Új Dunántúli Napló, 1992. június (3. évfolyam, 150-179. szám)

1992-06-18 / 167. szám

4 aj Dunántúli napló 1992. június 18., csütörtök MA Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából ARNOLD, LEVENTE nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 4.46 nyugszik 20.44 órakor Hírek, tudósítások, események közölhetők 10-től 12 óráig a 10-053-as telefonszámon. Hírszerkesztő: BALOG NÁNDOR Ma 9-11 óráig panaszügyekben fogad, a 15-000-es számon hívható: HETÉNYIJÁNOSNÉ Szerkesztőségi hírügyeletes 16-tól 19 óráig a 15-000-es számon: REZES ZSUZSA-— Szoborrongálók. A Sallai utca Kórház tér felőli részén lévő Szent Ferenc szobor talpa­zatán lévő egyik bronzból öntött galamb fejét vandál pusztítók letörték. A csonkítást rendőr vette észre, a tetteseket azonban nem tudta elfogni, mert a rongá­lás valószínűleg éjszaka történt. — „Futás az életért”. Az olimpia megnyitására Barcelo­nába akar érni Kovács István, aki futva akarja megtenni a 2500 kilométeres távot, s aki­nek vállalkozását több baranyai cég is támogatja. A Székesfe­hérvárról indult fiatalember már körülbelül a táv felénél tart, az észak-olasz Tarvisio-nál átlépte az olasz határt. — Autók a parkban. A tava­lyi ipari vásárhoz hasonlóan is­mét tilos helyen parkolnak a bemutatón résztvevők autóik­kal. A Nevelési Központ északi oldalán lévő parkot már ellepték a személy- és teherautók, holott a Nagy Imre úton, nem messze a vásár terültétől kényelmesen el lehetne helyezni a gépjármű­veket. Időjárás Gyakran erősen megnövek­szik a felhőzet, a déli ország­részben várható többfelé zápor, zivatar. Az északkeleti szél időnként megerősödik, zivata­rok környezetében viharos lesz. A reggeli hőmérséklet 14, 19 fok, a legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön általá­ban 22, 27 fok között alakul. Vízállások: Mohács 471 cm, áradó, 19,1 fok, Őrtilos 100 cm, apadó, 13,6 fok, Barcs 212 cm, apadó, 16,5 fok, Drávaszabolcs 334 cm, apadó, 17,5 fok. Mindennapos felvételi ügye­letek gyermek belbetegek ré­szére: Pécs város: POTE Gyer­mekklinika Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei já­rás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi fel­vételt igénylő gyermekfülészeti betegek részére páratlan napo­kon: POTE Gyermekklinika; páros napokon: a Megyei Gyermekkórház látja el; a fő­épület rekonstrukciója miatt a 400 ágyas klinika földszintjén, Pécs és Baranya megye egész területéről érkező betegek ré­szére. Pécs város lakossága részére felnőtt belgyógyászat, sebészet: POTE I. sz. Sebészeti és Bel­gyógyászati Klinika. Baleseti sebészet: POTE Traumatológiai Önálló Osztálya. Égési sérülé­A sas A mai Arnold nevünk ófel­német eredetű. Első tagja az Aro, Am az ófelnémet nyelvjá­rásban „sas”-t jelent. A második tagja pedig a mai német „wal- tem”: igazgat, irányít, tevé­kenykedik igét idézi. Ismerték a nevet már az ősmagyarok is, ugyanis „Anulf’-nak hívták azt a német-római császárt, akivel a honfoglalás idején szövetséget kötöttek Szvatopluk morva ki­rály ellen. A másik mai névnap, a Levente ősi magyar név, a lenni ige származéka, de ma­gyarázható eredete a vitéz, hős régies „leventa” alakjával, amelynek formáját Leventére a nyelvújítás változtatta meg. Ez a szó szerb-horvát eredetű, bár oda is oszmán-törökből került, így hívták Árpád fejedelem fiát. Ma tartja még névnapját az