Új Dunántúli Napló, 1992. július (3. évfolyam, 180-210. szám)
1992-07-23 / 202. szám
10 új Dunántúli napló 1992. július 23., csütörtök Honismeret Ormánságiak a pécsi szőlőkultúráért Ötven éve történt... A pécsi gyermekek boldog birodalmában A bizarr címen joggal ütközik meg a régi világra emlékező pécsi tüke is, mert német vincellért, bosnyák szőlőmunkást még fél évszázaddal ezelőtt is láthatott eleget, de a napszámos munkát nem szenvedő ormánsági magyar csak uraság parancsára járt errefelé. Kistermelők Baranya „dús nektárt termő hegyein” a XIX. század első felében érte el legnagyobb kiterjedését a szőlőtermelés. Az elhanyagolt szőlőket felújították, a művelt területet kiterjesztették, a szőlő feldolgozására, a bor tárolására présházakat, pincéket épített ekkor paraszt, polgár és úri birtokos. A paraszt családja, a polgár fogadott napszámosa, a földesúr robotos jobbágya munkaerejét hasznosította. A paraszti szőlőtermelés legnagyobb szerephez jutott a drá- vaszögi Báni-hegyekben, ahol Bodolya, Sepse és más magyar községek jobbágyai úrbéres földjeik 40-60 százalékán műveltek szőlőt, de felvirágzott a szőlőkultúra Kelet-Baranya német községeiben és a pécsi hegyekben is. Az adásvételi szerződések, örökösödési jegyzőkönyvek bizonysága szerint vízjárta hazájában az ormánsági jobbágy is saját szőlő után vágyódott. Asz- szonya örökségéből, vagy eladott jószága árából a Viszló- tól-Hegyszentmártonig húzúdó hegyvonulat lankáin, a Szigetvár-környéki „högyön”, vagy akár a szlavóniai Szent György (Sveti Juraj) környékén neki is megvolt az egyszerű „pince- lik”-kal, vagy jól felszerelt pincével ellátott szőlője. Robotvilág A Drávái Kerület (Districtus Dravanus) birtokosa a Pécsi Káptalan volt, amely a hozzátartozó hét falu (Bogdása, Hides, Kemse, Kisszentmárton, Piskó, Lúzsok, Vejti) határában sokáig megelégedett a földesúri jogon szedhető jövedelmekkel. A pincei berendezések iránti kereslet növekedése láttán először 1814-ben kötött szerződést a Káptalan egy kádárral „készít- tendő dugák (dongák) és fenekek iránt”. Ebből tudjuk, hogy Bogdása melletti Körcsö- nyei-erdőre kitelepült kádár A Déli Városrészek című, Pécsett havonta megjelenő lap különös gondot fordít városunk helytörténeti vonatkozásaira. Emlékező visszapillantásokat is rendszeresen közöl, amelyben egy-egy régi dátum kapcsán egy-egy régi eseményt elevenít föl. Ezek sorában, a júliusi számban megemlékezik az 1937. július 15-i dátumról, amikor elindult az első gyorssínau- tóbusz-járat a főváros és Pécs között. Ez ihletett meg továbbgondolni: mi is történt ekkor? Az 1930-as évek technikai fejlettsége lehetővé tette, hogy modernizálják a vonatközlekedést. Ennek keretében a MÁV Igazgatóság Forgalmi Főosztálya tervbe vette, hogy az idevezető utasforgalom kényelmére és gyorsabb kiszolgálására beállítja az akkor már működésbe állított „Árpád” nevű gyors-síri- autóbuszt, amelynek testvérjárművei is készültek az idők folyamán. A tervezés után a előnyös feltételek mellett szállít megbízójának 5-12 akós hordókhoz való dongát, feneket, különböző faedényeket. A lábon száradt fákat jobbágyok „döntögetik” ingyen robotban, ők hozzák ki Pécsről a kádárt és legényeit, s gondoskodnak a szükséges élelem kiszállításáról is. A félgyártmányok összeállítását az uradalom állandó alkalmazottja. a pintér végzi a rácvárosi központban, s innen viszik el a készárút a pinceépítő birtokosok. 