Új Dunántúli Napló, 1992. május (3. évfolyam, 120-149. szám)
1992-05-18 / 136. szám
1992. május 18., hétfő új Dunántúli napló 7 Ami rövid távon siker, nem biztos, hogy hosszú távon kifizetődő Ki üzemelteti Szigetváron a strandot? A szigetvári, a harkányi és a siklósi önkormányzat megállapodott, hogy a Baranya Megyei Fürdő Vállalat, amely a három településhez kötődik, három önálló fürdő vállalattá alakulva a települési önkormányzatok kezébe kerül. A szigetvári fürdő működését biztosító terület épületeivel, építményeivel és berendezéseivel együtt a szigetvári ön- kormányzat tulajdonába kerül. A harkányi önkormányzat kötelezettséget vállalt, hogy 1993. szeptember 30-ig, három részletben 7 millió forintot biztosít Szigetvárnak, illetve az idei szezonra előkészíti a fürdőt. A megállapodással kapcsolatban már csak a Vagyonátadó Bizottság jóváhagyása hiányzik. Még a két világháború között épült Szigetváron az 50 méteres medence, amit 1966-tól az akkor befejezett, első thermálkút vizével töltöttek fel. Két évvel később megyei tanácsi határozat született arról, hogy a különböző szolgáltatásokat megyei vállalatok végezzék. Harkányi székhellyel létrehozták a Baranya Megyei Fürdő Vállalatot, ide került egyszerű könyvjóváírással a szigetvári strand is. Akkoriban nem volt a Szigetvári Városgazdálkodási Vállalatnál a thermálkút fenntartásához és üzemeltetéséhez értő szakember, viszont Harkányban rendelkezésre állt ez a gárda.- Ha a város üzemeltetésében marad akkor a fürdő - mondja Darázsi Mátyás polgármester - az összes fejlesztésre szánt pénzt elvitte volna. Nem volt a városnak vízműve, illetve szennyvíztisztító telepe, ezek fontosabbak voltak, mint a fürdő fejlesztése. Más kérdés, a fürdő vállalat annyira elhanyagolta, az elmúlt 24 év alatt a strandot, csak a legminimálisabb fejlesztéseket végezte el, hogy a felhalmozódott műszaki problémák szinte veszélyeztetik a működtetést. * A 70-es évek közepén 16,5 millió forint megyei támogatást szántak a szigetvári strand fejlesztésére, azért mert ezzel részben tehermentesítették volna a harkányi fürdőt. Tanulmány is készült a környék fejlesztésével kapcsolatban, amely szerint a turizmus fellendítésének legfontosabb feladata a strand fejlesztése, bővítése lett volna. Elkészültek a kiviteli tervek, kitűzték az építési területet, azonban ekkor leállították a beruházást, mert máshol használták fel az ide szánt pénzt. A fürdő vállalat folyamatosan végezte a kisebb-nagyobb felújításokat, melegedőt, büfét, téli-nyári öltözőt, irodákat, szociális létesíményeket, gyógyászati célú helyiséget építettek, bővítették a strand területét, elkészítették a fedett részt. A thermálkútból biztosították a közelben lévő lakótelep fűtését, a használati melegvizet és ebből töltötték fel a medencét is vízzel, közben furattak még egy kutat. A fürdő vállalat eladta a thermálvizet a városnak kommunális célra.- Az önkormányzati törvény alapján merült fel, hogy visszaigényelje a város a strandot a fürdő vállalattól, ezért Harkánnyal és Siklóssal együtt Szigetvár is benyújtotta igényét a Vagyonátadó Bizottsághoz. Határozatuk alapján, ha sikerül megegyezniük az érdekelteknek egymással a vagyonmegosztást illetően, akkor a VÁB tárgyalás nélkül jóváhagyja a megállapodást. Ezért több fordulós tárgyaláson a három polgármester az önkormányzatok felhatalmazásával megegyezett a közös vagyon felosztásáról. Ez alapján minden önkormányzat megkapná a saját területén lévő létesítményt, illetve a harkányi önkormányzat vállalta, hogy Szigetvárnak 7 millió, Siklósnak 2 millió forintot biztosít. Harkány érdeke az önállósulás, a harkányi önkormányzat a legérintettebb a vagyoni kérdésben - 90 százalékban -, ezért nem akarták, hogy a külsősöknek beleszólásuk legyen a vállalat későbbi üzemeltetésébe. Részben ezért vállaltak anyagi áldozatot, illetve másrészt a harkányi önkormányzat megértette, hogy