Új Dunántúli Napló, 1992. július (3. évfolyam, 180-210. szám)

1992-07-27 / 206. szám

HOROSZKÓP KOS (ÜL 21-IV. 20.) Szerelem: Egyszerre túl sokat kíván partnerétől, aki megijed a magas mércétől, s talán kereket old, még azelőtt, hogy jobban összemelegedhettek volna. Hivatás: Olyan elvárásai vannak kollégáival, feletteseivel, illetve beosztottjaival szemben, amelyeket aligha tudnak teljesíteni. Emiatt ne rájuk haragudjon, hanem vizsgálja felül saját terveit. BIKA (IV. 21-V. 20) Szerelem: A tornyosuló viharfelhők láttán alposan megrettent, pedig a java még ezután következik. Boldog lehet, ha csak kisebb veszekedéssel megússzák, s nem lesz válás a vége. Hivatás: Pénzügyeibe ne avasson be senkit, mert irigyei alaposan kiforgatják, miközben állandóan azt hangoztatják: mindent az Ön érdekében tesznek. IKREK (V. 21-VI. 21.) Szerelem: Szíve választottja igyekszik külön utakon járni, s bár többször rajtakapja, hogy nem őszinte önhöz, úgy tesz, mintha minden a legnagyobb rendben volna. Igaza van, talán még megmentheti a kapcsolatukat Hivatás: Észre kellene vennie, hogy a karrierje érdekében mennyi mindenről megfeledkezett! Gyorsan pótolja a mulasztásokat! RÁK (VI. 22-VII. 22) Szerelem: Bár újra meg újra rájön, hogy partnere kihasználja az ön segítőkészségét valamint jóhiszeműségét, mégsincs szíve nemet mondani. Hiszen szereti! Hivatás: A munkahelyi pletykák előtt zárja bejól a fülét, de legalábbis a száját, s ne teijessze, amit hallott, mert abból csak baja lehet. Akkor is, ha nem ön a kezdeményező. Anyagi helyzete most stabilizálódik. OROSZLÁN (VII. 23-VIIL 23.) Szerelem: Azért, mert a dolgok nem feltétlenül úgy alakulnak, ahogy eltervezte, még nem kell rosszkedvűnek lennie. A hirtelen adódó alkalom sokkal izgalmasabbá teszi a kapcsolatot, mint a kitervelt program. Hivatás: A munka akkor is foglalkoztatja, amikor pihennie kellene. Nem tud szabadulni néhány fontos, félbehagyott feladattól. SZŰZ (VIII. 24.-IX. 23.) Szerelem: Ha túl sokat hangoztatja, hogy függetlenségét nem adja fel senki kedvéért, akkor egy idő után a környezetében lévők ezt el is hiszik, s nem választják azok sem, akik pedig szívesen kötnék önhöz az életüket. Hivatás: Elképzeléseit többen is keresztezik, emiatt stratégiát kell változtatnia. A héten nagyon kedvező állásajánlatot kap! MÉRLEG (IX. 24-X.23.) Szerelem: Szívét több részre osztotta, s ez most némi bonyodalmat okoz. Nem tud „igazságot tenni” a lakók között. Hivatás: Hosszú idő után most először igazán formában érzi magát. Ötletei sziporkáznak, üzleti elképzelései sorra bejönnek, tárgyalópartnerei megadják magukat az ön érvei előtt. SKORPIÓ (X. 24-XI. 22) Szerelem: Amennyiben megbántotta volna partnerét az elmúlt napokban, e héten mindent jóvá tehet. Elég néhány kedves szó, valami apró meglepetés, és a harag már a múlté. Hivatás: Nincs ilyen könnyű helyzetben a feletteseivel. Velük nehezen ért szót, és csöppet sem helyes, ha úgy akarja őket meggyőzni saját igazáról, hogy kiabál velük. NYILAS (XI. 23-XII. 21.) Szerelem: Amennyiben éppen szabadságon van, és egyedülálló, semmi sem menti meg egy boldogtalálkozástól, amely hosszú távra új mederbe sodorja eddigi életét. Hivatás: Jobb lenne, ha a héten minél kevesebbet foglalkozna munkával, mert többet árt, mint használ az ügyek előrehaladásában. Fáradt, és mindekihez kétszeres erőre van szüksége. BAK (XII. 22-1. 19) Szerelem: Túl érzékeny ezekben a napokban, emiatt egész apró megjegyzésen, vagy egy félreértett mozdulaton is órákig rágódik, mindenért megsértődik. Hivatás: Olyan munkahelyre vágyik, ahol biztonságban érezheti magát, nem kell intrikától tartania. Ehhez azonban az is szükséges, hogy ne keveredjen vitába senkivel, különösen ok nélkül! VÍZÖNTŐ (1. 20-11. 20.) Szerelem: Boldogságát ne kösse mások orrára. Ez csak kettőjükre tartozik, különösen akkor, ha már valamelyikük házasságban él. Egyetlen meggondolatlan szóból hatalmas vihar kerekedhet. Hivatás: Szeretne változtatni jelenlegi helyzetén, de nem valószínű, hogy erre a héten sor kerülhet. Még a lehetősége sem körvonalazódik valami újnak HALAK (II. 21—III. 20.) Szerelem: Önnek nem áll jól a duzzogás, a mérgelődés. Partnere csodálkozik is fura viselkedésemiatt,ésigyekszikelkerül niönt. Hivatás: Olyan emberekkel találkozik a héten, akiktől később sokat várhat, ezért fontos, hogyan bánik velük ezekben a kritikus napokban. A pénzt inkább gyűjtse mint költse, mert különmunkára most nincs sok lehetőség. T elefon-Horoszkóp MŰHOLDVEVŐKA LEGOLCSÓBBAN! Syntrac -, ® 24.000 Ft Heptaszett l e 25.000 Ft Connexius T 26.000 Ft T VISZONTELADÓKNAK KEDVEZMÉNY! Érd.: Táltos u. 25/1. Tel.:27-415 09-12.00-óráig, du. 16.00 után (06117) Állványozásra alkalmas 3 m hosszú alu. létra eladó Érdeklődni: Pécs, Légszeszgyár u. 17. sz. alatt, vagya 33-777-es telefonon 8-15 óráig PacurJánosnénál (5223) BÉREL-KIAD Pécsi lakás kiadó. Tel.: 72/28-337. (60310) Németh László utcában 1 1/2 szobás, összkomfor­tos lakás albérletbe kiadó. Tel.: 36-744. (060076) Üzlethelyiség kiadó. „Megbeszélés” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. (59172) 80 m2-es műhely kiadó. Ipari áram van. Nagyárpád, Fő tér 24. (26548) Forgalmas belvárosi he­lyen utazási irodának alkal­mas, telefonvonalas üzlet- helyiséget bérelnénk. Tel.: 24-683(10.00-17.00) Kétszobás, telefonos lakás a „Rózsadombon” kiadó. Érdeklődni: Tolbuhin út 8. (26346) Jókai úti másfél szobás la­kás üresen kiadó. Érdeklőd­ni: 20-500. (060088) Diákok! Kiadó önálló al­bérlet 4-6 főnek, érdeklőd­ni: Pécs, 15-420. (26342) Egyetemista pár központ­közeiben szept.-től albérle­tet keres. „Komfortosan” jeligére az Új DN Sallai ut­cai hirdetőjébe. (26436) 11/2 szobás lakás a Kodály Z. úton aug. 1-től kiadó. Érd.: 37-968 tel. 18 ó. után. (59176) Minimum száz négyzet- méter alapterületű he­lyiséget bérelnék Pé­csen nagyker. céljára. Tel.: 06-60/17-577, Bp. 1670-921 üzenetrögzí­tő. (26336) Kiadó másfél szobás, főző- fíilkés, bútorozatlan, Mün- nich F. utcai lakás. 8000 Ft + rezsi. Diák kivételével! Érd.: 35-776. (899) Balatonlellén nyaraló ki­adó „Lidó” jeligére az Új DN Sallai utcai hirdetőjébe. (59175) TEMETKEZÉSI SZOLGÁLTATÁS ÉS KELLÉKÁRUSÍTÁS A PAX VOBIS KFT-től Vállaljuk temetések megszervezését, az elhunyt szállítását, az adminisztrációs teendők elvégzését. Kínáljuk a temetkezési kellékek széleskörű választékát, temetői szolgáltatások átvállalását. Keressen fel bennünket és mi gyászában segítséget fogunk nyújtani. Várjuk ügyfélszolgálatunkban, Pécs, Czinderi utca 3-5. alatt. Nyitva: 9-16 óráig. Rádiótelefon: 06-60/61-015 A teljes számsor tárcsázandó. LAKÁS Belvárosi téglaépületben 47 m2-es, gázfűtéses lakás 28.500 Fl/m2 eladó vagy el­cserélném belvárosi téglaé­pületi 35-50 m‘-re. Érd.: Móricz Zsigmond tér 5. 