Új Dunántúli Napló, 1992. május (3. évfolyam, 120-149. szám)
1992-05-29 / 147. szám
1992. május 29., péntek üj Dunántúli napló 9 Külpolitika Mi is az a Wall Street? A „platán megállapodást” kétszáz évvel ezelőtt - 1792. május 17-án - írták alá a Dél-Manhat- tanban, s akik jelen voltak „úgy két tucatnyian” csak remélték, hogy jó üzletet kötöttek. Utólag külön-külön mind bevallották: sejtelmük sem volt arról, hogy világgazdasági történelmet írtak, amikor egy platánfa árnyékában, a Wall Street-en egységes üzleti szabályzatba foglalták a részvények és államkötvények éppen csak kibontakozóban lévő értékesítését. Valójában a nemzetközi gazdasági élet legnagyobb és legbefolyásosabb börzéjének alapjait rakták le. A New York-i Értéktőzsde (New York Stock Exchange, amelynek rövidítését- NYSE - ismeri minden magára adó üzletember) a világgazdaság jelképe és szíve, annak minden rezdülésére reagálnak Tokiótól Londonig - talán egy kicsit már Budapesten is. A Los Angeles-i fölfordulás hatására például azonnal megmozdultak a Wall Street-i tőzsdei árak, természetesen lefelé, s ezt órák alatt világszerte követték az árfolyamok. De csak rövid ideig. Los Angeles-ben helyreállt a rend, s New York-ban nemcsak a régi árak tértek visz- sza, hanem az árszint - a 30 fontos értékpapír ármozgása alapján naponta közzétett híres Dow Jones Index - rekordmagasságba kúszott, elérte a 3378,13 pontot. Miért? Az amerikai gazdaság iránti bizalmat jelző tendencia tudományos magyarázata még hiányzik, de az tény, hogy a részvényárak másutt is követték a New York-i példát. Ez a Wall Street titokzatos ereje. A New York-i tőzsde négy nagy terem: futballpályányi méretek, a földön szétdobált papírszeletek, körben zölden villogó képernyők, s mindenütt - hogy a múlt századra is emlékezzenek a jövő század beruházásait előkészítő, mindig rohanó és harsogó üzletemberek - színes, hagyományos libériákba öltözött börzei alkalmazottak. Okos elektronika és dolgos 3000 ember együtt: a számítógépek ma már lehetővé teszik, hogy a tőzsdei ármozgásokra reagáló információkat vagy utasításokat 30 másodpercen belül az USA legtávolabbi részeibe is eljuttassák. A világ nagy tőzsdéivel hajszálpontosan ugyanennyi időbe telik az információcsere, a többi már az ottani brókereken és a technikán múlik. 1830. március 16-án álmos napja volt a Wall Street börzéjének: 31 üzletet kötöttek, 3470,25 dollár értékben. Ezt a mélypontot azóta sem közelítették meg. A (nem kívántí csúcspontot viszont 1987. október 20-án jegyezték fel: a rövidzárlatnyi idejű tőzsdekrach napján 608,2 millió részvény cserélt itt gazdát, s ennek kisugárzásaként, ki tudja mennyi, az Egyesült Államok és a világ többi börzéjén. A NYSE technikailag ma akár 800 millió részvény vételét és eladását is képes lebonyolítani, az átlagforgalom azonban ennek csak tör- déke. 1991-ben átlagosan naponta 179 millió részvény cserélt gazdát, s az évi összteljesítmény- 45,3 milliárd darab - megközelítette az 1987-es rekordot, amikor 47,8 milliárd részvényt ad- tak-vettek a Wall Street-en. A börze történetének legnagyobb botránya egy óriásvállalat- az 5300 alkalmazottat foglalkoztató Drexel Burnham Lambert csoport -tragédiájaként került be a krónikákba. A cég 650 millió dollár pénzbüntetést fizetett részvényekkel elkövetett csalásért. A maffia legfőbb üldözője A joviális Kinkel (MTI-Panoráma) - „Szicíliában a maffia azokra sújt le, akiket az állam nem tud megvédeni ... A maffia nem felejt, és előbb-utóbb leszámol azokkal, akiket kiszemelt magának”. Giovanni Falcone bíró szavai ezek, egy televíziós interjúban hangzottak el nemrég. Proféti- kus szavak a borzalmas merénylet fényében. Falcone valóságos szimbólummá vált az elmúlt évtizedben. Tizenhárom évet töltött a palermói törvényszék bunkerében a maffiaellenes vizsgálatok vezetőjeként. Kikezdték minden oldalról: sikereire féltékeny kollégák, a maffiával kacérkodó, szolgálatokat elfogadó politikusok, és természetesen a Cosa Nostra, a „tisztelt társaság”, a félelmetes szicíliai bűn- szövetkezet, amelynek Falcone első számú ellensége lett. „Nem vagyok Robin Hood, sem ka- mikazé. Az államot szolgálom olyan földön, ahol az állammal szemben állók diktálnak” - mondta magáról. Falcone szicíliai volt. Tudta, hogy kiszemelték és el akarják tenni láb alól. Három éve már megkíséreltek ellene egy robbantást Palermo melletti tengerparti villájában. Páncélozott gépkocsiban közlekedett állandó fegyveres kísérettel. „Hozzászoktam, hogy nem járok moziba, étterembe, nem tehetek hosszabb sétákat, nem járhatom az üzleteket” - mondta magáról. Családi élete is a maffia fenyegetése árnyékában folyt: feleségével, aki szintén bírónő, nem akartak gyereket, mert „nem akartak árvákat maguk után hagyni”. Falcone, amikor a hetvenes években elkezdett a maffia ügyeivel foglalkozni, két módszert alkalmazott, ami különösen eredményesnek bizonyult. Egyrészt elkezdte módszeresen vizsgálni a feltételezett maffiafőnökök bankszámláit, feltérképezni teljes üzleti tevékenységüket a bankok könyvein keresztül. A másik módszer: „bűnbánó” maffiások megnyerése a törvénnyel való együttműködése. A bankkönyvekből hihetetlen összefonódásokra derült fény. Falcone együttműködött az amerikai hatóságokkal, és segítsége nagyban hozzájárult, hogy a chicagói és new york-i maffiát felszámolták, John Gotti, az utolsó „keresztapa” is elnyerte a minap a bíróságtól ítéletét. Kutatott a svájci bankok titkaiban, és felderítette a maffiás pénzek tisztára mosásának útvonalait. Feddhetetlennek vélt vállalkozók, üzletemberek, pénzemberek kerültek hálójába, és derült fény maffiás kapcsolataikra. Azután politikusok is: Vito Ci- ancimino, palermói polgármester és más szicíliai notabilitá- sok. A másik módszerrel elért nagy fogása, amikor 1984-ben Rio de Janeiroban rávette Tommaso Buscettát, egy maffiával szakító, „rendhagyó” maffiást, hogy működjék együtt vele és a hatóságokkal. Buscetta teljes képet rajzolt Falcone számára a szicíliai szervezett bűnözésről, ő fedte fel, amit a bíró már korábban is sejtett: a szicíliai klánok szigorú területi megosztással és szigorú hierarchiába rendezve működnek. A cosa nostra egy csúcstól, a „kupolától” függ, ott döntenek mindenről. Az igazságszolgáltatás előtte a maffiát inkább egy-egy területen fennhatóságot kiépítő maffiás családok laza társulásának fogta fel, ahol a klánok harca a terület megtartásáért folyt. Tagadták a szigorú hierarchia meglétét, kimutatható- ságát. A maffiás bűncselekmények külön-külön vizsgálandók és ítélendők el - szólt a tétel, jogi érveléssel is alátámasztva. Falcone hitt a „kupola,, létében, és arra törekedett, hogy egyetlen nagy per keretében fogjon össze minden maffiás cselekményt. Az ő nevéhez fűződnek a nagy, úgynevezett „maxi- maffia perek”, amelyben többszáz maffiózót ítéltetett el egyszerre, összefüggő, szervezett bűnszövetkezetben való részességért. Buscetta után más „bűnbánó” maffiások is segítettek e meggyőződésének kialakulásában. Falconét a múlt évben megrágalmazta egy névtelen levél azzal, hogy „előnyöket juttat azoknak, akik tájékoztatják”. Besározták és összefonódásokkal gyanúsították. A „viperafészeknek” nevezett palermói törvényszéki palota berkeiben soha nem látott vihar, szakmai féltékenység, politikai összefonódások, befolyások, harc végén Falcone tisztán kerül ki az ügyből, de eltávolítják. Rómába kerül az igazságügyi minisztériumba, afféle parkolópályára. A miniszter, a szocialista Claudio Martelli támogatja, és őt akarja az országos hatáskörű maffiaellenes főügyészség élére állítani. Ez a főügyészség szintén Falcone ötlete és célja. Rájött, hogy