1816-tól már saját célra is ro- botoltatja az uradalom jobbágyait a Körcsönyei-erdőn. Robotkimutatások bizonyítják, hogy ebben az évben heteken át fűrészeli a fát, hasítja a karót, fosztja, majd szálakra bontja a kötözésre való hárskérget 30-40 ember. A Pécsre indított fakószekerek tételei egyre növekednek és 1827-ben már 12 szekér hozza a körcsönyei karókat a Mária határrészen lévő szőlőbe. Ormánságiak Szentmiklóson A hegy nyugati oldalát az 1750-es évek elején Fonyó Sándor nagyprépost telepíttette be a Tokaj-Hegy alj áról hozatott vesszőkkel. 1828-ban, amikor már a sziklás felső részt is beültették, minden kocsira 400 darabot számlálván, csak ebbe a szőlőbe tizenhatezer szőlőkarót megvalósításhoz láttak hozzá, amelyben próbaút is szerepelt. Erre április első hónapján került sor, amikoris az „Előd” nevű jármű tette meg az utat három óra alatt. A rendszeres utakra július 15-étől került sor, amikoris a menetrend a következő volt: indulás 12.50 perckor a Keleti-pályaudvarból, sebesvonati csatlakozás Kaposvár felé Dombóváron, megérkezés Pécsre 15 óra 52 perckor. A visszaút 20 óra 02 perckor történt, a megérkezés pedig 23.06-kor. A technikai színvonal mellett forgalomszervezési gondokkal is számolni kellett. Először is meg kellett találni az optimális időpontokat, másodszor be kellett állítani a már meglévő országos menetrendbe, harmadszor pedig biztosítani kellett a megfelelő műszaki állapotokat mind az indulásra, mind a menetidő tartamára. A viteldíj gyorsvonat másodküldött a bogdásai ispán. Még ebben az évben elkészültek Körcsönyén a lugasnak való gerendák is, amelyekből 7-7 darabot raktak egy robotos szekérre. Száma nélkül hozták ekkor a hordók alá való különböző méretű ászokgerendákat is. A szőlő területe a század közepén kereken 55 magyar hold volt, kerítése a szőlőből kihányt kődarabokból állott. A sokféle fehér- és vörös szőlőt termő tőkét fajtánként keverten, de egyébként szép rendbe ültették: a tőtávolság 60, a sortávolság 100 cm volt. A 485 800 tőke között voltak azok a (dinka, kecskecsöcsű, muskotály stb.) fajták, amelyeknek „felkötözött” termése az illetékesek szerint páratlan téli csemegét szolgáltatott. A szőlő ápolása, szüretelése A robotkönyvek vallomása szerint takaráshoz-nyitáshoz és minden más szőlőben vagy pincében végezhető munkához is rendeltek ki ormánsági jobbágyokat. A Káptalanhoz közel állt (névtelen) informátorom viszont úgy tudja, hogy az enyhe időjárás miatt Szent Miklós hegyén takarás-nyitás nem volt, csak háromszori kapálás. A jobbágyok még görbe késükkel metszették téli időben a szőlőt, nyáron pedig maguk készítette osztályú tarifának felelt meg, a szerelvény bordó színű első és kék színű másodosztályból állott. Érvényes volt a közszolgálati alkalmazottak félárú igazolványa, a MÁV és más közlekedési vállalatok dolgozói, családtagjai részére nyújtott kedvezmények a különböző első- és másodosztályú bérletek, az országgyűlési képviselők bérletjegyei és a felsőházi tagok szabadjegyei. Azt is kikötötték, hogy a bérlettel utazók pótdíjat kötelesek fizetni, végig 1,5 és Újdombóvárig illetve Puszta- szabolcsig 1 pengőt. Ezzel egyidőben megindították a Budapest-Kiskunha- las-Baja járatot is. A járatok azon műszaki emgoldás mellett közlekedtek, amelynek alapján egy szerelvény egy motorkocsiból állott, 64 ülőhellyel, és 8 pótülést is be lehetett szükség szerint állítani. A július közepén tervezett első járatpár rendben megtette „hárssal” kötözték az engedetlen vesszőket, amely csak a jobbágyvilág elmúlta után adta át helyét az olcsóbb szalmának. Hogy rendszeresen vettek volna részt a szüreti munkában ormánsági jobbágyok, nem állíthatom, de az bizonyos, hogy 1842 október elején 235 jobbágyot parancsolt be Pécsre a bogdásai és a lúzsoki ispán. Az asszonynép metszi s melencébe gyűjti ekkor