111/28. délután. (45235) Orvosi egyetemhez és főis­kolához közel 3 szobás Ifjú­ság úti lakás eladó. Érdek­lődni: munkaidőben, tel.: 36-744. (59452) Sarohin t úton 3 szobás, X. emeleti 64 nr-es lakás 17.500 Ft/m2 áron sürgő­sen eladó. Érd.: 9-14 óráig 11-433/165 mellék, este 27-571. (59988) Lakásmegoldást keresek Pécsett, 300.000 kp + OTP átvállalás. Minden érdekel. „Kezdés 26559” jeligére az Új DN Sallai utcai hirdető­jébe. (26559) Vasas II. C utcai tetőtér-be­építéssel bővíthető kis ker­tes, félkomfortos lakás azonnali beköltözéssel el­adó. Irányár: 620.000 Ft. Érdeklődni: esti órák- ban:62/29-253, napközben: 72/14-627. (060051) Eladnám vagy elcserélném megvásárolt tanácsi, 2 szo­bás lakásom falusira is. Ér­deklődni: délutáni órákban. Hősök tere 4., Pécsen. (60393) 3 szobás, 63 m2-es, X. eme­leti, kertvárosi lakás (erké­ly es, jó fekvésű) tehermen­tesen eladó. Érdeklődni: Pécs, Hajdú Gy. u. 14. sz. alatt, Szabó Gézánál, na­ponta 18 óra után. (26555) A Nevelési Központnál 2,5 szobás, szövetkezeti lakás eladó vagy albérletbe ki­adó. Érdeklődni: a megje­lenés napján 17 ó.után a 28-169 telefonon. (26554) Szigetváron, Szent István ltp-i 68 m2-es, telefonos la­kás eladó. Érdeklődni: 70/10-447. (552) Kétszobás, 55 m2-es telefo­nos öröklakás eladó a Me- csek-oldalban. Tel.: Bárány u. 1. Fábián. (26491) Kertvárosban a Regina ut­cában 3 szobás lakás áron alul sürgősen eladó. „Meg­egyezünk 60338” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. (60338) Uránvárosban 50m2 körü­li lakást keresünk csendes helyen, 15-549. (060089) Eladó 2 szoba + étkező 52 nr-es összkomfortos, te­hermentes öröklakás. Pécs, Varsány u. 6. IV/14. Tel.: 06-1/1892-001. (59989) Budai vámnál téglaépület­ben I szobás bútorozott la­kás eladó. Irányár: 800.000 Ft. Érd.: Papp, Pécs, dr. Bo­Orvosi egyetemhez közel 64 m2-es, 3. emeleti, telefo­nos panellakás eladó. Tel.: 16-868.(060090) Pécsen, a Király utca köze­pén 120 m2-es önálló, repre­zentatív, 4 szobás lakás, esetleg 100 m2 bővítési le­hetőséggel lakás vagy iroda céljára eladó. Érdeklődni a 30-056-os telefonon. (60352) 750.000 Ft-tal lakást kere­sünk. Minden megoldás ér­dekel. Telefon: 11-624, dé­lelőtt, Ungomé. (45227) 86 m2 2+2 félszobás, erké- lyes, nagy konyhás, étke­zős, luxuskivitelű, III. eme­leti, tehermentes öröklakás eladó. Év végéig telefon. Pécs, Rózsadomb. Érd.: 06- 1/1411-131. Pórfy, hétköz­nap 8-15 ó. (26067) 1 szobás belvárosi lakás el­adó. Érd.: 20-327 tel. (60395) Költségvetési intézmény középfokú szakirányú végzettséggel és számítástechnikai ismeretekkel eszköz-és készletnyilvántartót keres Bérezés megegyezés szerint. Ajelentkezéseket „Számvitel” jeligére kérjük benyújtani a Rákóczi úti hirdetőbe (5261) MGARO ab a ti rt DOHÁNYÁRUBAN AZ ÖN PARTNERE A HUNGAROTABAK RT. 7601 Pécs, György akna. Telelőn: 72-32-194. Fax:72-32-678. Érdemes t$ünk vásárolni, mert: • áraink versenyképesek • minden dohányán^ egy helyen beszereltek • kiegészítő termékek: kávé, csokoládé, szeszes ital % minden hónapban akció % díf mentes kiszállítás • személyes vásárlás esetén fuvartérítés • diszkontértékesítés • készpénzfizetés esetén t % kedvezmény m fizetést hatóddá kedvezmény Amkiszoigőtös minden hétköznap 8-16 óráig. A LEGBIZTOSABB BESZERZÉSI FORRÁS! INGATLAN Eladó 178 