Új Dunántúli Napló, 1992. május (3. évfolyam, 120-149. szám)
1992-05-22 / 140. szám
1992. május 22., péntek üj Dunántúli napló 3 A Megyei Pedagógiai Intézet és a New Instant bt. közös szervezésében kétnapos oktatástecnikai és módszertani vásárt rendeztek Pécsett a Kodály gimnáziumban. A bemutató még ma is látható. Fotó: Szundi György Három párt tagja volt, most független Beszélgetés dr. Bilecz Endre országgyűlési képviselővel Rángj a- vesztett Sopiane Még el sem nyerte méltóságához, rangjához illő, valódi arcát Sopiane, a III—IV. századi római város, s már el is vesztette? Az impozáns Kereskedőház földszintjén méreteiben is páratlan, római kori fürdő falaiba botlik a naponta betérők pillantása, anélkül, hogy az idelátogatók tudnák, milyen értékeket, miféle múltat rejtenek a kövek. Nem tudják, hogy a majd labdarúgó pálya méretű fürdő s így a szomszédos új Centrum Áruház alatt is magtárakat, azaz granáriumokat és más földépületeket tártak fel a múlt előtt tisztelgő kezek. Ez utóbbi még az I. század - Vespasianus császár kora. Az eredeti, római városfalat, a municipium határait csodálhatjuk meg a Citrom utca II. szám környékén, míg a bravúros gyorsasággal épülő új távközklési palota alatt a III. századi helytartósági palota, valamint egy római út nyomaira bukkantak. Ám minderről ' vajmi keveset tudhatnak a Capri Presszó vendégei is. De említhetnénk a Teréz utcai római udvart, és sorolhatnánk a középkori emlékeket, amelyekben legalább ilyen páratlanul gazdagok vagyunk. S hogy az idelátogató vásárlók, az üzletekbe, presszókba benyitó vendégek, megannyi turista szemét is látóvá tegyük, bizony jó lenne, ha egy a fotókkal illusztrált, tárgyszerű ismertető - egy párezer példányban sokszorosítható és újranyomható füzetecske is megjelenne minderről. Mindaz, amit a város ilyen bőkezűen ad és adhatna az idelátogatóknak - nóta bene: - a vásárlóknak is, az jóval több idegenforghalmi látványosságnál. A város, de a korszerű, emberközpontú keresekedelem önbecsüléséhez is hozzátartozik. Egy ilyen, viszonylag olcsón sokszorosítható, akár múzeumi füzetként megjelenő tájékoztató a múltról - térképekkel, esetleg a nagyobb kereskedő- és vendéglátóg- helyek feltüntetésével, szponzorálásával is - valamennyiünket haszonnal szolgálna. B. R. Legalábbis érdekesnek nevezhető dr. Bilecz Endrének, jelenlegi független országgyűlési képviselőnek politikai karrierje. Pécsett tanított a tanárképzőn és a PMMF-en. 1972-től, ahogy most fogalmaz, „papíron” 1984-ig az MSZMP tagja volt. Rögtön hozzáteszi, Hogy számára 1979 a fordulat éve, az akkori ellenzéki mozgalmakkal megismerkedve ekkor Donáth Ferenc tanácsolta neki, hogy ne lépjen ki a pártból, de megkezdett tevékenységét folytassa. Elkövetkezett 1987, ekkor lett a Magyar Demokrata Fórum alapító tagja, két évig volt az MDF-ben. 1990-ben már a Szabad Demokraták Szövetségének tagja, bevallása szerint a közbeeső évben a kisgazdák is kapacitálták a belépésre, amelyre vé- gülis nemet mondott. 1991 vége óta nem tagja semmilyen pártnak, a Parlamentben is független képviselőként tevékenykedik.- Képviselő Úr, a konformizmusról szeretném először kérdezni, amelyről így fogalmaz az 1980-ban kiadott Politikai kisszótár: elvtelen alkalmazkodás az uralkodó viszonyokhoz, beilleszkedés valamibe jobb meggyőződés híján.- Ezzel a fogalommal valamennyi pártban bajom volt. Nagyon kevés, főként vezető személyhez tudtam feltétlen lojalitással viszonyulni. Túl sokat vártam tőlük talán, az elvek, a programok végrehajtása ügyében.- Tehát mindig jobban tudta, mit is kellene tenni?- Némi rosszindulatai így is lehet mondani, bár szerintem inkább a mindig is önálló véleményem az ok. A mai konformizmus a parlamentben azt jelentheti, hogy valaki személyes érdeke miatt szavaz meg olyan dolgokat, amely a lelkiismeretével vagy a választói véleményével ellentétes.-Megszavazta a Zétényi-Ta- kács féle törvényt, igent mondott Dénes képviselőtársa, az MSZMP betiltását szorgalmazó követelésére is.-A kérdéseék tisztázása az egyik velejárója az új helyzetnek, ezért szavaztam a Zété- nyi-Takács féle törvényre, és nem azért, mert esetleg bármely kommunistával szemben bármiféle ellenszenvet éreznék. Másrészt szeretnék tisztázni egy félreértést, nem megszavaztuk Dénes úrnak az MSZMP megszüntetésére vonatkozó indítványát, hiszen a parlamentnek nem feladata egy párt betiltása, hanem csupán napirendre tűzését javasoltuk. Módfelett kiváncsi vagyok most is, Dénes úrnak milyen bizonyítékai vannak. Mondom ezt akkor is, ha meggyőződésem: az akkori MSZMP-tagoknak, lehettek akár oktatók vagy újságírók több hátrányuk származott a tagságból, mert óhatatlanul azonosítottak benünket olyan döntésekkel, amelyek meghozatalában semmilyen módon nem vettünk részt.- Most más időket élünk. Bilecz Endrét meghívta a miniszterelnök több független társával együtt. Am nem minden független parlamenti képviselőnek jutott hely Antall József társaságában.-Roppant egyszerűen ment ez a dolog. Egyik független társam szólt, akinek van kedve, menjen el, tizennyolcunk közül tizemhármat hívott meg a miniszterelnök úr. A többieket azért nem, mert más pártok aktív tagjainak tekinti őket.- Van egy másik kifejezés, az opportunizmusra gondolok. Egy pártra vonatkozott, de behelye- tesíthető ma is. Mondható, hogy a pillanatnyi előnyök kedvéért feláldozza valaki érdekeit a kormánypárt számára, és tevékenységét ennek rendeli alá.- Hát szóval... Nekem az inkább a problémám, hogy egyik politikai párt programja sem alakult ki igazán, ez okozza az ország bizonytalanságát. Az utóbbi időben készített és zömében megjelent tanulmányaimban éppen ezért is az önkormányzatok szerepével foglalkozom, mert fontosabbak, messze fontosabbak, mint a pártok. Bozsik László Az árak irreálisan alacsonyak voltak Az a drága közoktatás Nő a támogatás, nőnek a tankönyvárak. Közgazdászok dolga eltöprengeni azon, vajon csak a szokásos inflációs spirál köreit rójuk, avagy a közoktatás drágul feltartóztathatatlanul, illetve abban az ütemben, ahogy a piacosodás diktálja. Vigh István, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium illetékese (Tankönyv- és Taneszköz Iroda) mindenesetre végérvényessé tette a tényt: a közoktatásban az idén átlag 70 százalékkal magasabbak lesznek a tankönyvárak, mint tavaly. Ezen belül a felsőoktatásban a növekedés 140 százalékos lesz. És a minisztériumi illetékesek elegendő érvet tudnak felsorakoztatni annak bizonyítására, hogy ez így van rendjén. A minisztérium kétségkívül kényes helyzetben van. Természetesen az az érdeke, hogy minél több anyagi forrással rendelkezzék a tankönyvek finanszírozásához, ugyanakkor szem előtt kell tartani a szülők érdekeit is, azaz hogy a rájuk háruló teher minél kisebb legyen. E két érdek egyeztetése két fordulóban zajlott le. Tavaly szeptemberben került sor az elsőre, amikor is az illetékesek a térítési díjak megállapításával kapcsolatban a következő lehetőségeket latolgatták: alakuljanak a tankönyvárak a szerződésekben meghatározott módon, azaz legyenek szabadárasak a tankönyek, avagy függjenek a tanköny terjedelmétől, példányszámától, attól, hogy egy vagy több színnel nyomják őket, és így tovább. A döntés a szabadárak és a támogatások kombinációját hozta. Vagyis abban állapodtak meg, hogy a szabadárhoz nyújtott kedvezmény nagyobb olyan esetekben, amikor kisebb példányszámú könyv jelenik meg, például a fogyatékos gyermekek számára. Magyarországon a kis méretekből, valamint az egyetemi és főiskolai hallgatók viszonylag csekély számából adódóan a tankönyveknek kicsi a piaca, tehát drágák - mondja Veres Pál, a felsőoktatási tankönyvek minisztériumi felelőse. A kiadók többsége nem engedheti meg magának, hogy előfinanszírozás nélkül adjon ki tankönyveket, és ezt kell majd a tankönyv megrendelőinek állniuk. A hetven százalékos átlagos áremelésről május 14-én született döntés az Oktatás Érdekegyeztető Fórum ülésén. Két előterjesztés volt. Az első értelmében 90 százalékos lett volna az emelés. A második, hetven százalékos opció mellett döntöttek. Ezt, tehát az enyhébb változatot támogatta a pár nappal korábban tankönyv-ügyben összehívott miniszteri értekezlet is. A tankönyvek és jegyzetek vásárlásához nyújtott állami támogatás a tavalyi 770 millióról 1227 millió forintra nő. Ezzel együtt az általános iskolákban a tanulói könyvcsomagok térítési díjának növekedése elérheti a 240 forintot; a középiskolákban a 280 forintot. A középiskolák első osztályaiban a több tanévre szükséges atlaszok, példatárak miatt az árak növekedése ennek legalább kétszerese lesz. A főiskolások szintén „duplán számolnak”. (Atlantic) Diagnózis helyett útmutatást vártak Polgármesterek • • i ••íi //• n/ godolloi fóruma A Gödöllői Agrártudományi Egyetemen „Mindennapi kenyerünk ..címmel rendezett szerdán fórumot az Agrárszövetség. A tanácskozásra az ország valamennyi polgármesterét meghívták, s az érdeklődést jelzi, hogy több mint félezren hallgatták az előadásokat. Nagy Tamás, az Agrárszövetség elnöke nyitó beszédében megjegyezte, hogy a polgár- mesterek pártsemleges konzultációra jöttek össze, amelynek célja, hogy a gazdaság állapotáról, a munkanélküliség helyzetéről és az önkormányzatok finanszírozási lehetőségeiről kapjanak hasznos információkat. Dr. Harsányi László, a Gazdaságkutató Intézet igazgatóhelyettese az idei gazdasági kilátásainkról tartott előadást. Mint mondotta, az idei év hármas gazdaságpolitikai célkitűzéséből (megtartani az ország kedvező külpiaci, pénzügyi egyensúlyát, az inflációt a tavalyi 35 százalékról jelentősen visszaszorítani, valamiféle szerény gazdasági növekedést produkálni) csak az első kettő látszik megvalósíthatónak, ugyanis a gazdasági folyamatok azt mutatják, hogy tovább tart (akár még 2-3 évig is elhúzódhat) a gazdasági válság. Bár egyes ágazatokban (pédául a szolgáltatások terén) már megfigyelhető némi élénkülés, az ipari termelésnél további, mintegy 8-9 százalékos csökkenésre kell 1992-ben számítani.- Jelenleg például még megbecsülhetetlen a mezőgazdaság várható produktuma - mondotta az előadó, sajnálattal jegyezve meg, hogy az agrárválság egyik előidézője a rendkívül erős politikai kampány volt. A munkanélküliség súlyos gondjáról Laki László, az MTA Politikatudományok Intézetének munkatársa szólt. Mint mondotta, a munkanélküliség sokszorosan sújtja a vidéken élőket, hisz elsők között a vidéken telepített üzemeket záiják be a cégek és a városi gyárak is először a bejáró, ingázó dolgozóiktól válnak meg. Elhangzott, hogy miközben az év végére már 800 ezerre nőhet a munkanélküliek száma, a nagypolitika úgy tűnik mással van elfoglalva. Veszélyesnek ítélték meg azt