Új Dunántúli Napló, 1992. július (3. évfolyam, 180-210. szám)

1992-07-11 / 190. szám

1992. július 11., szombat üj Dunántúli napló 5 A Vízmű vagyona mindenkit érint Baranya megyei polgármesterek tanácskozása Pécsett Megkezdte munkáját az a bi­zottság, amelyet a Baranya Me­gyei Közgyűlés 1992. május 29-én hozott létre a Baranya megyei Vízmű Vállalat kezelé­sében lévő vagyon önkormány­zati tulajdonba adásának, illetve a vállalat gazdasági társasággá alakításának előkészítését tűzte ki célul. Az első megbeszélések után tegnap tájékoztatót tartot­tak munkájukról és terveikről a tanácskozáson megjelent mint­egy 100 Baranya megyei pol­gármesternek Pécsett. Megnyitó beszédében dr. Hargittai János, Nagynyárád polgármestere, a bizottság tagja hangsúlyozta, most megvan a lehetőség egy egységes koncep­ció kidolgozására. Álláspontjuk egyeztetésével a polgármeste­rek legitimizálják a bizottságot, ugyanis ha az nem koordinálja a kezdeményezéseket, akkor a vagyonátadó bizottság lehetet­len helyzetbe kerül. A vagyonátadás koncepcióját dr.Czoboly István, a Baranya Megyei Vagyonátadó Bizottság vezetője vázolta fel. Kifejtette, a Vízmű vagyona mindenkit érint, mert minden településen a lakosság elvárja az önkormány­zatoktól az egészséges ivóvíz biztosítását. A vízellátás ügyé­ben nincs piacgazgálkodás, kényszerhelyzet alakult ki. Egymásrautalt a lakosság és a vízmű. így a vagyonátadásnak két lehetőségét vizsgálják. Az egyik: a közművagyon legyen azé a településé, ahová beépítet­ték. Ez csak akkor történhet meg, ha a közművek minden ré­szét ellenőrizték, tudnak-e ren­desen tovább működni, mert az eddigi színvonal csökkenése megengedhetelen. A másik: egy olyan technikai jellegű döntés, melyet akkor hoznak, ha a megbeszélések nem vezetnek eredményre. Tehát megegyezés esetén vagy az összes önkor­mányzat tulajdonába kerül a vagyon, vagy azt átadják egy kezelő szerv részére. Ez lehet akár a megyei közgyűlés is. Mint mondta, félretéve az eset­leges nézeteltéréseket, minden­képpen kívánatos lenne a meg­egyezés, mert ebben az esetben a Dél-dunántúli Regionális Vízmű Baranya megyei vízellá­tási szakaszát az állam esetleg átadná a térségnek. így egy kö­zös érdekeltségű vízműrendszer alakulhatna ki. A Baranya Megyei Vízmű Vállalat megbízott igazgatója, dr. Karancsi Zoltán felhívta a polgármesterek figyelmét, hogy nem szabad rövid távon gon­dolkodni a vagyonátadás kap­csán. Különös tekintettel arra, hogy a vállalat mögött olyan komoly, többrétű tevékenység, és olyan szellemi tőke húzódik meg, aminek jelenlétét a lakos­ság nem érzékeli és nem is ér­zékelheti normális működés mellett. S ezt számadatokkal is alátámasztva óvott az elhamar­kodott döntéstől. R. T. Holnap az Új VDN-ben Svejk nem csak a sört szereti Marhavagon és lövések a Pécsi Nyári Színházból * Az idén már tízen fúltak bele a Balatonba Hiányos a technika a vízirendőröknél * Mi legyen kutyáinkkal, macskáinkkal szabadságunk idején? Ötletek kedvenceink társaságának élvezéséhez * Italozásból csaknem emberölés A lánycsóki Balog János vallomása és könnyei Jó hangulatban várják az ebédet a sellyei táborban a Mohácsról érkezett gyerekek Fotó: Läufer László Ha vakáció, akkor táborozás Sellyén