Új Dunántúli Napló, 1992. június (3. évfolyam, 150-179. szám)

1992-06-24 / 173. szám

Lesz-e szívsebészeti centruma Pécsnek? (10. oldal) Antall ismét Gönczhöz fordult A Miniszterelnök Sajtóiroda kedden délelőtt az alábbi köz­leményt juttatta el a hírügynök­séghez. „A miniszterelnök a mai na­pon - figyelemmel az Alkot­mánybíróság június 10-én meg­jelent határozatában foglaltakra is - ismételten kezdeményezte a köztársasági elnöknél Gombár Csabának, a Magyar Rádió el­nökének e tisztségéből történő felmentését. A javaslat 1992. jú­lius 1-jei hatályú felmentésre irányul. A Magyar Köztársaság el­nöke dr. Csúcs Lászlót, a Ma­gyar Rádió alelnökét a közel­múltban annak tudatában ne­vezte ki, hogy - mint egyedüli helyettesítésre jogosult személy - ellátja a rádió elnökének álta­lános helyettesítését is. Tekin­tettel erre, valamint arra, hogy az alelnöki kinevezés az arra előírt, törvénynek megfelelő formában történt meg, a minisz­terelnök álláspontja szerint az Alkotmánybíróság vonatkozó határozataival összhangban Gombár Csaba felmentésének nem lehet akadálya. Az Országgyűlés kulturális bizottsága - mint ismeretes - a közelmúltban meghallgatta a Magyar Televízió elnökét is. A meghallgatás eredményeként a bizottság javasolta, hogy a mi­niszterelnök tegyen lépéseket az utódlás megoldására, és indít­ványozza Hankiss Elemérnek a határozatlan idejű elnöki meg­bízatásából való felmentését. A bizottság állásfoglalása alapján a miniszterelnök a mai napon kezdeményezte a köztársasági elnöknél Hankiss Elemérnek, a Magyar Televízió elnökének e tisztségéből való - tekintettel az utódlás megoldására - 1992. szeptember 15—ei hatállyal tör- téntő felmentését is.” Aratónapi vigasságok Sátorhelyen Búzatöve megszakadt, éne­kelték a régiek aratás idején. Ezt a címet viseli a sátorhelyi arató­ünnep, amelyre szombaton ke­rül sor az idén első ízben. Az aratónapi vigasságok eseménysora délelőtt vetélke­dővel kezdődik, délután népi gyermekjátékok bemutatójára kerül sor, és a helyi néptánce­gyüttes ad műsort. A hagyomá­nyos búzakoszorút Trischler Fe­renc Termékenység című szob­ránál helyezik el, este Kereszt­úri Erika népdalműsora és tánc­ház várja az érdeklődőket. KÖZÉLETI NAPILAP 0) Dunántúli napló III. évfolyam, 173. szám 1992. június 24., szerda Ára: 9,60 Ft Törvény a nemzeti gondozásról Az Országgyűlés kedden nagy többséggel elfogadta a nemzeti gondozásról szóló tör­vényt. Az új jogszabály értel­mében azok részesülhetnek a díjban, akik az 1944. március 19. és 1989. október 23. közötti időszakban jogtalanságok kö­vetkeztében vagy az ellenállási mozgalommal, illetőleg az 1956-os forradalommal össze­függésben szenvedtek mara­dandó fogyatékosságot, súlyos egészségkárosodást. Konkrét útmutatást is ad a törvény, hi­szen azok körére terjeszti ki a nemzeti gondozást, akik - a fent említett időszak jogsérelmei következtében - munkaképes­ségük 67 százalékát elvesztet­ték. Az érintettek havi 5000 fo­rint nemzeti gondozási díjban részesülnek, míg azok, akik munkaképességüket 67 száza­léknál kisebb, de legalább 50 százalékot elérő mértékben vesztették el, és szociális hely­zetük indokolja, havi 2500 fo­rintra jogosultak. Nem fogadták el azt a módosító indítványt, hogy részesüljenek a díjban azok is, akik a nemzeti ellenál­lási mozgalomban szerzett ér­demeik elismeréseként kaptak kitüntetést. A díjra vonatkozó kérelmet az erre rendszeresített formanyom­tatványon az Országos Kárrende­zési és Kárpótlási Hivatalhoz vagy az illetékes megyei kárren­dezési hivatalhoz kell benyújtani. (folytatás a 2. oldalon) Felfüggesztették Eörsi Mátyás mentelmi jogát Az MNB 1,6 százalékkal leértékelte a forintot Kis mértékű árfolyam-korrigálás A Magyar Nemzeti Bank június 24-ével saját hatáskör­ben 1,6 százalékkal leértékeli a forintof a konvertibilis valu­tákhoz képest. Erről az MNB kedden délután tájékoztatta a Magyar Távirati Irodát. A tá­jékoztatás szerint a leértéke­lés mértéke - figyelembe véve az év első négy hónapjában a prognosztizáltnál alacso­nyabb termelői árindexet - megfelel az ez évi árfolyampo­litikai célkitűzéseknek. Hárshegyi Frigyes, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke elmon­dotta: azért került sor csupán ilyen kismértékű leértékelésre, mert az MNB enyhén reálfelért­ékelő árfolyampolitikát folytat. Ez azt jelenti, hogy a hazai inf­láció által indokoltnál csak ki­sebb mértékben korrigálják az árfolyamokat. Az idén március­ban - szintén saját hatáskörben - az MNB már 1,9 százalékkal módosította a forint árfolyamát a konvertibilis valutákhoz ké­pest. Az év eddigi szakaszában azonban a gazdasági folyama­tok alapvetően olyan kedvezően alakultak, hogy nagyobb mér­tékű árfolyam-korrekció nem vált szükségessé. A folyó fize­tési mérlegben jelenleg már 600 millió dolláros aktívum van an­nak ellenére, hogy ebben az év­ben a kormány a legjobb eset­ben is egyensúlyban lévő mér­leggel számolt. Igaz, hogy egyes exportőrök számára fontos lenne nagyobb mértékű árfolyamváltoztatás, ám az MNB alelnöke szerint ilyen jellegű támogatás nem in­dokolt, s általában nem járul hozzá az export versenyképes­ségének növeléséhez. Az Országgyűlés kedden délután többségi szavazássasi felfüggesztette Eörsi Mátyás SZDSZ-es képviselő men­telmi jogát. Eörsi Mátyást a kormány nevében Antall Jó­zsef miniszterelnök jelentette fel a Hőmérő című tévémű­sorban elmondott szavai mi­att. A képviselő a plenáris ülé­sen lapokból idézett, szemlél­tetve, hogy a taxis-blokád ide­jén reális volt annak lehető­sége: a kormány kemény kéz­zel állítja helyre a rendet. En­nek ellenére egyetlen alka­lommal sem kezdeményezte a kormányzat a lapoknál azt a jogi eljárást, amelyet most vele szemben megindítottak. Eörsi Mátyás nemcsak kérte, hanem követelte, hogy füg­gesszék fel mentelmi jogát, hogy a bíróság előtt kerülje­nek nyilvánosságra a ta­xis-blokád körülményei. Ké­résének a T. Ház eleget tett. Nemzetközi zenei fesztivál Pécsett Nagyszabású nemzetközi ze­nei fesztivál nyitja kapuit június 25-én csütörtökön Pécsett. A vendéglátó Pécsi Szimfonikus Zenekar szervezésében tar­tandó, Lajtha László emlékének szentelt, több mint egyhetes hangversenysorozatnak belga, olasz és kanadai művészvendé­gei is lesznek. Megalakult a Mohácsi Futball Club Tegnap megalakult a Mohá­csi Futball Club. Az új sport­egyesület ideiglenes ügyvivő testületet választott, ennek tag­jai: Puch László, Gyévai István és flengi János. Ők ígérik, hogy lesz pénz az NB Il-re, a labda­rúgó csapatnak nem kell ala­csonyabb osztályban folytatni. Ősszel kezdődhet a költözködés a felújított. Szentháromság téri épületbe Fotó: Läufer L. Meggy rázógép segíti a munkát Danitzpusztán Fotó: Läufer L. „Szedd és vidd!” meggyszedés Danitzon Évek óta nagy keresettségnek örvendenek a különböző „Szedd és vidd!” gyümölcssze- dési akciók. A