a siklósi és szigetvári strand elhanyagolt állapotba került éppen a harkányi strand miatt. A szigetvári fürdőben tavaly 14-szer vett vízmintát a tiszti- orvosi szolgálat, ebből 8 nem megfelelő, 3 tűrhető minősítést kapott bakteriológiai szennyezettség miatt. A vizsgálat szerint a medencék kiképzése nem vízzáró, a Tipox bevonat több helyen levállt, a medencék oldalfalai és padozata repedezett, feltehetően talajvíz kerül a medencébe, így nem kellő hatékonyságú a szabályos takarítás, fertőtlenítés sem. A tisztiorvosi vélemény szerint a medencében nem megfelelő a víz áramlása, mert a fertőtlenítőszer nem egyformán oszlik el a medencében, holt terek találhatók benne. A megállapodásban vállalta a harkányi önkormányzat, hogy az idei szezonra felkészíti és megnyitja a strandot, a tisztiorvosi szakvéleményben szereplő hiányosságokat pótolja. A szigetvári fürdő jövőbeni üzemeltetésével kapcsolatban a polgármester elmondta, hogy korábban elvették a Városgazdálkodási Vállalattól az állami lakások kezelését és a zöldterületek gondozását. Ennek pótlására szóba került, ha elfogadható koncepciót dolgoznak ki a strand üzemeltetésére, akkor megkaphatja a VGV a fürdőt. A képviselő-testület 30 napot adott a vállalatnak az üzemeltetési elképzelések kidolgozására. Ha ezt elfogadják a városatyák, megkapja az üzemeltetést a VGV, ha nem fogadják el, meghirdetik a strandot.- Egyelőre nincs döntés a 7 millió forint felhasználásáról - mondja Darázsi Mátyás -, de ezt az összeget mindenképpen a stranddal kapcsolatos beruházásra kell fordítani. Régi álma a városnak egy hidegvizes medence építése, mert ennek hiányában nincs úszásoktatási és sportolási lehetőség a városban, 34 fokos vízben nem lehet úszni. Talán sikerül olyan pályázati pénzeket elnyernünk, amelyekből ezzel az összeggel kiegészítve építhetünk egy hideg vizes medencét.- Több éve tárgyal a vállalat és Szigetvár a fürdő átadásáról - mondja Búzás Gábor, a Baranya Megyei Fürdő Vállalat igazgatója -, mi hajlandóságot mutattunk az átadásra, de közbejött a rendszerváltás, amely egy már majdnem megkötött könyvjóváírásos ügyletet tett tönkre. Az új elem, hogy ezt most egy olyan törvény keretén belül lehetne lebonyolítani, amelyben a régi tulajdonos a megye, illetve a vállalat csak mellékszereplőknek tűnnek. A gond az, hogy bizonyos szerzési vágyakból adódóan egy rossz politikai megközelítés következtében olyan körülmények között adja át a szigetvári önkormányzatnak a fürdőt a harkányi önkormányzat - a Baranya Megyei Fürdő Vállalat semmilyen kötelezettséget nem vállalt ezzel kapcsolatban - amely nagyon csábító, mert megkapja az önkormányzat a fürdő komplexumot, 7 millió forint készpénzt és sok millióba kerülő rekonstrukciót, amit nem biztos, hogy fel tud vállalni Harkány. Az önkormányzatok egyetlen siekrelélménye manapság a vagyonszerzés, viszont ami jó rövid távon, nem biztos hogy kifizetődő hosszú távon is. Ami a fürdőnek nem jó, az az önkormányzatnak sem jó. A vállalatnak egy dolga van, ha kiderül, hogy ki az új tulajdonos, mi az ő kívánságainak megfelelően cselekszünk, akár 24 óra alatt átadjuk a fürdőt. Mi egyelőre a vállalat egészén belül látjuk Szigetvárt, az ossz érdeket szem előtt tartva végzünk el felújításokat, különböző munkákat. A szigetvári fürdőre a vállalat több tízmillió forintot fordított az elmúlt években, mégis az a vád ellenünk, hogy nem költöttünk a fürdőre elég pénzt. Idénre is tervezünk 1-1,5 milliós karbantartási munkákat, de a vállalat nem gondol az erejét meghaladó, 20-30 éves alapvető műszaki problémákat megoldó felújításra. A kérdést úgy is fel lehetne tenni, hogy Szigetvár mennyit fordított a fürdőre? Hajdú Zsolt Szálkák Bonifác Nyugdíjas olvasónk kéri: segítsünk! Ne gondoljanak most nyugdíjra, lakbérre, vagy valami hasonló, az embert manapság ugyancsak szorongató gondra, hisz abból amúgy is van a nyakunkban