Új Dunántúli Napló, 1992. július (3. évfolyam, 180-210. szám)
1992-07-10 / 189. szám
1992. július 10., péntek ui Dunántúli napló 3 Mezőgazdasági szaktanácsadói képzés Keszthelyen A kormány által megfogalmazott agrárpolitikai célok megvalósításának, versenyképességünk növelésének egyik záloga a magántulajdonon alapuló, piacgazdasági körülmények között működő, a termelés segítését szolgáló menagement szaktanácsadó rendszer kiépítése és működtetése. Ahhoz, hogy ezek az új típusú vállalkozások ne torpanjanak meg az indulásnál, hanem valóban versenyképesek legyenek, tevékenységüket különböző szolgáltatásokkal kell javítani. A PHARE program támogatásával a Keszthelyi Pannon Agrártudományi Egyetem intenzív felsőfokú szaktanácsadói tanfolyamán a közelmúltban két Baranya megyei szaktanácsadó, Auer Pál kertészmérnök, a Bó- lyi Mezőgazdasági Kombinát Szakszolgálati Állomásának főmérnöke és Stumpf István agrármérnök, genetikus szakmérnök vehette át az angol és magyar nyelvű bizonyítványát. A két hónapos képzés során a hallgatók megismerkedtek a kormány agrárpolitikájával, a kommunikáció, a számvitel, a pénzügyi tervezés, az adózás, a társadalombiztosítás, a marketing szemléletű árutermelés, a környezetvédelem és biotermelés ismereteivel, az új típusú szövetkezetek (gazdaszervezetek) kialakításának modelljeivel, a gazdaképzés lehetséges módozataival, és nem utolsó sorban a számítástechnikával. A szaktanácsadók feladata segíteni az új mezőgazdasági vállalkozások megalakítását, azok legkedvezőbb működési, hitel és adózási formáinak kiválasztását. Még ez évben újabb tanfolyam indul Keszthelyen, melyre várják a felsőfokú végzettséggel, és legalább öt éves szakmai gyakorlattal rendelkező mező- gazdasági szakemberek jelentkezését. A várhatóan ősszel a kormány elé kerülő szaktanács- adói rendszerről részletes tájékoztatást fog adni a Baranya Megyei Földművelésügyi Hivatal (Pécs, Rákóczi u. 30.). Az Európa Nagydíjért Goriziában A Nevelők Haza Kamarakorusa az olaszországi Udine főtérén Második lett a pécsi Nevelők Háza Kamarakórusa CD-lemezfelvétel után nemzetközi siker Három évvel ezelőtt Európa hat híres nemzetközi kórus- versenyének rendezősége érdekes szuperversenyt hirdetett meg. Úgy határoztak, évente váltakozó helyszínnel, Arezzo, Debrecen, Gorizia, Tolosa, Tours, Várna nagydíjat nyert együttesei külön versenyt vívnak az Európa Nagydíjért. A Pécsi Nevelők Háza Kamarakórusa tavaly a franciaországi Toursban lett nagydíjas. Ezzel vívták ki a jogot, hogy idén Goriziában a 31. Nemzetközi Kórusversenyt követően, annak fénypontjaként, a tavalyi nagydíjasokkal megmérkőzhessenek. Huszonöt perces műsort kellett énekelni egy korszak muzsikájából. A pécsiek a romantikát választották. Brahms monumentális kettős kórusa hatásos kezdésnek bizonyult. Az ezt követő Mendelssohn Jagdliedje hangulati ellenpontot jelentett, majd Bruckner áhitatos Ave Mariája szinte előkészítette a drámai és lírai hatásokkal teli Verdi: Stabat Matert. Forgó György mesteri zongorakísérete szinte szárnyakat adott a kirobbanó formában éneklő kórusnak. Rossini Újévi köszöntője a pompás szólókvartettel méltó zárása volt a szakemberek által is elismerten igényes műsornak. Az első díjat a svéd St. Ja- cons Kammarkör kapta. Az együttes tagjai a híres stockholmi kórusiskolában együtt nőttek fel. Előbb gyermek-, majd ifjúsági, most egyetemi kórusként, azonos összetételben muzsikálnak együtt. A Pécsi Nevelők Háza Kamarakórusa Tillai Aurél vezetésével a második helyen végzett. A kilenc tagú nemzetközi zsűri véleményét írásban is megkapták. Volt köztük olyan is, aki az együttest ítélte a legjobbnak. A Goriziában elért eredménynek azért is örülnek, mert alig három hete énekeltek Kodály-műveket CD-lemezre. Ilyen rövid idő alatt más stílusú műveket versenyképesen megszólaltatni profi együttesnek is dicsőségére válna. A zavartalan felkészülést a névadó és fenntartó Nevelők Háza biztosította. Segítségükkel utazhatott a kórussal a Pécs Városi Televízió két munkatársa is, így majd képes-hangos beszámoló is tudósít az eseményről. Szauer Dezső Ki mit visz az útipoggyászában? A Kosnak nem kell pizsama, a Vízöntő a vekkerről sem mond le Ha tudjuk, milyen csillagzat alatt született férjünk vagy barátunk, nagy valószínűséggel eltaláljuk azt is, mire van a szabadsága alatt okvetlen szüksége - állítják német asztrológusok. Amennyiben a születési idő figyelembevételével készítik össze az útipoggyászt, a vakáció kellemesen telhet. A Kos férfi a természet szülötte. A sportos, lezser, főleg pedig a kényelmes és strapabíró ruhát kedveli, a pulóvert, a kockás inget. Ne feledje el kedvenc bőr mellényét sem elcsomagolni, hiszen cowboy-típus. Pizsamára nincs szüksége. A Bika férfi szereti mindennek megadni a módját: így kedveli az elsőosztályú vendégfogadót és a remek konyhát. Fehér alsóneműt hord. Vakáció alatt szeret népies stílusú ruhákat viselni. Az Iker férfi él-hal a változatosságért. Szerény méretű úticsomaggal is beéri. Elég, ha gyűrhetetlen trikókat, kényelmes szandált és minden alkalomra hordható öltönyt csomagolunk be neki. Zokni nem fontos. Egy dolgot nem szabad kifelejteni: az útiszótárt, mert számára nincs annál rosszabb dolog, mintha nem ért szót vadidegenekkel. A Rák férfi a szabadság idejére szükséges dolgait soha sem lenne képes egyetlen kofferba bezsúfolni. Hiú, s ezért előfordul, hogy naponta akár kétszer is átöltözik. Az a Rák, aki pipázik, ezt is élvezettel teszi. Az Oroszlán férfi ad magára. Gondosan ügyel arra, hogy ruhadarabjai színüket illetően harmonizáljanak egymással. Ezt a tökélyt úgy érheti el, ha írásban rögzíti, mikor, mit szeretne felvenni. Szabadsága alatt legalább egyszer szeret előkelő helyen szórakozni. Ehhez természetesen a legjobb öltönyére van szükség. A Szűz férfi a megszokás rabja, különösen, ha beleszeretett valamely szép természeti környezetbe. Sokat ad arra, hogy útipoggyászában rend legyen. A szabadidőruhán kívül a közös étkezések idejére öltönyre és nyakkendőre is szüksége van. Bőröndjéből nem hiányozhatnak kedvenc könyvei: a kis növényhatározó és a múzeumi kalauz. Gondos feleség az iránytűről sem feledkezik meg: hadd tudja a férj, hol jár! A Mérleg férfinak van charme-ja: szeret bársonyban és selyemben járni. Vászonöltönyben is az elegánsát kedveli. Reggelente szívesen üldögél feleségével a balkonon. Ezért boldogtalan, ha pont a házikabátja maradt otthon! A Skorpió férfi igénytelen. Ha üdülni megy a tengerpartra, kizárólag sportos ruhát visel: overált, pulóvert, trikót és hozzávaló strapabíró cipőt. Természetesen ezek mind környezetbarát alapanyagból készülnek. A valódi természetjáró Skorpió elszánt: nem indul el zsebkés, fejsze és fűrész nélkül. Elképzelhető ugyanis, hogy valahol favágásra szottyan kedve. A Nyilas férfi imád utazni. Mindegy, merre veszi a kanyart, számára az a fontos, hogy mindig új emberekkel találkozzon, ismeretlent fedezzen fel és közben jól érezze magát. Mindenféle ruhát csomagoljunk be neki, amije csak van, hiszen nála sohasem tudni, farmernadrágban vagy szmokingban in- dul-e vendégségbe. A társaságkedvelő Nyilasok között bőven akad lelkes teniszező, aki boldogtalan, ha éppen az ütője maradt otthon. A Bak férfi még a vakáció alatt sem könnyű eset. Válogatás nélkül mindent felvesz, amit a bőröndben talál. Az sem érdekli mi, mihez illik, és hogy színben összeillő dolgokat húz-e elő a csomagjából? Természetjáró, aki nem nélkülözheti az ehhez való, ódivatú esőkabátját és kitaposott túracipőjét. Gondos nejét ennek megfelelő ajándékkal lepi meg: például megkövült növénylelettel. A Vízöntő férfi fantáziadús és spontán. Jelszava lehetne: „Te vigyázz a gyerekekre, én az Amazonas vidékén bóklászom!” Elég, ha felesége megtörni a hátizsákját, az sem különösen foglalkoztatja, mit talál benne, ha kinyitja. Fázni viszont nem szeret, nézzen bár delfin-showkat, sárkányrepülő-versenyt vagy hegyi bicik- lutúrát. A valóság talajára az hozza vissza, ha bugyrában hatalmas vekkert is talál, amely reggelente éktelen csöngéssel veri fel. A Hal férfi kényes. Ha nagysokára elhatározta, hogy elutazik, nem szeret lemondani a kényelemről. Boldogtalan lenne finom gyapjú pulóvere és puha bőrből készült cipője nélkül. Legszívesebben a patak vagy a folyó partján üldögél, ahol kedvére viselheti tarka fürdőnadrágjait és vadonatúj bermudáit. Gondos felesége tudja: a békauszonyt és a búvárszemüveget mindenképpen bele kell tennie a csomagjába! (FEB) Változások a Pannonvinnél Önállósul a pécsi pezsgőgyár és a villányi gazdaság Lemondott a Pannonvin Rt. vezérigazgatói megbízatásáról a januárban határozatlan időre kinevezett Óhegyi János. A vállalat első számú embere nem a borgazdasági kombinát előtt tornyosuló, megoldhatatlannak látszó feladatok miatt dobta be a törülközőt, sokkal inkább a kibontakozás előmozdítása érdekében jelentette be lemondását a szerdán lezajlott igazgatósági tanácskozáson. A kinevezéskor ugyanis az új vezérigazgatónak a válságmenedzselést, a kombinát pénzügyi rendbetételét, a csőd elkerülését adták feladatul. Félév elteltével kiderült, a vállalatnak sikerült elkerülnie a fizetésképtelenséget, ez időszak alatt a piaci kilátások is kedvezően alakultak. Az igazgatóság ennek alapján elhatározta, hogy a jövő stratégiai céljainak megvalósítása érdekében az életképes egységeket önállósítja: a pezsgőgyárat és a villányi gazdaságot kft-vé alakítja át. Óhegyi János úgy gondolta, kertészmérnök lévén, tudását jobban hasznosíthatja a Villányi Gazdaság élén. Ezért mondott le vezérigazgatói posztjáról, szándékát az igazgatóság méltányolta és elfogadta, s ugyanakkor megbízta az eddigi gazdasági igazgatót, Újvári Józsefet a vállalat irányításával. A biztató kilátások ellenére nem lesz könnyű dolga az új vezérkarnak. A hitelállományuk több mint 500 millió forint, csupán kamatokra ebben az évben 200 milliót kell fizetniük. Biztosítottnak látszik ugyan az ez évre tervezett 85 ezer hektoliter bor előállítása, ám a piaci mozgásokat nem tudják még ma sem pontosan behatárolni. A régi és az új vezérigazgató is váltig állítja: reális esély van az exportot hatszorosára növelni, a villányi bor kelendővé vált Angliában, Németországban és Kanadában, a kereskedők előrejelzése alapján a termelés 20 százalékát a nyugati megrendelőknek el tudják adni. A belföldi kereslet is a minőségi borok irányába mozdult el, ezért igyekeznek ezt az igényt is maradéktalanul kielégíteni. A legnagyobb piac nekik is a főváros, ott lerakatot létesítettek, hogy a nagykereskedelmi vállalatokat, az áruházláncokat onnan lássák el a Dél-Dunántúl négy megyéjében termett palackozott vörösborral. Fizetőképességük megőrzéséhez azonban még a sikeres gazdasági tevékenységük nyeresége sem lesz elegendő, így néhány ingatlanjuktól meg kell válniuk. Az elképzelések szerint a bevételekből visszafizethetik adósságuk kétharmadát. B. G. Eladták a Szegedi Szabadtéri Játékok irodáját A szegedi városi önkormányzat csütörtökön árverésen értékesítette a Szegedi Szabadtéri Játékok Klauzál téri igazgató- sági irodáját. A helyiséget a szomszédos épületben működő Budapest Bank Rt. vette meg 21 millió 20 ezer forintért. Ezt az összeget az önkormányzat átutalja a Szabadtéri Játékok Alapítvány számlájára, amelyet azért hoztak létre a közelmúltban, hogy segítségével megvalósulhasson a város régi vágya: mozgathatóra cserélni a jelenlegi nézőteret. A mozdíthatatlan, s egyébként is jelentős felújítást igénylő nézőtér ugyanis akkor is foglalja és csúfítja a Dóm teret, amikor nincs rá szükség, nincs évadja a játékoknak. Az új nézőteret a tervek szerint el lehet majd szállítani a térről. Az alapítvány tőkéje jelenleg 21 millió 400 ezer forint, ami már reális induló összeg lehet ahhoz, hogy belátható időn belül elkészülhessen a mobil nézőtér. A hiányzó pénzt különböző források megpályázásával, adományokkal szeretné kiegészíteni az alapítvány. Panzió és kemping a Mecseken A környékbeliek tiltakoznak ellene A pécsi HEXACO Kft. az önkormányzat jóváhagyásával öt évre bérbe vette az ERBER vállalattól a Mecseken, a Fenyves sor 2.sz. alatti üdülőt. Elképzeléseik között szerepelt panzióvá átalakítása, melegkonyhás étterem megnyitása és egy minikemping kialakítása az udvarban. A több mint 3600 négyzetméter területen fekvő szálló 1964-ben épült, az utóbbi évben kihasználatlan volt. A parkban ápolatlanul burjánzottak a növények. Innen semmi nem zavarta a környéken lévő családiházak tulajdonosait. Tán ezért vették többen zokon és tiltakoztak a változások ellen, melyek a kft. ténykedésével járnak. Néhány szomszéd szerint tőlük engedélyt kellett volna kérni a kft-nek az „Avar panzió” átalakításával járó munkákhoz, a kerítés megbontásához. A tervezett kemping felállítása ellen petíciót készülnek benyújtani a városházán és az ANTSZ-nél (volt KÖ- JÁL-nál).- Szabályszerűen jártunk el a pécsi polgármesteri hivatal építési osztálya engedélyével — mondta Skrionya Zoltán a HEXACO Kft. vezetője - a panzió átalakítási és felújítási munkáinál. így már fogadni is tudjuk a vendégeket. A kerítést kénytelenek voltunk megnyitni, hogy a panzióban lakók kocsijaikat bent, a zárt udvarban tudják leállítani. E munkák egyikéhez sem kell szerintem a környéken élőktől engedélyt kérnünk. A melegkonyha és az étterem néhány héten belül szintén elkészül. A minikempinggel kapcsolatban annyit mondott, hogy elvi akadálya nincs az építkezés megkezdésének. Az engedélyeket már szinte mindenhonnan megkapták. A tereprendezést, a húsz sátorhely, a főzőhelyek, a tisztasági blokkok kialakítását ősszel kezdenék. Terveik szerint jövő tavasszal fogadják az első turistákat. A HEXACO kft vezetője szólt arról is, hogy az éttermükben közétkeztetés vállalnak majd a környékbeliek részére. A városból fellátogatók pedig az étlapból választva ebédelhetnek és vacsorázhatnak itt. Á. E.