Amó, Arnót, Doloróza, Efraim, Levendula, Márk, Markó és Márkus is. Juniális Orfűn Az elmúlt hétvégén a Hexaco Kft. üzemeltetésében nyitotta meg kapuit Pécsett a Nagy Lajos uszoda, ahol a tervek szerint 21 órától 23.30-ig éjszakai fürdőzésre is lehetőségük nyílik a látoga­tóknak. A hét egy, esetleg két napján naturista fürdőzőket fogadnak majd, igaz, ottjártunkkor még csak a képen látható fiúcska vette le fürdőnadrágjáL Fotó: Balog Nándor Nagyszabású rendezvényre kerül sor június 20-áp Orfűn. A Zipemowsky-forrásnál megtar­tandó egésznapos programban fellép a Holló Együttes, a Divat- tárc Stúdió, a gyerekek ked­vence N. Szabó Sándor és Un­ger Pálma, Kilni Ildikó bábmű­vész, a Mecseki Szénbányák Koncert-fúvószenekara, a ma- gyarhertelendi és az abaligeti néptánccsoport. A humordél­után műsorvezetője Nagy Bandó András lesz, 20 órától pedig utcabálon szórakozhatnak a résztvevők. — A Nyugdíjas Egyesület kirándulóinak találkozója jú­nius 20-án, szombaton lesz a vasúti főpályaudvar előtti téren 13,10 órakor a 35-ös busz meg­állójában. Lottó­nyeremények A júniusi Telelottó sorsolá­son 5 találatos szelvény nem volt. A 4 találatos szelvényekre 237 280 forintot, a 3 találato- sokra 2316 forintot, a 2 találatos szelvényekre 92 forintot fizet­nek. A következő hétre átvitt 5 ta­lálatos nettó nyereményösszeg 24 427 533 forint. — Börzenap. A Vadcoop Nyitott Vadászklub börzenapot tart a Ságvári Művelődési Ház­ban június 19-én 17 órakor, s várják azokat, akik használt va­dász felszerelést venni, vagy el­adni akarnak. Menetrendváltozás A Pannon Volán értesíti a tisztelt utazóközönséget, hogy 1992. június 19-én és 20-án megrendezésre kerülő XXXIII. Blaky GP-Mecsek Kupa Nem­zetközi Országúti Kerékpárver­seny zavartalan lebonyolítása érdekében egyes útszakaszok teljes szélességben lezárásra ke­rülnek. Emiatt a Pécs-Orfű-Abaliget útvonalon közlekedő autóbusz- járatok az útlezárás időtartama alatt kerülő útvonalon (Kövágó- szőlős-Hetvehely) közlekednek, valamint Pécsett egyes helyi au­tóbuszjáratok menetrendjében időszakos változásokra kerül sor. Helyközi járatok: június 19-én kerülő útvonalon közle­kedik a Pécsről 9.30 órakor Or- fűre és 9.30 órakor Abaligetre, valamint a 8.52 órakor Abali- getről 10.30 órakor Orfűről Pécsre közlekedő autóbuszjára­tok. Helyi járatok: Június 19-én 9.00 órától 12.00 óráig: a 24-es helyijára­tok Szentkút helyett Daindolig közlekednek. Június 19-én 17.00 órától 20.00 óráig az alábbi járatok közlekednek terelőútvonalon: 30-as járat Főpályaud­var-Szabadság u.-Rákóczi u.-Hungária u.- Petőfi u.- Al­kotmány u.- Kürt u. 33- as Főpályaudvar-Szabad­ság u.-Rákóczi u. 34- es járatok: Hungária u.-Petőfi u.-Kodály Z. u. 35- ös járat: Bartók B. u.- Su- rányi u.-Hunyadi u. tovább vál­tozatlan nyomvonalon. 36- os járat: Főpályaud­var-Szabadság u.-Rákóczi u.-Hungária u.-Petőfi u.-Kodály Z.u.-Damjanich u. - tovább vál­tozatlan útvonalon. 32-es járat: a lezárás időtar­tama alatt nem közlekedik. Június 20-án 12.30 órától 13.30 óráig szakaszos útlezá­rásra kerül sor a Magyarürögi u.-Szigeti u.-Hungária u.-Rákó- czi u.-Bem u.