elég kérés nélkül is. Egy nyolchónapos fekete vizslakeverék, Bonifác gazdakeresése ügyében kérte segítségünket pécsi olvasónk. Hiába is hirdették lapunkban, hogy elajándékoznák. Ketten ugyan jelentkeztek, hogy elviszik, ám a megbeszélt időben (és azóta sem) jött az ebért senki. Levélírónk két unokája hónapokkal ezelőtt megsajnálta a kitett kiskutyát. Befogadták, megszerették, s Bonifác, a fekete vizslakeverék okos, szép, egészséges állatként családtaggá, most meg már „üggyé” vált akarva- akaratlan. Szeretnének új gazdit találni Bonifácnak, mert nem győzik a mozgásigényét. Amúgy is szűkösen laknak a negyven négyzetméteres lakásban. A két emelet lépcsőinek napi többszöri kutyasétáltató megmászására már csak a kora miatt sem vállalkozhat levélírónk, de az már meghaladja az unokák erejét, idejét is. Tehát, ha fájó szívvel is, de meg szeretnének válni Bonifác- tól - gazdacserével. Mert se kitenni, se leadni nem lennének képesek. így meg? ... Pedig lánykáim is de örülnének, ha hazavinném Bonifácot. De mi is városi lakásban élünk! Privatizációi h )! Pincér barátommal hosszú idő után a minap találkoztam.-Hogy megy a vendéglőd? Elkészült már a kerthelyiség? Sikerült a ... ? - bombáztam kérdéseimmel, mert legutóbb is tele volt tervekkel az általa bérelt vendéglővel kapcsolatban. Emlékszem még beosztott pincérként is mennyire értette szakmáját, s mennyire becsülte vendégeit. Bérlőként is többször hívott magukhoz, nézzem meg, mire jutott mint „varázsló”, látogassak ki hozzájuk családostul a programjaikra. Valahogy sose volt rá időm.- Most ismét felszolgáló vagyok, szerencsére egy jó helyen - mondta, de láttam rajta, hogy azért nem felhőtlenül boldog.- Mi van, mi történt?- Semmi különös. A vendégeinkkel kölcsönösen elégedettek voltunk egymással, az üzlet is kezdett egyre jobban menni. Csak éppen nem volt, nincs is kétmillióm a privatizálásra és újabb félmillióm az árukészletre. Tehát ugrottak az álmaim és minden tervem. Ennyi az egész. Talán majd egyszer! Ha mondjuk nyerek a lottón! Nem tudom, lottózik-e egyáltalán. Felháborodás Levelet kaptam, melynek írója a „Munkaügy - személyügy - érdekegyeztetés ’92” tudósításom záró mondata miatt háborodott fel. Röviden csak annyit válaszként: bárcsak önnek lenne igaza tisztelt olvasónk a kollektív szerződés megkötésével, a szakszervezetek hatékonyságával kapcsolatban! De higgye el, a munkajogban elméletben és gyakorlatban is igencsak jártas szakemberek (egyetemi oktatók, szakjogászok) egybehangzó véleményét kell továbbra is elfogadnom. Ők ugyanis állítják azt, amivel zártam cikkemet: „De vissza van még... a bírói jogértelmezés kialakulása is.” Arra is rámegy néhány év! Murányi László Tolvajok a kollégiumban Ami mozgatható ... Hétfőről keddre virradó éjjel a későesti-korahajnali órákban három 19-20 év körüli ismeretlen fiatalember járt szobáról szobára a JPTE „A” Kollégiumában. Már ahol nyitva találták az ajtót, ami egyáltalán nem ritka dolog kollégiumi berkekben, hiszen a közösség tagjai nem zárják maguk mögött - egymás előtt az ajtókat. Kisebb méretű, könnyen elvihető értéktárgyaktól (pl. óra, Walkman”) szabadították meg az igazak álmát alvó kollégistákat. Egy szobában azonban ébren voltak, s a kedves vendégek távozása után feltűnővé vált az asztalon megszokott kismagnó hűlt helye. így jutott el a hír éjjel háromnegyed kettőkor a Kollégiumi Bizottság egyik tagjához, aki azonnal segítségül hívta a ház éjszakai portását. Az idegeneket távozásra szólították fel, de a szép szó nem bizonyult hatásosnak, a betolakodók - nagyobb vendégszeretetre számítván - meglepetésükben közölték: „Nem a kommunista rendszerben vagyunk, hogy a portás dirigáljon!” Ismét megkérték a három fiatalt, hogy a késői időpontra való tekintettel hagyják el az épületet. De a válasz csak szemtelenségek laza láncolata volt, világosan az éjszakás tudtára adva: nem áll szándékukban elmenni. A kollégium helyéhez makacsul ragaszkodó három idegent csak erőszakkal, kisebb verekedéssel lehetett kidobni. Végül az elkövetőkről: Három, kb. 20 éves, bőrdzsekit és farmert viselő fiatalemberről van szó. Ketten valószínűleg testvérek lehetnek. Társuk kisportolt testalkatú. Ha éjjel háromnegyed kettő tájban kopogtatnának nálam, nem szívesen engedném be őket. Országos katolikus egyetemista kerekasztal A katolikus egyetemista élet újabb rendezvénye zajlott le Pécsett, a katolikus diákotthon épületében (Sallai utca 35.), a Collegium Seraphicum szervezésével. Immár harmadik alkalommal találkoznak egymással országos kerekasztal fórumon katolikus egyetemisták és főiskolások, hogy a regionálisan működő szervezetek, csoportok tevékenységeiről eszmét cseréljenek, tapasztalataikat megosz- szák egymással. Az OKEK 1991 október 19-én alakult Szegeden budapesti, szegedi, pécsi katolikus egyetemista csoportok és szervezetek közreműködésével azzal a céllal, hogy a keresztény értékek nyilvános képviselésére, a közös lelki és szellemi kultúra megélésére országos fórum jöjjön létre, mely negyed- évenkénti találkozóival megteremti az együttes koordinálás lehetőségét is. A katolikus kollégiumokban működő szerveződések, a regionális csoportok vagy egyesületek egyenes vonalú folytatói a közel húsz éve élő katolikus ifjúsági mozgalomnak, mely az egyházi ifjúsági pasztorációs tevékenységből, a sokáig illegálisan vagy igen zártkörűen munkálkodó bázis közösségek, baráti körök törekvéseiből fejlődött ki. A mostani pécsi találkozó résztvevői négy városból érkeztek: Budapestről a Szent Ignác Kollégiumból, Szombathelyről a helyi ifjúsági csoportok megbízásából, Szegedről a Katolikus Egyetemisták és Főiskolások Egyesületének, Pécsről pedig a Collegium Seraphicum és a Didimus Klub képviseletében. Előadások és nyári programegyeztetések szerepeltek a napirenden. Augusztus 20 és 23 között tartják a Katolikus Egyetemisták országos turisztikai találkozóját, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várnak. Jelentkezés: Szamosi Szabolcs, Pécs, Tompa M. u. 62. Tel: 13-171. Békési Eszter Vízlépcsőid) Jóstehetség legyen a javából, aki képes akár csak egy napra előre is megjósolni, milyen fejlemények várhatók a bős-nagymarosi probléma-komplexum ügyében. Létrejön-e valamilyen találkozó, s ha igen, milyen témákban, milyen feltételekkel? Vagy azok a szlovák reagálások, amelyek a budapesti indítványt következetesen „ultimátumként” kezelték, előre vetítik, hogy ez az utolsónak szánt próbálkozások sem hozhatnak kimozdulást a holtpontról? Utolsó próbálkozás? Van értelme egyáltalán így szemlélni a dolgokat? Elvégre Bős-Nagymaros ügye lebéklyózó kölöncként, akkor is ott marad az érintett kormányok vállán, ha minden újabb és újabb „végső határidő” lejár. Sajnos, mind világosabban látszik, hogy sem a marathoni diplomáciai csaták, de még a tudományos-szakmai megközelítések sem ígérnek már kézzelfogható megoldást, olyannyira átitatódott eltérő érdekekkel és szándékokkal e mamut (gigantomán?) beruházás. Szakma i szempon tok ? Környezetvédelmi vizsgálatok? Megint csak sajnos: bármennyire e vetületből lenne végső soron szerencsés a döntéshezvezető utat egyengetni, Bős ügye menthetetlenül - politika. Mindenki óvott ugyan attól, hogy ez legyen a végeredmény, mégis Prága, Pozsony és Budapest között bonyolult válságháromszögbe torkollott a sokéves vita. Mi több, mind érezhetőbb az a félelem, hogy a kölcsönösen egyoldalúnak titulált lépések sorozata egyfajta „túszhelyzetbe” sodorhatja a szlovákiai magyarságot, s az is világosan látszik, hogy Bős a küszöbön álló, június elejei cseh-szlovák választások kampányára is óhatatlanul rányomja majd a bélyegét. Aligha lehetne találóbban jellemezni a mostani helyzetet, mint azt az emlékezetes nagy budapesti Bős-ellenes tüntetés egyik felirata tette: Vízlépcsőid) ...- 'fbe.