családok kézzel szedhetik a friss gyümölcsöt, mely a piaci árnál jóval ol­csóbb. Kirándulásnak, kikap­csolódásnak is jó, egyúttal pe­dig az eltennivalóhoz is hozzá­juthatnak a kispénzűek. Bognár József, a Danitz Ker­tészeti és Szőlészeti kft ügyve­zető igazgatója csodálkozott, mikor „Szedd és vidd” akciójuk kezdési időpontja felől érdek­lődtem. Mint mondta, június közepén már volt ilyen jellegű meggyszedési lehetőség. Igaz, meglepően kevesen éltek vele, pedig hirdették is az Új Dunán­túli Napló hasábjain. Úgy lát­szik elkerülte a háziasszonyok figyelmét. A héten nem tudják fogadni az egyéni, családi meggyszedőket. Két hete fo­lyamatosan - így jelenleg is - rázógéppel takarítják be a lédús meggyet és húszkilós ládákba csomagolva szállítják a szobi Szörp és Gyümölcsfeldolgozó Rt megrendelésére. De június 29-től, hétfőtől a Meteor-fajtájú, eltennivaló meggyből „Szedd és vidd!” ak­ció lesz. Az érdeklődők naponta 7 órától 15.30 óráig szedhetik a fákról a gyümölcsöt. Könnyen, kézzel szedhető a meggy, még létra sem kell hozzá. A helyszí­nen mérik, ki mennyit szedett. Kilójáért 25 forintot kémek. Edényről, szatyorról mindenki­nek magának kell gondoskodni. A gyümölcsös a 6-os úton: a 192-es kőnél, közvetlenül a fénysorompó után közelíthető meg. A. E. Növekszik az idegenforgalmi aktívum Április végéig majdnem 100 millió dollár aktívum keletke­zett az idegenforgalomban - közölték kedden az MTI érdek­lődésére a Magyar Nemzeti Bankban. A bevétel ez idő alatt 226,6 millió dollár volt, mig a kiadás 130,4 millió dollár, az aktívum tehát 96,2 millió dollár. Csak áprilisban 65,7 millió dollár volt a bevétel, míg tavaly ugyanebben a hónapban 58,9 millió dollár. Tavaly az első négy hónap­ban az ideinél kevesebb, 84,1 millió dolláros bevételi többlet keletkezett. Az önkormányzaté a volt városháza Pécsváradon Eredetileg városházának ké­szült a múlt században az akkor mezővárosi ranggal bíró Pécs- várad legszebb középülete, amely július elsejétől újra a köz- igazgatásé. A kétszintes neogó­tikus épület az elmúlt negyed században a mezőgazdasági szakközépiskolának adott ott­hont. Teljes felújítását tavaly fe­jezte be a Műemlékfelügyelő­ség, s azóta nem folyt tanítás a falai között. A felújítás költségei közel 30 millió forintot emésztettek fel, de mivel az épület rendeltetésé­ről csak a közelmúltban döntött az önkormányzat, ezért néhány válaszfal építését még a nyáron el kell végezni, hogy ősszel régi-új helyére költözhessen a polgármesteri hivatal. Az ön- kormányzat a felmerült néhány hiba kijavítását kérte a kivite­lező vállalattól. A földszinti két terem padlója felpúposodott, de a polgármesteri hivatal műszaki szakembere szerint ezt nem mű­szaki hiányosság okozta, hanem helytelen használat következté­ben érte nagyobb mennyiségű víz a padlót. A közel 5 méter belmagas­ságú épületben tálálható a pécs- váradi születésű nemzetközi hírű festőművész Nemes Endre és fivére Nágel Lajos könyvki­adó emlékszobája. A régebbi elképzelések alapján a Pécsvá- radi Várbaráti Kör helytörténeti gyűjteménye is a múlt század­ban épült falak között lelt volna otthonra, de a jelenlegi tervben nem szerepel újabb kiállítóhe­lyiség. A homlokzaton tábla emlékezik meg Pécsvárad 1848-as országgyűlési képvise­lőjéről és egy másik márvány­tábla a község II. világháborús halottainak állít emléket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom