Új Dunántúli Napló, 1992. május (3. évfolyam, 120-149. szám)
1992-05-30 / 148. szám
1992. május 30., szombat aj Dunántúli napló 9 „Lovasok küzdelme” Kolbe Mihály rajza a mohácsi kiadású Magyar Képek albumból Robert Duvalltól OmarJSharifig Egész Magyarország egy nagy Hollywood Recept a jövőnek? Művészetoktatás - másképp Sylvester Stallone, aki az utóbbi hónapokban már szinte „hazajáró” vendégnek számít, 1980 nyarán hat hétig forgatott Magyarországon. Előtte Liz Taylor és Richard Burton dolgozott itt, utána pedig Schwarzenegger játszotta Budapesten a „Raw Deal” főszerepét. Itt állt kamera elé három évvel ezelőt az Oscar-díjas Jessica Lange Costa Gavras rendező „Zenélődoboz” c. filmjében, s tavaly novemberben Foton és Seregélyesen forgatták a HBO mozicsatorna produkciójában a Sztálin c. filmet az ugyancsak Oscar-díjas Robert Duvall-lal a címszerepben. Nem túlzás tehát azt állítani, hogy egész Magyarország egy nagy Hollywood egyre szívesebben költözik ide arra az átmeneti néhány hétre, amíg egy film forgatása tart. Még a sztárok szállodai és repülőjegy-költségét beleszámítva is olcsóbb a produkció lebonyolítása, mint Dél-Kali- forniában - másrészt pedig ma már egyre több filmet forgatnak „eredeti” helyszínen (még akkor is, ha egy párizsi szálloda hallját a margitszigeti Grand Hotel helyettesíti). Ráadásul a magyar operatőrök, jelmeztervezők és maszkmesterek legalább olyan kiválóak, mint neves amerikai kollegáik. Május-júniusban két nagy amerikai produkció forgat, s egy olasz tévéfilm előkészületei folynak. Az NBC televízió számára készül a nem túl találékony című Álarcosbál - a sztori lényege, hogy van benne egy gyönyörű, feketehajú nő és egy férfihős - akiket üldöz a „hűvös tekintetű” (s néma) gyilkos. A főszerepet természetesen „hu- zónév” játssza, olyasvalaki, akire az amerikai közönség kinyitja a tévét: Connie Sellecca. Öt a magyar nézők nem ismerik, viszont Amerikában a nyolcvanas évek közepén az egyik legnépszerűbb sztár volt a Hotel c. tévésorozat főszereplőjeként. A film érdekessége, hogy a gyilkos szerepét a magyar Puskás Tamásra osztotta David Hemmings rendező, akit a Nagyítás c. Antonioni-film főszereplőjeként ismernek Magyar- országon. Puskásé néma szerep, ha nem így lenne, nem ő ját- szaná, mert az amerikaiak elvből nem szinkronizálnak. Angela Lansbury családostul költözött május végén Budapestre: a fia rendezi a másik fia produkciójában készülő tévéfilmet, s a többszörös Oscar-je- lölt színésznő gázsijáról sem lehetett sok vita, mert Miss Lansbury félje a menedzser. Lans- bury-t legutóbb az idei Os- car-díjkiosztó ünnepségen láthatta és hallhatta a magyar közönség: a díjnyertes filmdalt énekelte és díjat adott át. Idősebb hölgy, aki a Broadway-n kezdte mint musical-színésznő, s ma a kiirthatatlan „Murder, she wrote” c. krimisorozat bűbájos, találékony és merész Jessica Fletcher-je minden vasárnap este az országszerte látható amerikai CBS televízión. Lansbury partnere a most forgatásra kész filmben Omar Sharif. A film, melynek címe szójáték „Mrs. Harris Goes To Paris”, magyar fordításban „Mrs. Harris Párizsba megy”, arról szól, hogy egy gazdag hölgy szobalánya megirigyeli úrnője Dior márkájú estélyijét, s addig mesterkedik, míg eljut Párizsba, bejut az exkluzív Dior divatházba, s megszerzi magának az álomruhát - közben persze, mindenféle mókás dolgok történnek vele. Az ABC televízió keleteurópai tanácsadója, aki most érkezett vissza New Yorkból, e pillanatban éppen egy gyönyörű vidéki kastélyt keres egy népszerű tévésorozat epizódjának helyszínéül - az HBO pedig azon gondolkodik, hogy az, itt forgatót Sztálin-filmet (melynek világpremierjét egyszerre tartják Amerikában és Magyar- országon), melyik moziban mutassa be a sajtónak, szeptemberben. (Atlantic) Pontos, hosszas munkával elsajátítható technikai tudás vagy a fantázia szabad szárnyalása? Ujjgyakorlatok vagy improvizáció? Bár e fogalmak egymást inkább feltételezik, mintsem ki- zátják, a zenei - s általában a művészeti nevelés - emléleté- ben mégis gyakran szembeállítva találkozhatunk velük. Mert: előbb jusson az alapos technikai tudás birtokába a tanuló, s csak ezután kezdjen el - ha ez