a gazdag fürtöket, onnan puttonyba kerül, a puttonyba kerül, a puttonyokból kádba, „... hol összecsomiszol- tatik” (zúzatik), majd benn a pincében „spagátból készült zsákban kigázoltatik”. Ezután a pintér irányításával tiszta hordókba szűrik a mustot, majd a törkölyt kipréselik. Felcsigázott napszám A jobbágyvilág elmúltával nem jártak többé ormánságiak a pécsi szőlőkben. Utódaikat, a szabad munkavállalókat, akik „... a napszámot úgy felcsigázzák, hogy a gazda ki nem állhatja” nagy ellenérzéssel fogadták. A bor ára a század második felében alig változott, de a napszám részmunkánként kétszeresére növekedett és hozzá naponként ráadásul még egy pint bor is járt. Kiss Z. Géza kandidátus az utat és megindultak a következő járatok. Két hét múltán a Dunántúl című kedvelt pécsi napilap hasábjain meg is jelent az útról az első újságírói beszámoló. Mai szemmel is csodálattal adózhatunk annak a jelenségnek, ahogyan fogadták az akkor élt emberek az akkori kor technikai csodáját. Mert ne feledjük: sokan a kasza és a marokszedés mellől egyenesedtek föl egy pillanatra, hogy az előttük elsuhanó technikai csodának adózzanak... Mindig is terv volt a közlekedés gyorsítása, s az akkori feltételek mellett, az akkori pályavonal és műszaki állapot ismeretében elismeréssel adózhatunk ma is, a villamosítás korában annak a 3 órának, amely alatt - a repülőutak sikertelen bevezetésével a hátunk mögött - az „Árpád” és társai megtették a 250 kilométeres utat! Dr. Vargha Dezső Emlékszem arra az ötven évvel ezelőtti forró nyári délutánra, amikor hangszóróból áradó vidám muzsika vonzásában elindulva gyermekjátszótérre jutottam. Valamikor a Szigeti külváros régi temetője volt itt. Fontos helyszíne lett a költő Csorba Győző gyermekkorának is, amikor a Vilmos utcából átköltöztek az Athinay-, Ist- vánffy-, Móré Fülöp utcák keresztezte kis telepre. „Apró, egyforma házak, /két sorban, kerttel..„Az egyik sor félig egy rétre, félig /egy régi-régi temetőre nézett. ” - emlékezik vissza a költő Ocsúdó évek c. önéletrajzi költeményében. A temető „dzsungel-mélye” 1942-re játszótérré szelídült. A Pécsi Napló júl. 26-i száma egész oldalas riportban mutatta be a pécsi gyermekek boldog birodalmát, mint az ország legmodernebb játszóterét. A szociális problémák fontosságát át- érző városi vezetősége létesítette a ferencrendi barátokkal karöltve, messzemenő anyagi áldozattal, elsősorban a külvárosi, felügyelet nélküli gyermekek számára. A 3 holdas parkban kiváló módszerrel oktatták a gyermekeket engedelmességre, fegyelemre, rendszere- tetre. Eleinte ez nehezen ment. De párheti szeretetteljes, hozzáértő nevelés „kezesbáránnyá tette a kültelkek vadvirágait. Gyermekek, akik azelőtt csak lopkodtak, csavarogtak az utcán, a gyermekbíróságok munkáját szaporították, ma már a gyermektársadalom rendes tagjaivá nőtték ki magukat” - olvasom az újságcikkben. P. Grátus ferences atya alig egy éve felügyelője a játszótérnek, máris olyan felszerelést szerzett, mellyel a játszótér egyszeriben országos hírűvé vált. Túl azon, hogy hangszórókon szól a zene, van fürdőmedence, megszervezte az első pécsi bábszínházát, melynek gyermekrendezői a Jancsi és Juliska közismerten bájos meséjével mutatkoztak be. Megindult az Első Pécsi Liliputi Villamosvonat, melynek utasai csak liliputi országiak lehetnek. A hullámvasút egyelőre a jövő zenéje, de az már valóság, hogy Szent István napjára népünnepéllyel egybekötött szabadtéri előadást terveznek. Azt is megtudtam az újságcikkből: „a játszótér fejlődésével, megbízhatóságával oda emelkedett, hogy ma 1000-2000 látogatóinak száma, akik között tehetősebb családok gyermekei is szép számmal vannak .Ezek anyagi támogatást is nyújtanak a felszerelés gyarapításához.” * A Pécsi Napló ezen a nyáron folytatásokban közölte Zitás Bertalan: A Tábori Színház krónikája c. regényét. A pécsi Az izlandiak hisznek a szellemekben, a kísértetekben, a tündérekben és a szörnyekben. Legalábbis ez derül ki Erlendur Haraldsson reykjaviki profesz- szor vizsgálatából. A közvéleménykutatás szerint a szigetlakok 90 százaléka meg van győződve arról, hogy a halottak szellemként kísérthetnek, 41 százalékuk pedig már látott is szellemeket. Az izlandiak 55 százaléka hisz a manókban, a tündérekben és a szörnyekben: a lakosságnak mindössze egytizede tekinti butaságnak az egészet. Zrínyi Miklós honvéd középiskolai nevelőintézet egykori növendéke, Nemeskürty István hívta fel figyelmemet az iskola írói vénával megáldott tanárára, Zitás Bertalanra. Színésznek készült. Bajor Gizivel végezte a Színitanodát. Mindkettőjüket szerződtette a budapesti Nemzeti Színház. Első világháborús sérülése folytán balkarja megbénult, ezzel színészi pályafutása kettétört. Tanár lett, irodalommal is foglalkozott. A Pécsi Nemzeti Színházban bemutatott Toldi című regényes daljátékát 3 felvonásban, 6 képben, elő- és utójátékkal, a rádió is közvetítette 1939. márciusában. . Ostrovski Tádé mérnök érdekes cikke is felkeltette a figyelmemet. A Pécsi Napló júl. 24-i számában arról írt, hogy a középkori krónikák szerint a Mecsekben már a legrégibb időkben is vashámorok működtek, ahol a faszén tűzében, fújtatok segítségével hevített vasat nagy fáradsággal kalapálták. A Ciszterci Rend értesítőjében egy természetkutató a napóleoni időkből arról tett említést, hogy a Lámpásvölgyben mintegy 3 láb vastagságú vasérctelepet figyelt meg. A XIX. század második felében Pécsett a jelenlegi bőrgyár helyén egy vashámor állott, ahol a Vasasról ökörfogat szállította vasércet feldolgozták. Ezt követően évtizedeken át senkit sem érdekeltek a Mecsek vasércei. 1940-ben Berecz Károly vállalkozó szellemű fakitermelő, vasérckutatásokat kezdett a keleti Mecsekben. Magyaregregy községben vulkáni eredetű, nagyon gazdag vastartalmú kőtömböket találtak a felszínen, de senkinek sem volt kedve a nagy anyagi áldozattal járó kutatást folytatni. A cikkíró ezután beszámolt arról, hogy ő kezdett újabb kutatásokba. Szerinte a Lámpástól Gesztenyésen, Szabolcson és Somogyon át Vasasig 14 km-es sávban vonulnak a Mecsek vasérc kincsei. Azóta is ott pihennek? A korabeli napilapokból még két, napjainkban sem érdektelen hírt idézek. A vallás- és közoktatásügyi miniszter a pécsi Erzsébet egyetemen július 9-től augusztus 5-ig továbbképző tanfolyamot rendezett a hazai német és déli szláv nyelvű népiskoláknál alkalmazott 200 tanító számára. És még egy hír: a város köz- igazgatási bizottsága szokásos havi ülésén beterjesztett jelentés szerint a pécsi adófizető polgárok egy és háromnegyed pengőt fizettek be júniusban. Vajon ez akkoriban sok volt vagy kevés? Dr. Nádor Tamás Nem csoda, hogy a parapszichológiába vetett erős hit a hatóságoktól is intézkedéseket követel. A reykjaviki városi építési hivatalban például külön térképen vannak feltüntetve azok a helyek, ahol „a szörnyek és a manók rendszeresen megjelennek”. Az izlandiak szeretnék elkerülni, hogy lakásukat ezekre a helyekre építsék. Ezért a hivatal így írja le munkáját: „Beszélek velük és megmagyarázom nekik, hogy el kell költözniük onnan. A tündérekkel egyszerű a dolog, de a manókkal néha akadnak problémák.” Az „Árpád” gyors-sínautóbusz Három órás út, sebesvonati csatlakozás Kaposvárra Izlandon hisznek ...
