Új Dunántúli Napló, 1992. június (3. évfolyam, 150-179. szám)
1992-06-08 / 157. szám
Az ünnepségen fellépett a bonyhádi óvoda német nemzetiségi tánccsoportja is Fotó: Szundi György Házavató Bonyhádon A hazai német közösségekért A valódi tudás az élet (Pedagógusnapi beszélgetés a 3. oldalon) Torlódás a magyar-román határátkelőknél Gyakorlatilag megteltek a magyar-román határátkelők - mondta a Határőrség szóvivője vasárnap délben. Több kilométeres sor áll a nagylaki és a gyulai átkelőnél. Az előbbinél 15 órát kell várakozni kilépéskor a terherforgalomnak és a kamionoknak, s ennek következtében a személyforgalom is lelassult, 10 órás a várakozás. Gyulánál mintegy ötórás veszteglés után lehet a határon átjutni. A torlódások mielőbbi megszüntetése érdekében motoros rendőrök segítik a várakozókat Nagylakon és Gyulán: felvezetik a várakozó személygépkocsit, tájékoztatják a gépkocsivezetőket és utasokat a lehetséges elkerülő útvonalakról- mondta Zu- bek János. Az utazóknak a tompái és a röszkei határátkelőket javasolják. Amerikai KÖZÉLETI NAPILAP tu Dunántúli napló III. évfolyam, 157. 1992. június Hatékonyabbá kell tenni a demokráciákat! Antall József beszéde az MDF nemzetközi kollokviumán sajtóreferens Pécsett A washingtoni népjóléti minisztérium sajtóreferense, Ilona Szablya június 8-án, hétfőn 17.30-kor Pécsett, a Városháza nagytermében tart előadást arról, mi a szerepe egy állam irányításában a tömegtájékoztatásnak, valamint beszámol az amerikai kormányok tájékoztatási gyakorlatáról. Cseh és szlovák választások Vasárnap a kora esti órákban még nem tették közzé a választások teljes körű hivatalos végeredményét. Az már egyértelmű, hogy a választásokon rendkívül magas, 85 százalék fölötti volt a részvétel; Csehországban jobboldali kormány alakulhat; Szlovákiában a Me- ciar-mozgalom fölényesen nyert; mindkét köztársaságban 14 százalék körül szerepeltek a kommunisták (illetve Szlovákiában a volt kommunisták); a csehországi szociáldemokraták (Folytatás a 2. oldalon) Olasz segítség hazánknak Olaszország kész anyagi segítséget nyújtani Magyarországnak a volt Jugoszláviából érkezett menekültek ellátására - jelentette ki Martonyi János külügyminisztériumi államtitkár, aki megbeszéléseket folytatott Rómában az olasz külügyminisztérium és a menekültügyi hivatal illetékes vezetőivel. A megbeszéléseken több téma merült fel, elsősorban a Szerbia ellen elrendelt ENSZ-tilalmak kérdése - mondta el az államtitkár az MTI tudósítójának. Drágább a kenyér Moszkvában Moszkvában szombattól négyszer annyiba kerül egy liter tej és egy kiló kenyér, mint eddig. A városi hatóságok felszabadították az árakat, mert az érintett termékek fogyasztása - más élelmiszerek drágasága miatt - megsokszorozódott, s csak így vélik helyreállíthatónak az egyensúlyt kereslet és kínálat között. Az AP jelentése szerint egy liter tej ezentúl 1,95 rubel helyett nyolc rubelbe kerül, egy kiló barnakenyér 1,80 rubel helyett 6,30-ba, a fehérkenyér pedig 2,50 helyett 11 rubelbe. Antall József miniszterelnök szombaton délután felszólalt a Magyar Demokrata Fórum által szervezett Közép- és Kelet-Eu- rópa átalakulása, számvetés és perspektíva című nemzetközi tanácskozáson. Antall József a kollokviumon elhangzott beszédében áttekintést adott a világ demokráciáit érintő kihívásokról, különönös tekintettel a közép-kelet-euró- pai térség problémáira. A miPünkösdi dalostalálkozót rendeztek tegnap délután