Új Dunántúli Napló, 1992. július (3. évfolyam, 180-210. szám)

1992-07-21 / 200. szám

1992. július 21., kedd aj Dunántúli napló 7 Tragikus állapotban a vasút Magánkézbe kerül a MÁV Várhatóan július végén ter­jeszti a MÁV vezetősége elé privatizációs javaslatait az átvi­lágítást végző P. A. Consulting, angol érdekeltségű tanácsadó cég. A vasút jelenlegi tragikus ál­lapotán ugyanis csak a vasút és a kormány gazdasági kapcsola­tainak rendezése, és a MÁV belső szerkezeti átalakítása se­gíthet. Az erről szóló tervezet kimondja: a főtevékenységhez szorosan nem kötődő tevékeny­ségeket a jövőben társasági formában kívánják működtetni, így tehát privatizálásra kerülnek az építő, tervező, járműjavító, utasellátó, szociális és turiszti­kai szervezetek. Az angol cég tanácsadói díját - ami a 200 millió forintot is elérheti - a PHARE-program az Európai Közösség finanszírozza. A privatizáció mellett a telje­sítményhez képest túlméretezett szervezet- és eszközállományt is le kell építeni, s emiatt a vál­lalat dolgozóinak száma az 1991. évi 113 ezer főről, 1993- ra 85 ezer főre csökkenhet. Ez nem feltétlenül jelent tömeges elbocsátásokat, hiszen a levá­lasztott társaságokban 10-12 ezer fő dolgozhat majd. Előkészületben van a MÁV és kormány közötti 1993-95 évre szóló szerződés is, ami szeptemberben már a kormány elé kerülhet. Ebben meghatá­rozzák azt az összeget, amelyet a kormány nyújt a vasútnak, és amelyet a mindenkori költség- vetési törvényben határoznak meg. Ez az összeg azonban az első három évben még nem lesz jelentős. A szintentartáshoz azonban ez idő alatt is legalább 60 milliárd forintra lenne szük­sége a MÁV-nak. A személy- szállítás a világon mindenhol veszteséges, de azt mint az ál­lam közlekedési alapszolgálta­tását más országokban is a költ­ségvetésből finanszírozzák. Ha­zánkban ennek 40 százalékát az állam a MÁV-ra hárította, ami tavaly 13 milliárd forint kiadást jelentett a vállalatnak. A MÁV vezetése szeremé minél hama­rabb elérni, hogy az EK-orszá- gok gyakorlatához hasonlóan, az állam a vasúttól igénybe vett szolgáltatásiért a tarifa és az önköltségi ár közötti különbsé­get kiegyenlítse.(MTI) Az MTA almanachja Megjelent a Magyar Tu­dományos Akadémia 1991. évi almanachja. A kötet be­mutatja az MTA tagjait, tes­tületéit. Felsorolja az Aka­démia tíz tudományos osztá­lyát, bizottságait. Kutatóhe­lyeiről részletes felvilágosí­tást ad, ismertetve a fő kuta­tási területeket, a megjelen­tetett kiadványokat. Beszá­mol a kötet az MTA 1826-ban alapított könyvtá­ráról, mai vállalatairól, vál­lalkozásairól és szolgáltatá­sairól, köztük a műszerügyi és méréstechnikai szolgálat tevékenységéről. A szolgá­lat alapfeladata a kutató és fejlesztő tevékenységek elő­segítése műszerek kölcsön­zésével, javításával, üzembe helyezésével, karbantartá­sával. Ellátják külföldi cé­gek tudományos célokra használt műszereinek szer­vizképviseletét, az Országos Tudományos Kutatási Nagyműszer Bizottság és az Akadémiai Műszer Bizott­ság titkársági teendőit, az Országos Kutatófilm Köz­pont feladatait. Vezetik az országos számítógépes mű- szemyilvántartást.Az alma- nachból kikereshetők a tu­dományok doktorai és kan­didátusai, és a névmutató segít a gyors keresésben. A kötet, mely az Akadémiai Kiadó gondozásában jelent meg és Gerencsér Eszter szerkesztett. B. A. Új elnök Szederkényben A cél: gyors átalakulás A szederkényi Karasica Gyöngye termelőszövetkezet­ben nemrég választottak új el­nököt Markovics György sze­mélyében.