Új Dunántúli Napló, 1992. július (3. évfolyam, 180-210. szám)
1992-07-13 / 192. szám
10 uj Dunántúlt napló 1992. július 13., hétfő Az Autóklub pécsi bázisa Fotó: Szundi György Opel Combók, rádiótelefonok A „sárga angyal” is fejlődik Ausztráliai magyar fiatalok Ismerkedés az óhazával Az ausztráliai Victoria államból (Melbourne régiója) három hetes látogatása során ismerkedik az óhazával a Magyar Harcosok Bajtársi Közösségének „Árpád vezér” főcsoportja által létrehozott együttes. Az idén éppen negyedszázados múltra visszatekintő, a nemzeti kultúrát és hagyományokat ápoló együttesről van szó, amelynek második és harmadik generációs tagjai tudásuk legjavának bemutatásával kívánják bizonyítani: erős a kötődés térbeli és időbeli távolságokon túl is. Országjárásuk során Pécsre, Baranyában is ellátogatnak, sőt műsort is adnak Harkányban július 18-án, szombaton 19 órai kezdettel a szabadtéri színpadon (kedvezőtlen időjárás esetén a művelődési házban) lépnek fel, de bekapcsolódnak a Váralján zajló és más jeles együtteseket, közöttük külföldieket is felsorakoztató népi- tánc-folklór fesztivál zárónapjának műsorába is. Pécs város közönségének július 19-én vasárnap délelőtt lesz módja találkozni ezzel a csoporttal, melynek tagjai házilag varrott díszmagyaijaikba öltözötten és zászlaik alatt vesznek részt a Bazilikában 7.45-kor kezdődő szentmisén. Rövid itt tartózkodásuk zsúfolt programja során városnézés és a megye egyes nevezetességének megtekintése is napirenden szerepel: Mohács, Villány, Siklós, Pécsvárad, Zengővár- kony mellett talán újabb hazalátogatásra készteti őket a látottak emlékén kívül az is, amit idő hiányában mulasztani kénytelenek. A hiány 108 milliárd Ft Az első félév során az állami költségvetésben 108,1 milliárd forint hiány keletkezett. Ez több mint másfélszerese az éves költségvetési törvényben jóváhagyott 69,8 milliárd forintnak - állapítja meg a Pénzügyminisztérium nyilvánosságra hozottjelentése. A bevételek 11,3 százalékkal, a kiadások pedig 2,8 százalékkal maradtak el a tervezettől. A bevételek féléves fő ösz- szege 341,8 milliárd forint volt, míg a kiadások elérték a 449,9 milliárd forintot. Még a legkorszerűbb autók vezetőit is veszély fenyegeti. No nem kell mindjárt a legrosz- szabbra gondolni. Elég baj az is, ha útközben ér utol a technika ördöge és lerobban a járgányunk. Nem mindenki tud gyertyát, ékszíjakat, kereket cserélni és még kevesebben rájönni arra, hogy mi okozza a meghibásodást és hol keressük a netán könnyen elhárítható hibát. Ilyenkor segít a Magyar Autóklub segélyszolgálata. Nem késik a segítség- Több mint 4 ezer kilométeres útszakaszt felügyelünk, segélyszolgálati szerelőink 80 segélyponton érhetők el, vagy éppen a forgalomban cirkálva veszik a segélykérő hívást - mondja Laczkó László, a Magyar Autóklub Műszaki Osztályának vezetője. - Igyekszünk a lehető leggyorsabban odaérni és legalább annyi segítséget adni, hogy az elromlott kocsi újra menetkész állapotba kerüljön. Ha nagyobb a baj, a járművet szervizbe, vagy szakműhelybe vontatjuk, illetve szállítjuk.- Csakhogy kifogja őket vontatni, hiszen a Trabantok erre nem valók?- Ezért igyekszünk korszerűsíteni segélykocsiparkunkat. A fővárosban és a nagyobb vidéki városokban már 24 Opel Corsa üzemel és idén újabb 11 Opelt, ezúttal Combó típusút állítunk be a szolgálatba. Az Opel Combokkal az autópályák segély- szolgálatát kívánjuk erősíteni, mert 1,7 literes dízelmotorjukkal vontatásra is alkalmasak.