Mohácson. Elsőnek a Park utcai általános iskola másodikos, zene- tagozatos tanulói, a kékfestő ruhába öltözött, bájos apróságok mutatták be a „Két szál pünkösd rózsa ” című daljátékot. Hófehérbe, fejükön virágkoszorúval, az iskola harmadikosai szintén zenetagozatos diákjai dalolva, táncolva püskösi népszokást adtak elő. Óriási tapssal köszöntötte a közönség mindkét csoport szereplését és felkészítő tanárukat, Kovácsáé Horváthy Lenkét. Az olaszországi Velence közelében lévő Trissinoból jött a dalosünnep alkalmából a Com Amici Della Montagna 28 tagú férfikórus. A nevük magyarra fodítva: a hegy barátai, és ehhez híven dalaikkal a hegyek népeinek hagyományait, népszoká- siat idézték. Fergeteges sikerrel több ráadásszámot énekeltek niszterelnök felhívta a figyelmet arra, hogy a parlamentáris demokráciák működéséhez elengedhetetlen, hogy a társadalom nagy többsége gazdasági, szociális biztonságban érezze magát. A világban végbemenő, a társadalom és a gazdaság minden rétegét érintő változásokra a jól szervezett, évtizedek óta működő pártok sem tudtak mindig választ adni. Ennek következménye, hogy világszerte első magyarországi szereplésükön, Gianni Peruffo vezetésével. A Mohácsi Bartók Béla Művelődési Központ Vegyeskara Krausz György karnaggyal az élen a megszokott, magas színvonalon előadott kórusművei után újra a Park utcaiak kórusa állt színpadra. A Schneider Lajos gyűjtötte mohácsi népdalcsokrot követően a Dona Nobis Pácem (Adj nekünk békét) ismerős dallamai csendültek föl, majd a zárószámot, a „Legyetek jók, ha tudtok” címűt, olasz nyelven a közönség szűnni nem akaró tapsának engedve kétszer elénekelték. A kórus vezetője, Imréné Ivánfi Mária, másodjára a Kossuth Filmszínház nézőterén ülőket is megénekeltette, s csak úgy zengett a terem az olasz és magyar kórustagok hathatós közreműködésének köszönhetően. Berta M. csökken a társadalom szimpátiája még a hagyományos, jól működő pártok iránt is. Nem készült fel a világ arra az új szituációra sem, amit a Szovjetunió és a kommunizmus összeomlása jelent - szögezte le a miniszterelnök. Nyugaton és Keleten egyaránt meg kell szilárdítani és hatékonyabbá kell tenni a demokráciákat, hogy ne engedjenek teret a szélsőségek- (Folytatás a 2. oldalon) Ismét lövik Szarajevó belvárosát Szerb fegyveresek vasárnap reggel a hajnali viszonylagos nyugalom után ismét tűz alá vették Szarajevó belvárosát, miután az éjszaka nagy része is heves lövöldözéssel telt. Találat ért két kórházat és lángokban áll a Tito laktanya. Különösen súlyos károk keletkeztek az óvárosban, a kormányzati negyedben és a pályaudvar környékén. Szarajevó jelentős részén nincs áram és vízszolgálta- tás.Az éjszaka harcok voltak a Szarajevótól 130 kilométerre délnyugatra fekvő Capljina térségében és Bosznia északi részén, Tuzla, Kladanj és Maglaj környékén is, valamint a horvátországi körzetekben, és az adriai kikötőváros, Dubrovnik körül is. Kisebb összetűzések voltak Sibenik, illetve Károlyváros és Sisak környékén. Pünkösdi dalosünnep Mohácson A verseny egyik nagy esélyese Stenger a második futam starja előtt Fotó: Szundi György Tegnap ünnepre virradt Bonyhád, délelőtt a második világháború helyi áldozatainak emlékművét, Bertalan Sándor alkotását avatták fel, majd kegyeleti misét tartottak a helyi egyházi felekezetek és megkoszorúzták az elesettek sírját a katolikus temetőben. Ez alkalomból nyílt kiállítás a Völgy- ségi Múzeumban „Hol voltak a katonák?” címmel. Délután