Új Dunántúli Napló, 1992. június (3. évfolyam, 150-179. szám)
1992-06-25 / 174. szám
Csépe Béla a KDNP új frakcióvezetője A Kereszténydemokrata Néppárt parlamenti frakciója Csépe Bélát választotta meg vezetőjének. Mint ismeretes a vezetőválasztás azért vált szükségessé, mert a képviselőcsoport eddigi első emberét, Füzessy Tibort kinevezték a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszternek. Csépe Béla elmondta: a frakció jövőbeni munkájában különleges szerepet szán a gazdasági kérdéseknek, vállalkozások, a reálszféra érdekében gazdasági hangsúlyváltást szorgalmaz. 100 forintos bankjegy - köztársasági címerrel A Magyar Nemzeti Bank július elsején kezdi meg a Magyar Köztársaság címerével ellátott 100 forintos címletű bankjegyek forgalomba hozatalát. A bankjegyek 1992. január 15-ei keltezésűek. A korábbi címerrel kibocsátott papírpénzek továbbra is forgalomban maradnak. Fiat-szalon Pécsett Fiát autószalont létesít a Pécsi Autójavító Kisszövetkezet, a Diósi úti telepén. E márka kizárólagos baranyai kereskedője a szerviz egykori ügyfélszolgálati helyiségeiből alakítja ki a mintegy 300 négyzetméteres bemutatótermet, ahol egyidőben öt személygépkocsit állíthatnak ki. A munkálatok szeptember elején fejeződnek be, de addig is zavartalanul fogadják azokat, akik javíttatni akarják gépkocsijaikat, illetve a szövetkezet egyéb szolgáltatásait szeretnék igénybe venni. R, N. Lovas fesztivál Siklóson Június 28-án, vasárnap egésznapos lovas fesztiválra kerül sor a siklósi versenypályán a helyi lóbarát kör és a művelődési központ szervezésében. A nap során többek között a Ten- kes nagydíjért, a Huber Dezső vándordíjért szállnak nyeregbe, illetve bakra a versenyzők, s szintén e napon mérik össze tudásukat a Burgert József emlékverseny résztvevői. A fesztivál délelőtt 10 órakor veszi kezdetét. Új bonni nagykövet-j elölt Az Országgyűlés Külügyi Bizottságának ülése Az Országgyűlés Külügyi Bizottsága szerdai ülésén meghallgatta és egyhangú támogatásáról biztosította hazánk bonni nagykövet-jelöltjét. Mint ismeretes az új misz- szióvézető a közelmúltban távozott, Csenger Zalán Attila helyét foglalja el. Csáti György, a Külügyi Bizottság alelnöke elmondta, hogy az új nagykövet nevét néhány héten belül nyilvánosságra hozzák. A bizottság zárt ülésén részt vett Erdődy Gábor, aki jelenleg hazánk bonni nagykövetségének ideiglenes ügyvivői tisztét látja el. A több mint egy éve a Külügyminisztérium ál- | lományában dolgozó diploA Kolping Családi Egyesület szervezte, „Pécs a középkorban” című tíznapos táborának ifjú lovagjai és úrhölgyei tegnap mondtak búcsút egymásnak az esti záróbálon. A pécsi Kolping szervezet hagyományteremtő tábora - amelynek a pécsi Papnövelde utcai Általános Iskola és Diákotthon adott helyet - 35, az ország más vidékéről érkezett és 30, a vidékieket elszállásoló pécsi, zömében felső tagozatos diáknak nyújtott játékban, tanulásban gazdag, kimerülésig tartalmas programot. Mindehhez a Kolping aktív pedagógus-tagjai, a szülők és a német konzulátus, valamint a megyei közgyűlés nyújtott segítséget. (Folytatás az 5. oldalon) Zárónap a Kolping pécsi táborában mata nem kívánta kommentálni a zárt ülésen elhangzottakat, ám nyilatkozott a magyar-német kapcsolatokról. Hangsúlyozta, hogy Csenger Zalán távozása Bonnból német politikai körökben semmiféle problémát sem váltott ki. A német partnerek jóindulattal vették tudomásul a hivatalos magyar tájékozatást. Kovács László, a szocialista párt külpolitikai szakértője a meghallgatás kapcsán kiemelte: az új jelölt elődjénél jobb esélyekkel indul a bonni nagyköveti poszt ellátásában, hiszen az elmúlt évben már megismerkedhetett Németországgal. Fotó: Läufer László Antall József Nürnbergben Antall József miniszterelnök szerdán délután rövid, az éjszakai órákba nyúló látogatásra Nümbergbe érkezett. A kormányfő a nürnbergi Ipari és Kereskedelmi Kamara meghívásának eleget téve „Magyarország szerepe egy szabad Európában” címmel előadást tartott, találkozott gazdasági szakemberekkel és üzletemberekkel, előtte pedig a sajtp képviselőivel, r' Az újságírókkal folytatott beszélgetés sörá« többek között kifejtette,^hogy a közép- és kelet-európai térségben a legnagyobb veszélyt a destabilizálódás jelenti. A fejlett nyugati világnak is érdeke, hogy ez ne következzen be.-A régió politikai, katonai, gazdasági és szociális destabilizálódása olyan mértékben sújtaná a Nyugatot is, hogy „még a vasfüggönyt is visszasírnák - mondotta. A magyar kormányfő hangsúlyozta, hogy Magyarország nem akarja a határok megváltoztatását, de a leghatározottabban fellép a határon túli magyarság jogainak érdekében. Szerinte jelenleg a vajdasági magyarság van a legveszélyeztetettebb helyzetben. Konferencia a volt Jugoszláviáról A vajdasági magyarság nemzetiségi jogainak biztosítása olyan megoldással lehetséges csupán, amelyet a Jugoszlávia-békekon- ferencia elnöke, Lord Carrington jelölt meg az egykori Jugoszlávia területén élő nemzetiségek számára - hangoztatta Ágoston András, a VMDK (Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége) elnöke szerdán Párizsban. Ágoston András részt vett azon a konferencián, amelyet a Democrats sans Frontiéres nevű francia szervezet hívott össze annak megvitatására, hogyan lehetséges a béke és a demokrácia megteremtése az egykori Jugoszlávia területén. Fejtő Ferenc, a Franciaországban élő ismert történész, felszólalásában kifejtette: - A nemzetiségi jogok biztosítása nélkül nem lehetséges a béke és a demokrácia az egykori állam területén létrejött egyetlen köztársaságban sem. Gamszahurdia puccskísérlete Az elűzött grúz elnök, Zviad Gamszahurdia hívei szerdán hajnalban elfoglalták a tbiliszi televízió és a rádió központi épületét. Hírforrások szerint a főváros központjában fegyverek zaja hallatszott. Eduard Sevardnadze, a grúz Államtanács elnöke az események miatt átmenetileg kénytelen volt elhalasztani Borisz Jelcin orosz elnökkel szerdára tervezett találkozóját Dél-Oszétia ügyében. A grúz nemzetvédelmi minisztérium közleménye elszigetelt akciónak minősítette a felkelők éjszakai támadását. Grúz kormányerők később megrohamozták és visszafoglalták a televízió és rádió épületét jelentette Tbilisziből az AFP és a Reuter. Az összecsapásban sok felkelő meghalt, és rengeteg a sebesült. Többet fizet a vétkes autós (5. oldal) A miniszterelnök esti előadását vita követte. Antall kormányfő a Kamarai beszélgetések című sorozat keretében tartott előadást a nürnbergi intézmény Feuerbach termében. Ez a 77. „kamarai beszélgetés” volt. Antall Józsefe lőtt olyan személyiségek tettek eleget a nürnbergi kamara felkérésének, mint Helmut Kohl kancellár, a legutóbbi csehszlovákiai választások egyik győztese, Václav Klaus pénzügyminiszter, a néhai Franz—Josef Strauss bajor miniszterelnök vagy Habsburg Ottó. A házigazda, a Bóbita bábegyüttes bemutatója Fotó: Läufer Átadták az UNIMA diplomáit Befejeződött a pécsi felnőttbábfesztivál Megalakult az új szlovák kormány Szerdán Pozsonyban megtartotta utolsó ülését a Ján Camogursky kereszténydemokrata politikus vezette szlovák kormány. A napirenden egyetlen pont szerepelt: a kormány lemondása. Pozsonyban ugyancsak szerdán megalakult és letette a hivatali esküt a Vladimir Me- ciar által vezetett új szlovák kormány. A 14 tagú kormány 13 tagja a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) tagjai közül került ki, egy tagja pedig pártonkívüli. Az új kormány feladata, hogy megszilárdítsa a polgárok bizalmát és biztonságát - mondta Meciar. „Ez a Szlovák Köztársaság kormánya, a köztársaság szabad polgárainak kormánya” - tette hozzá. Gyors, rövid fesztivál volt a IX. Nemzetközi Felnőttbábfesztivál, de sok jó előadás született az eltelt négy pécsi nap alatt, állapították meg a fesztivál nemzetközi értékelő bizottságának tagjai. A színvonal változó volt, de ebben bizonyára közrejátszott az a tény is, hogy számos másik bábfesztivált is rendeztek több helyütt a közelmúltban. A fesztivál ünnepélyes zárását tegnap tartották a Pécsi Nemzeti Színház Kamaraszínházában, ahol dr. Szilágyi Dezső, az UNIMA (a bábművészek nemzetközi szövetsége) magyar tagozatának elnöke, dr. Henryk Jurkowski, az UNIMA tiszteletbeli elnöke, a rendező város nevében Tóth Béla, az intézményirányító iroda vezetőhelyettese, majd a fesztivál igazgatója, Kert László köszöntötte a vendégeket, értékelte a produkciókat. A fesztivál hagyománya, hogy nem díjakat adnak át, hanem az UNIMA nagy - és kis diplomáit, illetve a pécsi alapítású Blettner díjakat. ÁIX. bábfesztiválon az UNIMA nagy diplomáját a kecskeméti Ciróka Bábszínház és a pécsi Bóbita Bábszínház kapta meg, a kis diplomákat a gyömrői Kereplő bábegyüttes és a svájci Panna- lal’s Puppets bábegyüttes vette át. A nemzetközi szaktekintélyű Blettner Géza emlékére alapított díjat két bábtervező művész, Bródy Vera és Lévai Sándor kapták. Kert László elmondta. 1966-ban az UNIMA Magyar- (Folytatás az 5. oldalon) A baloldali ellenzék előretörése Izraelben A baloldali ellenzék győzelmét mutatja a kedden lezajlott izraeli választások során leadott szavazatok 98 százalékának megszámlálása. A szerda reggeli adatok alapján - végleges eredmény várhatóan pénteken lesz - a Jichak Rabin vezette Munkapárt 45 mandátumot kap a 120 tagú kneszetben, míg az 1977 óta kormányzó jobboldali Likud - Jichak Samir miniszterelnök pártja - 32 helyet. A Munkapárttól balra álló hármas párttömörülés, a Merec 12 helyet remélhet. Vevokarositasok futószalagon (3. oldal) KÖZÉLETI NAPILAP O) Dunántúli napló III. évfolyam, 174. szám 1992. június 25., csütörtök Ára: 9,60 Ft Vidám küzdelem a zárónapon