- A városi segélyszolgálat kocsiparkja is korszerűbbé válik, - még az idén 3 összkerék- meghajtású Subaru teszi köny- nyebbé Pécs, Eger és a főváros hegyvidéki útszakaszain, főleg télen a bajbajutottak segítését. A Balatonnál közvetlenül hívhatók- Nyár lévén, gondolom a Balatonhoz vezető útak és a tó környékének forgalma adja a legtöbb munkát a sárga angyaloknak ...- Az autópályák és a tranzitú- tak mellett a nyári szezonban a legnagyobb az igény a segély- szolgálatra a Balaton környékén van - bizonygatja Nagymajté- nyi János, az országos segély- szolgálat vezetője. - Ezért már május közepétől beindítottuk a meglévő segélyszolgálati helyeken felül az idényjellegű balatoni körszolgálatunkat. A körszolgálatot teljesítő 2 kocsinkat rádiótelefonnal is felszereltük, így azokat bármelyik utcai távbeszélő állomásról lehet hívni.- A többi kocsi CB-n hívható?- Természetesen, hiszen a központi diszpécser állomásaink így tartják az úton lévő szerelőkkel a kapcsolatot, de a közvetlen hívás sokkal gyorsabbá teszi a segítséget. Van még egy új hívási lehetőség, igaz egyelőre még csak Szolnok, Pécs és Székesfehérvár körzetében. Aki a 088-as számot tárcsázza, annak a hívása azonnal a legközelebbi szervezethez fut be, ahonnan rövid időn belül útnak indul a szerelő. A 088-as segélyhívó számon folyamatosan kapcsoljuk az Autóklub szervezeteit, az egész országra való kiterjesztése várhatóan 1993-ra befejeződik. Modem segélyautóink mintegy félmillió forint értékű alkatrészt visznek magukkal, az országúti segélyszolgálat igénybevételéért pedig klubtagjainknak munkadíjat nem kell fizetniük. Jó tudni, hogy ki ajánlkozik A Magyar Autóklub „sárga angyalai” előnyös feltételekkel dolgoznak az összehasonlítás valamennyi paraméterét tekintve. Ezért nem árt óvatosnak lenni és az érkező segélyszolgálatosról nem árt meggyőződni, hogy az Autóklub sárga an- gyala-e. Ha ezt megteszik a bajbajutottak, kellemetlen meglepetéstől óvhatják meg magukat.-A külföldön bajbajutottaknak is segítséget tud nyújtani a klub?- Igen, mégpedig a Nemzetközi Segélyhívó Központunkon keresztül, amelynek telefonszáma: 11-51-220. Díjmentesen hívható éjjel-nappal. A hitellevélen feltüntetett szolgáltatásokon felül bárkinek információkkal és tanácsadással is készséggel rendelkezésre állnak az Autóklub munkatársai. Schöffer Jenő Magyar vitorlás világjáró különleges küldetése T érkép-ritkaság királynak és elnöknek „Átutazóban” itthon járt a napokban Kopár István tengerészkapitány, aki vitorlásával, a Salammbóval rekord idő alatt, egyetlen kikötéssel kerülte meg a Földet. Hajója most Genovában, Kolumbusz szőlővárosában horgonyoz, ahol „A hajók és a tenger” címmel rendezett szakvilágkiállítás egyik látványossága. A mostani villámlátogatás „célállomása” az ELTE Térképtudományi Tanszéke volt: a térképészek ugyanis egy különleges küldemény kézbesítésére kérték fel a Salammbó kapitányát.- A maga nemében igazi unikomot viszek magammal: az Újvilágról több mint 450 évvel ezelőtt készült első nyomtatott térkép hiteles fakszimile változatát - árulta el a „postai titkot” Kopár István. A Sebvastien Münster által rajzolt eredetit 1540-ben Baselben adták ki, s ezt reprodukálta most a kitűnő magyar térképész, dr. Török Zsolt.-Napjaink technikai eszköztárának segítségével ez azért nem lehetett különösebben nehéz ■ ■ ■- Csakhogy a reprodukció nem a XX., hanem a XVI. szá- azdi technikával készült! Vincze László szentendrei mester például olyan merített, öntött papírt állított elő, amilyenre az eredetit nyomták. A hajdani ba- seli mesterek fa- nyomóducá- nak mai mása pedig Nagy Csaba grafikusművész közreműködésével készült el. Török dr. és „csapata” tehát a szó szoros értelmében megidézte a nyomdászat őskorát, hogy a fakszimile térkép ne egyszerű reprója, hanem tökéletesen hiteles mása legyen a réginek. Ötszáz ilyen példányt nyomtattak, közülük százat aranyozással díszítettek. Nos, két ilyen „aranyos” példány alkotja az ajándék-küldeményt, amelyet behajózok Genovában, aztán indulás Sevillába, a világkiállítás magyar napjára . ..- Kik a címzettek?-Az egyik János Károly, spanyol király. A történelemből tudjuk, hogy az uralkodó elődei fél évezreddel ezelőtt segítették Kolumbusz Kristóf útját. Mellesleg: János Károly lelkes rádióamatőr, a spanyol amatőr-rádiósok szövetségének elnöke. Ezért a térképhez személyes ajándékként mellékelem azt az adó-vevőt, amely végig hű társam volt a Salammbón.- A másik címzett kicsit messzebb, Amerikában, a Fehér Házban lakik: az Egyesült Államok elnöke. Társammal, Czittel Lajos többszörös magyar vitorlás-bajnokkal ott leszünk abban az 500 vitorlásból álló konvojban, amely Amerika felfedezésének évfordulója alkalmából nekivág az Atlanti óceánnak. Abból a spanyol városkából, Pálosból indulunk, ahonnan annak idején Kolumbusz is útrakelt, s pontosan az ő útvonalát fogjuk követni. Nagyon remélem, hogy a magyar térkép-unikumot sértetlenül, pontosan „kézbesíthetem” majd az elnöknek ... Szabó Margit Pécsett is lesz krematórium? A közelmúltban rádióriportban és a televízióban mutatták be az ország első magánvállalkozásban épült halotthamvasztóját Ságvár és Siófok között. Varga István, a tulajdonos akkor megemlítette, hogy a siófoki után rövid időn belül Pécsett és Sopronban is hasonlót kíván építtetni.- A Zsolnay Gyárban jártam, hogy a siófoki krematórium előterébe, a kegyeleti parkba az örökmécses és a harangláb után egy díszszökőkút készítését megrendeljem - mondta a napokban pécsi látogatása során a temetkezési vállakozó. - Fürtös György keramikus művész vállalta a munkát. Megkerestem a pécsi Polgármesteri Hivatalban dr. Farkas Károly jegyző urat is, hogy a Pécsett építendő hamvasztó- val kapcsolatos elképzeléseimet elmondhassam. Az érdekek egyeztetése után már szándék- nyilatkozatot is tettem arra, hogy ha a jelentkezésemet a város önkormányzata elfogadja, a siófoki terveivel megegyezően nyolc hónapon belül Pécsett is megépíttetem a hamvasztót. Ha elkészül, akkor Pécsett és a régióban az elhunytak hozzátartozóinak, akik a hamvasztás mellett döntöttek, nem kellene a haláleset és a temetés között hosz- szú ideig várakozniuk és a szomorú eseményt mégegyszer átélniük. Terveim megvalósításához Pécs városától csak a terület kijelölését kértem, amit forgalmi értéken megvennék. Az önkormányzatnak tehát nem kellene pénzt fordítania arra, hogy Pécsett krematóriumot létesítsen. Maga az építmény szép formájával kedvezően alakítaná a városképet is, mert a Zsolnay színes cseréppel fedett hat torony, a kegyeleti parkkal, a haranglábbal és a szökőkúttal esztétikus látványt nyújtana. A berendezéseket Svédországban készíttetném nemzetközi hírű cégekkel, melyek ma a legkorszerűbbet nyújtják. Ilyenek Európában több helyen a városban, közvetlenül a temetők mellett