Új Dunántúli Napló, 1992. május (3. évfolyam, 120-149. szám)

1992-05-04 / 122. szám

1992. május 4., hétfő aj Dunántúli napió Mi lesz a bősi erőmű sorsa? A jelenlegi csaknem kész állapotban nem fogják meghagyni Elnökválasztás Ausztriában (MTI-Panoráma) - Cseh­szlovákia számára 1989 no­vembere óta a legnagyobb nem­zetközi konfliktus forrásává vált a bős-nagymarosi vizierőmű problémája - írta legutóbbi számában a Reporter című prá­gai hetilap. Ez azonban a legke­vésbé sem zavarja a „műszaki pótmegoldás” szlovák kivitele­zőit: a munkát lendületesen folytatják, és csak azt ígérik, hogy egyelőre „nem lépnek a Duna medrébe Október végéig A magyar kormány kilátásba helyezte, hogy amennyiben áp­rilis 30-ig nem állítják le az ere­deti, 1977-es szerződéssel ellen­tétes munkálatokat, akkor kény­telen lesz felmondani a szerző­dést. Budapest véleménye sze­rint ugyanis csak akkor van ér­telme megalakítani a háromol­dalú (magyar-csehszlovák-kö- zöspiaci) szakértői vegyesbi­zottságot, ha ennek a bizottság­nak még nyitott kérdésekről lesz módja véleményt nyilvání­tani. A C- változat szerinti épít­kezés célja viszont azt, hogy kész helyzetet teremtsenek. Szlovák - és egyben csehszlo­vák - kormányálláspont szerint ellenben a most folyó tálajmun- kák nem döntik el az erőmű végleges sorsát: még akkor is át lehet térni más változatok meg­valósítására, ha kizárólag szlo­vák területen elkészül a bősi erőmű összes járulékos épít­ménye. Október végéig nem rekesz­tik el az eredeti Duna-medret nem terelik át a vizet a bősi tur­binákhoz vezető csatornába. Ez a csehszlovák önkorlátozás meglehetősen üres gesztus, hi­szen a magas nyári vízállás mel­lett ez nem is igen lehetséges. Elvben persze igaz: szinte mindent, szinte bármilyen stá­diumban „vissza lehet csinálni”. Csakhogy van-e erre hajlandó­ság? Csehszlovákia és Magyar- ország eddig azért nem tudott közösen az Európai Közösség­hez fordulni, kérve a külföldi szakértők közreműködését a szakmai javaslattételben, mert egyikük sem bízik abban, hogy a másik hajlandó lesz alávetni magát a számára esetleg kedve­zőtlen álláspontnak. Egyetértés hiányában mind­két fél azt csinál a maga terüle­tén, amit akar. Az egyik nagy kérdés, hogy a két szomszédos (MTI-Panoráma) - Hites könyvvizsgáló és adótanácsadó - ez áll a neve mellett a bécsi te­lefonkönyvben, s végül is ez az a cím, amelyet mindvégig, kormánytagként, bankigazgató­ként is megtartott. A név Auszt- ria-szerte ismert, és felettébb vegyes érzelmeket kelt - az pe­dig, hogy Hannes Androsch nem teszi csendben valamelyik újonnan alakított cége élén a dolgát, hanem az oly vitatott bős-gabcsikovói építkezés befe­jezésében főszerepet játszva megint szalagcímekbe kerül - nos Ausztriában ez senkit nem lep meg. Az 1938-ban született And- rosch a bécsi kereskedelmi fő­iskolán szerezte a telefon­könyvben is szereplő végzettsé­gét, amit azután közgazdaság- tudományi doktorátussal egé­ország mekkora mértékben haj­landó feláldozni a jóviszonyt - lásd: a barátsági szerződés alá­írásának késlekedése - a bősi viszály oltárán. A másik, hogy a szlovákiai építkezés folytatása esetén milyen eredménnyel jár­hatnak a magyarok ellenlépései a nemzetközi porondon. A Duna, mint hajózható határfo­lyó nemzetközi jogi státusa két­ségkívül olyan érv, amit nehe­zen lehet figyelmen kívül hagyni. Julius Binder, a pozso­nyi vízgazdálkodási beruházó vállalat igazgatója azonban meggyőződéssel