Új Dunántúli Napló, 1992. május (3. évfolyam, 120-149. szám)
1992-05-04 / 122. szám
1992. május 4., hétfő üj Dunántúli napló 15 Polgár Zsuzsa a világbajnok A budapesti Hotel Aquincumban tartották a sakksport történetének első női villám (másnéven blitz) világbajnokságát, amelyen a résztvevőknek 5 perc állt rendelkezésre egy- egy játszma befejezésére. A világklasszisokkal tűzdelt mezőnyben a három Polgárnővér legidősebbike, Zsuzsa remekelt, a 26 partiban 22.5 pontot gyűjtve szerezte meg a világbajnok címet. S hogy a siker teljes legyen, mögötte a legkisebb testvér, a világ- rangelső Polgár Judit végzett. Finis’92 Május 4-én, hétfőn rendezik meg a pécsi és a szegedi egyetemisták hagyományos futóversenyét, a „Finis”-t. A 92-es viadalra - ami a 10. a sorban - Szegedről indul a mezőny, reggel 8-kot. Mindkét város színeiben 45 futó vesz részt. A célba- érkezés este 7 óra körül várható a mohácsi úti Pécs helységjelző táblánál. Az eddigi „Fi- nis”-eken a pécsiek szerepeltek jobban, most is abban reménykednek, hogy a múlt ismétli önmagát. Hétfőn este 10 órától a Late- rum szálló éttermében bankettet tartanak a rendezők, ide várják az előző „Finis”-ek résztvevőit. Genscher és az olimpia A 2000. évi nyári olimpiai játékok rendezésére pályázó Berlin városvezetése a most leköszönt német külügyminisztert, Hans Dietrich Genschert igyekszik megnyerni propagandahadjáratának. A város szándékát egyébként több gond is keresztezi, leginkább az veszélyezteti a sikert, hogy többen úgy vélik; az erre fordított ösz- szeget inkább a keleti városrész fejlesztésére kellene költeni. Egerszegi és Güttler ismételt A bécsi nemzetközi uszóver- senyen is remekeltek a Bp. Spartacus világklasszisai. Az olimpiai, világ- és Európa-baj- nok Egerszegi Krisztina ezúttal a 100 m háton győzött hatalmas fölénnyel és magabiztosan csapott elsőként a célba 200 m mellen a szöuli ezüstérmes Güttler Károly is. Kiss László mesteredző tanítványai közül Balyi Györgyi léphetett még dobogóra: 200 m pillangón érkezett a második legjobb idővel. Kovács ismét „pontos” volt A német ökölvívó csapatbajnoki döntő első összecsapásának magyar főszereplője is akadt. Természetesen a TSC Boxring vendégsztárjáról, a világ- és Európa-bajnok Kovács Istvánról van szó, aki ismét prímszerepet vitt a legjobb német csapatokat felvonultató szorítóban. A berlini klubnak a Boxring Brandenburg elleni mérkőzésén az első párban lépett a kötelek közé a TSC színeiben a Vasas 51 kg-os „idegenlégiósa”, aki végig magas színvonalú találkozón pontozással verte a brandenburgiak bokszolóját, Enrico Weiglert. Ezzel nem csupán a berlini gárda 17-13-as sikerét alapozta meg, hanem sokadszor igazolta, hogy jól jártak szerződtetésével a németek és ami magyar szempontból fontos: az erős ellenfelekkel vívott sorozatos győzelmekkel készül a barcelonai olimpiai megméretésre. Labdarúgó NB L „Ha mindenki egészséges, nem lehet gond ennél a csapatnál”- Már a múlt heti hazai győzelem után érezni lehetett, hogy újra felfelé ível a csapat szekere, hiszen a 0-1-ről való fordításhoz nagy lelkierőre volt szükségük a játékosoknak. Az pedig, hogy most egy élet-halál harcát vívó együttestől sikerült mindkét pontot elhozni, már kissé megnyugtató lehet a hátralevő fordulókra. A szezonkezdettől fogva az alapvető gondot a sok sérülés okozta, ha mindenki egészséges, nem lehetnek problémák ennél a csapatnál - mondta Mérei László sportköri elnök a találkozó lefújása után. Az optimizmus és á jókedv azonban nem csak őrá volt jellemző ezen az estén, hiszen a játékosok szerint legalább egy éve nem volt rá példa, hogy a hazáig tartó utat végigénekelve ünnepeljék a győzelmet. Úgy tűnik végre sikerül kilábalniuk a tavasz eleji hullámvölgyből, és az után a néhány hét után, amikor már az osztályozóra kerülés szele is meglebbentette őket, már arra köttettek fogadások, hogy melyik lehet az a legjobb hely az év végére amit elcsíphetnek. És bizony nem egy szájból a 6-os is elhangzott, ami azért ugye hatalmas ugrás a néhány héttel ezelőtti állapothoz képest. Fogadásból egyébként sem volt hiány, egy ilyennek lett áldozata a csapat sofőtjének nyakkendője, amely kishitű gazdája miatt megcsonkítva kellett, hogy egyetlen szenvedő alanya legyen a szombat estének. Pontosabban Palaczky és Lőrincz mellett, akik mindketten orrcsontrepedéssel hagyták el a pályát. Ismét felhőtlenül ünnepelhetett viszont Czéh, akinek jó formáját bizonyítja, hogy 6 meccsen ötször talált be a kapuba:- Utoljára két éve találtam el így a labdát a Videoton ellen, mint a mostani gólnál. Ha nyu- godtabban játszottunk volna, még ennél is több lehetőséget értékesíthettünk volna a Bányász ellen. Nemkülönben boldog lehetett Jenei, aki második NB I-es góljával segítette a győzelemhez társait:-Én mindig úgy lépek pályára, hogy gólt akarok lőni, most ez sikerült is. Ahogy visz- szaemlékszem, a Vác elleni debütáló találatom sem volt éppen csúnya, de ez a tegnapi - talán nem tűnik szerénytelenségnek - tényleg szép gól volt. De nem csak emiatt örülök neki sokkal jobban, hanem mert ezzel sikerült most a második pont megszerzése is. Szűcs Zsolt PMSC - Tatabányai Bányász 2-1 (1-0) Tatabánya, 3000 néző, V: Vad PMSC: Kovácsé vies - Kónya, Balog, Lőrincz, Palaczky - Jenei, Bódog, Túri, Kocsis - Czéh (Medgyes, a 85. p.), Belansky (Magyar, a 89.p.). Edző: Garami József. Tatabánya: Józsa - Sass, Udvardi, Váczi, Csima - Ignácz, Járfás, Banica- Süveges, Onucsin (Ki- szi 46.), Szekeres (Klausz 69.). Edző: Rákosi Gyula. A 16. percben baloldali hazai szögletet követően Kovácsevics Ignácz elé tenyerelte a labdát, aki nagy lövést zúdított kapura, de Kovácsevics lábbal mentett. A 20. percben már a hatodik szögletét rúghatta a Tatabánya, de ezek a pontrugások igazi veszélyt nem jelentettek. A 31. percben unaloműzőként Ignácz 30 m-es bombájának tapsolt a közönség, amit Kovácsevics üggyel-bajjal hárított. A 37. percben egy váratlan pécsi ellentámadás végén Czéh 15 tűről a bal alsó sarokba lőtt (1-0). A szünet után az 50. percben a pécsi kaputól 17 m-re Lőrincz Süvegessel szemben szabálytalankodott. A szabadrúgásból Banica a sorfal mellett a jobb sarokba csavarta a labdát (1-1). Az 52. percben Czéh labdájával Jenei a bámészkodó hazai védők között kilépett és mintegy 8 m-ről a kifutó Józsa mellett a kapu jobboldalába helyezett (2-1). Az 58. percben Czéh 18 m-es szabadrúgása alig kerülte el a jobb felső sarkot. Közepes színvonalú találkozón a masszívan és jól védekező pécsiek szórványos, |pr annál veszélyesebb ellentámadásokat vezettek. A játék képe alapján győzelmük megérdemelt. Garami József: - Küzdelmes mérkőzésen a Tatabánya többet támadott, de a mi akcióink állandó veszélyt jelentettek. A legjobb időben sikerült gólokat lőnünk, és összességében nagy csatában szereztük meg a két pontot. Rákosi Gyula: - Vannak játékosok, akik úgy érzik: teljesen mindegy a Tatabánya sorsa, mert így jobb lehetőségük kínálkozhat. Hetek óta szégyellem magam helyettük, ilyen hozzáállással nem lehet pontot szerezni. TOVÁBBI SZOMBATI EREDMÉNYEK Vasas - ZTE 0-0. Fáy u., 2000 néző. V.: Kurmai. Ferencváros - Újpest 3-2 (2-2). Üllői út, 22 000 néző. V.: Nagy. Góllövő: Balogh G., Fodor, Milisics (öngól), ill. Szle- zák, Lovász. MTK - Veszprém 2-0 (1-0). Veszprém, 4500 néző. V.: Molnár. Góllövő: Horváth, Balog. Siófoki Bányász - Rába ETO 2-1 (2-0). Siófok, 4000 néző. V.: Vágner. Góllövő: Má- riási 2 (egyet 1 l-esből), ill. Vi- rágh. VASÁRNAP JÁTSZOTTÁK: BVSC- NOVÉP - Haladás VSE 1-0 (1-0). Szőnyi út, 1000 néző. Vezette: Fazekas. G.: Gracsov. Diósgyőr - Videoton 2-0 (1-0). Diósgyőr, 7000 néző. V.: Puhl. G.: Petcu (2). Vác - Kispest HFC 3-1 (2-1). vác, 12 ezer néző. V.: Kovács L. G.: Zombori, Hahn, Orosz, ill. Kovács K. Az NB I. állása 1. FTC 24 12 10 2 45-18 34 2. Vác 24 13 7 4 44-25 33 3. Kispest 24 14 4 6 42-24 32 4. MTK 24 13 5 ( 38-23 31 5. Siófok 24 12 5 7 34-25 29 6. Videoton 24 8 11 5 32-24 27 7.UTE 24 8 9 7 36-31 25 8. PMSC 24 9 7 8 20-21 25 9. Vasas 24 7 10 7 25-21 24 10. BVSC 24 7 8 9 23-23 22 11. Rába ETO 24 7 6 11 27-36 20 12. Veszprém 24 6 8 10 17-33 20 13. Haladás 24 6 7 11 21-29 19 14. Tatabánya 24 5 8 11 21-38 18 15. Diósgyőr 24 5 7 12 19-36 17 16. ZTE 24 1 6 17 13-50 8 TOTO A 18. játékhét eredményei: 1. Veszprém-MTK 0-2 2 2. Ferencváros - Újpest 3-2 1 3. Dresden - Schalke 04 2-1 1 4. Kickers - VfB Stuttgart 1-3 2 5. Ascoli - Verona 1-1 x 6. Cremonese - Cagliari 0-1 2 7. Fiorentina-Torino 0-0 x 8. Foggia - Napoli 1-0 1 9. Genoa - Internazionale 1-2 2 10. Juventus - Sampdoria 0-0 x 11. Casertana - Modena 0-0 x 12. Lucchese - Cosenza 1-1 x 13. Pescara - Bologna 5-0 1 Pluszmérkőzés: 14. Vác FC - Kispest 3-1 1 Pécsi thai-boxos sikere Az életemért küzdöttem” 9? Nem mindennapi sikert könyvelhetett el magának a Pécsi Muay-thai Egyesület thai-boxosa, Blazsekovics Ferenc. A közelmúltban Budapesten rendezett profi gálán ugyanis nem kisebb sportemberrel került össze, mint a bolgárok kick-box világbajnokával, Belinszkijjel. A hárommenetes küzdelemben (a bolgár nem vállalta a szokásos öt menetet) végül pontozásos győzelmet aratott a pécsi fiú. Igaz ő sem úszta meg szárazon az összecsapást, mert még napokkal később is kék, zöld és lila foltokkal tarkított az arca:- Ekkorákat még életemben nem kaptam, pedig túl vagyok már néhány meneten. Azt hittem egy légkalapáccsal ütik az arcomat. Ezek a sérülések egyébként nem is a közvetlen ütések nyomai, mert azért ennyiszer nem talált be, hanem saját arcom elé emelt kezemen keresztül csattantak ekkorát. A második menetben már igen komolyan úgy éreztem, hogy a puszta életemért kell küzdenem, és ekkortól sikerült valahogy átvenni az irányítást. A tét különben számomra is nagy volt, hiszen ezzel a győzelemmel sikerült fölkerülnöm az európai ranglistára. Nemzetközi versenyen legközelebb szeptemberben egy holland ellenfelem lesz. A nevét még nem tudom, de azt igen, hogy a hollandoké a második legerősebb csapat a világon. Sz. Zs. Reynolds és Krabbe ügyében döntőbíróság határoz A Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség (IAAF) székhelyén, Londonban bejelentették, hogy a férfi 400 m-es síkfutás amerikai világcsúcstartójának, Bucch Reynoldsmk az ügyében a meghallgatást május 10-ére halasztották. Mint ismert, a futót az IAAF 1990 augusztusában tiltotta el doppingolásért, ám az ítéletet az amerikai szövetség (TAC) érvénytelenítette. Ennek ellenére Reynolds csak akkor indulhat Barcelonában, ha az IAAF a döntőbírósági meghallgatáson felmenti, mivel eltiltása csak augusztus 13-án jár le. Ugyancsak érdekes információ kelt szárnyra Krabbéék esetéről. Korábban bejelentették, hogy a doppingmanipulálással vádolt, hazájukban azonban felmentett három német atlétanő ügyében az IAAF tanácsának május végi ülése dönt, ám jól értesült körök tudni vélik, hogy a tanács Krabbéék ügyét is a döntőbíróság elé utalja majd június közepi időponttal. LeMond adóssága A profi kerékpársport jelenlegi legnagyobb egyénisége, a háromszoros Tour de France- bajnok, amerikai Greg LeMond a közelmúltban nem szégyellte eljátszani a „vízhordó” szerepét. Az országúti Világ Kupa harmadik állomásán, a Párizs- Roubaix versenyen ugyanis a francia Gilbert Duclos-Lassalle győzelmét saját erején kívül elsősorban társai segítségének köszönhette (a kerékpárosoknál megszokott, jól bevált módszer, hogy az istállótársak saját érdekeiket is feladják a „futtatott,, versenyzőt támogatva). Az első helyen célba ért versenyző segítésében a „Z” csapat tagjai közül is kiemelkedett LeMond, aki maga a kilencedik helyével talán boldogabb volt mindenkinél.- Borzasztóan örültem Gilbert sikerének, legalább valamit törlesztettem abból az adósságból, amivel tartoztam neki. Sohasem felejtem el azt a napot, amikor két éve a Tour de France-on defektet kaptam egy kritikus szakaszon, és a Gilbert vezényelte társak bevártak, így velük együtt utolérhettem az élbolyt. Jórészt ennek köszönhettem akkori győzelmemet - hálálkodott LeMond, aki tavaly viszont kiábrándítóan szerepelt kedvenc versenyén. Idén megcélozza a negyedik Tour de France-bajnoki címet, miután alapozása az eddigieknél sokkal jobban sikerült. Télen Minnesotában sífutással, Kaliforniában pedig kerékpáros edzésekkel töltötte napjait. Ráadásul a Világ Kupában „elkövetett” jótettéért cserében ismét számíthat majd márkatársai segítségére a július 4-én, San Se- bastianban rajtoló háromhetes körversenyen. 7620 Pécs, Márton u. 2. Tel.: 72/27-174,26-604 Telefax: 26-604 Telex: 12-817 Magyar-Osztrák-Svéd Kereskedelmi Kft. MODUL A VÁSÁRLÓKÉRT! Építkezők-építtetők-vállalkozók A MODUL Kft. mint GYÁRI KERESKEDŐ rendkívüli kedvező áron kínálja Önnek termékeit.- LB-Knauf vakolatok, csemperagasztók- Bramac tetőrendszer- Heraklith-Villás termékek- Hungária-Wienerberger porotherm téglarendszer- Trigon és ”E” jelű VB. gerendás födémrendszerek- Schiedel kémények- Lambéria 520 Ft/m2 + Áfa- Cement és mészhydrát vásár- ÁFA MENTES VÁSÁRLÁSI LEHETŐSÉG! (3207)