a maffia nem csupán szicíliai jelenség immár. Milánóban éppúgy működik, mint az országban bárhol másutt. Az országos hatáskörű főügyészség azonban szintén politikai harc kérdése lett: sokan ellenezték, karrierjükre féltékeny bírók, ügyészek, takargatni valóval rendelkező politikusok. Ezer buktató után az „olasz FBI” és a hozzátartozó ügyészség végül mégis testet öltött. Az intézményi válság - se kormány, se államfő - késleltette a kinevezést. A maffia azonban nem felejt... A palermói autópályán 1 tonna tritollal röpítette levegőbe első számú ellenségét. Falcone már nem állhat az új szervezet élén, és Szicíliában még mindig a hallgatás és a lupara, a maffiás leszámolás törvénye uralkodik. Magyar Péter (MTI-Panoráma) Politikai nevelőatyjának tartja a német külügyminiszterré kinevezett Klaus Kinkel a hivatalából saját kérésére 18 év után elbocsátott hallei ravasz rókát, Hans-Diet- rich Genschert. Bárhogyan is vélekedjenek személyéről, Genscher nyomába, Genscher cipőjébe belelépni, senkinek sem lesz könnyű. Ha nem is Genscher cipőjébe, öltönyébe egyszer már belebújt Klaus Kinkel. Vagy Teheránban, vagy Thaiföldön történt meg az eset, mindenesetre tény, hogy a pincér szószt öntött Kinkel ruhájára, aki kénytelen volt igénybe venni az idősebb pályatárs segítségét és legalább egy számmal nagyobb öltönyét. Klaus Kinkel hosszabb ideig Genscher keze alatt dolgozott a bel- és a külügyminisztériumban, útjaik akkor váltak szét, amikor Kinkel Pullachba, a nyugatnémet hírszerzés központjába költözött át. A metzingeni sváb igazi terüA boszniai Visegrad városban állapotos asszony menekül a szerb szabadcsapatok elől. Lövés dördült, a menekülő ösz- szeesett. Még sikerült a focai kórházba szállítani, ott halt meg. Gyermekével együtt, aki sosem láthatta Bosznia perzselő napját. Ugyanebben a városban egy öreg mohamedán pap a golyózáporban is leborult a szőnyegére, arccal Mekka felé, amikor eljött az ima ideje. Aztán felkelt, tovább ment és egy lövedék leszakította mindkét lábát. Hívei körülállták és hallhatták a búcsúzó utolsó üzenetét:- Muzulmánok! Ne hagyjátok magatokat elűzni innen. Ez a ti hazátok. A város a Drina partján épült. Híd a Drinán - ez a címe Ivó Andrics Nobel-díjas regényének, ami éppen arról szól, hogy ezen a földön az együttélés sosem volt felhőtlen idill - de azért híd vezetett át a Drinán és a különböző népcsoportok között. Ez a híd nincs többé, átszakította a tébolyult gyűlölet áradata. Ez az áradat eddig jobbára egyoldalú volt. Mélyek a gyökerek. Az itteni muzulmánokat megtizedelték a horvát uszta- sák, Tito győztes partizánjai, a királyhű szerb csetnikek, Milosevics jugoszlávnak nevezett, de lényegében szerb csapatai. lete azonban a jog: 1982-től megszakítás nélkül az igazságügyminisztériumban dolgozott, először államtitkárként, majd miniszterként. A neve elé rakott állandó jelző a .joviális”, ám a joviális modor mögött nyakas- ság rejtőzik. Kinkel például nem tágít attól az elgondolástól, hogy az államnak és a terroristáknak valamiképpen ki kell egyezniük egymással. 1989-ben tárgyalt is bebörtönzött, s éppen éhségsztrájkoló terroristákkal, némi tekintélyre téve szert a „Vörös Hadsereg Frakcióban”. Az 55 éves Kinkel kondícióját rendszeres sportolással őrzi: teniszezik, kocog, fát vág. Négy gyermek - három lány és egy fiú - édesapja. Kinkéit gyakran emlegetik az idősek, az ápolásra szorulók, a szellemileg károsultak ügyvédjeként. A kiállást mellettük egy tragikus baleset csak erősítette: tiz évvel ezelőtt Petra nevű lányát elgázolta egy autóbusz. Petra két napig volt kómában, majd meghalt. És ahonnét a reguláris „szövetségiek” visszavonultak, oda az utóbbi hetekben benyomultak a mindenkinél vérengzőbb irregu- láris szerb szabadcsapatok. A bosnyákok először a védekezésnek azt a szánalmas formáját