Új Dunántúli Napló, 1992. július (3. évfolyam, 180-210. szám)

1992-07-14 / 193. szám

2 uj Dunántúli napló 1992. július 14., kedd Máriagyűdön békés a tábor © ÓRA A NAGYVILÁGBAN Kóma: II. János Pál pápa nyitott kocsiban érkezett vasárnap az Agostino Gemelli Klinikára, amelynek sebészeti osztályán kivizsgálják emésztőszervi panaszai miatt. MTI Telefotó. A királyság és az idegenforgalom *(Folytatás az 1■ oldalról) Elférnek, hallgatásukat az evőeszköz csörömpölése és egy, az utcán játszó kisgyerek­nek a légiszirénát utánozó hangja riogathatja.- Kubik György vagyok. - Mutatkozik be a tolmács, akit mindenki Lacinak ismer a tá­borban. Március eleje óta van itt, Batináról jött. Bejárta fél Európát, pillanatnyilag három, magyarul szintén beszélő gye­rekével és feleségével él Mária­gyűdön. Abban bízik, hogy ha­marosan visszatérhet egykori hazájába, ahol szétverték házát, megverték őt is, említi. Szemé­ben látom, a menekültsorsba kényszerítettek is várnak vala­mire. Készséges, és úgy érzem, na­gyon sok dolgot csak magának bevalló embert ismertem meg Said Kadric személyében is. Ő egyike azoknak az ápolóknak, akik a vasárnap Drávaszabolcs- nál Magyarországra érkező 68 embert segítették pillanatnyilag jobb sorsukhoz.- Nehéz beszélni a történtek­ről, de valakinek el kell, hogy mondjam - kezdi Said Kadric. - A többszöri támadások után jú­lius nyolcadikán újabb támadás érte az amúgy is rendkívüli kö­rülmények között dolgozó szo­ciális otthont Jakesben, nem messze Bosanski Brodtól. Me­nekülni kezdtünk a csetnikek elől. Sok embert lelőtték, meg­sérültek orvosok is. Aztán végül a Vöröskereszt segítségével jut­hattunk át Magyarországra, Horvátországon keresztül. Ez­úton is köszönöm segítségüket. Kadric úr maga elé néz. 31 éves, ápolóként dolgozott a zö­mében idős emberekkel teli szociális otthonban. Otthon őt két kis gyereke várja, vissza akar menni. Bosnyák, és nem túl bizakodó, mikor a közeljövő lehetőségeiről kérdem. Közben a máriagyűdi befo­gadó helyen, ahogy hivatalosan nevezik befejeződik az ebéd. Jól esik ilyenkor egy cigaretta elszívása közben megkezdeni a délutánt a máriagyűdi békés esőben. Gondolkozni a have­rokról, a hazaiakról, akik lehet, hogy éppen holnap érkezhet­nek.- Nem tartom kizártnak, hogy a közeljövőben a Vajda­ságból jönnek az emberek - mondja még tolmácsunk. - Nézzen körül a táborban, mennyi segítséget kapunk. Az udvarról nyíló egyik ki­sebb szobában rengeteg ruha. Adományokból halmozódott fel, szabadon válogathatnak be­lőle az itt tartózkodók. Nehéz eldönteni, hogy a ruhák vár­ják-e jobban küldetésük teljesí­tését, azt, hogy viselje őket va­laki, vagy pedig a táborokban lakók kívánják-e, hogy mielőbb visszatérjenek szülőföldjükre. Újabb menekültek várhatók a közeli napokban Boszniából, hiszen a szerb hatóságok állító­lag újabb friss útleveleket állí­tanak ki jónéhány, az adott kör­zetekben nemkívánatosnak ítélt embernek, halljuk a friss hírek­ben. A máriagyűdi táborba már kevesen fémek. Gondolkodjunk közösen, ha lehet, és amíg lehet. Bozsik László Megszőkült Clinton felesége A héten tartja New Yorkban országos elnökjelölő kongresz- szusát az amerikai Demokrata Párt. Az előrejelzések szerint a konvenció minden bizonnyal Bili Clintont választja a párt el­nökjelöltjévé a novemberi vá­lasztásra. Ebben még semmi meglepő nem lenne. Abban azonban már annál inkább, hogy Clinton fe­lesége - aki teljes erőbedobás­sal vesz részt férje kampányá­ban, jóllehet annak kezdetén a férfit hírbe hozták egy táncdal énekesnővel - világos szőkére festette eddig gesztenyebarna haját. A Newsweek pedig tudni véli, hogy erre azután határozta el magát, miután elolvasta Mar­garet Thatcher önéletrajzát, amelyben a „Vaslady” azt ajánlja, hogy a nők bizonyos kor után festessék szőkére a ha­jukat. A britek még mindig nagyon szeretik a királyság intézmé­nyét, de inkább csak azért, mert jót tesz az idegenforgalomnak - ez derült ki a Harris közvéle­ménykutató intézet reprezenta­tív felméréséből. A megkérde­zettek 56 százaléka rendületle­nül úgy vélte, hogy a monarchia megtartani való, helyes intéz­mény, és még ötven év múlva is koronás fő lesz az állam feje. Az egyik japán orvostudo­mányi egyetem kutató csoportja királyrákból kivont vegyi anyagból olyan szintetikus anyagot állított elő, amely haté­konynak bizonyult az AIDS-et okozó HÍV vírus további szapo­rodásának a megakadályozá­Ám arra a kérdésre, hogy mi a jó a monarchiában Nagy-Bri- tannia számára, a megkérdezet­tek relatív többsége azt felelte, hogy „vonzza a turistákat”. A királyi család legnépszerűbb tagja Diana hercegnő, Károly trónörökös herceg felesége, a legnépszerűtlenebb pedig Sarah „Fergie” yorki hercegnő, And­rás herceg, a királynő második fiának különélő felesége. sára. A tokiói orvos- és fogor­vostudományi egyetem pro­fesszora, Naoki Jamamoto ve­zette kutatócsoport felfedezte különleges anyagot - amelyet a királyrák vérsejtjéből nyerték - egyelőre „T-22” jelzéssel lát­ták el. O Bonn: Németországban a következő években jelentősen drágul az autózás és ez a külföl­dieket is érinti, mivel várhatóan úthasználati illetéket fognak kérni tőlük, mind a kamionok­tól, mind a személyautóktól. Günther Krause német közleke­dési miniszter a Bild am Sonn­tag című lapban az autózási költségek 30 százalékos emel­kedését harangozta be. A Der Spiegel című hamburgi hírm­agazinnak adott interjújában pedig bejelentette, hogy első lé­pésként - várhatóan 1993 köze­pén - a hazai és külföldi kamio­nokon hajtják be az autópá­lya-használati illetéket, amely egy 40 tonnás teherautó eseté­ben évi 9 ezer márka is lehet, legkésőbb 1995/96-ban pedig a személyautók megadóztatására is sor kerül. O Washington: Fehéroroszor­szág a Nemzetközi Valutaalap után a Világbankhoz is csatla­kozott a szervezet 162. tagja­ként. Belorusszia 17 millió dol­lárt fizetett be a Nemzetközi Új­jáépítési és Fejlesztési Bank kasszájába, amelyből a hiteleket folyósítják. O Phnompen: Az ENSZ kam­bodzsai békefenntartó misszió­jában szolgáló hatszáz bolgár katona közölte a szófiai kor­mánnyal, hogy ha nem fizet ne­kik zsoldot és nem javít életkö­rülményein, érvénytelennek te­kinti szerződését és elhagyja szolgálati helyét. Az AFP fran­cia hírügynökséghez eljuttatott phompeni üzenetükben július 23-ig adtak időt a bolgár kor­mánynak arra, hogy eldöntse, fizet-e vagy sem. O Róma: Gazdasági szigorító intézkedéseket vezetett be a hét végén az olasz kormány, elsőd­legesen azért, hogy 25 milliárd dollárral csökkenthesse a ha­talmas költségvetési hiányt. A terv kulcspontjai között új adó­formák bevezetése, és számos állami vállalat privatizálása sze­repel. Az előbbiből 12,6 milli­árd, az utóbbiból 6,25 milliárd dolláros pótlólagos bevételre számítanak. O Washington: A Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) szerzett 1 milliárd dolláros kölcsön fejé­ben az orosz elnök ígéretet tett arra, hogy csökkenti a költség- vetési hiányt és az inflációt, az utóbbit legalább a felére, azaz az év végéig mintegy havi 10 százalékra szorítja vissza - kö­zölte az IMF egyik magas rangú illetékese, aki nevének mellőzé­sét kérte az AP hírügynökség­től. wmm A sportcsarnok adott helyet a húsipari tanácskozásnak Küzdelem a küzdőtéren Csődegyezséget kötött a Húskombinát A strucc húsáért lelkesednek az amerikaiak- Az Egyesült Államokban teljes az egyetértés ínyencek és táplálkozásszakértők kö­zött abban a tekintetben, hogy a strucc húsa jobb mint a legtöbb állaté. Ízét és por- hanyósságát tekintve vetek­szik a legfinomabb marha­sülttel. Ezen kívül a gyorsfu- tásű, de repülni nem tudó strucc húsa sovány és kaló­riában szegény, a Cholesterin szintet sem emeli. Mindezt a hét végén jelentette be Gary Davis, az észak-karolinai Ra­leigh Állami Egyetemének madártani szakértője. Ezzel szemben igaz, hogy a világ legnagyobb testű ma­darának húsából készült sül­tért borsos árat kell fizetni - egy kiló strucchús ára át­számítva 80 német márka. Szakértők ezzel hozzák ösz- szefüggésbe, hogy az utóbbi időben jelentősen megnöve­kedett a strucctenyésztők száma. Míg a nyolcvanas évek elején alig néhány far­mon tenyésztették ezt az ál­latot, addig ma már egész üz­letággá fejlődött, amelybe egyre nagyobb számban ru­háznak be. Jelenleg kétezer farmon csaknem 20 000 struccot nevelnek, főleg az Egyesült Államok déli álla­maiban. Az olykor 15 centi­méter hosszúságot és 12 centi szélességet is elérő strucctojásokat méregdrá­gán adják el a piacon. Lord Carrington missziója AIDS-kutatás Japánban Három órás feszes tárgyalás után csődegyezséget kötött hite­lezőivel a Kaposvári Húskom­binát. Az egyezség szerint har­minc napos moratóriumot kér­nek a bíróságtól. Ez idő alatt biztonsággal rendeződik a 900 millió forintos állami garancia A Pannon Agrártudományi Egyetem kaposvári állatte­nyésztési karán az országban el­sőként kezdték el a lovak fejé­felhasználásnak módja, és a tegnapi pécsi tanácskozáson megválasztott tíz tagú hitelezői választmánnyal közösen kidol­gozzák részleteiben az egyezsé­get, a kistermelőknek pedig le­gelőször, az első lehető alka­lommal fizetnek. sét. A 45 hidegvérű lovat na­ponta háromszor fejik. Jelenleg Franciaországba szállítanak, havonta egyszer. Lord Carrington kész lemon­dani az EK jugoszláviai béke­közvetítőjének megbízatásáról, mert annyira borúlátón ítéli meg a béke kilátását - jelentette hét­főn a The Daily Teleg- raph.Maga Carrington viszont cáfolja e híreszteléseket. Lord Carrington az egyik legnagyobb londoni nemzetközi árverési cég, a Christie,s elnöke, s béke­közvetítői misszióját társadalmi munkában látja el tavaly óta. Sir John Nőtt volt brit védelmi mi­niszter, Lord Carrington egy­kori kormánybeli kollegája úgy nyilatkozott a BBC-nek, hogy a lordot megszégyenítette, hogy neve összekapcsolódott az EK kudarccal terhelt jugoszláviai diplomáciájával. - Nagy-Bri- tanniának is megszégyenítő, hogy egyik legkiválóbb állam­férfiúja ismétlődő kudarcra fel­ügyel - mondta Sir John Nőtt. Lord Carringtont különösen az aggasztja, hogy képtelenség életképes egyezségre bírni a ha­dakozó szerb, horvát és moha­medán frakciókat. Magánkör­ben megjegyezte: az ottani ve­zetők álomvilágban élnek, és mindent aláírnak, de semmit sem akarnak betartani - írta a The Daily Telegraph. Carring­ton a BBC-nek adott hétfői nyi­latkozatában cáfolta a The Da­ily Telegraph értesülését, s visszautasította azt a vádat is, hogy sikertelen erőfeszítései szégyenbe hozták Nagy-Britan- niát.- Nem áll szándékomban visszaadni megbízatásomat csak azért, mert a dolgok eddig nagyon rosszul mentek, hacsak megbízóm, az Európai Közös­ség nem kér erre. Már 11 hó­napja csinálom ezt a munkát, s bár mindez nagyon kemény és lehangoló, amíg bizonyossá nem válik az ügy reménytelen­sége, nem hiszem, hogy fel kel­lene adni - közölte. Carrington szerint a volt Ju­goszláviában egymással tár­gyaló különböző csoportok egyáltalán nem bíznak meg egymásban. - Meggyőződésem, hogy ilyen körülmények között csak akkor lehet eredményt el­érni, ha a felek ténylegesen bé­két akarna kötni - ez azonban pillanatnyilag nem mondható el - mondta. Carrington reményét fejezte ki, hogy a Boszniában egymás ellen harcoló nemzeti­ségek képviselői a héten elláto­gatnak Londonba, s megbeszé­lést folytatnak Douglas Hurd brit külügyminiszterrel. nüT ERAXX0N -nál részletfizetési lehetőség a TOLEDO, IBIZA, TERRA, MARBELLA gépkocsikra. Feltételek a vételár 30%-a előlegként készpénzben, a fennmaradó összeg 12 havi részletre évi 5,9%-os kamattal, 24 havi részletre évi 9,9%-os kamattal Franciaországba viszik a lótejet

Next

/
Oldalképek
Tartalom