Új Dunántúli Napló, 1992. július (3. évfolyam, 180-210. szám)

1992-07-27 / 206. szám

«c Jegyárusítás Mától megkezdi a jegyárusí­tást a következő bajnokságra a PMSC labdarúgó szakosztálya. Naponta 12-16 óra között árul­ják a belépőket az újmecsekaljai pályán lévő irodában. A régi bérletesek helyeit augusztus 7-ig fenntartják, utána augusz­tus 13-ig minden megmaradt bérletet eladnak. A bérletek árai a következők: ülőhely 2000, nyugdíjas ülőhely 1200, 70 éven felülieknek ülő­hely 900, állóhely 1400, nyug­díjas állóhely 800 forint. A baj­noki mérkőzésekre a jegyárak ezek lesznek: ülőhely 150, tri­bünálló 100, állóhely 100, nyugdíjas- és diákjegy 70 fo­rint. A kosaras ifik Körmenden Körmenden készül az au­gusztus 16. és 23. között Ma­gyarországon megrendezendő 15. férfi ifjúsági kosárlabda EB-re a magyar válogatott. Az együttes magja majdnem két éve azonos. A csapat Pilar-vá- logatott néven részt vett a ma­gyar NB I-ben és több találko­zót megnyert a felnőttek között. Patonay Imre véleménye sze­rint a csapat ugyan nem éri el a kontinens legjobb válogatottja­inak színvonalát, de a zalaeger­szegi csoportban becsületes helytállást vár a fiúktól. Az ifjú­sági válogatott tagjai augusztus 2-ig tartózkodnak Körmenden, utána Zalaegerszegre költöz­nek, majd 11-én és 12-én Buda­pesten az olaszok ellen játsza­nak edzőmérkőzést. Forma-1 Mansell folytatja Tegnap Hockenheimben ren­dezték a Forma-1 Német Nagydíjért kiírt futamát, me­lyen a brit Nigel Mansell Willi­ams kocsiján immár idei 8., pá­lyafutásának pedig 29. győzel­mét aratta. Mögötte a brazil Senna és a német Schumacher ért célba, miután Patrese az utolsó kör utolsó kanyarjában még dobogós helyen, kipördült a pályáról miközben Sennát próbálta előzni. „Blackyben” a Vasas A svájci érdekeltségű Blacky Sport Kft. kétéves szerződést kötött a Vasas labdarúgó szak­osztályával. A sportszergyártó cég Magyarországon eddig a kerékpáros válogatottat „öltöz­tette fel”, ugyanakkor külföldön például a svájci futballváloga­tott is használja termékeit. Egy pécsi bronz Lovász nagy dobása „Nem tudtunk lépést tartani Van egy csendes utca Pé­csett, a Mecsek keleti lejtőjén, ahova tényleg csak az téved, aki ismeri, vagy keres valakit. Ott él a Dagály utcában Baranya olimpiai bronzérmese, az atléta, vagyis kalapácsvető Lovász Lá­zár. A házigazda a barceloniai olimpia teljes műsorának birto­kában fogadott bennünket, és visszaemlékezett az 1968-ban megrendezett mexikói olimpián elért bronzérmére, és annak előzményeire, illetve körülmé­nyeire- Ötven éves vagyok, vagyis elmondhatom magamról, hogy még fiatalon élvezhetem végig az elmúlt három évtized sport­fesztiváljait. Életre meghatá­rozó élmény számomra az, hogy otf lehettem a mexikói sport-világfesztiválon, amit ma is úgy érzem, hogy valami is­tentelenül nagy véletlennek kö­szönhetek. Tudom, akik otthon vannak a sportban, azoknak bi­zony kinyílik a bicska a zse­bükben, de hidd el, arra, hogy ott én bronzérmet nyerek, arra senki nem fogadott volna. Hogyan is fogadhatott volna, amikor csupán Magyarországon olyan vetélytársaim voltak, mint Zsikótzky Gyula és Eckschmidt Sándor, akik itthon és a nemzetközi versenyeken azért csak-csak megvertek en­gem. Zsivótzky Gyula nem is cá­folta meg magát, hiszen nem­csak olimpiai, de világcsúccsal szerezte meg az aranyérmet - itt el kell mondani, hogy a 73,36 méteres eredménye akkor fan­tasztikusan nagy eredmények számnított. Nekem pechem volt mert itt­hon Eckschmidt szinte minden versenyen megvert, éppen ezért nagyon szorítottam, hogy egyál­talán, mint országos harmadik kijuthatok-e az olimpiára? Valóban