Új Dunántúli Napló, 1992. május (3. évfolyam, 120-149. szám)
1992-05-25 / 143. szám
8 új Dunántúlt napló 1992. május 25., hétfő Moszkva főkéme - Washington vendége A levéltárak nem nyílnak meg (MTI-Panoráma) Oleg Kalugin, a KGB egyik volt vezetője szerint Oroszországban a régi párt-, rendőr- és katonai apparátus fenyegeti a reformokat, nincs piacgazdaság, így eltűnhetnek a nyugati segélyek - folytatódik viszont Oroszország külföldi gazdasági hírszerzése. A nyugállományú vezérőrnagy washingtoni szereplése egy zártkörű rendezvényen hamisítatlan amerikai különlegesség volt: Kalugin ugyanis több, mint 30 éves titkosszolgálati pályafutásának túlnyomó részében az Egyesült Államok ellen kémkedett - többek között a szovjet hírszerzés washingtoni főnökeként, majd a moszkvai kémelhárítás élén. Méghozzá oly sikeresen, hogy a KGB legfiatalabb vezérőrnagya lett. Rangjától (valamint nyugdíjától) azután Mihail Gorbacsov fosztotta meg, mert Kaluginból reformer lett, s fellépett a pártbürokrácia uralma ellen. Borisz Jelcin visszaadta Kalugin rangját és nyugdíját, ám ez sem változtatott a kiváló amerikai angolt beszélő egykori főkém reformista nézetein. Válogatott, sok volt, s talán aktív amerikai hírszerzőt is magában foglaló hallgatóságának igencsak kiábrándító képet festett az orosz helyzetről: arról, hogy a reformerek háttérbe szorulnak a régi pártapparátus emberei mögött, hogy milyen veszélyt jelent a fegyveres testületek elégedetlen tisztjeinek többszázezres serege. Igazi reformok, privatizálás, piacgazdaság híján Oroszország el fogja tékozolni az újabb, milliárdos nyugati segélyeket is, miközben volt funkcionáriusok üzletelnek az államtól megkapott, immár magukénak tekintett vagyonnal. A mai orosz kormány szakmailag gyengébb, mint Gorbacsov garnitúrája volt - mondotta Kalugin. Bírálta pártfogóját, Borisz Jelcint is, de egyúttal figyelmeztetett a az orosz elnökre leselkedő veszélyekre, hiszen - mint mondotta - azt már nem egyszer érték különböző „balesetek”. A kérdésre, hogy végül is iszik-e Jelcin, a tábornok azzal válaszolt, hogy nem tudja - de nyitottabb volt más kérdésekre, így például elmondta: személyes tudomása van arról, hogy számos német és osztrák magántulajdonból származó műkincset őriznek ma is Oroszországban. Megerősítette azokat a híreket, hogy a tavalyi puccs után a KGB nagy pénzeket juttatott titokban Nyugatra: így például egy orosz-francia vegyesvállalatba sokmillió dollárt fektettek - mondotta, jelezve, hogy Moszkvában készülnek az ilyen és hasonló ügyek leleplezésére. A KGB levéltárai, az ígéretek ellenére nem fognak megnyílni, csak olyan dokumentumokat adnak majd ki, amelyek az orosz állam érdekeit szolgálják - mondotta. S Oleg Kalugin végül készséggel elismerte, hogy létezik és folytatódni is fog az orosz gazdasági-műszaki kémkedés Amerikában. - Ezt teszik az európaiak, a japánok és viszont - miért nem tehetnénk mi is? Ilyen az élet.. . Heltai András Az évszázad katasztrófája? Szárazság Afrikában Gyökérrel és falevéllel táplálkozó parasztemberek Csád- ban, éhségüket citrommal oltó emberek Zimbabwéban, rosszul tápláltságukba belehaló gyermekek Dél-Afrikában: Afrika nagy része újra szembe került az éhség rémével, szakértők szerint azonban ezúttal ennél is többről van szó: az évszázad legnagyobb szárazságáról. Madagaszkár déli részén naponta 5-25 ember hal éhen, az etiópiai rádió pedig több tucatnyira becsüli az ország keleti részein elpusztultak számát. Mint az AFP összegző jelentésében tudatta, a „Save the Children” humanitárius szervezet vezetője, Gerard Salole szerint eltörpül minden korábbi természeti csapás a mostani mellett. Nem minden afrikai országot sújt ugyan, s nem mindegyiket azonos mértékben, a korábban oly sokat szenvedett Szahel és Közép-Nyugat-Afrika például ezúttal megúszta, kivéve Csád déli részét. Elsősorban Ke- let-Afrika és Dél-Afrika szenved a szárazságtól. Egyelőre csak becslések vannak arról, hogy húsz vagy hatvanmillió embert érint-e az éhség. A gabonatermés zuhanás- szerű visszaesése miatt egy sor ország óriási élelmiszerbehozatalra szorul. Még Dél-Afrika is, pdig gabonaexportjáról ismerték, most viszont a normálisnak az egyharmadára esett vissza a termelése. Két és félmillió afrikai négert, akinek tápláléka a kukoricamelasz, közvetlen éhínség fenyeget, szemben a tavalyi 1,8 millióval. Az „Operation Hunger” szervezet máris hírt adott gyermekek éhenhalá- sáról. Zimbabwéban súlyos, Mo- zambikban drámai a helyzet: hárommillió embert fenyeget éhség. Számítások szerint Kelet- és Dél-Afrika az idén 13 millió tonna gabonára szorul külföldről. S hogy a baj nem jár egyedül, arra jó példa, hogy az élelmiszersegély rendeltetési helyre juttatását gyakran helyi konfliktusok hátráltatják, mint Etiópiában, Szomáliában és Szudánban is. Az Egyesült Államok 636 ezer tonna gabonát szállított Fekete-Afrikának az EK pedig 270 millió dollárt szán rá. Tirana: Munkások emelik ki Enver Hodzsa, Albánia kommunista vezetőjének koporsóját, hogy elhunyt kommunista vezetőtársaival együtt újratemessék a Sharra köztemetőben. A műveletre a nyilvánosság kizárásával került sor. Négy milliárd a pártoknak (MTI-Panoráma) A német politikai pártok az államtól egy törvényhozási időszakban (két parlamenti választás között) több mint négymilliárd márkát kapnak. Ez a legmagasabb ilyen jellegű támogatás az egész világon - írja a Stuttgarter Zeitung. A legutóbbi húsz évben az állami támogatás a kilencszeresére emelkedett. Az NSZK 1959-ben, Európában elsőnek vezette be a pártok állami finanszírozását. 1967-ben az Alkotmánybíróság megtiltotta a támogatást, s ettől fogva az állam formálisan a választási költségekhez járult hozzá. A választási költségekhez való hozzájárulás alapján azok a pártok, amelyek a szavazatok fél százalékát megszerezték, minden egyes szavazatért öt márkát kapnak. Ezen felül úgynevezett „harisnyapénz” jár azoknak a pártoknak, amelyek legalább a szavazatok két százalékát szerezték meg. Ez a választási költségtérítés hat százalékára rúg. További állami pénzeket kaszíroznak egyes pártok „esélykiegyenlítés” címén, mert- hangzik a hivatalos indokolás- kevesebb adományt kapnak választóiktól, mint például az SPD, a Német Szociáldemokrata Párt. A politikai pártoknak juttatott egyéni adományokat bizonyos határértékig le lehet vonni az adóalapból. Ez a határ évente 60 ezer márka nőtlen és 120 ezer márka nős állampolgárok esetében. Mindehhez még hozzájárul az, hogy az állam nagy összegekkel támogatja a parlamenti frakciókat és a pártok alapítványait. A frakcióknak juttatott összegek - szép csendben, anélkül, hogy a közvélemény felfigyelt volna rá - meghu- szonháromszorozódtak és egy négy éves törvényhozási időszakot számítva 312 millió márkával többet tesznek ki a választási költségtérítésnél. Még ennél is magasabb a különböző pártalapítványok állami támogatása. 1967. óta, tehát amióta az alapítványok létrejöttek, a támogatás a tizenhétszeresére növekedett. Egy kis statisztika a legnagyobb pártok bevételeiről: a CDU évi jövedelme 330,4 millió márka, ennek 45 százalékát teszi ki az állami támogatás. Az SPD 318 milliós bevételének 43.1 százaléka származik állami támogatásból. A CSU esetében 89.8 milliónak 39,2, az FDP-nél 83.8 milliónak 54,9, a Zöldeknél 44 milliónak 45,1 százaléka származik az államkincstárból. Robbanékony szocializmus s Vannak-e még FÁK? Talán dacból minősítette Jelcin „a legeredményesebbnek és leghatékonyabbnak” a Független Államok Közössége legutóbbi, taskenti találkozóját. Ott ugyanis a Szovjetunió 15 államából megmaradt 11 laza szövetségének csupán 6 tagja írta alá a további együttműködésnek a kollektív biztonságra vonatkozó kulcsdokumentumát. Miért lenne siker újabb 5 hiányzó aláírás? Válasz helyett inkább csak meditálni lehet a kérdésen. Mit nyert mégis Oroszország? Azt feltétlenül, hogy amolyan véd- és dacszövetségben felsorakozott mögötte 5 másik állam, amelyik felvállalta a közös fellépést, ha bármelyiküket bárki részéről külső támadás érné. Az orosz elnök így legalább abban bizhat, hogy katonailag Moszkva körül tömörül. De meddig? S a többiek? A névsor elgondolkoztató. A viszonylag békés Belorusszia és Kirgizia mellett a távolmaradók között van az Orországgal mind több kérdésben élesen vitázó Ukrajna, az orosz lakta Dnyeper partvidék miatt háborúzó Moldova és a vérben úszó (s alighanem az Oroszországgal aláíró örmény- ország miatt nem szerződő) Azerbajdzsán. Létezik még nélkülük a FÁK? Mit tehet a világ? Még jobban aggódik. S tovább keresi a palackot, amibe visszagyömöszölhetné a Közép-Kelet-Euró- pától a robbanékony Vlagyivosztokig tartó térség nacionalizmust árasztó szellemét Kocsis Tamás A Reichmann-sztori (MTI-Panoráma) Az utóbbi évek, hónapok világméretű recessziója sok világrekord üzleti bukást hozott. Minden idők rekordjának a kanadai ingatlanfejlesztők, a Reichmann-fivérek bukása ígérkezik, ha a hétvégén kért kanadai bírósági védelem árnyékában nem tudják megmenteni legalább 35 ultramodern felhőkarocolóból és posztmodem környékükből álló nemzetközi irodahelyiség-birodalmukat, amelynek bruttó értéke akár 35 milliárd dollár is lehet, nettó értéke azonban - a családi vállalkozás adósságainak leszámítása után - közel járhat a nullához. A hatvan év körüljáró, mélyen vallásos, ortodox zsidó Reichmann-fivérek - öten vannak: Louis, Edward, Albert, Paul és Ralph, de Louis és Edward nem foglalkozik üzlettel, ők visszavonultan élnek New Yorkban, illetve Jeruzsálemben - útja Magyarországról indult. Apjuk, Sámuel, a húszas évek végén, a gazdasági válságban erősödő antiszemitizmus elől költöztette a családot Bécsbe. Reichmann Sámuel sikeres tojás- és baromfikereskedő volt. Egy ötlet gazdagította: hűtött tojást tett el télire, amikor ritka a piacon a friss ám. A nácik ausztriai bevonulásának napján, 1938. március 15-én, a család Párizsba menekült. Onnan ugyancsak a németek elől költöztek tóvább 1940-ben, előbb Spanyolországba, majd a marokkói Tangerbe. Ott pénzváltó ügyletekből gyarapodott a vagyon, s a pénz egy részét csokoládéba fektették. Akkoriban ez egyike volt a háborúsújtotta Kelet-Európábán használatos „valutáknak”. A családanya, Renée Reichmann titkos és élet- veszélyes utakat tett Ausztriába és Magyarországra, üldözötteket menteni - a nácikat, a nyilasokat csokoládéval vesztegette meg. ,A Reichmann-fivérek először Marokkóban kóstoltak bele az ingatlanfejlesztésbe: egy jótékonycélú, iskolákat építő amerikai társaság ügynökei lettek. 1954-ben úgy érezték, az Izrael megalakulása óta növekvő zsidóellenesség nem sok jóval kecsegteti őket az arab világban, s Kanadát választották új lakóhelyül. Hihetetlen gazdasági fellendülés előtt állt akkoriban az észak-amerikai ország. A Reichmann-fivérek csempeés egyéb építőanyag-importtal kezdték - üzletük mérete félévente megkétszereződött. A csempeüzlet nevét és Paul Reichmann görög mitológia iránti érdeklődését megörökítő Olympia and York nevű új családi vállalkozásuk az ötvenes évek végén kezdte meg világméretű pályafutását az ingatlanfejlesztésben. Ők voltak az elsők, akik hatalmas irodai blokkokat építettek a nagyvárosi központokon kívül. Igaz, nem csak a kényelmesebb tér, meg az olcsóbb tarifa hajtotta karjukba a nagyvállalati bérlőket, hanem más meggyőző technikákat is alkalmaztak. A New York-i World Finance Center-t például részben úgy töltötték meg, hogy jövendő bérlőik alól előzőleg kivásárolták Wall Street-i székházaikat, ők voltak az elsők, akik fantáziát láttak a lerobbant, értéktelennek tűnő kültelkekben. 1977-ben 50 millió dollárért vásároltak nyolc elhagyatott felhőkarcolót ugyancsak New Yorkban. Öt év alatt a terület értéke megtízszereződött, ők voltak az elsők, akik újfajta finanszírozási technikát alkalmaztak: nem (csak) meglévő ingatlanaikat táblázták be a bankhitelek fejében, hanem a jövendő bérlőkkel kötött, rögzített bérű szerződéseket is elzálogosították. És ők voltak az elsők egy építési technológiával is, amely forradalmian gyorsította és olcsóbbá tette a felhőkarcoló-építkezést: számítógép-vezérelte, függőlegesen mozgó platformon helyezték el az építőanyagot, az élelmiszert, sőt, az illemhelyeket is. így az építőknek többé nem kellett leszállniuk a földszintre a legelemibb szükségletükért sem. 1988-ban kezdtek terjeszkedni Európában, vállalva egy elhagyott kelet-londoni, Temze-parti rakpartvidék, a Canary Wharf irodanegyeddé fejlesztését. Ám közbeszólt a hihetetlen méretű recesszió. Amikor kezdtek, 50 fontnak ígérkezett egy négyzetyard irodahelyiség évi bére, ma a valóság 10 font. Kanadai, amerikai ingatlanaik értéke, jövedelme is csökkent. Az üzlettel foglalkozó három fivér kénytelen volt egy-egy kisebb országéval vetekedő méretű adósságba verni magát - most hirtelen 12 milliárd dollárt követeltek rajtuk a bankok. Hozzájárult nehézségeikhez, hogy a nyolcvanas évek végén Amerikában megvettek néhány energia- ipari, fa- és papíripari céget is, és ezek végül csak vittek, de nem hoztak pénzt. A Reichmann-fivérek még tavaly is a világ hetedik leggazdagabb családjának számítottak, megelőzve az angol királyi családot. Hármuknak ösz- szesen 14 gyermekük van. Hihetetlen gazdagságuk ellenére szerény közép- osztálybeli szinten élnek Torontóban. Szabadidejüket imádsággal, templomba járással, kulturális érdeklődéssel és nemzetközi jótékonykodással töltik. A Szentírásban elrendelt ti- zed-adó mintájára jövedelmük 10 százalékát költik jótékony célra szerte a világon. A család kevés közeli ismerője közül valaki így jellemezte Paul Reichmannt: „Nem a pénz hajtja. Megvan a határa, hogy egy ember mennyi luxust képes fogyasztani. Szerény életmódjával ő ezt a határt sokkal hamarabb elérte, mint mások. Őt a játék motiválja, az, hogy minél nagyobbat és jobbat állítson elő, minél csavarosabb és fantáziadúsabb terveket képzeljen el”. Lehet, hogy az összeomlást megelőző bírósági védelem megfosztotta a Reichmann-családot a legyőzhetetlenség mítoszától. De bizonyos, hogy ha néhány hónapon belül a nulláról kell újrakezdeniük, akkor sem esnek kétségbe, hanem újrakezdik. Mészáros György
