Új Dunántúli Napló, 1992. május (3. évfolyam, 120-149. szám)
1992-05-23 / 141. szám
10 aj Dunántúli napló 1992. május 23., szombat Vörös Márton Teérted is Az Akadémia közgyűlése után Milyen legyen a kapcsolat az egyetemekkel? 1944 március 17-én telefonértesítés érkezett Sopronból, hogy német csapatok egyre erősebb mozgása figyelhető meg. Óvatosan adják tovább a hírt, hiszen sokakat érinthet egy német megszállás... A városházán, a püspöknél, a városi közüzemeknél - ahol a háború miatt amúgy is állandó készültség volt -, a budai- meg szigetivárosi egyletekben, a belvárosban meg a külváros társadalmi ösz- szetételéből adódó rétegzettségnek megfelelően különböző erővel szerveződött meg az a sajátos magatartás, amely az egymásért érzett felelősség és a városért való aggódás ötvözetét tükrözte a lakosság egy részénél. Március 19-én robogó német motorkerékpárok járták a várost. Hajnalban a Szigeti országúton a Dévényi bolt előtt állt meg a harcrakész német menetoszlop - küldötteik a hadtestparancsnoksággal egyezkedtek a békés bevonulásért. Mélyrepülésben Junkers 88-asok zúgtak el, a városban már folytak a letartóztatások. Pécs újkori történetének egyik tragikus fejezete elkezdődött. Az események eddigi feldolgozásai szinte semmit nem mondanak a munkásság, a polgárság, az egyházak, a honvédség meg a csendőrség számos példás tettéről. A munkáshatalom legitimációját szolgáló dokumentumok gyűjtése és közzététele mögött azonban felsejlett egy más jellegű eseménysorozat. A pécsi történelem részese Vörös Márton. Amíg itthon volt, sarkos véleményei, sok ismerete és közlési igénye miatt került egyre nehezebb helyzetbe. Amikor eltávozott, a kényszerű hallgatás és a „nehogy megírja” szindróma érvényesült. A most közreadott kötetben a közvetlen élmény valóságával érzékelteti 1944 tragikus nyári és őszi napjait. A tények - a zsidóság gettóba hurcolása, a menekülők sokaságának átvonulása Pécsen, a közelgő front napokig tartó ágyudöreje Kis-Kőszeg-Batina felől majd a város képviseletében a Vörös Hadsereg fogadása - sok olvasónak hihetetlen kalandnak tűnnek, holott az akkori mindennapok valóságát tükrözik. Vörös Márton talán túlságosan a Svéd Vöröskereszt tevékenységére koncentrál ebben a munkájában. Mert voltak a gettóba élelmet bejuttatok, onnan sajnos csak keveseket kimentők, voltak a falvakban a kitelepítések, terményeket elszállító intézkedések ellen szervezkedők. Feltehetően ő tüntette el például a városházáról azokat a rendőrség által polgári intézkedésre átadott iratokat, amelyek a pécsi diákok és fiatalok háborúellenes magatartásával függtek össze. De miközben a Vöröskereszt munkáját bemutatja, érzékelteti, milyen diplomáciai érzék, határozott fellépés volt szükséges egyes intézkedések megtételéhez. A gyógyítás kórházi lehetőségeinek biztosítása, a nélkülözhetetlen gyógyszerek megszerzése, sőt előállítása a ma elképzelhetetlen körülmények között, százak és százak életét mentette meg. Számosán - akkor diákként - ügyködtünk Smekszi bácsi (dr. Kerese István) „üzemében”, amelyben maga is éjt nappallá téve dolgozott. Pécsre a sors különös kegyelméből elsőként olyan szovjet hadseregbeliek kerültek - a kötetben is megemlített Konragyin, Vitutnyev, Zavja- lov, Naszennyik, Cavon, Cser- kaszov vagy Ocskanj - akik a számos oroszul is beszélő polgárnak, munkásnőnek is köszönhetően - egyikük például Tolbuhin tolmácsa is lett - méltányolták a Svéd Vöröskeresztet és ezzel egy várost is képviselő Vörös Mártont. Intézkedéseikben - amíg itt voltak - a kíméletlen rendfenntartástól sem riadtak vissza. Nem értették meg és egyre ingerültebbek lettek a bányászok vezetőik elleni mozgalmától, a közhivatali meg általában megjelenő feljelentéstömegtől, ami hozzájuk érkezett. Nem akartak beleszólni a városi közigazgatásba, amelyet azonban sorra vett át az egyre agresszívebb, zömmel képzetlen, a koalíciós együttműködés kezdeti pozitív elemeit szétzúzó kommunista párt, a primitiv személyi indulatokat hordó politikai törekvés. Vörös Márton kitartó és eredményes munkáját hálával olvasó előtt a kitelepítés, a hadifogságba és elhurcolásra kerülők sorsa és a város, a megye fokozatos átalakulása jelenik meg, amely 1946-47 után alapjaiban söpörte el a megye, a város korábbi életét. Az elmúlt évtizedek történeti feldolgozásai sok hitetlenséget váltottak ki. Vörös Márton a hiteles tanú és a közvetlen cselekvő szerepében az emlékiratok új útját nyitotta meg. Elsőként, de remélhetőleg folytatva a következő évtizedek nem kevésbé tanulságos történéseivel. A kötet a Gondolat kiadó Ízléses kiadványában kerül az olvasók kezébe. Dr. Krisztián Béla A felsőoktatás, a tudományos minősítések átszervezésével viták robbantak ki akörül is, mi legyen az Akadémia szerepe a magyar tudományos életben, milyen legyen a kapcsolata az egyetemekkel. A Magyar Tudományos Akadémián két évvel ezelőtt elhatározták, és a rendkívüli közgyűlésükön állást foglaltak, miszerint az egyetemi oktatás és a tudományos kutatás elválaszthatatlan egység, de létre kell hozni a tudományos továbbképzés szervezetét, át kell alakítani a tudományos fokozatok odaítélésének eddigi rendjét, és meg kell szüntetni az állami Tudományos Minősítő Bizottságot. Tavaly a decemberi akadémiai közgyűlésen folytatódott a vita, mígnem azzal zárult, hogy az Akadémia és az egyetemek továbbra is együttműködnek, és megalakították a közös „Athenaeum Bizottságot”. Az Athenaeum hálózatának az lenne a feladata, hogy segítse az egyetemeken a tudományos továbbképzést, közösen is dolgozhassanak, és a tudományos fokozatok odaítélésére alkalmas egyetemi egységek kijelölését is elvégezzék. Az Athenaeum most próbálgatja első lépéseit megtenni, de már több egyetem csatlakozott hozzá. Az Akadémia vezetői február óta hét hazai felsőoktatási intézményt kerestek fel, hogy megvitassák az együttműködések lehetséges útjait. Vannak olyanok is, akik mereven elutasítják az Akadémia és az egyetemek további kapcsolatát. Erről is szót ejt például dr. Láng Istvánnak, az Akadémia főtitkárának „ Tudomány” című folyóirat májusi számában megjelent írása és a folyóiratban közölt, két, külföldön megjelent levél, illetve cikk. Ugyanakkor több egyetemi térségben már újabb együttműködési forma, az átfogó, alkalmi kutatásokra szerveződő egyetemi-akadémiai kutatási szervezetek is létrejöttek, például Budapesten vagy Debrecenben. A PEKSZ - Pécsi Egyesített Kutatási Szervezet - gondolatat is megfogalmazódott, ám még nem íródott alá. O A Magyar Tudományos Akadémia nemrégen lezajlott egyhetes közgyűlésén és tudományos rendezvénysorozatán pécsi akadémikusok is résztvet- tek, akik közül dr. Flerkó Bélával, a Pécsi Akadémiai Bizottság elnökével, dr. Méhes Károllyal és dr. Hámori Józseffel beszélgettem az akadémiai hét eseményeiről. Kérdéseim középpontjában két fő területet állt, miként látják az Akadémián két évvel ezelőtt elkezdődött reformfolyamatot, illetve milyennek tartják az egyetemek és az Akadémia ideális kapcsolatát?- Mindenki egyetértett azzal, hogy az Akadémiát meg kell újítani, de közben meg kell őrizni a stabilitását - mondta Flerkó Béla professzor.-Ehhez elengedhetetlen az akadémiai törvény meghozatala. A törvénytervezetet a kormány elfogadta, jelenleg a parlament előtt fekszik. Az akadémiai kutatóhálózat is változtatásokat igényel, de súlyos hiba lenne annak az Akadémiáról való teljes leválása és szétzilálása. Amikor létrehozták az akadémiai kutatóhálózatot, szovjet minta alapján tették, de ez a hálózat mára már működőképes, jól teljesítő intézetekké alakult. Szétbontása éppen olyan hiba lenne, mint az erőltetett kialakítása. Ezenkívül nem látok biztosítékot arra, hogyha minden akadémiai kutatóintézet az egyetemekhez kerülne, jobban dolgoznának. Vannak egyetemek, ahol igen színvonalas kutatásokat folytatnak, de a színvonal nem mindenütt kimagasló. Attól tartok, ha ilyen helyekre olvasztanák be az akadémiai intézetek kutatóit, eltűnnének, mint búvó patak a homokban. Az egyetemeken, így a POTE-n is, vannak akadémiai kutatóegységek. Némi támogatást és státuszokat biztosít az Akadémia, és ezt jónak tartom. Ez év elején elkezdődött az akadémiai intézetek és az egyetemi kutatócsoportjaik tevékenységének és teljesítményének vizsgálata. Ennek eredményeként bizonyára szerkezeti és szervezeti változások várhatók, és a rendelkezésre álló anyagi eszközök eddiginél differenciáltabb elosztására is sor kerül. Két változtatási irány egyértelműen kirajzolódik: a kutatóintézeti autonómiát, illetve a kutatóintézetek összeségének mint hálózatnak az önállóságát tovább lehet és kell fokozni. A másik, hogy az akadémiai kutatóintézetek és az egyetemek közötti oktatási, tudományos továbbképzési és kutatási kapcsolatokat az önkéntesség és a kölcsönös érdekek alapján erőteljes támogatásban kell részesíteni. O- Az Akadémián mindig harcoltak a visszahúzó és a fejlődést megcélzó erők, és voltak olyanok is, akik politikai érdekből kerültek a testületbe, de az Akadémián jobbára a tudományosság érdekeit szolgálták akkor is, amikor a politika közvetlenül beleszólt a tevékenységébe. A szabad parlamenti választások után a tisztújító közgyűlés valóban újított, és az Akadémia törekvései arra irányulnak, hogy olyan köztestület legyen, amely a kormánytól, a politikai pártoktól független, éppen ezért nem tartom jónak azokat az itt - ott felbukkanó elképzeléseket, hogy az Akadémia helyett valamiféle tudományos minisztériumot kéne létrehozni - jelentette ki Méhes Károly professzor.-Talán még nem tudja mindenki, hogy a sikeres Országos Tudományos Kutatási Alap, az OTKA már tavaly óta függetlenedett az Akadémiától, és az OTKA Bizottság soha nem látott korrektséggel próbálja elbírálni a pályázatokat. Lehet mondani, hogy a szubjektivitást százszázalékosan semmiből sem lehet kizárni, de az OTKA esetében a politikai szempontok már nem szempontok. A régi rendszerben agyontámogatott, és keveset teljesítő nagy nevek nem élveznek előnyt, a tudományos értékelés került az első helyre az odaítélésben. Ahogyan én látom, az Akadémia ezen túlmenően sem akar beavatkozni az egyetemek autonómiájába, de arra törekszik, hogy a jól működő hálózatát ne verjék szét, és én ezzel egyetértek. Az biztos, hogy az Akadémiának is meg kell újulnia, de az értékeit nem szabad nem figyelemmel kísérni. A PEKSZ-ről, melynek elnökévé engem választottak, annyit mondhatok, hogy igen jónak tartanám, az Universitast is szorosabbra fűzné. Elnöke már van, de az aláírása még nem történt meg, további megbeszéléseket kell folytatnunk egymással. O- Az Akadémia és az egyetemek, illetve a Pécsi Universitas kérdését én úgy látom, az nem lehet vita témája, hogy az Akadémiának és az egyetemeknek fenn kell tartaniuk egymással a kapcsolatot, sokkal inkább az jelenti a gondot, hogy egyik félnek sincsen elegendő pénze - nyilatkozta Hámori József professzor, a JPTE újonnan megválasztott rektora, az Akadémia tagja.- Pécsen ez a kapcsolat például már ott is látható, hogy az MTA Regionális Kutatások Központja munkatársai oktatnak a JPTE-n. Az egyetemeknek és az Akadémiának szükségük van egymásra, mint ahogyan arra is, hogy korszerűsíteni kell a tudományos minősítések rendszerét. De ebben is számítunk egymásra. A Magyar Tudományos Akadémia elnöke, dr. Kosáry Domokos május 29-én Pécsen, az Akadémiai Bizottság székházában találkozik a pécsi felsőoktatási intézmények vezetőivel, hogy eszmét cseréljenek kapcsolatukról. Barlahidai A. A Vasváry villa, a PAB pécsi székhaza Fotó: Läufer L. Közelkép a FÁK-ról (MTI-Panoráma) Moszkvában a leginkább szembeötlő változás a tudósításokból jól ismert elszegényedés. A metróban, az aluljárókban mindenütt koldusok, hontalanok, akiket a kommunista hivatalnoki zsargon „meghatározatlan lakóhelyű személyeknek” rövidítve „bomzs”-oknak nevezett. Korábban is léteztek már, azonban a kirakatra mindig is sokat adó rendszer rendőrei gondosan eltüntették a szakadt szerencsétleneket a nyilvános helyekről. Az utcakép másik meghatározó elemét az utcai árusok jelentik. Hosszú tömött sorokban állnak mindenütt, elfoglalva a járdák nagy részét. Az orosz kormány rendelete alapján ugyanis bárki állampolgári jogon kereskedhet. Fiatalok, idősek vegyesen árulnak szinte mindent. Élelmiszert, köztük a nyugati humanitárius segélyből származó konzerveket, a boltokban nem kapható vodkát, pezsgőt, kicsivel drágábban, mint a bolti ár, iparcikkeket, ki mihez tudott olcsón hozzájutni. A Nagyszínházzal szemben találomra megszólítok egy negyvenéves nőt, aki orosz népi díszítésű fakanalakat és más konyhai eszközöket árul. Tatjana Volkova elmondja, hogy szabadidejében maga festi ezeket, s így próbálja meg valahogy eltartani magát és két gyermekét. Óvónői fizetése 400 rubel, épp kenyérre és hideg vízre elég. Az árak a januári jelcini árliberalizálás után 10-70 szeresére emelkedtek, miközben a fizetések jó ha duplájára, háromszorosára. A boltokban ugyan kaphatók az alapélelmiszerek, a pultokon lévő áruk többségének árát azonban nem az átlagember jövedelméhez szabták. így például a fenti óvónői fizetésből vehető másfél kiló szalámi, vagy négy kilogramm közepes minőségű hús, vagy öt kilogramm cukor, amely ennek ellenére sem kapható, s gond van a tejjel és tejtermékekkel is. A teljes képhez tartozik: a központi boltban más csemegék között kaviár és lazac is van, azonban ezek ára megfizethetetlen nemcsak az átlagember, de a viszonylag jól fizető vegyesvállalatoknál dolgozók számára is. Ismerőseim a kérdésre, hogy miképpen képesek így megélni, csak annyit válaszolnak: ki hogy. A többség leszállította az igényeit, nem eszik húst vagy zöldségféléket, vagy megpróbál valahogy pénzre szert tenni. A volt Kalinyin sugárút és a körút sarkán ismerős arcra bukkanok. Tehetséges nyelvész ismerősöm, Vologya (30 éves) könyveket árul. Kissé feszeng. - Nincs mit tennem. Ősszel védem meg a doktorimat. Havi 200 rubel az aspi- ránsi ösztöndíjam - mondja. - A könyvekkel alkalmanként 500 rubelt keresek. A jórészt angol nyelvű könyveket, térképeket, gyerekkönyveket az állami boltokban veszem a régi, alacsony áron. Dosztojevszkij Bűn és bűnhő- dését mutatja. A gyönyörű kivitelű angol nyelvű könyv áráért, 3 rubel 50 kopejkáért jelenleg néhány doboz gyufa kapható. A külföldieknek még hatvan rubelért is hihetetlenül olcsó, a hivatalos árfolyamon ugyanis a 60 rubel - ennyiért adja ismerősöm a könyvet - alig fél dollárt ér. A nyelvészetből csakúgy, mint bármiféle tudományból manapság nem lehet Oroszországban megélni. Én is elmegyek majd valami vegyes vállalathoz tolmácsnak, vagy külföldre trógerolni - mondja Vologya. Az emberek manapság annyira el vannak foglalva megélhetési gondjaikkal, hogy nem érdekli őket a politika. Moszkva központjában május elsején a Vörös téren alig lézengett néhány ember a politikai színezetű megmozdulásokon. Jelcin és a reformerek hívó szavára még egy évvel ezelőtt is az utcára vonuló tömeg kiábrándultsága jól érzékelhető. Nyilvánvaló politikai űr keletkezett. Bár a Gorbacsov vezette néhai állampárt két éve rákényszerült a többpártrendszer bevezetésére, igazi pártok nem alakultak. A demokratáknak nincs átütő politikai erővel rendelkező pártjuk és népszerűségük a nadrágszíj meghúzó intézkedésekkel arányban csökken. Néhány ismerősöm, akik még hajlandóak poltikával foglalkozni, úgy látják, hogy a jelenlegi politikai űr nem maradhat fenn sokáig. Nehéz előre látni, hogy mi következhet, azonban általános vélemény, hogy a demokraták puskapora elfogyott. Képtelenek megbirkózni az ország nehézségeivel, s mindinkább Jelcint kezdik az emberek hibáztatni sanyarú helyzetükért, mivel úgy vélik, hogy a sokkterápia nem vezet el a piacgazdasághoz, s az orosz elnök politikája nyomán még súlyosabb káosz felé sodródik az ország. Sokak véleménye szerint a volt kommunisták csak azt várják, hogy a demokraták végképp lejárassák magukat. A legnagyobb példányszámú hetilap, az Argumenti i Fakti szerkesztőségi véleményt tükröző helyzetelemzésében egyenesen úgy véli, hogy Mihail Gorbacsov alapítványában maga köré vonta legközelebbi híveit, amely akár árnyékkormánynak is tekinthető, míg Se- vardnadze grúziai visszatérése és Alijev térnyerése Nahicsevánban kísérlet a régi elit politikai térnyerésére. Tény, a Moszkvában töltött egy hét alatt beszélgetőpartnereim közül so-