szerencse, hogy jó versenyzői idegrendszeremből eredően bizalmat kaptam az utazásra, hiszen akkor sem, most sem általános, hogy egy országból egyszerre három egyéni versenyző utazzon egy világversenyre. Annál inkább sem, mert én szinte teljesen „vétlen” voltam az éremszerzők között. Annak idején, amikor a pécsi Bányaipari Techikumban a ko­sárlabda és kézilabda mellől az atlétika mellé csábított osztály­társam elkezdte velem az edzé­seket, szinte senki nem gon­dolta volna, hogy ebben a sportágban valaha is „labdába” rúghatok. Mexikóban már nem volt vesztenivalóm. Ott, már csak az volt a tét, hogy a nyilvánvalóan világelső Zsivótzky után ki tud nagyobbat dobni. Annál is in­kább, mert az akkori szovjet Klimov - sportnyelven - már nem volt a régi. Az azonban már más kérdés, hogy a követ­kező években képtelenek vol­tunk lépést tartani a fantasztiku­san „fejlődő” ellenfeleinkkel. Annál is inkább, mert jómagam- leszámítva az edzőtáborokat, ahol az olimpia évében fél évet töltöttem - szinte semmi más támogatást nem kaptam, nem kaphattam. Kegyetlen következménye a sportnak az, hogy mikor, mi­lyen körülmények között tud valaki valamit produkálni. Ha annak idején a barátom nem erőszakoskodik, akkor lett volna belőlem egy középszerű kézi-, vagy kosárlabdázó. Ezzel szemben, az itthoni egyéni ve- télytársakkal szemben óriási fegyvertényként olimpiai bronzérmes lettem. Akkor, ott Mexikóban rette­netesen jó volt a hangulat, s sze­rintem hallatlanul nagy szerepe volt annak, hogy „feltupíroz- zuk” magunkat, hogy az esélye­sek között mégis mi voltunk lét­számfölényben, amit az ered­mény is bizonyított, hiszen Zsi­vótzky első, és az én harmadik helyem mellett Eckschmidt az ötödik helyen végzett. Folytathattam volna a ver­senyzést, s nyilván lehetett volna még több sikerem is, csakhogy kénytelenek voltunk tudomásul venni azt, hogy nem vagyunk képesek felvenni a küzdelmet azokkal az ellenfe­lekkel szemben, akik hathatós állmai támogatással - végül is nem rajtuk múlott - utcahosszal- (legalábbis méterekkel) vertek meg bennünket a világverse­nyeken, a mexikói olimpia után. K. L. A „felhőkirály” a legjobbat választotta Jan Erikssont nemes egysze­rűséggel „felhőkirálynak” ne­vezték el a múlt havi, svédor­szági labdarúgó Eb-döntőről tudósító újságírók. Jogos a jelző, hiszen a megbízható védő két fontos gólt is fejelt a felle­gekig emelkedve, nyújtóz­kodva. Az angolok és franciák bánták a védő fejelőtudását. Érthető, hogy Erikssonért nagy versenyfutás kezdődött. Az Norrköpinghez aláírt ko­rábbi szerződése ugyanis lejárt, s ezt tudván a Nottingham Fo­rest és a Chelsea, továbbá egy német klub, az Eintracht Frank­furt próbálta őt megszerezni. Szó volt egy olasz egyesületről is, ám végül a nevető ötödik, a Bundesligában szereplő Kai­serslautern tudhatja csapatában a skandináv sportembert.- Valamennyi szerződési ajánlatot tüzetesen megvizsgál­tam, s a kaiserslautemi volt a legjobb - nyilatkozta a 23-szo- ros válogatott svéd futballista. Reuter, Sippel, Bebeto új fiúk Dortmundban Rohamléptekben erősít a né­met futballcsapat, a Borussia Dortmund. A Juventustól ér­kező Stefan Reuter és Lothar Sippel (korábbi munkaadója az Eintracht Frankfurt volt) után a napokban aláírja szerződését a Bundesliga-gárdánál a brazil Bebeto is. A vékonypénzű dél-amerikai csatár 42 alkalommal viselte eddig a brazil nemzeti színeket, 28 évesen három évre szegődik el a Borussiához. Hogy tehetsé­ges játékos, azt mi sem bizo­nyítja jobban, mint az a tény, hogy 1989-ben Dél-Amerika legjobb futballistájává őt vá­lasztották meg. Bebeto koráb­ban a Vasco da