egyáltalán szükséges - improvizálni, hangzik a tradicionális oktatás nézete, amely a másik tábor véleménye szerint a külső faktorok túlzott térnyeréséhez, a belső lényeg elvesztéséhez vezet. Nem az ujjgyakorlatoktól lesz művész a művész - állítják mások Kodályra hivatkozva, s tanításuk középpontjába állítják az improvizációt. Néhány éve Pécsett már találhatunk példát erre az utóbbi módszerre is, a Művészeti Iskolában, amely az eredeti tervektől eltérően egyelőre - az anyagi és személyi feltételek hiánya miatt - csak zenei és képzőművészeti tagozattal működik, s ahol a nevelés két csomópont köré szerveződik. Egyrészt a „hogyan kell a gyermeki kreativitást fejleszteni, gondját viselni”? kérdésre próbálnak a gyakorlatban választ adni, másrészt pedig a művészet jelenségének lényegét igyekeznek - mintegy elméleti alapvetésként - a gyerekek számára hozzáférhetővé tenni. Az Apagyi Mária és Lantos Ferenc nevével fémjelzett iskola szakmai körökben igen élénk érdeklődést kelt, de - mint ahogy az gyakran előfordul - inkább a külföldi, mint a hazai figyelmet fordították magukra. Jó példa erre az a fiatal amerikai művész-tanár, aki az intézmény működéséről írja doktori disszertációját, s akit arról faggattunk ittjártakor. miért érdekes, miért modell értékű számára ez a távoli iskola?- Jazz-zenészként mondhatom - kezdi Kyle Gregory, - hogy az improvizáció sajátos élménye adta a legnagyobb örömöt számomra a zenében, amit mindenképpen át akartam adni tanítványaimnak is. Körülnéztem, hogy a többiek mit tesznek ezen a téren, s rá kellettjönnöm, hogy mindent okítanak, csak éppen a rögtönzést nein! Én pedig már akkor is biztos voltam benne, hogy a gyerekekben meglévő potenciális tehetség kibontakoztatásához ez a legjobb módszer.- A tanítás leghatékonyabb módjait keresve ismerkedtem meg Bartók és Kodály nevével és kezdtem el azon magyarországi programokkal foglalkozni, amelyek a kreativitás problémakörét nem csak periférikusán kezelik. Ebben a pécsi iskolában két olyan kérdés áll az oktatás centrumában, amelyek a művészeti nevelés nagyon fontos, de eddig mellőzött területeit állítják előtérbe. Az improvizáció mellett kiemelt szerepet kap az integráció - amelyben rejlő hatalmas lehetőségekkel én is csak itt ismerkedtem meg. Képes a mostani szétszórt nevelési gyakorlat radikális megváltoztatására. Megpróbálja feleleveníteni azt a régen elfelejtett tudást, ami a régi görögöknél vagy akár a középkorban még létezett: hogy az egyes diszciplínák egy nagyobb egység részei.-Mi a véleménye a művészet elméletének itteni oktatásáról?- Nagyon tetszik, ahogy a művészetet egyszerűen odatárják a gyerekek elé, a közös gyökér, az objektív szerkezeti elvek felmutatásával. A környezetből indulnak ki, arra alapozva, hogy már az öt-hat éves picik is képesek felismerni a hasonlóságot egy zeneműben, rajzban, novellában, állatban, növényben... Ez a felfedezés pedig közelíti őket a művészet lényegének megértéséhez, s annak a mindennapokhoz való kapcsolódásainak felismeréséhez.- Természetesen a munka még távolról sem befejezett, szélesíteni kellene a kört, bekapcsolni a többi művészeti ágat, majd a közismereti tárgyakat is - a közös rendező elv alapján. Éhhez a különböző területek képviselőinek kommunikációjára, kontaktusára volna szükség. A szép - bár kissé utópisztikus - terveket hallván azért megszólal egy csodálkozó hang az emberben: vajon hogy lehet, hogy egy ilyen jellegű iskola és a szintén Pécsett, a Janus Pannonius Tudományegyetemen több évig képzett művészettudomány szakos hallgatók - akik elvileg képesek lennének ebben a megfelelő elméleti oktatók hiányától szenvedő intézményben tanítani - nem tudnak egymásról? Kőhalmi Andrea utóbbi időben. Elolvasott egy-két könyvet erről, és nem volt nála nagyobb szakértője a témának. Néha hülyén jött ki, hogy váratlanul kirúgott oldalt, vagy köpködött maga körül, különösen a zsúfolt ABC-ben keletkeztek ebből konfliktusok. Na de ő nem hagyta magát, olyanokat mondott, hogy megfagyott a vér a többiek ereiben. Végül is mit lehet tudni, a fene egye meg, még megbabonázza az embert ez a boszorkány ... Egy napon aztán olyan történt, amire tényleg senki nem számított. Rózsika férje összeszedte a holmiját, és elköltözött otthonról. Valamelyik munkatársa kisszobájában húzta meg magát, és semmi rábeszélés nem használt, nem lehetett visz- szatéríteni a feleségéhez. Pedig megért egyet-mást mellette, a régi szép időkben is. Na de ne vágjunk a dolgok elébe, maradjunk annál a délutánnál, amikor betelt a pohár. Most nem a borospohárról beszélek, amelyik minden este betelt többször is, az még csak hagyján. Hanem Rózsika férjének lelki pohara, az telt be akkor. Az úgy kezdődött, hogy ő véletlenül nem a kocsmába ment mindjárt munka után, mint ahogy szokott, hanem vesztére saját lakásának a kilincsét nyomta le. Ezzel a lendülettel mindjárt be is fordult a konyhába, igaz, a pipa nem volt nála, viszont éhes volt. Erről is majdnem megfeledkezett, amikor megpillantotta Rózsikát, ahogy nagy seb- bel-lobbal dagasztott valamit egy fateknőben az asztalon. Hogy azt is honnan szedte, ki tudja, azonban volt még ott más furcsaság is. Például feltűnt, hogy az ember ünneplő kalapja van Rózsika fején, de alaposan összelisztezve, mert ahányszor becsúszott a szeméig, a lisztes kezével bökte feljebb. Aztán az egyik lábán egy túrabakancs, jól befűzve, megcsomózva bokája fölött, a másikon semmi. így állt a legszebb díszpárnájukon, amit még az ember hozott egyszer a Szovjetunióból, amikor elruccantak egyet a szocialista brigáddal. Erre a díszpámára már azért is kényes volt. Még amikor hozta, be is kölnizte Moszkva rózsája kölnivel, csuda jól illatozott a szobában. Hát nem ezen állt az a cudar asszony a sáros bakancsban?- Teveled meg mi van? - kérdezte tőle.- Hejehuja kurugla, kendnek arra mi gondja! - pergett a nyelve Rózsikának. Erre lecsúszott a kalap a szemére, jobb kézzel hátrabillentette, és egy szalagnyi tészta maradt a karimáján. Csak úgy himbálódzott, aihogyan nagy nekiveselkedve dagasztott tovább. Rossz volt nézni. Rózsika férje nem volt babonás, de most majdnem ő is kiugrott, egyenesen az asszony hátsó fele irányába. De visszafogta magát, helyette egy üveg bort emelt ki a hűtőből, és lerogyott vele az asszonytól legtávolabbi konyhaszékre. Kihúzta a dugaszt, és szomjasan beleivott a borba, hogy összeszedje magát egy kicsit. Nézte, hogy lebeg az a tészta az asszony homloka előtt.- Csak azt tudnám - mondta maga elé- -, mikor bolondultál meg ennyire? Mit dagasztasz, te szerencsétlen, azt mondd meg!- Hát mit gondolsz, mit? Nem látod, hogy kenyeret?- Miért? Nem volt kenyér a boltban?- De volt. Viszont most az a divat, ha nem tudnád, te fafejű, hogy magunk sütjük a kenyeret. Mégpedig annak is megvan a módja. Látod, hogy nézek ki!- Látom. Ez a módja?- A kelesztő uszítása miatt. A mezőségi asszony így tesz, hogy jól megkeljen a kenyér. Csak azt sajnálom, hogy egy kis meggy nagyságú disznótrágyát nem tudtam szerezni hozzá.- Disznótrágyát. Azt minek?- Hát a kelesztőbe. Rontás ellen - vetette oda Rózsika, aztán minden átmenet nélkül cuppogni kezdett.- Mit akarsz? - kérdezte gyanakodva az ember, és már ott tartott, hogy kiszalad a konyhából.- Semmit.- Akkor meg minek cuppogsz olyan hülyén?- Ezt azért kell, hogy jól megkeljen.- Aha. És mi lesz az ebéd?- Ez a kenyér itten, ha megsül. Rámegy az egész délelőt- töm, nincs most időm másra.- Hajaj - sóhajtott az ember, és meghúzta megint az üveget. Már akkor elhatározta, hogy elmegy innen, nem bírja tovább. Mire a kenyér kisült nagy hókuszpókuszok közepette, Rózsika férjének híre-hamva se volt sehol. Még bőröndöt se talált, jobb híján a táskavarrógép füles dobozába pakolta bele a holmiját, és elhagyta a házat. Vissza se nézett. Elég volt neki az utolsó pillantás a feleségére, ahogy ott állt a fél bakancsban, a tésztás ünneplő kalapjában. Szép, fekete kalap volt, ezt direkt a vasárnapi misékre vette még neki Rózsika. Hát így történt, de nehogy azt higgye valaki, hogy az esemény lesújtotta volna az asszonyt. Úgy belejött a divatos dolgokba, hogy nem lehetett megállítani. Jósdát nyitott, csillagvizsgálót létesített a ház tetején, ló- tott-futott, plakátot ragasztott, cserkésztábort vezetett. Jötté- ben-mentében néha kirúgott oldalt, és köpködött maga körül. Az új idők asszonya. Hejehuja kurugla... y