vallja: Nyu- gat-Európának szüksége van a Duna-Majna-Rajna csatornára, ezért a németek előbb-utóbb azt mondják majd a magyaroknak: „elég volt”. Az erőmű előnyeit fáradha­tatlanul ecsetelő Binder mérnö­köt a cseh lapok „mesebeli nagyapóként” emlegetik, aki andalító hangon bizonygatja: a terv jó, a hátrányok kiküszöböl­hetők, a kockázatok elhanya­golhatók, a haszon jelentősnek ígérkezik. Az építkezésen Julius Binder személyesen mutatta meg az MTI munkatár­sainak a Hamuliakovo (Gutor) térségében zajló munkákat. Ez az a szakasz, ahol a Duna még teljes egészében szlovák terüle­ten folyik, ahol tehát még el tud­ják vezetni a vizet a magyarok közreműködése nélkül is az erőmű csatornájába. Az eredeti tervek szerint ez csak lejjebb, a körtvélyes-dunakiliti víztározó teljes kihasználása mellett tör­tént volna meg. Dunakiliti kul­csa a magyarok kezében van, de a szlovákiai építkezés éppen arra irányul, hogy már Hamuli- akovonál (és a vele átellenben, de még szintén szlovák terüle­ten fekvő Cunovo (Dunacsúny térségében) saját kulcsra tegye­nek szert. Egyelőre még minden szerte­szét. Földhányások, acélhuzal­bálák, kibetonozott falu gödrök közt lépked előttünk Julius Bin­der. Az imént a töltésen még nyeltük a port, a munkaterület központjában viszont vízsuga­rak szökkennek a magasba, amint a mélybe hatoló fúrógé­pek és -tornyok felhozzák a ta­lajvizet. A környezetvédők egyik legfőbb aggálya, az agyagréteg alatti, 14 millió köbméternyi ivóvízkészlet ve­szített ki. Nagyon korán bekap­csolódott a Szocialista Párt munkájába - az ötvenes évek legvégén már a parlamenti frak­ció gazdasági tanácsadója volt. Képviselőként 1967-ben jutott be a parlamentbe, majd 32 éve­sen, 1970-ben Ausztria legfiata­labb minisztereként átvette a pénzügyi tárcát, s 1976-tól Kreisky mellett ő volt az alkan- cellár. Ma sem tagadja senki: a pénzügyminiszterséget remekül csinálta, tevékenysége nagyban hozzájárult Ausztria gazdasági stabilizációjához. Kár, hogy nem érte be a miniszteri mun­kával (és fizetéssel), s nem várta ki, hogy a pletykáknak megfele­lően ő legyen Kreisky utóda. Androsch korrupciós botrányait legfeljebb ideig-óráig lehetett eltussolni: voltak ingatlanspe­kulációs ügyek, aztán sokaknak szélyeztetettsége Binder szerint alaptalan feltételezés. Azt, hogy a lelassuló vízáramlás folytán a szennyező és mérgező anyagok leülepedjenek és leszivárogja­nak az ivóvízkészletekbe, több­féle eljárással igyekeznek meg­akadályozni. Az ivóvíztömeg feletti záróréteg „injektálással” történő megerősítése túlságosan költség- és anyagigényes, ezért inkább egy osztrák vállalat „vibroflotációs” eljárását al­kalmazzák. Ami az osztrákokat illeti, az utóbbi időben nem annyira technológiai közreműködésük, hanem inkább egyik volt alkan- celláijuk, Hannes Androsch ke­rült a reflektorfénybe. Ez a két­ségkívül nagystílű és „öntörvé­nyű” pénzember szerződést írt alá Binderrel többmilliárd schil­ling hitel előteremtéséről. A pénz nem csupán a bősi beruhá­zás finanszírozását szolgálna, hanem a vízgazdálkodási beru­házó vállalat egyéb terveit is hi­vatott támogatni. Hogy az And- rosch-ügylet mennyiben al- fája-omegája a C-változat pénzügyi feltételei biztosításá­nak, nehezen lenne megállapít­ható. Cseh és szlovák hivatalos kijelentések viszont nem hagy­nak kétséget afelől: ha csak a pénz biztosításáról van szó, ak­kor az építkezés folytatása nem „papírtigris”. A bősi lépcsőig húzódó, 18 kilométer hosszú csatorna két oldalán magas töltés, azon túl pedig a termékeny csallóközi táj. A csatorna és az eredeti Duna közt hosszan elnyúló föld­területen három falu - Dobro- host (Doborgaz), Vojka (Vajka) és Bodiky (Bodak) - található. E falvak lakossága az erőmű el­készültével majd csak két he­lyen juthat át a csatornán: ma­gán a bősi vízmű tetején haladó úton át, vagy a Vajkánál létesí­tendő kompjárattal. De nem is a több tizkilómétemyi kerülő az igazi gond, hanem az, hogy a helybéliek jól látták, milyen technológiai fegyelemmel ké­szítették a gátat, amelynek a tiz- húsz méter magas vizoszlopot kell kordában tartania. A síkvi­déki erőmű sajátossága: a duz­zasztott víztömeg szinte a kör­nyék „feje fölött,, hullámzik. És mivel szóbeszéd tárgya, hány maszek építkezés profitált a gátból kispórolt alapanyaggal, az emberek bizalmatlanok, és félnek a katasztrófától. Mintha Julius Binder nem összeegyeztethetetlennek tűnt miniszteri ténykedése és az eközben is fenntartott adótaná­csadói iroda vezetése, ahol lega­lább is az ellenzék szerint nem csekély pénzt keresett tanácsai­val, hiszen pontosan tudta, mire készül a pénzügyminiszter . .. Legalább ekkora botrány volt, amikor az állami kórház körüli korrupciós visszaélések­kel hozták összefüggésbe a ne­vét. A pletykákon túl a tényeket csak az a bírósági eljárás derí­tette fel, amely végül 1991 őszén végződött ítélettel, s amely jellemző módon csak az adócsalás vádját vizsgálta. Az adatok szerint Androsch 1973. és 1983. között összesen 6,3 millió schilling adót „takarított meg” az álamkassza rovására. Ennek egy részét csinos villája építésére fordította az előkelő azonos nyelvet beszélne Ján Babejjel, Samorin (Somorja) polgármester-helyettesével. Babej az Eurólánc környezet- védelmi kezdeményezés egyik vezetője, a csallóközi települé­sek erőmű elleni összefogásá­nak fő szervezője. Ami Binder- nek biztonságos építmény, az Babejnek garanciális hiánylista. Ami Binder szerint megnyug­tató iskolapélda (a vágkirályfai erőmű), az Babej szemében a vízzel telt pincék és használha­tatlan kutak intő mementója. Ami Binder jövőképében a ka­mionforgalmat enyhítő, prospe­ráló vízi szállítás, az Babej sze­rint gazdaságtalan anakroniz­mus. Julius Binder váltig állítja: meggyőződése, hogy egyszer a magyarok is belátják az erőmű szükségességét, s nem csak a bősi, hanem a nagymarosi lép­cső indokoltságát is. Ján Babej viszont azt hangoztatja: neki kö­telessége tolmácsolni az ott élők aggodalmát, és ha kell, akkor elmennek az alkotmánybírósá­gig­Szakmai kérdés Az elkövetkező napok vízvá­lasztót jelenthetnek az erőmű sorsának alakulásában, ha a magyar fél valóban felmondja a szerződést. De nem azzal, hogy egycsapásra világossá teszi a kibontakozó megoldást, hanem azzal, hogy pontot tesz egy illú­zió végére. Ennek az illúziónak a lényege, hogy „a bősi erőmű ügye nem politikai, hanem szakmai - környezeti, műszaki, gazdasági - kérdés”. Ha most tavasszal nem állítják fel lega­lább a szakértői vegyesbizottsá­got, akkor ez a júniusi cseh­szlovákiai parlamenti választá­sok idején aligha válik lehetsé­gessé. És ki tudja, mit hoznak a választások, mikorra lesz mű­ködő kormány Prágában és Po­zsonyban. A szlovák politikai palettán nem látni olyan poten­ciális választási győztest, aki le akarná állítani az építkezést. Idén ősszel viszont lényegé­ben már be is akarják fejezni a munkát, ami lehetővé tenné, hogy