Új Dunántúli Napló, 1992. június (3. évfolyam, 150-179. szám)

1992-06-29 / 178. szám

Myladyt játszik Pécsett A tévénézők a Fideri- kusz-show hostesseként és a Szomszédok laza erkölcsű, forró vérű hölgyeként már is­merhetik Závodszky Noémit. Já­tékára felfigyelt Szikom János és meghívta a Pécsi Nemzeti Színházba. A szerződést is alá­írták, így szeptembertől már színpadon láthatják a fiatal mű­vésznőt. Első alakítása a hírek szerint A három testőrben Mylady szerepe lesz. Kormányalakítás Olaszországban Oscar-Luigi Scalfaro köztár­sasági elnök vasárnap kinevezte miniszterelnökké Giuliano Amato, szocialista politikust, aki egyúttal benyújtotta kor­mánya listáját is az államfőnek. Ezzel megoldódott a második hónapja tartó kormányválság, amely az áprilisi parlamenti vá­lasztás után az Andreotti-kor­mány lemondásával kezdődött. Az 54 éves, torinói ügyvéd, Giuliano Amato a második szo­cialista párti politikus, aki kor­mányt alakíthatott Olaszor­szágban. Bettino Craxi, szocia­lista pártvezetőt (1983-87) és Giovanni Spadolini, republiká­nus politikust (1981-82) kivéve eddig mindig keresztényde­mokraták álltak a kormányok élén. A vezető tárcák közül a kül­ügyit Vincenzo Scotti (keresz­ténydemokrata, volt belügymi­niszter), a belügyit Nicola Man- cino, kereszténydemokrata sze­nátusi csoportvezető, az igaz­ságügyit Claudio Martelli, szo­cialista, a védelmi minisztériu­mot pedig Salvo Ando, szintén szocialista párti politikus kapta. Az új kormány vasárnap dél­után letette a hivatali esküt. Emlékműavatás Zalaszentgróton Évtizedeken át nem beszél­hettünk arról a több mint egy millió magyarról, aki a II. Vi­lágháborúban vesztette életét, mert a győztes és idegen érde­keket szolgáló diktatúra így kí­vánta - mondta vasárnap Für Lajos honvédelmi miniszter Za­laszentgróton, ahol emlékművet avattak az 1848-49-es forrada­lomban és szabadságharcban, a két világháborúban és az 1956-os forradalomban elesett hősök tiszteletére. A márvány­tömböt - felállításához 25 ezer dollárral járult hozzá a zala- szentgróti születésű, ma Ameri­kában élő Molnár László - Csinger Péter és fia, kőfaragók alkották. Az ünnepi beszéd után az emlékművet az egyházak papjai áldották meg. A Diósgyőr és a Nyíregyháza örülhet Tegnap játszották le a labda­rúgó NB I-es osztályozók visz- szavágóit. A délutáni mérkőzé­sen a BKV Előre pályáján a vendég Diósgyőr nyert 1-0-ra, így bentmaradt. A vendégek gólját Vitelki lőtte a 81. perc­ben. A Diósgyőr két győze­lemmel, 3-1-es összesítéssel ju­tott túl az osztályozón. Villanyfénynél, este 8-kor került sor Szombathelyen a Ha­ladás VSE - Nyíregyháza talál­kozóra. A rendes játékidőben I- 0 volt az eredmény a Haladás javára. Hosszabbítás jött, majd II- es rúgások következtek. A bűntetőpárbajt a Nyíregyháza nyerte, így felkerült az NB I-be. Díjugratás és fogathajtás Siklóson Zászlódíszbe öltözött, re­mekül előkészített pálya fo­gadta a lovasokat, a hajtókát és a lovakat, valamint a szép számban megjelent nézőkö­zönséget tegnap Siklóson. A négy éve alakult Siklósi Lóba­rát Kör immáron sokadik ver­senyét rendezte, amelyre az ország minden részéből jöttek versenyzők: ezúttal díjugra­tásban és kettesfogat hajtásban mérték össze ügyességüket a résztvevők. A roppant érdekes és szín­vonalas díjugratásban délelőtt 100, délután 120 centiméteres akadályokkal kellett lovasnak és lónak „megbirkóznia”; a szakemberek örömmel álla­píthatták meg, hogy a 18 ver­senyző között sok volt a tehet­séges fiatal. A kettes fogatok látványos versenyében - né­hány kocsi múzeumba illően nézett ki - huszonketten indul­tak, s gyűrték le kisebb-na- gyobb sikerrel a 16 akadályt. A szünetben bemutatót tartott Baranya legjobb fogathajtója, a horvát színekben versenyző, világbajnokságra készülő, harkányi illetőségű Matus At­tila, akinek lóvezetését, fogat­irányítását gyakran vastapssal jutalmazta a hozzáértő közön­ség. Kíváncsi voltam, vajon a fiatalember miért külföldi „mezben” versenyez. Mint megtudtam, itthon nem, Hor­vátországban viszont talált szponzort. S ugyebár a lósport nem olcsó dolog. A szervezők dicséretére le­gyen mondva, egymást követ­ték az események, melyek kö­zött mindenképpen említésre érdemes a gemenci pusztaötös mindent elsöprő vágtája, s a tombola sorsolása: a fődíj egy arab méncsikó volt. (Roszprim) Közös kihívás előtt állunk Az Európa Tanács agrárbizottsága Csokonyavisontán Az Európa Tanács Budapes­ten tartja ma kezdődő rendes nyári ülésszakát. Először fordul elő, hogy ez a testület volt szo­cialista országban ülésezik. A hét végén a mezőgazdasági bi­zottság több tagja Csokonyavi- sontára és környékére látoga­tott. A tanácskozáson a környék nagyüzemeinek szakemberei és egyéni gazdálkodók is részt vet­tek, köztük Ivusza Tamás, a Dél-Somogyi Mezőgazdasági Kombinát vezérigazgatója. Sze­rinte a párbeszéd őszinte lég­körben zajlott le. Ő többek kö­zött felvetette: ellentét feszül a magyar mezőgazdaság számára a versenyképességhez nélkü­lözhetetlen nyugati támogatás, és a fejlett nyugati országok termelőinek piaci érdekei kö­zött. A nyugati kormányoknak el kell dönteni: a verseny to­vábbi kiéleződését, vagy a ma­gyarországi helyzet esetleg ka­tasztrofálissá válását vállalják-e Magyar autóbusz tragikus balesete Ausztriában Egy pécsi férfi és egy komlói fiatal- asszony életét vesztette A stájerországi autóbuszbal­eset két halálos áldozata a 29 éves komlói illetőségű Ferenc Józsefné és a 44 éves pécsi Pet­rov ics Gyula. Ferenc Józsefné férjét az egyik grazi kórházban ápolják. A két sofőr, Lőrinc Gyula és Gyóni Károly Mihály a súlyo­sabb sérültek között van. A busz utasai közül többen elle­nük vallottak, de a hír, amely szerint egyikük menet közben akarta átadni a volánt a másik­nak, egyelőre nem bizonyított. A baleset körülményeiről az MTI tudósítójának a stájeror­szági Voitsberg kórházába könnyebb sérülésekkel beszállí­tott egyik utas elmondta, hogy a busz nem haladt gyorsan. Igaz viszont hogy a két sofőr nem lehetett túl pihent: a túra pénte­ken este indult Bonyhádról, reggel 7-re értek Triesztbe, ahonnan fél egykor már vissza­indultak. Egy órára megálltak Tarvisióban, s fél ötkor már is­mét úton voltak. A baleset há­romnegyed nyolckor követke­zett be, az A-2-es autópályának azon a szakaszán, ahol az út kétsávossá szűkül. Az utas el­mondása szerint a busz előbb a balsávra tért át, majd a kavicsos útpadkáról a tíz méterrel alatta haladó másik útra zuhant. (Folytatás a 2. oldalon) fel. Egy másik résztvevő, Pász- tohy András, a Somogy Megyei Közgyűlés tagja azt hangsú­lyozta, hogy a gondolatok cse­réje nagyban hozzájárult a szemléletváltozáshoz, ami nél­kül nem jöhetnek létre „kapcso­lódási pontok” az Európai Kö­zösséghez. A kétnapos talál­kozó tapasztalatairól Lisa Gjorv asszony, az Európa Tanács me­zőgazdasági bizottságának el­nöke nyilatkozott. (Folytatás a 2. oldalon) Mitterrand Szarajevóban Vasárnap délben megérke­zett Szarajevóba Francois Mitterrand francia elnök, hogy utazásával elősegítse a boszniai rendezést, s a szara­jevói lakosok szenvedéseinek enyhítését. Mitterrand szom­bat este döntött úgy, hogy meglepetésszerű látogatást tesz a boszniai fővárosban. Szarajevóba Splitből érkezett meg helikopteren. A boszniai fővárosban rög­tön megkezdte tanácskozását Alija Izetbegovic elnökkel. Tárgyalt az ENSZ szarajevói illetékeseivel, s azt tervezi, hogy felkeresi Szarajevó har­cok sújtotta körzeteit is. Láto­gatása időpontjában Szaraje­vóban megszűntek a harcok, van több olyan jelentés, amely szerint Radovan Karadzic boszniai szerb vezető már visszavonta a tüzérséget a környező hegyekből. Francois Mitterrand egyéb­ként nem óhajt tárgyalni a boszniai szerbek vezetőivel. A bogádi plébános ezüstmiséje tiszteletére három ejtőernyős ereszkedett a templom melletti kukoricásba. Tudósításunk az 5. oldalon. Fotó: Szundi György Kisgazdapárti nagy választmány Fontos személyi döntések Megerősítették Torgyán elnökségét Az FKGP nagyválasztmányi ülése személyi döntések meg­hozatalával vasárnap este ért véget. A küldöttek főtitkárnak Gyimóthy Gézát, főtitkárhelyet­tesnek Fenes Lászlót, Kávássy Ferenc és Virágh Ferenc mellé új alelnököknek Szabó Sándort, István Józsefet és Bakos Istvánt választották meg. Ezzel betöl­tötték Németh Béla és azon há­rom alelnök helyét, akiknek a kizárását is megerősítették. A nagyválasztmányi ülésen vasárnap hasonló szellemű dön­tések születtek, mint a szombati országos nagygyűlésen. A dön­tések: Torgyán József pártelnök önmaga ellen beterjesztett bi­zalmatlansági indítványának elutasítása, és ezzel megerősí­tése a pártelnöki székben; a ta­valy június 29. óta kizárt tagok nem vehetők vissza a pártba, és velük tárgyalásokat sem lehet folytatni; a Történelmi Tagozat pártellenes képződménynek nyilvánítása; a kizárt tagokkal, elsősorban a Történelmi Tago­zat tagjaival való együttműkö­dés megtiltása; a Belgrad rak­parti székház elleni fegyveres támadás, és az annak kapcsán - a résztvevők megítélése szerint - hamarosan meginduló pre- koncepciós per elítélése. Mint ismeretes a nagygyűlés ezenkívül amellett, hogy szin­tén elítélte a székház elleni tá­madást, fel kívánja kérni az Eu­rópa Parlamentet és valamennyi nemzetközi szervezetet, hogy küldjenek megfigyelőt a táma­dás kapcsán tartandó perre. A nagygyűlés jóváhagyta a kor­mánykoalíció felmondását. Zsúfoltság a déli határokon A nyolc órát meghaladó vá­rakozási időt vasárnap délutánra bő két órával sikerült csökken­teni Röszkénél. A szabadságukra hazafelé tartó török vendégmunkások egy részét ugyanis sikerült át­irányítani a kevésbé zsúfolt tompái és hercegszántói hatá­rátkelők felé. A Röszkénél, illetve Szeged­nél kialakult forgalmi dugók feloldását igyekeztek segíteni a közlekedési rendőrök. A motoros járőrök által átirá­nyított személyforgalom mérté­két azonban jóval felülmúlta a közúti teherforgalom; a hét vé­gén Röszkénél hat, a tompái ha­tárátkelőnél pedig hét órát kel­lett várniuk az áthaladásra a kamionosoknak. Új pénz a mezőgazdaságban Terjeszkedik, fejleszt a pécsi Agroker Rt. (7. oldal) KÖZÉLETI NAPILAP aj Dunántúlt napló III. évfolyam, 178. szám 1992. június 29., hétfő Ára: 9,60 Ft

Next

/
Oldalképek
Tartalom