választották, hogy Szarajevóban, Mosztarban és a többi városokban levették az árulkodó névtáblákat a lakásokról, kapukról. De a falvakban, ahol mindenki mindenkit ismer, ez sem segített. A következő lépés az volt, hogy férfiak álltak a kapuk elé, feltartóztatandó a mészárlásra induló szabadcsapatokat. Csakhogy fegyver nélkül ez sem ment. De ahogyan ilyenkor lenni szokott, lassan valahonnét kerültek fegyverek is és a pusztító ár most már nem egyirányú: gyorsan növekszik a muzulmánok ellenállása. Zöld - az iszlám színét hordozó - lobogójukra új név került, Murat Saba- tinovicé, akit az orosz megszállók ellen küzdő afgán partizánok mintájára „Bosznia első mudzsahedinjének” neveznek, a jelek szerint nem alaptalanul.- Eleinte - mondta - megértettem Izetbegovics boszniai elnököt. Ő valószínűleg a túlerőtől igyekezett megvédeni a moszlimokat. De be kell látnia, hogy tévedett. Itt erőszakmentes ellenállással nem lehet elérni semmit. Giovanni Falcone biró, valamint felesége és kísérete temetése A boszniai pokol Politikai kislexikon Thomas Klestil A most távozó diplomata-államfő, Kurt Waldheim után - aki egykor az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkári székében is ült - Ausztria újabb diplomatát választott elnökének a Néppárt által támogatott, mérsékelten konzervatív politikai nézeteket valló Thomas Klestil személyében. Kétszer is urnákhoz kellett járulniok az osztrákoknak, hogy végül a korábbi elnökválasztáshoz mérten példátlanul magas részvétellel és nagy többséggel - a szavazatok 56,85 százalékával - költöztessék be Klestilt az Osztrák Köztársaságot jelképező elnöki palotába, a bécsi Ballhausplatz 1-be. Senki sem vitatja, hogy a választás iránti nagy érdeklődés és a megválasztott új elnök személye is jelzi: Ausztria olyan államfőt keresett, akit tisztelnek a határokon túl, a határokon belül pedig alkalmas a hatalmi - alkotmányos egyensúly biztosítására a gyakran még a szocialista-néppárti koalíció keretein belül is vitázó politikai erők között. A 60 éves közgazdász doktori disszertációját 1957-ben a világgazdaságról írta, s ez meghatározta egész, mindvégig töretlen karrierét. Első feladatként az osztrák kancellári hivatal gazdasági koordinátoraként dolgozott, majd az osztrák OECD delegáció tagjaként a világ legfejlettebb ipari országainak működését elemezte osztrák szemmel. Kereskedelmi kérdésekkel foglalkozott Ausztria washingtoni nagykövetségén majd az utolsó konzervatív kancellár, Josef Klaus titkáraként kapta meg az indító sebességet a politikai pályához, ami végül a legmagasabb közjogi méltóság elnyeréséhez vezetett. Az osztrák elnöki megbízatás 6 évre szól, s a törvények lehetőséget adnak a meghosszabbításra egy újabb választási időszakra. A derülátók azt számításba véve máris azzal érvelnek: Klestil, ha letölti a kétszeres szolgálati időt, épp oly kiváló ismerőjévé válhat Ausztria minden gondjának-örömének, mint amilyen a legendás (egyébként szocialista, tehát politikailag többé-kevésbé ellenlábasnak tekinthető) Bruno Kreisky kancellár volt. Róla azt hirdették még ellenfelei is, hogy amit ő nem tudott a politikáról, azt már nem is volt érdemes tudni. Klestil politikai programjának alighanem kulcsmondata az, hogy „a hatalom ellenőrzést igényel”, s ő maga ezt az ellenőrzést „a felelősség erejével” kívánja gyakorolni. Kiváló diplomáciai huszárvágással, lipicai lovak „segítségével” washingtoni nagykövetként akkor is bejutott Ronald Reagenhoz, amikor jelenlegi elődje az Egyesült Államok határait sem tudta átlépni. Most elsősorban az Európai Közösség kapuinak megnyitásához számítanak „külügyi főtisztviselői” tapasztalataira és isme- rettségeire. Bejelentette egyébként: hivatalbalépése - július 8-a- után minél előbb felkeresi Ausztria keleti szomszédait - így Magyarországot - is.