csupán politikai döntés kérdése legyen, mikor rekesztik el, elrekesztik-e egyáltalán a Duna eredeti medrét. Az biztos, hogy a jelenlegi, csaknem kész állapotban nem fogják meg­hagyni a „művet”, amibe már annyi energiát fektettek. Kárpáti János 19. kerületben. Adótanácsadó­ként értette a módját, hogyan kell elkerülni a jövedelem be­vallását - hamis bizonylatoktól fekete pénzek fehérre mosdatá- sáig sok minden szerepelt az eszköztárban. Igaz, 1980. után már nem kormánytagként. Kreiskynek kényelmetlenné vált botrányhős trónörököse, és menesztette őt. „Hallunk még róla” - írta akko­riban a bécsi sajtó. 1981-től az akkor legnagyobb osztrák bank, a Creditanstalt vezérigazgatója lett, majd 1987-ben kivált in­nen, és nagyon időben meg­kezdte újabb üzleteit, ezúttal Kelet-Európábán látva az ígére­tes jövőt. Közben 1982-ben félretették a bírósági vizsgálatot, de csak két évre: 1984-ben elővették az ügyet. Akkor sem lett per - vi­szont 1990-ben az akkori igaz­ságügyi miniszter, Egmont Fo- regger komolyra fordította a dolgot. Hét - ártatlanságát igazoló - vizsgálat után a nyolcadik más (MTI-Panoráma)- Aki va­sárnap este látta Rudolf Strei­chen, az osztrák szociáldemok­raták sztár-elnökjelöltjét a bécsi Hofburgban a számára nem túl hízelgő első fordulós végered­mény kihirdetésekor, nem érzi úgy, hogy a győztest látta. Stre­icher ugyan elégedettnek mon­dotta magát a 40,7 százalékos eredményével, ám eközben szakadt róla a veríték, s ez pon­tosan jelezte: tudja, hogy a 3,5 százalékos előny Thomas Kles- tilhez képest aligha lesz ele­gendő a második fordulóra. Ezt jelezte a rivális néppárti jelölt ellentétes viselkedése: Klestil magabiztos volt, derűs, ám visszafogott, győzelmét (a 37,2 százalékos második hely hatal­mas siker) elegánsan viselte. Bár pártjának megadta a szük­séges köszönetét, amiért belé helyezte bizalmát, egy percig sem titkolta: a minden várako­zást felülmúló szereplést saját magának, a választók számára megfelelő politikájának kö­szönheti. Ez utóbbit igazolják bizonyos felmérések. Akit Klestil a négyhónapos kampányban meggyőzött - tábora a kezdeti népszerűségéhez, illetve ismert­ségéhez képest több mint meg­duplázódott - azokat nemzet­közi elismertsége, elnökké vá­lasztása esetén az Ausztria szá­mára tőle remélhető világpoliti­kai tekintély vonzotta. Más­részt, és ez sem jelentéktelen, Klestil tudta a leginkább elhi­tetni a választókkal, hogy tény­leg pártjától független szemé­lyiség. Ez persze logikus: a Néppárt hanyatló népszerűségé­től, és az azt előidéző rossz poli­tikától minden győzelemre vá­gyó politikus csak elhatárol­hatja magát. Streicher vártnál rosszabb szereplését sokan pártja rová­sára írják: túl magas lóra ültet­ték, túlságosan elhitték és elhi­tették vele is, hogy népszerű, politikai tapasztalatait elisme­rik. A jelek szerint a lakosság­nak jobban tetszett Klestil na­gyon markáns kampánya, szí­vesen látták oly sokszor szere­pelni kíséretében elegáns és lát­hatóan a first lady szerepére al­(MTI-Panoráma) - Románia népessége 1992 január 7-én eredményt hozott: 1991. októ­berében 1,8 millió schilling pénzbüntetésre ítélték. Nyilván könnyedén fizetett, mert az íté­let meghozatala óta erről az ügyről nem hallani. Annál több szó esik az And­rosch International Manage­ment Consulting (A. I. C.) leg­újabb nagyszabású ügyletéről, amelynek keretében 4 milliárd schilling értékű hitelszerződést kötött a gabcsikovói erőmű be­fejezésére Szlovákiával. Oszt­rák pénzintézet nem áll szóba vele - már csak a fenti életmű alapján kialakított vélemény miatt sem. Androschnak vannak kapcsolatai a nemzetközi pénz­világgal - számtalan megbíza­tása között dolgozott a Világ­banknak is -, így nem zárható ki, hogy a hitel összege mégis csak összejön. Hacsak a kör­nyezetvédők hangos tiltakozása nem teremt olyan helyzetet, amelyben magára adó pénzinté­zet mégis meggondolja, vajon jót tesz-e hírnevének egy ilyen ügylet. Szászi Júlia kalmas feleségét. Az ő kapcso­lata a sajtóval élénkebb volt, s amint ezt most Streicher sze­mére vetik, a szociáldemokrata jelölt csak most, a második for­duló kampányának beindítása­kor találkozik először nagyobb- szabású sajtóértkezleten az új­ságírókkal. A tartományok választási adatai természetesen tükrözik a hagyományos párt-vonzódáso­kat - Bécs, Burgenland fölé­nyesen szociáldemokrata, Vo­rarlberg, Tirol egyértelműen néppárti vidék, míg Karintiában a Szabadságpárt az első helye­zett. De kitűnik az is, hogy Klestilnek sikerült visszahódí­tania olyan tartományokat, ame­lyek az elmúlt két évben elpár­toltak az ÖVP-től. Ezek a visszamenőleges elemzések a látszat ellenére sem feleslegesek. Kevesebb mint három hét van hátra a május 24—i, most már tényleg döntő naphoz. E döntés nyilvánvalóan azon múlik, hogy ki szerzi meg a szabadságpárti Heide Schmidt 775 300 és a zöldpárti Roben Jungk 263 800 szavazatát, emel­lett a most távolmaradó csak­nem egymillió szavazó voksol- e és ha igen, kire. A zöldek Streicherhez húz­nak, míg a szabadságpártiak nagyobb valószínűséggel vá­lasztják a néppárti jelöltet - bár egyik párt sem adott ebben az ügyben tanácsot táborának. Mindenesetre a hátralevő he­tekben Ausztria belpolitikai éle­tének nem csak két főszereplője lesz: Jörg Haider befolyása a Szabadságpártot kedvelő nem csekély tömegekre kihat a vá­lasztási végeredményre. Ugyanezért a két rivális számít­hat arra is, hogy a sajtóértekez­leteken, interjúkban, és persze a május 14—éré meghirdetett tele­víziós vitában közvetlen és közvetett formában is gyakran kell majd állást foglalniok a Szabadságpárthoz fűződő vi­szonyukról. Aminek természe­tesen az államfői funkció gya­korlása közben semmiféle jelen­tősége nem lehet, ám paradox módon, az elnök személyének kiválasztásában mégis döntő lesz. Szászi Júlia 22 749 000 volt, közölték Bu­karestben az Országos Statiszti­kai Hivatal rendezett sajtóérte­kezleten, amelyen a központi népszámlálási bizottság ismer­tette a népesség január 7-14-i összeírásának ideiglenes és részleges adatait. A népesség nemzetiségi és felekezeti meg­oszlásáról nem közöltek adato­kat. Mint hangsúlyozták, az adatok feldolgozása még nem fejeződött be. A januári népszámlálás ada­tai szerint a legnépesebb megye Prahova (873 ezer) és Iasi (806 ezer), a legkevesebb lakosa pe­dig Kovászna (232 ezer) és Szi­lágy (266 ezer) megyének van. 1977-hez képest 35 megyében nőtt, öt megyében csökkent a népesség. A legnagyobb arányú népes­ségnövekedést mutató megye Constanta (22,7 százalék) és Kovászna (16,8 százalék). A népesség öt megyében - Tele- orman (7,2 százalék), Szeben (6,2 százalék), Arad (4,9 száza­lék), Giurgiu (4,5 százalék), és Krassó-Szörény (2,5 százalék) - csökkent. A népszámlálás adatai nem véglegesek. Akik a hírekben szerepelnek: Hannes Androsch Románia lakossága Külpolitika

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom