvá ugyanezzel a céllal a volt Szovjetunió területén található 16, a csernobiliekhez hasonló reaktort illetően. A maffia újabb áldozatai Alig temették el Olaszországban Giavanni Falcone bírót, a maffia újabb szörnyű tetteket hajtott végre. Nápolyban az egyik Camorra-főnök anyját, Foggiában pedig egy 14 éves fiút öltek meg. A 66 éves Angela Ronga asz- szony bezárta Nápoly Mug- nano-negyedében fekvő halüzletét és hazafelé indult. A Via Giolittin elébe vágott egy autó és a benne ülő négy férfi tűzet nyitott rá. Ronga asszony azonnal meghalt. A rendőrség szerint bosszúról van szó, a hölgy ugyanis Mug- nano-negyed főnökének, Antonio Rongának az anyja. Fia bűnéül azt róják fel, hogy véres háborút szított a maffián belül. Ugyancsak Falcone bíró temetését követően lőtték le a 14 éves Pasqualino Uvát. A fiú egyetlen „bűne” az volt, hogy szemtanúja lett az egyik maffiatag akciójának. A gengszterek úgy szabadultak meg a kellemetlen tanútól, hogy sétakocsikázásra hívták. Az autóból már csak két golyóval a fejében „szabadult”. Veszteséges év A római katolikus világegyház tavaly 196,3 millió dollárt adott ki és 108,8 milliót vett be, a pénzügyi évet tehát 87,5 millió dolláros hiánnyal zárta - közölték a Vatikánvárosban. Az AP-DJ szerint a hiány kisebb mint tervezték, mert a pé- terfillérekből, a hívők szokásos évi adakozásából enyhíteni tudtak a veszteségen A Vatikán 3,5 millió dollárhoz jutott az önálló áram- és vízellátásból, saját postaszolgáltatásából és a vatikáni múzeum bevételeiből. „Szilárdan hiszem...” hangzott el legalább kétszer-há- romszor Václav Havel minden egyes beszédében ez a szófordulat. A hang az elmúlt két és fél esztendő során egyre rekedtebb, a papírt tartó kéz egyre idegesebb, remegőbb lett. Nyilván továbbra is szilárdan hisz az általa oly gyakran emlegetett erkölcsi elvekben, az ember méltóságában és szabadságában. Elképzelhető ugyan, hogy a Cseh és a Szlovák Köztársaság megőrzi az együttélés - vagy inkább a szoros egymás mellett élés - valamilyen intézményes formáját, de az a „hiteles föderáció” , amit Havel hirdetett, immár szertefoszlott álomnak minősíthető. Václav Havel átélte a drámaírónak azt a tragédiáját, hogy a politikai élet főszereplőjévé vált. Csehszlovákia pedig átélte egy mesterségesen létrehozott államalakulat azon tragédiáját, hogy krízishelyzetben nem egy minden hájjal megkent politikus, hanem egy humanista gondolkodó állt az élen, olyan tanácsadókkal körülvéve, akik a taktikázáshoz értettek ugyan, de életképes stratégiát nem tudtak alkotni. A humanista gondolkodó ma már racionálisan számot vet a lehetőségekkel. Ma még a szövetségi állam elnöke, de július 5-én, vasárnap lejárt a mandátuma, és ennek teljes értékű, évekre szóló megújításában aligha reménykedhet.Mégis jelöltette magát, mert a kapitány nem hagyhatja el a süllyedő ha- jót.A dolgok jelenlegi állása szerint valószínű, hogy Václav Havel lesz a Cseh Köztársaság első elnöke. Havel túlságosan jelentős személyiség ahhoz, hogy szükséges legyen felidézni ellenzéki múltját, az 1989. novemberi eseményekben játszott szerepét, azt a nemzetközi tekintélyt, amit kivívott Csehszlovákiának, s azt az állhatatosságot, amely- lyel újra és újra megpróbálta a tolerancia vágányára visszatéríteni a kisiklott csehszlovák politikát. Ezúttal csak egyetlen hibájáról essék szó: követte az eseményeket, ahelyett, hogy irányította volna. Nem értette meg idejében, hogy a szlovákok nem elégedtek meg néhány jogkör átadásával, hanem valóban lényegi átalakítást követelnek, mert keveslik azt a szerepkört, amit a Prága- központú szövetségi alkotmány kiosztott rájuk. Amikor pedig ezt megértette, akkor azt nem vette észre, hogy az ő őszinte jószándéka mellett a cseh politikusok jelentős része valóban nem akarja megadni a szlovákoknak az egyenrangú partneri státust. Legalábbis egy állami kereten belül nem: ha Szlovákiában nem tetszik a Václav Klaus által érvényesített gazdasági reformmodell, a privatizáció cseh útja, akkor el kell válni. Ez lett a cseh jobboldal egyértelmű álláspontja a választási győzelem után, de az előjelek már korábban is láthatók voltak. Havel egyre inkább sodródott Klausszal, és amikor az ország elérkezett a parlamenti választások előestéjéhez, akkor már nem volt pártok felett álló elnök. Választás előtti tévébeszéde akár a Klaus vezette Polgári Demokrata Párt kortesgyűlésén is elhangozhatott volna. Természetesen nem támadta közvetlenül Vladimir Meciart, és látszólag nem is mondott kifogásolható dolgokat. Arra szólította fel a polgárokat, szavazzanak azokra, akik tovább akaiják vinni a gazdasági reformot, folytatni akarják az eddigi külpolitikát. Ne adják a voksúkat azoknak, akik minden gondra azonnali megoldást ajánlanak. Ezek mind államférfihoz illő szavak lettek volna, ha a polgári sajtó hónapok óta nem pontosan azt a képet festette volna Meci- arról, hogy vissza akarja vetni a reformokat, keleti elvbarátaihoz akarja kötni Szlovákiát, demagóg ígéretekkel hitegeti a népet. Az idő megmutatja majd, mennyiben helytálló ez a Me- ciar-kép. ha annak bizonyul, akkor Havelnek igaza volt, de akkor nem szomorúsággal, hanem büszkén kell megállapítania, hogy ő is nagyban hozzájárult a fenntarthatatlan csehszlovák államjogi kötelékek elszakí- tásához. Azon semmi esetre sem csodálkozhat, hogy a Me- ciar-mozgalom most ellene szavaz. „Nincs köztes megoldás, el kell dönteni, hogy egy állam maradunk, vagy két állam leszünk” - mondja most már Havel is, visszhangozva Klaus szavait. A Meciar-féle konföderációs ötlet, Szlovákia tervbe vett önálló nemzetközi jogalanyiságával valóban nem tekinthető közös államnak. De sokak szerint a két külön jogalanyiságot is „le kellene nyelni” , azért, hogy amennyit csak lehet, megőrizzenek a szoros együttműködésből. „Most talán ketté kell válnunk, hogy később újra egyesülhessünk” - vélekedik az államfő, a javíthatatlan optimista. Jelenlegi feladatát abban látja, hogy minden körülmények között biztosítsa a békét és a nyugalmat, vagyis - ha már elkerülhetetlen - a szakítás „civilizált” módját. Ehhez kölcsönös türelemre és megértésre van szükség - teszi hozzá. Kárpáti János Új elnök, új tervek (MTI-Panoráma) A Hofburg Lipót szárnyának ura még Kurt Waldheim, a tucatjával érkező meghívók azonban már az új, július 8-án hivatalba lépő államfőnek, Thomas Klestilnek szólnak. A külügyminisztérium volt főtitkára már csak az illem miatt sem akarja találkozóinak terveit idő előtt szellőztetni, de azért a kíváncsi sajtó már rebesgeti: nem lesz hiány utazásban, vendégfogadásban. A legnagyobb dilemma megoldása nem csekély diplomáciát igényel. Ki legyen az első? Ha betartanák a sorrendet, s Klestil azzal kezdené a találkozók sorát, aki elsőnek jelezte e szándékát, akkor René Felber svájci elnök állna az élen. Ő ugyanis még a választás előtt jelezte, mindenképpen nagyon hamar szeretne találkozni Ausztria új államfőjével, bármelyik jelölt győzzön is. Legesélyesebb riválisa - így tartja megbízható forrásból szerzett értesülése alapján ~a Profil című hetilap - Göncz Árpád. S mivel a Klestil házaspár magánemberként társaságban megannyiszor elmondta, milyen közel állnak szívéhez a magyarok, mennyi magyar barátjuk volt minden külföldi kiküldetésükben, meglehet a Magyar Köztársaság elnöke lesz mégis csak az első külföldi államfő Klestil hivatalos tárgyalópartnerei között. Csendben dolgoznak már a feladaton a protokoll szabályaiban járatos, az új államfő elképzeléseit ismerő külügyérek. A pletykák szerint a dilemmát valahogy úgy oldják meg, hogy Felberrel nem hivatalos munkamegbeszélésen találkozik az új államfő, Göncz Árpáddal pedig nagyon is hivatalosan a július utolsó hetében megnyíló Bregenzi Fesztiválon. S azután jöhet egy igazi svájci látogatás, minden olyan külsőséggel, amely az ilyen eseményhez illik. Ezek egyelőre tervek, ám bizonyára nyilvánosság elé kerülnek a július 8-i beiktatási ceremónia után, különösképpen, mert Klestil hivatalbalépése után nagyon hamar találkozni kíván a sajtó képviselőivel. Szintén terv, de egészen bizonyos: az új államfő szeptemberben Amerikába utazik. Erről azért nem illik beszélni, mert a dolog az előd számára fájó pont: Kurt Waldheimnek hat év alatt nem adatott meg a washingtoni meghívás, a háborús múltjáról elterjedt hírek miatt nem volt szalonképes az amerikai vezetők számára. Klestilnek - amint ezt megválasztása után kissé elhamarkodottan, mert Waldheimre nem gondolva, kijelentette - nincsenek problémái a tengeren túl. Három terminust töltött különböző beosztásokban Los Angelesben, New Yorkban, illetve Washingtonban, igazán jó ismerőse, ha ugyan nem barátja a politikai élet számos vezetője. így azután nem csoda, hogy bár a hivatalos készülődés csak a beiktatás után kezdődik, az amerikai „munkalátogatásnak” nevezett út programja szinte készen áll. Senki nem tagadja, hogy ez az út fontos. Franciaország is küldi a meghívót - ezekben a napokban Dumas külügyminiszter a postás -, s az elsők között jelentkezett Richard von Weizsäcker német államfő és Václav Havel is. Miközben az osztrák diplomácia máris örvendezik az új korszak miatt, a pénzügyminisztériumnak fő a feje. Amikor Waldheim július 8-án átadja hivatalát, gyakorlatilag üres kasz- szát hagyományoz utódára. Párszázezer schilling ha maradt az egész évre szóló 5,3 milliós elnöki költségvetésből. Mondhatnánk, nem szép dolog, de az is igaz, hogy a keret túllépése hagyomány. Mégis, Klestil csak ősztől számíthat arra, hogy a pénzügyminisztérium felülvizsgálja a költségvetést és pótkeretet ad - no akkor sem száz százalékot. Az elnökváltás különben egyéb kiadásokkal is jár: Waldheim kiköltözése után megkezdődik a 19. kerületi elnöki rezidencia renoválása - 3 és fél millióért. Még szerencse, hogy a kancellárián - a Hofburgban - csak a nyaranta szokásos festést tervezik. Szászi Júlia Új pénz Észtországban Hatszázmillió korona forgalomba hozatalával Észtországban csütörtökre befejeződött a pénzreform, s a balti állam - a volt Szovjetunió köztársaságai közül elsőként - a pénzforgalmat tekintve kivált a rubelövezetből. A négy napon át tartó reform során mintegy 3 milliárd rubelt vontak ki a forgalomból. Az eddigi fizetőeszközt kizárólag az észtországi lakosoknak váltották át koronára, 10 rubel: 1 korona-arányban, s személyenként mindössze 1500 rubel értékben. Akinek a pénzét még nem vitte el az infláció, és nagyobb összegnek volt a birtokában, az már csak ötven az egyhez arányban tudja átváltani. Az új pénz az észt kormány döntése értelmében szabadon konvertálható más valutákra. Müncheni csúcs - „ostromállapot” (MTI-Panoráma )- Mit csináljon egy müncheni polgár július első napjaiban? Utazzon el, vegyen ki szabadságot, s valahonnan az Alpok hűvöséből figyelje városának megszállását. Természetesen a kezdődő 18. gazdasági csúcsértekezletről, a „hét nagy” évenkénti találkozójáról van szó, amely kandalló melletti eszmecseréből dagadt szuperrendezvénnyé, médiarumlivá. Németország nyugati felében kétszer már tartottak gazdasági csúcstalálkozót, de mind a két alkalommal a kedélyes, s amúgy jól felszerelt Bonn volt a színhely. A „felhajtás” nem idegen ugyan Münchentől - 1972-ben olimpiát rendeztek a városban -, de úgy tűnik a bajorok is azt vallják: a jóból is megárt a sok. A polgárok morognak. Dieter Vogel kormányszóvivő azzal vigasztalta őket, hogy gondoljanak arra: három nap múlva mindenki elmegy. Három napra azonban a fél várost lezárják, egyes földalatti állomásokat szintúgy, a kétezer helyi rendőrön kívül ötezer biztonsági ember érkezik majd erősítésnek „a szívvel rendelkező világvárosba”. Dolguk lesz elég: 5-6 ezer újságírót várnak, az állam- és kormányfők, valamint minisztereik kíséretébe csaknem kétezer munkatársat válogattak be Bonnban, Washingtonban, Párizsban, Londonban, Rómában, Ottawában és Tokióban. A félelem lappang, hisz éppen Münchenben, az olimpián követtek el véres merényletet. Nem tudni, hogy az akkori mészárláshoz volt-e köze a „Vörös Hadsereg Frakció” (RAF) elnevezésű német városi terrorista szervezetnek, ám éppen Münchenben, a csúcs napjaiban akarja még inkább tudatosítani: a szervezet új utakat keres céljainak megvalósítására, mivel úgy látják, hogy manapság a terrorizmusnak nincs talaja. Az ellenrendezvényeknek amugyis se szeri se számuk. Élen járnak a zöldek, akik elhatározták, hogy „beleköpnek a nagyok homárlevesébe”. A csúcs természetesen nem csupán komoly államférfiak tárgyalássorozata lesz, a müncheni és München környéki palotákban, kastélyokban, pagodákban az asztalt is dúsan terítik. Az újságíróhadnak már márciusban le kellett foglalnia a szállodai szobákat. A luxusz- szállodák, ha valakinek ilyenekre fájt volna a foga, eleve nem jöttek számításba: azokat kibérelték a „nagyok”. A legpatinásabb hotelbe, a „Négy Évszak”-ba Kohl kancellár költözik. A német küldöttség 320 szobát foglaltatott le, a kormányfő kétezer márkás lakosztályban piheni ki majd a szellemi és fizikai megpróbáltatásokat. Az amerikai elnökházaspár a Sheratonban lakik, éjszakánként 1950 márkáért. Bush számára még könyvtárat is berendeznek, a polcokon egyebek közt Goethe és Schiller műveivel. Ehhez képest igencsak szerény volt az orosz küldöttség szállodaigénylése. Jelcin elnök a Marriotban 40 négyzetméteres szobát kap naponta 600 márkáért. Jelcin találkozóit ugyan az utolsó napra, a csúcs hivatalos programját követő 24 órára időzítették, de a moszkvai vendég már előző este megérkezik. A plenáris ülések színhelye a Wittelsbachok egykori palotája, a Residenz lesz, annak is „a császárterme”. A terem képei a szerénységet és a bölcsességet hirdetik legfőbb erényekként. Azt sugallják, hogy uralom, dicsőség, fényűzés mind-mind múlandó dolog. A müncheni előkészületekről hallván, olvasván igencsak megszívlelendőnek tűnnek ezek a tanácsok. A költségekről a rendezők egyelőre hallgatnak. Alapállásuk az, hogy München ne legyen proccos rendezvény, de provinciális se. Mi lett volna, ha ki is akartak volna tenni magukért? Sarkadi Kovács Ferenc