cigánygyerekek, Kánban ifjú kézművesek sátoroznak Bemutatkozik a MANPOWER France Munkaerő-kölcsönzés Pécsett és Baranyában A megrendelő költségként fizet a kiközvetített alkalmazottért Nemzetközi programok A Janus Pannonius Tudományegyetem 1987 óta kínál angol nyelvű nemzetközi programokat külföldi diákok­nak. Az idén is indítanak kurzu­sokat, melyek középpontjában a közép-kelet-európai politikai változások elemzése áll, de nyújtanak ismereteket a kö­zép-európai és a kortárs magyar képzőművészetről, zenéről, Magyarország népművészeté­ről, néprajzáról is. Díjazott diák pályamunkák Szép sikereket értek el a pé­csi Pollack Mihály Építőipari Szakközépiskola néprajzi szak­körének tagjai a 39. országos néprajzi és nyelvjárási gyűjtő­pályázaton. Második helyezést ért el Sebestyén Agnes és Szász Gábor Závodi porta felmérése című dolgozata, több más díjat is nyertek. A néprajzi szakkör húsz tagja egyébként a napok­ban tért haza az erdélyi Csemá- tonról, ahol részt vettek helyi műemlékek felújításán is szak­mai gyakorlatukon. B. L. Ibusz Bank Az Ibusz Bank másfél milli­árd forintot fordít fejlesztésre a következő két év alatt - mondta Nagy-György Márton, az Ibusz Bank elnök-vezérigazgatója, a pénzintézet elsőéves évforduló­ján, amelyen átadták a bank 100. fiókját. A pénzintézet ala­pítása óta 50 milliárd forintos pénzforgalmat bonyolított le. Bár a rossz idő miatt a strand teljesen kihalt volt tegnap Sely- lyén, a hatalmas fenyők alatt fekvő sátortáborban kiválóan érezték magukat az itt táborozó cigánygyerekek. Hétfő óta a mohácsi polgármesteri hivatal gyámügyi csoportja finanszíro­zásában 27 hátrányos helyzetű gyerek vakációzik a táborban. A nyaralás ugyan rövid, hiszen ma véget ér, ám ez a néhány nap nem telt eseménytelenül. Az általános iskolás korú ci­gánygyerekek táboroztatásának ötlete a mohácsi belvárosi is­kola igazgatójától, Katona Jó­zseftől ered. Az ő és az általa képviselt „A gyermekek tábo­roztatásáért alapítvány” segít­ségével most első ízben biztosí­tottak a sellyei strand területén nyaralási lehetőséget a fiatalok­nak. Nagy segítséget kapott a tábor a mohácsi sportegylettől az MTE-től, akik az oda-vissza szállítást vállalták és a közeli vendéglő tulajdonosától, aki kedvezményesen biztosított számukra étkezést. Mint Földes Zoltán, a tábor pedagógus veze­tője elmondta, a gyerekek mindannyian tagjai vagy után­pótlásai a mohácsi Hagyomá­nyőrző Cigány Táncegyüttes­nek. A programok kpzött ezért külön szerepet kapott a táncok­tatás. Az egyhetes nyaralás alatt voltak ügyességi vetélkedők, játszóház, Ki mit tud, szalonna­sütés, egyik nap pedig a helyi sajtüzembe látogattak. A jól sikerült sátorozást sze­retnék ha ezentúl több is kö­vetné, ha lehet, nem csak egy turnusban. A cigánygyerekek kötetlen tábora mellett Kánban azok a magyarmecskei általános isko­lások nyaralnak, akik legszíve­sebben a kézműves műhelyek­ben vakációznának. Július 11-ig az ügyeskezűek a népi kézmű­ves foglalkozásokkal ismerked­nek. A programok mindegyi­küknek szórakozást nyújtanak, hiszen nincsen nagyobb élmény, egy gyerek számára, mint ha szabadon agyagozhat, faraghat, szőhet. P. V. A foglalkoztatás, a munkae­rőközvetítés új módszerét hozta el Magyarországra