Gama, azt meg­előzően pedig a Flamengo klub­színeiben kergette a labdát. Az 1990-es olaszországi vb-döntő előtt azt tippelték, a Mondiale egyik legnagyobb csillaga lesz. Tévedtek. Bebeto megsérült egy edzésen, alig jutott szóhoz, ám utóbbiban az is szerepet ját­szott, hogy nem volt éppen ide­ális viszonyban az akkori szö­vetségi kapitánnyal, Sebastiao Lazaronival. Labdarúgó előkészületi mérkőzések Baja - PMSC 1-0 (1-0). Baja, 200 néző. V.: Tímár. PMSC: Kovácsevics - Kónya, Balog, Dienes (Kocsis), Vókó - Rózsa (Tallósi), Dárdai, Med- gyes. Szabó - Lengyel, Másik ( Rózsavölgyi, Benkovics). A pé­csiek fáradt csapat benyomását keltették. Mohács - Bonyhád 5-2 (1-0) Mohács, 200 néző. V.: Szlo- boda. A második félidőben a mohácsi csapat fölénye gólok­ban is megmutatkozott. Góllö­vők: Várda (3), Ritter, Horváth, ill. Guzorán, Kiss. 1. Aarhus - Kiruna 1-1 x 2. Karlsruhe - Halmstadt 4-1 1 3. Waalwijk - Caen 1-0 1 4. Lyngby - Schalke 04 3-1 1 5. Dordrecht-Hammarbv 2-1 1 6. Slavia - Nathanya 3-1 1 7. Leverkusen - Tikva 1-1 x 8. Saarbrücken - Aalborg 0-2 2 9. Rostock - Duisburg 2-0 1 10. Fortuna - FC Homburg 1-0 1 11. Leipzig-Hertha 2-0 1 12. Wuppertal - SL Pauli 3-0 1 13. Osnabrück - Mannheim 6-0 1 Pluszmérkőzés: 14. Oldenburg - Jena 0-2 2 Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7623 Pécs, Rákóczi út. 34. 7601 Pf.: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 36-345. Kiadói telex: 12-320. Telefax: 22-301. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs Engel János út 8. 7630 Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető DR. FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapel­látási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 245 forint, negyedévre 735 forint, félévre 1470 forint, egy évre 2940 forint. ISSN 0865-9133 Barcelona ’92 Ez történt még tegnap Már a nyári olimpiai játékok első versenynapján aranyérme­ket osztottak ki a sportlövők között. A férfi szabadpisztoly­ban Lukasik (FÁK) győzött, Yifu (Kína) és Skanaker (Svéd­ország) előtt, ebben a számban a magyar Ágh a 6. helyet szerezte meg 652 körrel, 6 körrel keve­sebbet lőtt, mint a győztes. A női légpuskásoknál az aranyér­met a koreai Soon Yeo nyerte, 2. Lecseva (Bulgária), 3. Bin­dert (FÁK). A magyar Fórián 7. lett. Joó eredménye kevés volt a fináléba jutáshoz. A birkózóknál Növényi tus­győzelemmel kezdett, a kötött- fogásúak mezőnyében, a 100 kg-ban egy panamait fektetett kétvállra. A 68 kg-ban Repka kétszer is nyert, pontozással a bolgár Sztojanov ellen és Szabó (FÁK) ellen. Ökölvívásban Lakatos ellen Gancsenkót (FÁK) leléptették, Lakatos ezzel a legjobb 16-ba jutott. Öttusában a nyitószámot, a vívást bonyolították le. A 11 páston a 22 csapat jókora késés­sel kezdett el vívni. Az 1000 ponthoz 46 asszót kellett nyerni, egy-egy győzelem 17 pontot ért. A magyar válogatott győzelmekkel indult a maratoni hosszúságú vívásban. Mizsér azt hozta, amit tud, Kálnoki halványabb volt önmagánál, Fábián viszont remekelt. A csa­patunk 12 fordulón át őrizte a veretlenségét. Az öttusa vívás lapzárta után ért véget. Tornában a kötelező gyakor­latokat mutatták be a női ver­senyzők. A magyar Balog ug rásban kapta a legmagasabb él téket (9.662), a legalacsonyat bat gerendán (9.400), Horvát talajon gyengén tornázol (9.362). A balvégzet utolért Molnárt, aki képtelen volt vég rehajtani a kötelező ugrást, pontot kapott, azaz értékelhetel len volt az ugrása. Végzetes hi bát azonban ez nem jelenteti mert a szabályok értelmébe estik a legjobb öt tornászni eredménye számít bele a csapa tértékelésbe, a legrosszabb ét ték kiesik. Leheteti szurkolni hogy Molnáré essen ki. Pedig < a felemáskorláton, gerendán é talajon is jól mutatta be a gya korlátáit. A négy tornászni gyakorlatait követően a csapa ton belül Balázsé volt a legérté kesebb pontgyűjtemény. A kerékpárosok 100 km-e országúti csapatversenyében a esélyesnek vélt olaszok nen tudták megakadályozni a néme tek győzelmét, utóbbiak meg védték szöuli elsőségüket. A olaszok a 2., a franciák a 3. he lyet szerezték meg. A női or szágúti egyéni verseny vég eredménye ez lett: 1. Wat (ausztrál), 2. Longo-Ciprelli, 3 Knoll (holland). Néhány érdekesebb tegnap eredmény a különböző labdajá tékokból. Röplabdában a férfi aknái: Kuba - Hollandia 3-1 férfi kosárlabdában Litvánia - Köna 112-75 (55-26), FÁK - Venezuela 78-64 (34-16), gyep labdában: Ausztrália - Argen tína 7-0 (3-0), Németország - India 3-0 (1-0). Ezt látjuk, halljuk A Magyar Televízió az 1-es csatornán ma 11.55-tői ökölvívást, sportlövészetet, öttusát, 17.55-től cselgán­csot, evezést, kézilabdát, röplabdát, úszást, tornát, súlyemelést ad. Ä Magyar Rádió a Petőfi adón 9.30-kor birkózást, ké­zilabdát, sportlövészetet, úszást, tornát, öttusát, 15.00-tói a Petőfin cselgán­csot, evezést, kerékpárt, lab­darúgást, röplabdát, tornát, úszást, ökölvívást, sportlö­vészetet közvetít. Mai műsor Az olimpia magyar vonatko­zású mai műsora. Birkózás. Selejtezők. Cselgáncs. Férfi 95 kg és női 72 kg. Kerékpár. 1000 m-es álló- rajtos időfutam. Műugrás. Női toronyugrás. Öttusa. Úszás, lövészet. Lövészet. Férfi légpuska, női sportpisztoly. Ökölvívás. Selejtezők. Úszás. 100 m férfi pillangó, 400 m férfi vegyes, 4x200 m férfi gyorsváltó, női 200 m gyors, női 200 m mell. Samaranch újra jelölteti magát Juan Antonio Samaranch, í NOB elnöke a végrehajtó bi zottsági ülés záróbeszédéber közölte, hogy újra jelölteti ma gát a jövőre esedékes elnökvá­lasztáson. A sportvezető dönté­sét a sajtóval Francois Carrard a NOB vezérigazgatója közölte A 72 éves katalán sportve­zető 1980 óta áll a testület élén és a fenti információ szerini újabb négy éves időtartamra tehát 1997-ig megpályázza í posztot, holott korábban úg> nyilatkozott, hogy Barcelona után elköszön. Az 500. magyar gólra várva Ma a Barcelonától egyórányi autóbuszútnyira található Gra- nollersben megkezdődik a férfi kézilabdázók hetedik olimpiai küzdelemsorozata. (Persze tudni kell, az első, 1936-os öt­karikás viadalt még nagypályán bonyolították le. - a szerk.) Ez itt azonban kispályás esemény a barcelonai játékokon, s mindjárt nagy visszavágási feladattal. Az „A” csoportban Magyar- ország legénysége a Koreai Köztársasággal játszik 19 órá­tól. Első pillantásra ijesztő a feladat (visszavágni igyekszik Joósz Attila szövetségi kapitány együttese az 1988-as 22-20-as olimpiai vereségért), mert a dél-koreaiak négy éve olimpiai ezüstérmet vehettek át. Azóta viszont mintha lejjebb süllyed­tek volna. Joósz Attila nem rejti véka alá, a hétfői csatát a kötelező győzelem reményében várja.-Persze a kemény, gyors, „rohanós” ázsiai stílus ellen ke­restem eleget a megoldást, s hi­tem szerint ez adott - mondta Joósz Attila, akinek csapata edzőmérkőzésen csütörtökön legyőzte együttese a bajnoki címvédő Egyesített Csapatot (a volt Szovjetuniót), pénteken pedig a spanyoloktól pénteken 22-21-es vereséget szenvedett. A magyar férfiválogatott minden idők történetének 28. olimpiai csatáját játssza. Az ed­digi mérlege: 11 győzelem, 2 döntetlen, 14 vereség. A gólkü­lönbség még negatív, 478-485. Most megszülethet (bizonyosan meg is lesz) az 500. magyar gól is az ötkarikás történetben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom