Új Dunántúli Napló, 1992. június (3. évfolyam, 150-179. szám)
1992-06-27 / 176. szám
10 ui Dunántúli napló 1992. június 27., szombat Euro’ 92 . Lehetett szidni a kezdeti gólszegénységet, a néha túlságosan is védekező játékot, a furcsa játékvezetői ítéleteket, meg még mást is, de azért mindig leültünk a tv-készülékek elé. Mert ugye abban megállapodhatunk, hogy az igazi foci az, amit a tegnap zárult labdarúgó Eu- rópa-bajnoki döntőn, Svédországban láttunk. Olyan, amit elfogadnánk magyar bajnoki mérkőzéseken is. Voltak kis gólok és nagyok, kapusbravúrok és „lepkézések”, és sajnos, súlyos sérülések is. Hiába, túl nagy volt a tét, túl sok pénz forgott ahhoz kockán, hogy ne kíméljék egymást és magukat a játékosok. Na és persze, nem hiányoztak a meglepetések sem. Vajon ki számított például az angolok siralmas vergődésére és a szabadságról nagy hirtelen hazahívott dánok szárnyalására? Megint bebizonyosodott: nincs előre lefutott mérkőzés, és semmit sem jelent, ha futballzsenik- ből áll az ellenfél. Mert van Basten is kifoghat egy gyenge napot, amit a sorsdöntő 11-es kihagyásával még meg is koronáz. Mert Papint is lehet semlegesíteni, ami már fél győzelem. Meg különben is, kellő önbizalom, határozottság nélkül nem megy. Ha akkor Hässler nem rúgja be a FÁK ellen az utolsó percekben a szabadrúgást, ha a skótok nem hagynak ki annyi helyzetet a németek ellen. De - ahogy mondani szokták - a „ha” nem játszik. Játszott viszont sok jó futballista, akiket öröm volt nézni. Még alig ért véget az EB-finálé, még haza sem ért a győztes az aranyérmekkel, de már most hiányzik nekem ez a fajta foci. Ugye, nem vagyok vele egyedül? H. L.