-Széchenyi tér út­vonalon, ezeken a szakaszokon közlekedő járatoknál késésekre lehet számítani. Egészségügyi szolgálat sek: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek neurológiai betegeinek felvéte­lét a Neurológiai Klinika; pszi­chiátriai betegek felvételét a Pszichiátriai Klinika látja. Min­dennapos akut urológiai ellátás és felvételes ügyelet: POTE Urológiai Klinika. Szemészeti betegek ügyeleti ellátása 17 órá­tól: POTE Szemészeti Klinika. Felnőtt fül-orr-gégészet: POTE Fül-Orr-Gégeklinika. ÉJSZAKAI KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET Pécs város felnőtt lakossága részére egy helyen a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügye­leti helyiségeiben minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 14-347. Fogászati ügyelet minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig a Lánc utcai rendelőinté­zet földszinti ügyeleti helyisé­geiben, gyermekek részrée is. Telefon: 14-347. Gyermeklakosság részére egy helyen, a Gyermekklinikán, Pécs, József A. u. (bejárat a Bajnok utca felől) délután 5 órá­tól másnap reggel 7 óráig. Tele­fon: 10-938. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK Pécs, Lánc u. 20. 10/8. sz. Pénzkereső ablakkoszolás A jelenség egyszerre el­szomorító és bosszantó. Ahogy a parkolóba gördü­lünk kocsinkkal, már-már biztos, hogy azonnal ott te­rem egy ahlakpucoló le­gényke, aki anélkül, hogy megkérdezné, kérjük-e a szolgáltatást, gyors mozdu­latokkal tisztítani kezdi szélvédő üvegünket. Jó esetben. Jellemzőbb ugyanis, hogy sáros rongyot használnak ehhez a műve­lethez, melytől csak koszo­sabb lesz az a fránya szél­védő. A fiúk többsége eköz­ben szipózik, ragasztós nej­lonzacskóba szippant na­gyokat, s így állandó kábu­latban ténykednek az autók forgatagában. A „letámadott” kocsitu­lajdonosnak a ráerőszakolt szolgáltatás fejében illik le­szurkolni egy húszast, egy­részt sajnálatból, másrészt attól tartva, hogy a fizetés elmulasztása távollétében a kocsi esetleges megrongáló­dásával járhat együtt. Az is gyakori szituáció, hogy az ablakmosók a piros lámpánál veszik kezelésbe az autókat, nem egyszer önmaguknak is balesetve­szélyes helyzetet teremtve. Megjegyzem, találkoztam már egy rendesen dolgozó sráccal is. Az ő kezében nem volt ragasztós nájlonzacskó és köszönt, amikor szolgá­latkészen nekilátott a sika- mikának. (Balog) Az MTV Pécsi Stúdió mai műsora Mit ígér az idei nyár? Szezon előtti körkép a Balatonról. - Kórház a falu szélén. Sebészeti Alapítvány Pincehelyen. - Kul­túra, politika, gazdaság, szabad­ság. Tudósítások, riportok a pé­csi liberális találkozóról. Szer­kesztő-műsorvezető: Pánics György. — Templomszentelés Lot- hárdon. A régi harangláb mellé új templomot építettek Lothár- don, amelynek felszentelésére június 20-án 17 órakor kerül sor. — Diplomaátadás az évzá­rón. A Mátyás király utcai Álta­lános Iskola tanévzáróján június 19-én adják át a Pécsi Tanító­képző Főiskolán több évtizede végzetteknek az arany, gyé­mánt, vas és rubin diplomákat. gyógyszertár; Pécs, Bajcsy-Zs. u. 23. 10/14. sz. gyógyszertár. SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 12-390-es számon, este 7 órától másnap reggel 7 óráig. A MMSz pécsi csoportja or­vosi rendelései. Helye: Pécs, Janus Pannonius u. 6. szám. 9-10-ig pszichológia, 12-13-ig tüdőgyógyászat, 13-16-ig bel­gyógyászat, 15-16.15-ig pszi- .chiátria, 17-19-ig nőgyógyá­szat. A MMSz jogi tanácsadó szolgálata minden nap 17-19 óráig tart. Ma nyugdíjügyek. Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Pécs, Bem u. 5. Kon- zum Irodaház. Tel.: 72/12-277/17 m. Félfogadás 11-13-ig. Természet­gyógyászok az EK-ban Orosz és budapesti termé­szetgyógyászok fóruma lesz ma 20 órai kezdettel a pécsi Értel­miségi Klubban. Dr. Török Szilveszter, dr. Tutigina Lud­milla és Lescsinszkaja Olga a következő témákban várja az érdeklődőket: írisz diagnosz­tika, homeopátia, fitoterápia, gyógymasszázs, bioenergetika. Júliusban a Vasutas Klubban megnyitják hétvégi rendelései­ket. A belépés díjtalan. Az ÉK ez évben immár ötö­dik alkalommal rendezi meg az aranyosgadányi értelmiségi ta­lálkozót június 27-én. Felvilá­gosítást 36-608-as telefonon, je­lentkezni a klubfoglalkozáson lehet. MECSEKTRADE ÁRUHÁZ Vasárut a legolcsóbban a Mecsektrade-nél vásárolhat!!! Kínálatunkból: Hegesztett feketecső l/2”-2” 89 Ft-272 Ft/fm Vormtnélküli 1/2"-2” 141 Ft - 302 Ft/fm Horganyzottcső 1/2”-2” 108 Ft -500 Ft/fm Betonacélok 6-12 mm 41 Ft/kg finomlemezek 1-1, 5-2 mm 48 Ft - 54 Ft/kg Durvalemezek 3-4 mm 48 Ft - 54 Ft/kg Zártszelvények 55 Ft/kg T-acél 25x25x3 34,50 Ft/kg Az egységárak az ÁFÁT is tartalmazzák! Cím: Pécs, Nyugati Ipari út 1. (6-os út mellett, a pata esi elágazásnál, az uránvárosi buszvégállomástól pár percre) TeL: 25-777 Nyitva: 8-17 óráig Szombat: 8-12.30 óráig Fiatalok utazhatnak Seattle-be Seattle (Amerikai Egyesült Államok) - Pécs testvérvárosi kapcsolat keretében a Polgár- mesteri Hivatal 13-18 év kö­zötti pécsi, elsősorban angolul tudó fiatalok jelentkezését várja kb. 1 hónapos időtartamú, ez év augusztusi amerikai testvérvá­rosi látogatáshoz­A résztvevőket családok fo­gadják, ellátásukról (az utazási költség, a költőpénz és beteg­ség-balesetbiztosítás kivételé­vel) a fogadó fél gondoskodik. A résztvevőket hasonló jellegű vendégfogadási kötelezettség terhelheti. A jelentkezési nyomtatvá­nyokat a Városházán (Pécs, Széchenyi tér 1.) Fehér Éva nemzetközi referensnél lehet átvenni, aki az utazással kap­csolatban szívesen ad szemé­lyesen vagy telefonon (36-368) további információkat. Az uta­zásra június 26-ig lehet jelent­kezni. Első start A pécsi For Life mentőszol­gálat helikoptere kedden elő­ször startolt a volt tűzérlaktanya udvaráról. Eddig a pogányi re­pülőtérről szálltak fel, most azonban egynapos csecsemőt kellett inkubátorban Budapestre szállítani. Sajnos még a gyorsaság és az OMSZ szakembereinek szak­szerű beavatkozása is kevésnek bizonyult a csecsemő életének megmentésére. Ilyen eset elő­ször fordult elő a For Life men­tőszolgálat tíz hónapos műkö­dése alatt. — Tévesen jelent meg az Új Dunántúli Napló június 16-i számának 10. oldalán az a tele­fonszám, amelyen dr. Berényi István ingyenes jogi tanácsadást ad. A helyes szám: 41-907. Látogasson el hozzánk! A NEMZETKÖZI KIÁLLÍTÁS ÉS VÁSÁR 250 hazai és külföldi kiállítója és a rendező NOVOPRESS Kft. várja önt 1992. június 16-21. között naponta 10-18.30 óráig az Apáczai Csere János NEVELÉSI KÖZPONTBAN. Ha eljön nem bánja meg. A 60 Ft-os belépőjeggyel nyerhet félmillió Ft-os YAMAHA motorkerékpárt a GA-MA Kft-től, színes televíziót a Centrum Áruháztól és sok más értékes « ajándéktárgyat (4284) Bálás ruhavásárt tart a ViO-KÜS^ Pécsett Helye: B.m. Önkormányzati Hivatal Széchenyi tér 9. Ideje: 1992. június 19. péntek 9-16 óráig Pécsről autóbusszal Olaszország/Jesolo vm.28-ix.6. szállodai elhelyezéssel (parttól 100 m-re) reggeli+vacsora Részv. díj: 17.100 Ft Kpénz: 9.600 Ft COOPTOURJST Bem u. 22. TeL: 13-407,24-255 i

Next

/
Oldalképek
Tartalom