- Az elnökválasztás kezdetén a jelölő-bizottság elnöke voltam - mondja -. Mindenkit megkér­deztünk a tsz-ben, aki szóba jö­hetett és alkalmas lett volna az elnöki pozícióra. Végül látva, hogy senki nem akarja elvál­lalni magam is jelentkeztem. Nagyon nehéz körülmények között dolgozunk. Az átmeneti és a szövetkezeti törvényt a jo­gászok elkészítették, a számvi­teli szakemberek felülvizsgál­ták, a mezőgazdaságban dol­gozó vezetők igyekeznek vég­rehajtani. Szederkényben minél előbb szeretnék az átalakulást megva­lósítani és a következő évet már az új formában megkezdeni. Önálló gazdálkodású egységek alakulnának, ahol az anyagi ér­dekeltségük közvetlenebbül ér­vényesül. A szakvezetőkkel már megkezdődtek az egyeztető tárgyalások. Voltak, akik a ki­válást választották, az igényü­ket is beadták már, azonban úgy tűnik nem igazán ismerik a le­hetőségeiket.- Az egyéni gazdálkodást el­sősorban a gépüzemben, a szál­lításnál tudom elképzelni, a nagy gépeknél - kombájnok - már nem megoldható - véli Markovics György.- Nagyon jó, hogy lehetőség van arra is, hogy aki akar az önállóan, egyénileg is gazdálkodhat. Az sem gond, hogy többen kiválnak a terme­lőszövetkezetből és kiviszik a ráeső vagyontárgyaikat. Az in­kább probléma, hogy ebben nem a gazdálkodás, a megélhe­tés, a vállalkozás, hanem a tő­kéhez jutás lehetőségét látják. Rövid távon gondolkodnak, aminek az lehet a következmé­nye, hogy a földek végül parla­gon maradhatnak. Úgy gondol­ják, hogy 100 000 forint kész­pénzben többet ér, mint a tsz-ben a vagyonjegy. Azt so­kan nem tudják, hogyha a kivitt vagyontárgyat, földet nem vi­szik be mezőgazdasági kister­melői vállalkozásba, akkor személyi jövedelemadót kell fi­zetniük. A csőd elkerülésére több in­tézkedést is hoztak. Jelenleg a szövetkezet a saját vagyonát éli fel. Ha az elfogy, akkor kez­dődnek az igazi gondok. A kormány segítségét nem látják. Ugyan van kedvezményes ter­melési hitel, de még nem jutot­tak hozzá. A termelésüket nagy cégek finanszírozzák. Minden terményükre van szerződésük. Azonban akkor lesznek a leg­nagyobb gondban, ha nem tud­ják teljesíteni a szerződésben vállaltakat, mert akkor súlyos kötbéreket fizetnek.-Monyoródon születtem, de mindig Pécsett laktam. Az egyetem elvégzése után Cserk- úton a Mezőgépnél dolgoztam, majd Szederkénybe kerültem a termelőszövetkezethez. Itt házat építettünk, szőlőt vásároltunk. Megtaláltam a számításomat, az is örömet jelent egy ember éle­tében, ha magasabb beosztásba kerül még ilyen nehéz körülmé­nyek között is. Ma Magyaror­szágon előre látni valamit, szinte lehetetlen. Egyik napról a másikra megváltozhat minden. A bizonytalanságtól nagyon félnek az emberek, ezért minél gyorsabban át kell alakítani a termelőszövetkezetet, hogy a munka megkezdődhessen. Az új formában is folyamatosan dolgozunk, szükség szerint kor­rigáljuk az elképzeléseinket. Egyáltalán nem biztos, hogy amit most eldöntünk az valóban úgy is lesz. Mindig felül kell bí­rálnunk a döntéseinket. Sz. K. Európai színvonalú, árban is versenyképes Az európai környezetvé­delmi előírásoknak és a mű­szaki, biztonsági követelmé­nyeknek mindenben megfe­lelő, a hasonló nyugat-európai gyártmányokkal árban is ver­senyképes új autóbusz készült el az Ikarus Járműgyártó Rt. székesfehérvári gyárában. Az Ikarus 386 típusú busz, mint Tubák János főkonstruk­tőr elmondta, 212 kilowatt tel­jesítményű (288 lóerős) DAF motorral készült, amelynek a légszennyezése jóval az euró­pai határértékek alatt marad. Futóműveit a környezetvé­delmi előírásoknak megfele­lően azbesztmentes fékbetéttel látták el. A növelt biztonságú fékrendszer mindenben meg­felel a szigorú európai bizton­sági követelményeknek. Fűt­hető légszárítóval, nem korro­dáló műanyagcsövezéssel, Az Ikarus 386 növelt teljesítményű fékhen­gerekkel, blokkolás- és kipör­gésgátló berendezéssel, vala­mint a hosszan tartó lejtős te­repen maximális fékezési biz­tonságot jelentő öt fokozatban kapcsolható, kézzel is működ­tethető visszatartó, vagy más névvel tartós lassítófékkel ké­szül. A karosszéria tetőszi­lárdsága és borulásbiztonsága semmiben sem marad el a ha­sonló nyugat-európai gyárt­mányokétól. Teljes üregvéde­lemmel, fokozott korrozióvé- delemmmel, zaj- és hőszigete­léssel, belső textilborítással készül. Az Ikarus 386-os teljes uta­zási kényelmet kínál: az utas­tér kényelmes ülései a hosz­szabb utazást is elviselhetővé- teszik, s a komfortot a nagytel­jesítményű fűtés, a főmotorról hajtott légkondicionáló beren­dezés, a színezett ablakok, a kézmosóval felszerelt toalett, a hűtőszekrény, a virsli- és kávéfőzésre is alkalmas, mo­sogatóval felszerelt mini konyha, a Blaupunkt video­rendszer és a nagyméretű csomagtér teszi teljessé. A buszt az előírásoknak megfe­lelően kétvezetős, egynapos tachográffal, menetíróval is el­látták. A kívülről is tetszetős busz első példányát tárgyalónak rendezték be. A tervek szerint az Ultratriatlon Világbajnok­ság részvevőit, valamint moz­gássérülteket szállít majd első hosszabb útjaként a barcelonai olimpiára. Gángó László, a székesfe­hérvári gyár igazgatója el­mondta: az új autóbusz a ma­gasabb hatékonyságú korszerű technológiájú vonalsoron ké­szül, s 30 százalékkal kerül kevesebbe a hasonló nyu­gat-európai gyártmányoknál. A székesfehérvári gyárnak, amely változatlanul Európa nagy autóbuszgyára, a máso­dik félévre napi 11-13 buszra van megrendelése. Törökor­szágba, barterüzletek kereté­ben, a FÁK országaiba, a Re­nault cégnek, Abu-Dhabiba, az emírségbe exportál, s bel­földre is készít egyebek között csuklós autóbuszokat. A gyár a jövőben is elsősorban autó­buszok kifejlesztésén mun­kálkodik. (MTI) Gazdasági „időjárásjelentés” A felszámolási hullám ősszel tetőzik A gazdasági szakemberek előrejelzése szerint a felszámo­lási hullám a nyár végén, ősz elején éri el a tetőpontját. Az év első felében csaknem 400 gaz­dálkodó szervezet ellen adtak ki csődeljárási végzést a bírósá­gok, s kétszer ennyi vállalat el­len van folyamatban a felszá­molási eljárás. A csődöt jelen­tett vállalkozások egyötöde ex­portra termel, s ha az eljárások mindegyikének végére felszá­molás tesz pontot, akkor mint­egy 93 000-en kerülnek utcára.