a száz száza­lékos francia tőkeérdekeltségű egyesült államokbeli MAN­POWER Incorporation cég. A világ harmincöt országában működő, több millió embernek munkalehetőséget adó vállalko­zás Kelet-Európábán elsőként hazánkban, Budapesten nyitott munkaerő-kölcsönző irodát. A MANPOWER nem áll meg a fővárosban, néhány nap múlva Pécsett nyitja meg első vidéki magyar irodáját. De vajon mi is a világon oly sikeresen alkalmazott munka­erő-kölcsönzés módszerének lényege? A munkavállalók a MANPOWER-nél főállásban vannak, tehát a munkáltatói jo­gokat és kötelezettségeket is a cég gyakorolja. E jogosítvá­nyok keretében fizetik a dolgo­zók béreit, egyéb járandóságait, illetve viselik a foglalkoztatás terheit. Az iroda belföldi idő­szakos, szerződéses munkára közvetíti ki az adattárában nyil­vántartott különböző képességű és képzettségű munkavállaló­kat. A módszer kiváló lehetőséget nyújt annak a Nyugat-Európá- ban már nagy hagyományokkal bíró, hazánkban is egyre erő­södő igénynek a kielégítésére, amely bizonyos munkaterüle­tekre meghatározatlan időre, he­lyettesítésre, kampányfeladatok végrehajtására keres megfelelő embert. A MANPOWER szol­gáltatása által arra is mód nyí­lik, hogy a munkáltató szerző­dés keretében néhány hónapos kockázat nélküli próbát tegyen a munkavállalóval, mielőtt azt saját állományába venné. Mindaddig a megrendelő a szolgáltatási díjat költségként számolhatja el, ami adózás szempontjából szintén nem mel­lékes a cégek számára. Mivel az iroda teljes felelős­séget vállal a kiközvetített al­kalmazottakért, ezért csak a jó referenciákkal jelentkező, va­lamennyi feltételnek megfelelő emberek kerülhetnek be a MANPOWER nyilvántartásába. A cég irodái készséggel és hatékonyan közreműködnek az esetleges létszámleépítések előkészítésében, az érdekegyez­tető tárgyalások lefolytatásá­ban, segítenek a munkahelyi konfliktusok súrlódásmentes kezelésében. A növekvő pécs-baranyai munkanélküliség ismeretében valószínűleg számos ügyfele lesz a pécsi MANPOWER iro­dának mind a munkavállalók, mind pedig a munkáltatók ré­széről. Remélhetőleg az új in­tézmény is hatékonyan hozzájá­rul majd a megyei munkanélkü­liség feszítő gondjainak mérsék­léséhez. A MANPOWER pécsi irodája július 17-én nyílik Pé­csett, a Bajcsi-Zsilinszky u. 18. sz (DOMUS Áruház) alatt. Kaszás Endre Magyar-német iparosok együttműködése Hanns Rehfeld volt a Pécsi Ipartestület vendége EFOTT az erdő közepén A programokban fő helyen a sport Hanns Rehfeld, a Német Szövetségi Köztársaság pécsi főkonzulja látogatott el tegnap a Pécsi Ipartestület, a Janus Pan­nonius Tudományegyetem Közgazdasági Kara és az Augs- burgi Iparkamara közös multip- likátorképző tanfolyamára a pé­csi Iparosházba. A magasrangú vendég érdeklődésének oka, hogy közreműködésével a né­met kormány hatékony anyagi és szervezési segítséget nyújtott a sváb és a baranyai iparosok kapcsolatának kiépítésében. A Pécsi Ipartestület 1990-ben vette fel a kapcsolatot az Augs- burgi Iparkamarával. A közös eseménynaptár ugyancsak bő­velkedik tartalmas programok­ban. A két szervezet bonyolítá­sában sokrétű kapcsolat alakult ki az autós szakosztályok kö­zött. A német kollégák segítsé­get nyújtottak és nyújtanak ma­gyar társaiknak