D-öl területen 2 szobás családi ház, Diós­dűlő 4. sz. este 6 óra után a helyszínen. Téglaépületi csere is érdekel. (553) Mindszentgodisa, Vasútál­lomás 8. sz. alatt családi ház eladó. Érdeklődni egész nap Kercsóéknál. (3502) Ingatlan-értékbecslés hi­telfelvételhez is kedvező áron, 17-633. (26087) Csokonyavisonta, Szalon­ka u. 11. téliesített 44 m2-es nyaraló sürgősen eladó. Ér­deklődni: Kunszt Beatrix, Mohács, Radnóti lkt. 20. II. em. 12. (58980) _________ E ladó családi ház, Gerde, Varjas I. u. 18. Brezovicsék. (26502)________________ 1000 D-öl lugasszőlő Vasas, Murom-dűlőben pincével, felszereléssel (megosztva is) eladó. Víz, villany van, kár­pótlási jegyet elfogadok. Lu- kács, tel.: 34-426. (60350) Családi ház mellék- épületekkel eladó vagy vál­lalkozáshoz kiadó. Érdek­lődni: Magyarszék, Kossuth L. u. 26. Telefon: 90-793. (2773)_________________ K omlón, Rózsa u. 1. alatt családi ház eladó. 3 szobás + nappali, 2 garázs, kb. 120 m2, 290 D-öl telken. Érdek­lődni a fenti címen a nappali órákban. (2772) Belvárosban 57 m2 üzlet- helyiség eladó vagy kiadó. Érdeklődni: Rákóczi út 57. 15-17 ó. között. (26530) Kétszobás családi ház kert­tel eladó. Érd.: egész nap, Bisse, Rákóczi u. 25. (060003)_______________ Ú j, központi fűtéses családi ház eladó vagy pécsire cse­rélném. Dencsháza, Mező út 15. (060012)._________ S zentlőrincen garázs eladó kék panelok alatt, telefon- fülkénél. Tel.: 70/71-426 vagy Ifjúság u. 4/C. fsz. 3. (59137)________________ H ázrész eladó Pécsett a Ti­borc utcában 70 m“ lakással, két terasszal, parkosított ud­varral, nagy kerttel, kettő ga­rázzsal. Érdeklődni: 18 óra után 72/34-238. (26525) Eladó építési telek Holló­dűlő 1. Jakabhegyi útról nyílik. (26300) Építkezés miatt eladó Má- riagyűdön a templom mel­lett 560D-öl föld. Érdeklőd­ni: Abaliget, céllövölde. Irányár: 150 e. Ft. Ugyanitt platós Skoda, 1 tonnás, ol­csón eladó műszaki nélkül v. Trabantra cserélhető. (060045) _______________ V ENNÉK telephelyet, üres területet vagy épület is lehet rajta. Tel.: 16-458, 9-17.30-ig. (26546)___________ Péc s, Rácváros út 30.2 szo­bás, összkomfortos családi ház 1534 m 2 présházzal be­költözhetően eladó. Érd.: Szilágy, Iskola u. 23. (6010) Családi ház eladó. Pécs, Bogár u. 19. Csere nem ér­dekel. (59555) Bálicsban 330 D-öl építési telek eladó. Gáz és csatorna megoldható. Érdeklődni: délelőtt a Bálics u. 61. sz. alatt v. délután a 14-838-as telefonon. (26543) Bán szőlőhegyen 200 D-öl panorámás üdülőtelek eladó. Érdeklődni: 711/29-00/125- ös mellékén. (26545) Bálicsban, két, egyenként 998 m2-es üdülőtelek eladó, mely kútfúrás esetén csalá­di ház építésére is alkalmas. Érdeklődni: Bálics u. 61. sz. alatt v. délután a 14-838-as telefonon. (26544) DO TIP 30 m2-es faház el- adó. Érdeklődni e héten a helyszínen, Orfű, Verseny u. 17. 12-18 óráig. (5486) Új padlástér-beépítéses, há­rom szoba, garázs, nappali, étkezős, összkomfortos családi ház eladó. Irányár: 2,4 m. Érd.: Baksa, Ifjúság út 2/1 .(26327) _________ C saládi ház eladó. Pécs, Móra F. u. 26. (060060) Parasztház + melléképület nagy telekkel 850.000 Ft­ért eladó, erdős, mezős, vadregényes völgyben a nyugalom szigete, érdek­lődni: Kán, Fő út43. Manu­éla. (060084)___________ Be lvárosi 3 lakásos ház 150 m2 alapterülettel, 60 m2-es pincével eladó. Tel.: 36-744. (060075)________ B elvárosban üzletek és iro­dák eladók. Tel.: 36-744. (06077)________________ H arkányi hegyen hétvégi ház 450 D-öl területtel el­adó. Érdeklődni: Kosa Ist­ván, Kaposvár, Micsurin u. 21. Tel.: 82/11-144. (193569)_______________ O rfűn vízparti nyaralót vennék. Tel.: 19-440. (5217)_________________ Háro m szoba étkezős, összkomfortos, telefonos családi ház + garázs eladó. Pécs, Engels út 66. (060095)_______________ E ladó vagy bérbe adó Kö­kényben 189 D-öl kert, víz, épület nincs. Eladás esetén 50 e. Ft bérleti díja évi 5 e. Ft. Érd. Hajdú Gy. u. 27. II/8., esti órákban. (59081) Töttösön eladó 5 szobás pa- rasztház sok mellék- épülettel, nagy területtel, gazdálkodásra és ipari tevé­kenységre alkalmas. Érd.: Papp, Pécs, dr. Boros István u. 2. II. 7. Irányár: 900.000 Ft. (60405)_____________ Eladó! Érsekcsanád, Hu­nyadi út 39. sz. alafti 5 szo­bás, tetőtér-beépítéses, összkomfortos családi ház nagy kerttel. Pécsi csere is érdekel! (26558)________ Venné k Pécs közeli házat. Részletes ajánlatát küldje ármegjelöléssel Orfűre, Kossuth u. 20. vagy 74-082 este, 32-929 nappal. (59564)_____________ 3 szobás családi ház eladó. Sumony, Petőfi u. 45. (215) Eladó 4 szobás, komfortos családi ház. Érd.: Kisasz- szonyfa, Petőfi u. 16. (26557)________________ Bodán családi ház eladó. Érdeklődni: Mező Imre út 13. 16 óra után. (26552) Rózsadombi 36 m2 garázs műhelynek, raktárnak is el- adó. Tel.: 41-416. (59565) Garázs eladó a Melinda ut­cai garázssoron. Érdeklőd­ni egész nap, 26-198. (060108)_________ O rfű, Napfény u. 11/A. üdülő eladó. Érd.: Kozár- misleny, Radnóti u. 17. vagy hétvégén a helyszínen a hirdetés hetében. (4493) Pellérden családi ház el­adó. Érd.: 73-264 tel. (060094)_______________ Móra F. úti garázs, keszüi 2x300 D-öl lucernás, 360 el­öl szőlő és gyüm. pincék­kel, épületekkel eladó. Érd.: Móra F. u. 62. és Alsó u. 13. Király Janes Jassó. (26335)________________ Gazdálkodásra alkalmas nagy területtel 4 szobás, gá­zos családi ház eladó Barcs, Somogytamóca, Alkot­mány u. 34. Érd.: KÖGÁZ, Barcs, Sipos Zoltán. Tel.: Barcs, 41. Este: Barcs, Nagyhíd u. 56. (26330) Újpetrén eladó kis kom­fortos ház. Érd.: Újpetre, Jókai tér 15. (26551) Csokonyavisontán, Szé­chenyi u. 48. sz. alatt csalá­di ház sürgősen eladó. Érd.: egésznap a fenti címen. (60391)________________ 100 m2 -es félkész családi ház 100 D-öl összközműves telken eladó. Tel.: 21-533, hétfő-péntek 9-16 ó. (59559)________________ Összkomfortos családi ház eladó kisállomáshoz közel áron alul, sürgősen eladó, vagy elcserélhető: Siklós, Pozsonyi u. 9. (1S27) ELADÓ Pécsvárad külterületén 5012 m présüzem-telephely felszereléssel (beép. tér. kb. 410 nr + 116 m2 pince, 3600 m2 szőlőültetvény, ír. ára: 6 m. Ft. Érdeklődni lehet: Angelicus Kft. 1122 Bp., Magyar jakobinusok tere 6. Tel./üzenetrögzítő: 1553-076, tel./fax: 1755-375 (5110) 4 szobás családi ház nagy kerttel eladó, kisebb házért vagy lakásért+kp. elcserél­hető. Előre u. 21. (45243) Nagyárpádon 800 D-öl belterület eladó. Megosztva is. Érd.: Nagyárpád, Ke­mény Zs. u. 39. du. (2733) Eladó 304 D-öl építési te­lek Malomban. Alsó út 22. Ingatlanközvetítés (címkiadás ingyenes)! Európa Ügyfélszolg. Teréz u. 5. Tel.: 33-433 (5*920)) Eladó szoba, konyha, für­dő, családi házrész Mihály u. 15.18 ó. után. (5278) A NEMZETKÖZI CSALÁDTAG (5149)

Next

/
Oldalképek
Tartalom