Új Dunántúli Napló, 1992. június (3. évfolyam, 150-179. szám)
1992-06-06 / 155. szám
8 üj Dunántúlt napló 1992. június 6., szombat Két színházi vendégelőadás Pécsett —A kevés és a sok Fotó: Kóródi Gábor Akit a kaland vonz Beszélgetés Dunai Tamással A 20 éves jubileumát ünneplő Mezőszél Utcai Általános Iskola vendégeként lépett fel hétfőn Pécsett a budapesti Független Színpad társulata, mely egy abszolút klasszikus darabot, William Shakespeare „Rómeó és Júliá”-ját mutatta be Ruszt József rendezésében. Bár a rendező neve némi garanciát sejtetett, mégis le kell írni, hogy egy erős amatőr előadást tekinthetett meg az iskola közönsége. A társulatnak nem mindenben sikerül a „szükségből erényt kovácsolni”, azaz a bizonyára anyagiakban módfelett szegény gárda maximálisan puritán előadása már-már tolakodó volt egyszerűségével, kihívó eszköztelenségével. Ha a szereplők olyannyira koszos Puma-cipőben és oly szakadt farmerben játszanak, mint itt tették, felmerül az emberben, hogy hétköznap nem is hordanak ilyet, csak az előadás kedvéért, tehát ez is jelmez, de nem értjük minek? A „Rómeó és Jűliá”-t (Bagó Bertalan és Költi Helga) talán nem is lehet rosszul játszani, annyira ,jó” darab (még meghúzva is), azonban extra klasz- szisú színészi kvalitások szükségeltetnek ahhoz, hogy a mindenféle látvány, monumentális mozgás hiányában csak a szövegre és játékra épülő előadást felemeljék. S bár voltak megkapó jelenetek és figurák, a Független Színpad pécsi előadásáról ez nem volt mindig elmondható. Szerdán és csütörtökön a Pécsi Nemzeti Színház stúdió- színházában Ingmar Bergman' „Rítus” c. művét játszották színművészeti főiskolások (Molnár Csaba, Mihályfi Balázs, Kerekes Viktória és Vasvári Csaba) Szikora János rendezése alatt. Egy filmre szánt mű a színházban - és sehol a jól ismert bergmani tengerpart, erdők, polgári házak tágas szobái; csak két szűk színpad, s középen a székeikkel forgolódó, fejüket ide-oda kapkodó nézők. A „Rítus” kegyetlen mű, mert minden rítus kegyetlen valamiképpen. Áldoznak valakinek, s legtöbbször valakit áldoznak fel. A darabnak innen nézve nincs is „története”, csak valamiféle makacs, kiengesztelhe- tetlen vonala, amely mint egy kilőtt nyílvessző tart a cél felé. Lassan ugyan kiderül, miről van szó, a négy szereplő (a három komédiás és a vizsgálóbíró) szinte kibogozhatatlan viszonya felsejlik, de mint az egy rítushoz illik, nem kell feltétlenül racionalitást keresnünk egyes mondatok, szándékok, asztalra csapások mögött. A rítussal azt büntetik végülis, aki meg akarja fejteni a titkot. A titok bújhat ilyen-olyan jelmezekbe, akár le is meztelenedhet, de titok marad. A színművészeti főiskolások hallatlanul precíz, kemény játéka Bergman segítségével erre döbbenti rá a nézőt: mi is, valahányan, tépjünk le magunkról akárhány álarcot is, nagy titok maradunk egész életünkkel. M. K. Beszélhetnénk éppen színészi munkanélküliségről is, de az - szerencsére! - nem jelentős, semmivel sem nőtt meg a korábbi rendszer óta, mert egy kevéske már akkor is volt. így hát beszéljünk inkább a színész-foglalkoztatásról. Például a nagyon népszerű Dunai Tamásról. Egyszerre három színházban lép fel, de háromnál több darabban játszik. Hogy is van ez? Anyaszínházában, a Madáchban hosszú évek óta egyike a legtöbbet foglalkoztatottaknak.-Most a Madáchban szerepem van a Macskák című megállíthatatlan sikerű musicalban. Ezt egyébként nem a premier óta csinálom, egy idő után, amikor Haumann Péter megvált színházunktól, az ő szerepét vettem át. Játszom még két zenés darabban: a Doctor Herzben (Müller-Tolcsvay), amely túljutott már a kétszázadik előadáson, meg a Mária evanégliumá- ban (szintén Müller-Tolcsvay). A prózai darabok közül a nemrég lefutott Gettóban is játszottam, és most benne vagyok a Lear Királyban.- Ez egyáltalán nem kevés.- És ehhez járul még a Budapesti Kamaraszínház meg a Dominó Színpad. Az előbbiben, mint ismeretes, az évtizedek óta külföldön (Anglia, Izrael) élő és dolgozó kiváló magyar rendező, Pártos Géza állított színpadra vendégként egy Zúzódás című angol darabot, és az a megtiszteltetés ért, hogy meghívott engem a férfi főszerepre.- Honnan ismert? Mitől volt bizalma benned?- Onnan, hogy már tavaly nyár elején hazatért néhány hétre, és akkor rendezett egy mesterkurzust „felnőtt” színészek számára. Magam is lelkesen beiratkoztam, rengeteget tanultam tőle.- És a Dominó Színpad?- Ez már a legújabbak között alakult magánszínház. Egy fiatal költő és prózaíró, Turczi István első, Marilyn Monroe emlékét idéző darabját adjuk itt elő, a címe: Könyörgöm, szeress! Düsseldorfban élő hazánkfiát, éjszakai lokál tulajdonosát játszom, aki Pestről akar főszereplőt magával vinni Marilynről szóló új revüjéhez.-Jó szerep?- Szolid, háromgyermekes családapa vagyok, a színészi mellett magyar-francia diplomát is szereztem Szegeden, az éjszakai lokál nem az én világom. De hát éppen ez a kihívás benne a színész számára.-Mindebből (s hozzászámíthatunk még rendszeres, érdekes szinkronizálási feladatot, egy-két rádiós és televíziós szerepet, mozifilmet) egyértelműen kiderül: jó szakaszában vagy a pályának.-Ez igaz, és a szezon vége után mégsem maradok többé a Madách Színházban.- Csak nem vesztél össze valakivel a vezetőségből?- Dehogyis. De az előbb említett szolid, polgári mivoltom mellett és ellenére: szeretem a kalandot. Az újat, a szokatlant, az' előre nem láthatót. Még most, 42 éves koromban is eléggé fiatalnak érzem magam újakra, ismeretlen ösvények bejárására. Még Madáchos vagyok, de leszerződtem a Seven Arts színészügynokséghez is, és a jövőben még a Madáchban is csak az ő közvetítésükkel fogok játszani. Nem egyszerűen azt, amit rám osztanak, ami státusz esetén kötelességem, hanem amit én kiválasztok magamnak, illetve aminél rám gondoltak ugyan, de csak a darab elolvasása után döntöm el én magam, hogy elvállalom-e vagy sem. Említettem: engem a kaland vonz, és ez a gyönyörű pálya, amit választottam, úgy válik igazán nagy kalanddá, ha még szabadabban mozoghatom az utamon, mint eddig. (MTI-Press) Barabás Tamás A két főszereplő: Koitai Helga és Bagó Bertalan Fotó: Szundi A z ajtó becsukódott utánuk, és ő egyedül maradt. Még mindig égett az arca az izgalomtól, és hogy Karcsi haláláról beszélt, egészen felkavart benne mindent. Amióta eltemették a pénzen, amit a házbeliek és az ismerősök gyűjtöttek, nem tudott beszélni róla. Maga is meglepődött, hogy az imént, itt a mikrofonba elmesélte utolsó karácsonyukat, azt, hogy mindany- nyiantartották magukat, és Karcsi is úgy tett, mintha nem tudná, nemsokára meg fog halni. Eszter visszament a szobába, leszedte az asztalt: a süteményes tálat, a kávéscsészéket, a cukortartót, és ment a konyhába mosogatni. Arra gondolt, jó lenne visszahallgatni, amit mondott. Mintha egy kicsit össze-vissza beszélt volna arról, hogy jók az emberek, meg hogy csak az a baj velük, hogy előbb várnak, csak azután adnak. Ennek semmi értelme ... Talán adjanak előbb, utána várjanak? Meg minek is mondott olyan hülyeséget, hogy nem érti, miért sírnak az emberek, amikor nagyon szépen meg lehet élni? Ezt ő mondja, aki egyedül nevelt két gyereket. Több helyen is vállalt takarítást, ablakpucolást, és jutott szép ruhákra, mindenre. Na de mi az minden? Meg utána azt mondta, hogy a bizományiban szokott vásárolni. Ez így együtt nem állja mega helyét. Ha jutott szép ruhákra, akkor nem biztos, hogy olyan meggyőző, ha ők ott szokták beszerezni... Öblögette a csészéket a langyos mosogatóvízben, és mint már annyiszor, megint rosszul- létet érzett, amit a kimerültségtől szokott. Gondolta, leül kicsit, de annál izgatottabb volt. Hát lötyögtette az edényeket a vízben tovább. Drága kisfiam - gondolta még arról is beszéltem, hogy te egyszer sírva jöttél haza az iskolából, mert a többéves, kopott tolltartód elszakadt. Sírtál, mert szégyenkeztél a többiek előtt. Én meg elmagyaráztam neked, senki nem több attól, ha drága tolltartója van. Ezt mondtam itt az előbb a mikrofonba, és még büszke is voltam magamra. Tulajdonképpen azért beszéltem össze annyi zagyvaságot, mert úgy éreztem, itt a lehetőség, hogy én, aki másoknál takarítok, aki mások cselédje voltam egész életemben, most megdicsőül- jek ország-világ előtt. Megzavarodtam. Azt mondtam, nem tudom, miért sírnak az emberek. Magamat állítottam példának a többiel elé. Aztán ha kilépek a lakásból, és majd az se köszön vissza, aki a legtöbbet adta a temetésedhez, azt magamnak köszönhetem. A nővéred most érettségizett. Nem tud elhelyezkedni, ha nem segít nekünk valaki. Mi lesz, ha azt mondják, szerezzek neki valami jó kis helyet, ahol takaríthatna? Amikor apátok itthagyott bennünket, és riadtan bújtatok hozzám az utolsó veszekedés után, megesküdtem, hogy tisztességgel felnevellek benneteket, egyedül is. És hajtottam, mint az őrült. Közben elfelejtettem rátok figyelni. Ugyanolyan követelményeket támasztottam elétek, mint saját magam elé. Pedig ti nem tehettetek semmiről, és nem esküdtetek meg semmire ... Végre leült a nyitott konyhaablak közelében. Nemcsak a meleg, de a mostanában olyan sokszor rátörő kimerültség is tette, hogy gyöngyözött a homloka. Zsóka a munkaközvetítőben van. Csak hitegetik. Hogyan magyarázza meg neki, hogy érdemes volt tanulni, és kitűnőre érettségizni? Életében először kapott lehetőséget arra, hogy beszéljen, és mire használta fel ezt a lehetőséget? Arra, hogy egy mártír szerepében tetszelegjen, hogy ne azt mondja el, amitől nem tud aludni már hónapok óta, hanem valami teljesen hazug és hamis szerepet játsszon. Hőst akartak bemutatni, és ő eljátszotta ezt a hőst. Korunk rettenthetetlen asszonyát. Mintha nem tudná mindenki, aki ismeri, hogy nem az. Miért nem mondta el, hogy nem így képzelte az életét? Miért nem beszélt arról, hogy semmi sem sikerült, amibe belefogott? Úgy érezte, le kell feküdnie kicsit, hogy jobban legyen. Az utóbbi időben már csak vonszolta magát ide-oda. Nagyon elhagyta az ereje. És most ez a rádióriport! Mi volt ez a kényszer, hogy minden kudarcát győzelemnek akarta beállítani?- Ó, kisfiam! - nyögdé- cselte már az ágyban -, még azzal is dicsekedtem, milyen türelmesen haltál meg, és hogy milyen önuralommal néztük végig! Amikor inkább ordítanom kellett volna! Motyogott még maga elé, és már majdnem elaludt, amikor Zsóka hazajött.- Alszol, anya?- Nem - -mondta Eszter -, csak ledőltem kicsit.- Nincs munka - dobta le magát a lány az egyik kopott fotelbe.-Ezt mondják minden nap. Mi a fenének ragaszkodtál hozzá annyira, hogy gimnáziumba menjek? Még cirkuszol- tál állandóan, hogy kitűnő legyek! Az asszony kiült az ágy szélére. Mondani szeretett volna valamit, de teljesen száraznak érezte a száját, és nem jutott eszébe semmi biztató.- Nem baj - mondta Zsóka hirtelen -, már jelentkeztem egy hirdetésre. Fiatal lányokat keresnek vendéglátó szakmában, nem kell képesítés. Csak egy kis nyelvtudás. Elvégre négy évig tanultam németül. Úgy hirdették, havi ezer Márkát lehet keresni. Elmegyek. V itatkozni kellett volna vele, hogy ez képtelenség, mindenki nem mehet el az országból, meg hogy most nehéz, de később majd könnyebb lesz. Ehelyett kifelé kezdett botorkálni, és azt mondta, lezuhanyoz.- Na, bent leszel a rádióban? Voltak itt? - kérdezte hirtelen felvillanyozva a lány. - Mikor leszel bent?- Pénteken ... De ne hallgass meg! Nem tudta, mit válaszolt, mert megeresztette a vizet, és bőgött a zuhany alatt. Művészi naptárak 1993-ra Már nyomtatják az 1993. évi naptárakat. Prospektusok, körlevelek ajánlják a jövő évi kínálatot. A versenyben, ha nem maradt is az élen, de meghatározó szerepet játszik a Képző- művészeti Kiadó. Közel 30 féle naptárt kínál az érdeklődőknek. A legnagyobb méretű falinaptáron XVI. századi magyar várak metszetei jelennek meg. Markó Károly tájképfestészetének legszebb darabjait, illetve a Szépművészeti Múzeum Esz- terházy gyűjteményének remekeit szintén falinaptár lapjaink láthatjuk majd. Két városképes naptár is készül. Az egyik a főváros nevezetességeit ábrázoló felvételeket, a másik pedig Győr, Debrecen, Pécs, Sopron, Nagycenk, Szi- rák, Nagykanizsa, Éger, Kecskemét, Vác, Szolnok és Zalaegerszeg egy-egy jellegzetes részletét tálja elénk. Klösz György fotói alapján a milleneumra készülő korabeli főváros hangulatát eleveníti föl egy 13 oldalas falinaptár. A hagyományos népviseleti kalendárium több tájegység népviseletét örökíti meg, Hegyi Gábor fotóművész színes felvételei alapján pedig a legszebb templombelsők kerülnek naptárlapokra. A Virág-naptárt egy osztrák kiadóval közösen jelentetik meg, Tóth József legszebb- tájképfotóiból is megjelenik egy összeállítás. Bán Zsuzsa: Riportalany Jelenet a Ritus című előadásból