- E veszélyes helyzet kiala­kulásában a jogszabály is ludas - állítja dr. Piskolti Sándor, a Fővárosi Bíróság gazdasági kol­légiumának vezetője. - A tör­vény ugyanis nem teszi lehe­tővé az egyes gazdálkodó szer­vezetek közötti differenciálást. Amelyik vállalat nem tud fi­zetni, azt először csőd, majd felszámolás fenyeteti függetle­nül attól, hogy kinnlévőségei és tartozásai milyen arányban áll­nak egymással. így gyakran azok a vállalatok is eltűnnek a süllyesztőben, amelyek - meg­felelő segítséggel - megmenthe­tők lennének. A kormányzatnak a legnagyobb hitelezőkkel, így az APEH-hel, a Társadalombiz­tosítással, a Vám- és Pénz­ügyőrséggel el kellene fogad­tatnia: közös érdek, hogy ru­galmasan jáijanak el adósaikkal szemben. A felszámolási hullám ugyanis azzal fenyeget, hogy a nagy túlkínálat és a csökkenő kereslet nyomán jelentős va­gyon megy veszendőbe. Cél­szerű volna tehát a felszámolási folyamatokat időben széthúzni - megadva az érintett szerveze­teknek a fokozatos kilábalás le­hetőségét. Természetesen a kia­lakult csődhelyzetek évekig nem tarthatók fenn, hiszen az a gazdaság teljes leépüléséhez vezetne. A gyakorlati tapasztalatok szerint egyébként a bíróságok a vonatkozó jogszabályokat elté­rően értelmezik; s volt rá példa, hogy két - egymáshoz „meg­szólalásig hasonló” - ügyben két bíróság egymásnak homlo­kegyenest ellentmondó döntést hozott. Ezért dr. Piskolti össze­gyűjtötte a leggyakrabban föl­merülő kérdéseket, s 19 megyei kollégium-vezető kollégájával egyeztetve a Csődjogi prakti­kum című kiadványban közzé­tette az egységes értelmezésű válaszokat. A könyv ugyan nem hivatalos jogértelmezés, de ha­szonnal forgathatják bírák és gazdasági vezetők egyaránt.-Domi­Átvert ügyfelek? A második félévtől alacso­nyabb a lakossági folyószámlán elhelyezett pénzünk után járó kamat. Az OTP ügyfeleinek százezrei érezhetik úgy, hogy rászedték. Hiszen pár héttel ez­előtt - a korábbi átutalási betét­számla megszűnése miatt - hosszú sorok kígyóztak az Or­szágos Takarékpénztár és Ke­reskedelmi Bank Rt. fiókjai előtt, hogy (immáron lakossági folyószámla-betét néven) napi kamatelszámolással újítsák meg szerződésüket a pénzintézettel. Az új megállapodásban sze­replő 17-26 százalék közötti nettó kamat zsugorodik ezentúl 15-21 százalékra. Keller Judit­tól, az OTP főosztályvezetőjétől kérdeztük:- Nem furcsa a pénzintézet eljárása? Ha két hónappal ko­rábban, a szerződések megújí­tásakor csökkentették volna a kamatot, az emberek nem érzik becsapottnak magukat ?- A szerződésben egyértel­műen ez olvasható: „az OTP Rt. jogosult a folyószámlára vala­mint a lekötött betétre meghatá­rozott kamat mértékét egyolda­lúan módosítani”! Közgazdász­ként ehhez annyit tehetek hozzá, hogy a kamatcsökkenés egyértelműen az infláció mér­séklődésének a következménye. Tehát egészében véve ez a mó­dosítás egy mindannyiunk szempontjából pozitív folyamat velejárója. S amit semmiképp sem szabad elfelejteni: egyide­jűleg a felvett hitelek után fize­tendő kamatok is csökkennek.- Vagyis hozzá kell szoknunk a kamatok folyamatos változá­sához? Egyértelműen igen. Valójá­ban a folyószámlával kapcsola­tos változások csak az augusz­tus havi záróegyenleg elkészí­tése után, tehát VIII. 27-től ér­vényesek. Ha a számlatulajdo­nos nem ért egyet a kamatcsök­kentéssel, akkor felbonthatja a szerződést.- Mely kamatok csökkentek most július elsejétől?- Ä letéti jegyek után és né­hány egyedi, hosszú lejáratú hi­tel esetében jár kisebb kamat. A többi változás augusztus elsejé­vel, illetve - a már említett la­kossági folyószámla-betét ka­mat esetében - augusztus végén lép hatályba. - szó -

Next

/
Oldalképek
Tartalom