a völgységben élő, hozzávetőleg 20 ezres lélekszámú németség közösségi házát, a Magyarországi Németek Házát avatták fel az ünnepi díszbe öltözött Rákóczi utcában. Az utcában lévő 74. sz. alatti német parasztházat, az idős Wirth József lakóépületét - melynek homlokzatán most egy német és egy magyar nemzeti lobogó lengett - erre a célra újította fel a helyi Renova Szövetkezet a bajor szabadállam és müncheni szervezete, a Haus des Deutsen Ostens teljeskörű anyagi támogatásával. Az avatásra gyülekezőket a város fúvószenekara köszöntötte, majd Rittinger Antal, a szervezet helyi képviselője mondott ünnepi beszédet. A szalagot Oroszki István, a város polgármestere vágta át. Az eseményen résztvett Theodor Zens pécsi konzul, dr. Kühnel Horst, a HDO - a nemzetiségiek segítésére alakult szervezet - igazgatója és Hambuch Géza, a Magyarországi Németek Szövetségének elnöke is. Az avatóünnepen elsőként a helyi német óvoda kicsinyei mutattak be hagyományőrző népi játékokat, majd fellépett a Bonyhádi Német Vegyeskórus és német táncokból mutattak be egy csokorravalót a környék - Szászvár, Mórágy - és Bonyhád népi együttesei is. B. R. Gyémántlakodalom Pécsett Egész pontosan a gyémánt- és a vaslakodalom között félúton, a 65-ik házassági évfordulóját ünnepelte tegnap Pécsett, a Bocskai utcában a 88 éves Ge- dővári József és 84 éves felesége, akik 1927. június 6-án kötöttek házasságot. Az ünnepi alkalomból az egyetlen dédunoka adta át a házaspárnak a hatalmas kosár piros szegfűt, a gratulációhoz csatlakozott 2 gyermekük, 4 unokájuk és az ünneplő rokonság.- Budapesten dolgozott megismerkedésünk előtt a férjem - meséli Gedővári néni - és egy majálisra jött le Pécsre. Ott ismerkedtünk meg, ez szerelem volt az első látásra, ahogy a „nagykönyben” megvan írva. Három nap múlva eljegyeztük egymást, egy-két hónap múlva összeházasodtunk. Azóta élünk együtt boldogságban, szeretet- ben és békességben, csupa jósággal és kedveskedéssel vesznek körül bennünket a gyerekeink, unokáink, ez éltet bennünket. Gedővári néni még ma is dolgozik otthon, ellátja betegeskedő férjét, az ünnepi ebédet is ő készítette. H. Zs. Bilia-Blaupunkt autós hegyi EB Hatéves pályacsúcs dőlt meg Fülsiketítő motorzúgástól volt hangos a máskor ’ békés szentkúti Mecsekoldal, főként a rajthelynél lehetett nehezen viselni az indulás előtti utolsó pillanatokban még egyszer jól föl- túráztatott erőgépek dübörgését. Persze ezen semmi csodálkoznivaló sincsen, hiszen ahhoz, hogy alig három perc alatt (ez 125 km/órás átlagsebességet jelent) legyőzze valaki az 5720 m hosszú pálya 287 méteres szintkülönbségét, kell is a lóerő. Nagy nevekből ebben az esztendőben sem volt hiány, hiszen a 6. pécsi Európa-bajnoki futamon itt volt a tavalyi EB-soro- zat győztese, Andreas Vilarino, valamint a múlt évi itteni bajnok Francisco Egosque, de Herbert Stenger neve sem csenghet ismeretlenül a pécsi versenyeket látogatók előtt. A győztes neve mellett immár hat éve a legnagyobb kérdés, sikerül-e megjavítani az azóta fennálló pályacsúcsot, melyet Walter Pedrazza futott BMW-jével még 1986-ban. Nos, a 2:14,37 perces idő mostantól a múlté, mégpedig Vilarino jóvoltából, aki semmit sem bízott a véletlenre és utolsó indulóként, remek taktikázással még a szombati edzés során olyan tempóban száguldott végig a pályán, amit a későbbi versenyen már senki sem tudott felülmúlni. (A verseny részletes eredményeivel folytatás a 16. oldalon).