működnek. Mint a siófokit, a pécsit is több felekezet lelkészével szeretném megszenteltetni. Mód nyílna arra is, hogy az elhunyt emlékére a hamvasztás során megszólaljon harang. Hamvasztás esetén a temetést rövid időn belül lehetne megrendezni, mert az elhunytakat a bejelentést követően a legrövidebb időn belül szállítanánk el és vissza a kívánt temetőbe. Vállalnám a temetései járó ügyintézést, szervezést is. A költségek elviselhetők: az elszállítás, hamvasztás és visszaszállítás a formatervezett urnával együtt 9-10 000 forint. A terveim megvannak, a megvalósításra készen állok. Halász Rezső Drágább tankönyvek, magasabb jutalékok Az önkormányzattól kérhetnek támogatást a kispénzű szülők: A tavalyinál átlagosan 70 százalékkal drágábbak lesznek az általános és középiskolai tankönyvek. A szülők zsebét érzékenyen érinti a költségtöbblet, hiszen a tankönyv-csomag csupán egy a szeptemberi iskolakezdéshez nélkülözhetetlen kellékek között.- Mintegy 1 400 féle javított, átdolgozott - s néhány vadonatúj - könyvből tanulhat ősztől a diákok - mondja Durst Győző, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium főmunkatársa. Az ingyenes könyvellátás és a kötelező, központilag előírt iskolai szétosztás, mint ismeretes, a múlté. A Tankönyvkiadó a terjesztésre öt PIERT-vállalattal kötött szerződést. A gyakorlat annyiban hasonló a tavalyihoz, hogy a könyveket a szülők, a gyerekek az iskolában vásárolhatják meg. Mivel a korábbinál magasabb jutalékot kapnak a szétosztásban közreműködők, reméljük, hogy a pedagógusok szívesen részt vállalnak ebből a munkából.- A kispénzű szülőket nyil20 évig világító villanykörte E-lámpa Új fényforrást mutattak be az ÜSA-ban, egy szakmai tanácskozáson. Ezt a szakemberek Edison találmánya, hagyományos villanykörte 1879. évi bevezetése óta a legnagyobb előrelépésnek tekintik ezen a területen. Az amerikai „America Elektric Power Co.” által kifejlesztett „E-lámpa” kevesebb energiát használ fel és 10-20 évig működik. Napi 4 órás használatot véve figyelembe olcsóbb, mint bármely eddigi fényforrás. Az új „E-lámpa” mágneses tekerccsel működik és hullámokat bocsát ki. Ezek gerjesztik a lámpa gáztöltését, így plazma keletkezik, amely viszont a körte belső oldalát borító foszforréteget hozza izzásba. Ily módon csak negyedannyi energiát használ fel, mint azonos Watt-érték mellett a hagyományos villanykörte. * Az „E-lámpa” jövőre kerül a piacra: először csak irodákban és gyárakban fogják használni, de 1993-ban már eljut a háztartásokba is. (FEB) ván elsősorban az foglalkoztatja, hogy az emelkedő árak ellentételeként kaphatnak-e valamilyen támogatást?- A tankönyvek még mindig jóval olcsóbbak, mint ameny- nyibe valójában kerülnek. Az a könyv például, amelyért a tavalyi 12 forinttal szemben most 20-at kell fizetni, ténylegesen 49 forintba kerül. Ebben az esetben a művelődési kormányzat támogatása könyvenként 29 forint. Azok a hátrányos, nehéz helyzetben levő szülők, akik a még mindig jelentős támogatást is magában foglaló könyvárat nem tudják kifizetni, az eddigiekhez hasonlóan szeptemberben kérhetnek szociális segélyt. Nagyon remélem, hogy pénzhiány miatt egyetlen diák sem marad tankönyv nélkül. Mint megtudtuk, célzott tankönyvvásárlási kedvezményt csak a következő tanév kezdetétől, 93 őszétől kaphatnak majd a diákok. Az idén tehát - a múlt évhez hasonlóan - az önkormányzatokhoz fordulhatnak támogatásért a rászorulók.