is, hogy bár még csak a választási ciklus közepén vagyunk, a politika porondján már megkezdődtek az 1994-es parlamenti választások előcsa- tározásai. Ez pedig a gazdaságra nézve veszélyes lehet. A polgármesterek hozzászólásaikban kifejtették, hogy a helyzetértékelések mellett a „hogyan tovább” kérdésre várnak választ. A választásokon is majd azok a pártok számíthatnak sikerre, akik hitelesen szólnak a jövő konkrét teendőiről. Balog Nándor BÁZIS kontra Kupa Mihály Két országgyűlési képviselő múlt heti parlamenti interpellációja kapcsán került szóba: előfordulhat, hogy büntetőjogi fe- lelősségrevonást kezdeményeznek a BÁZIS építőipari vállalat volt vezetői ellen. A sajtóközleményekből csak annyi derült ki, hogy a kezdeményező Kupa Mihály pénzügyminiszter lesz, de hogy a „volt vezetők” kategóriája ezesetben mettől meddig terjed - az nem. A felelősségre vonás információink szerint a ma már érvényesíthetetlen garanciális igények kapcsán jött elő, s a példa a Magasház ügye volt. A parlamenti hír kapcsán megkerestük Mischl Róbertét, a BÁZIS volt vezetőjét, aki úgy nyilatkozott, egyelőre nem kívánja kommentálni a pénzügy- miniszteri bejelentést. ígéretet kaptunk viszont arra, hogy amennyiben valóban eljárás indul, a volt vezérigazgató válaszol lapunk kérdéseire. Ügyvédek szerint egyébként a büntetőjogi eljárás eredménye legalábbis kétséges, hiszen konkrét vádak hiányában az eredményre ma még tippelni sem lehet. Volt ugyan már ehhez hasonló eset Pécsett, amikor egy szolgáltató vállalat vezetőit perelték be, de mert amnesztiát kaptak, minden további nélkül „megúszták” az ügyet. A felszámolás alatt álló BÁ- ZlS-t jelenleg egy felszámoló biztos képviseli. Mint dr. Bérezési Ferenctől, a pécsi polgár- mesteri hivatal egyik vezető jogászától megtudtuk, Pécs városa már jóideje perben áll a felszámolandó BÁZIS-sal.- A hibás teljesítés miatti kár és a javítási költségek megtérítése érdekében pereltük be a BÁZIS-t, a kárigény a Nevelési Központnál lévő kollégium esetében 20-30 millió, a magasháznál mintegy 300 millió, a városban lévő többi IMS épületnél pedig kb. 600 millió forint - mondta lapunknak dr. Bérezési Ferenc a nagyságrendek érzékeltetése végett. A dologhoz persze az is hozzátartozik, hogy a felszámolás során a munkabérek, az állami hitelek (és még néhány más tétel) elsőbbséget élveznek, így az egyéb igényeket csak akkor lehet kielégíteni, ha a fentiek kifizetése után marad még pénz a felszámolt vállalat kasszájában. S az, hogy marad-e, a BÁZIS esetében tényleg nagy kérdés - mely főként a pécsi önkormányzatot érdekelheti, hiszen a város kárigénye nincs a prioritással bíró igények között. Ha idő előtt elfogy a BÁZIS-va- gyon, bizony a bíróság hiába ítél az önkormányzat javára, lehet, hogy Pécsnek már egyetlen fillér sem jut. Hacsak az alperessel nem sikerül peren kívüli egyezségre jutni - még a felszámolás befejezése előtt. .. Pauska Zsolt Vasárnap: fesztivál Mohácson Egész napos családi és gyermekfesztivált rendeznek vasárnap Mohácson. A nagyszabású rendezvény szervezői a Schmidt-gödörhöz várják a lakosságot délelőtt 9 órától. Még az odajutást is megszervezték: az Új Dunántúli Naplóban bemutatott, gumikerekeken közlekedő mesevonat jön Mohácsra. A pécsi Jakon Auto Kft. jóvoltából a Belvárosi Iskolától indulva a három szerelvényes kisvonat mindenkit ingyen szállít a fesztivál színhelyére. A programból: lesz kutya- és hőlégballon bemutató, lovaglási lehetőség, s a játékos vetélkedők mellett grundfocit, lövészetet, valamint főzőversenyt is rendeznek. B. M.