abban, hogy el­sajátíthassák a Magyarországon is megjelenő magasabb techni­kai színvonal kezelését, hogy a jövő autószerelői már e tudás birtokában gyakorolhassák szakmájukat. A multiplikátor tanfolyam beindításával az volt az együtt­működők célja, hogy megfelelő elméleti ismretekre alapozva gyakorlati marketing, manage­ment technikákkal, privatizá­ciós eljárásokkal, hasznos vál­lalkozói tudnivalókkal járulja­nak hozzá a baranyai, somogyi és tolnai térség vállalkozásbarát környezetének kialakításához. A tanfolyam résztvevői három hetet Németországban töltöttek, hogy tanulmányozhassák az el­sajátított ismeretek működését. Az együttműködés új állomása lehet a németek bekapcsolódása a pécsi Regionális Átképző Központ felszerelésében. Az együttműködést Hanns Rehfeld így értékelte:- Megalakulása óta kísérem figyelemmel a Pécsi Ipartestület és az Augsburgi Iparkamara példaértékű kapcsolatát. Lehet, hogy a német fél anyagilag töb­bet adott a közös munkába, ez azonban nem kisebbíti a ma­gyar résztvevők tevékenységé­nek értékét. Hiszen ők most ta­nulnak, és egy ipari társada­lomban ez az előrelépés egyik alapfeltétele. Számomra külön öröm, hogy bekapcsolódhattunk e feladat végrehajtásába, része­sei lehetünk a magyar piacgaz­daság kialakulásának. K. E. Az immár évtizedes hagyo­mányoknak megfelelően idén is megrendezik az Egyetemisták Főiskolások Országos Turiszti­kai Találkozóját. Az augusztus 21-23 között tartandó idei ren­dezvény helyszíne a Szeged melletti kiskundorozsmai Cam- ping-Tófürdő. A pécs közeli Orfűhöz hasonló üdülőhely több ezer fiatalt képes befo­gadni. Az érdeklődés idén is nagy, így bár július 17-ig lehet még jelentkezni, az EFOTT-ra vágyó baranyaiak jobb ha mie­lőbb megváltják jegyüket. Az EFOTT idei házigazdája az ország tizenhárom városában működő csoportokból álló Meló-Diák kft. és az Országos Felsőoktatási Érdekvédelmi Szövetség. A szervezők célja, hogy a régebbi hagyományok­nak megfelelően ismét a sport- rendezvényeket helyezzék elő­térbe a programok között. Az előzetes tervek alapján ez sike­rül is, hiszen az események kö­zött 50-50 fős vízilabda mérkő­zés, úszóverseny, triatlon, foci, röplabda, kerékpár- és vizitúra, EFOTT szépe és legerősebb embere választás és bár nem annyira illeszthető semmilyen sporthoz, de a dinnyemagkö- pésben is választanak győztest. A sport jellegű rendezvények mellett többek között Bródy Já­nos, Maksa Zoltán, a Beatrice, a Hobo Blues Band, a Tátrai B.B., a Bikini, a Defekt Duó, Éles István, Deák Bill B.B., a Kaláka biztosítják a színvonalas szórakoztatást. De lesz rocky party, cigányzene, Szkéné Színház és még sok egyéb is. Az EFOTT-ra természetesen nem csak felsőoktatási intéz­ményekben tanulókat várnak, jegy ellenében bárki részt vehet a programokon. A Szegedtől körülbelül 12 kilométerre, erdő közepén fekvő, egy mestersé­ges- és egy csónakázó tóval el­látott táborban bizonyára senki nem unatkozik majd. S ha va­laki a programok között nem ta­lál kedvére valót, a naturista fürdőrészen talán megtalálja a számítását. Az EFOTT-ra jegyek elővé­telben Pécsett a Rákóczi u. 80-ban (JPTE Közgazdaságtu­dományi Kar) működő Meló-Diák irodában válthatók. Pataki V.

Next

/
Oldalképek
Tartalom