Új Dunántúli Napló, 1992. május (3. évfolyam, 120-149. szám)
1992-05-16 / 134. szám
6 aj Dunántúli napló 1992. május 16., szombat A zsákok lassan felváltják az üvegeket Korszerű berendezések a véradó állomásokon Súlyra is tisztességes meny- nyiséget nyomnának azok a prospektusok, amelyek felhalmozva sorakoznak dr. Kerekes Endre főorvos, a Baranya megyei Vértranszfúziós állomás vezetőjének irodájában. Soha nem volt itt ennyi kiváló készülék fényképes leírása, nem is könnyű közülük választani. Nem csak azért, mert a pénz még most is döntően meghatározza, hogy mit tudnak megvenni, hanem azért is, mert ezek az eszközök, berendezések elsősorban abban különböznek egymástól, hogy hány műveletet tudnak megbízhatóan elvégezni. Amerikai, német, francia, angol cégek kínálják őket.- Egyikük, az amerikai Baxter cég épp-a héten tartott ismertetőt az általa gyártott vérvételi műanyag zsákok használatáról Dél-Dunántúl vértranszfúziós állomásai dolgozóinak részére. Nagyléptékű változások Ezek a műanyag zsákok már nem ismeretlenek a pécsiek előtt. Az üvegek mellett - néhány hét óta - használják őket. Azokkal az eszközökkel együtt, amelyek egy része már megérkezett, illetve hamarosan várható. Az eszközök, berendezések közös jellemzője, hogy segítségükkel minőségileg jobb készítményeket lehet előállítani, méginkább kizárják a fertőzésveszélyt, s kímélik a donorokat . Szinte az utolsó csengetéskor kezdődött el ez a nagyléptékű változás a hazai vérellátó szervezetben. A korszerűsítésre óriási szükség van, hisz négy - öt évvel ezelőtt már mutatkoztak azok a tünetek, amelyek jelezték, hogy ha nem változtatnak, akkor ez a szolgálat egy idő után nem tudja megfelelően kiszolgálni az egészségügyet. A szükséges változás egyik lényeges eleme az állomások felszereltségének fejlesztése, a másik a véradás szervezés. Nézzük először az elsőt!- Két évvel ezelőtt indult az a nagyszabású országos program, amely 400 millió forint fejlesztést határozott el - mondja dr. Kerekes Endre főorvos. - Ebből a 400 millióból mi, több, mint tízmilliót kaptunk. Első lépésként az vérvételt, illetve a feldolgozást korszerűsítettük. Az úgynevezett zsákos rendszer lassan felváltja a palackokat. A műanyag zsákok egy, kettő, három illetve négy részesek. Lényegük, hogy össze vannak kötve, s így megbontás nélkül különíthetők el bennük a vér alkotóelemei. A pécsi állomáson jelenleg egy, illetve többségben két rekeszes zsákok vannak. A második félévben - a központi finanszírozás adta lehetőségként - négy részes zsákjaik is lesznek. A donoroktól levett vért sejtes elemekre, illetve plazmára bontva tárolják az első, illetve a második részben. A harmadikba tudják átnyomatni az úgynevezett határréteget, amelyből a trombocitá- kat állítják elő, a negyedikből pedig az elsőbe lehet átjuttatni azt a reszuszpendálós oldatot, amellyel a sejtes részt transzfúzióra alkalmassá teszik. A legfontosabb eszközök A pécsi állomás részben már megvette, illetve a következő hetekben várja a legfontosabb eszközöket. Többek között megrendeltek egy olyan mérleget, amely méri a vérvétel idejét, a vér súlyát és a megfelelő paramétereknél jelez. Négy hegesztőkészülékre is szükségük van a vérvételi szerelék forrasztásához, mivel a zsákok megbontása nélkül, az úgynevezett „tyúkbélben” lévő vérből veszik a próba mintát. Két új centrifugát is megrendeltek, amelyek a jelenlegieknél sokkal nagyobb fordulatszámon, rövidebb idő alatt dolgoznak. A palackokkal szemben a zsákok ugyanis bírják ezt a megterhelést. Ugyancsak kettőt rendeltek - egy már megérkezett - abból a lamináris boxból, amely alatt - steril körülmények között - a zsákok szétszedését végzik. Ezeken kívül négy plazmaprést és egy olyan speciális rázógépet is igényeltek, amely lehetővé teszi, hogy több napra eltegyék az alapanyagot és szükség esetén azonnal elő tudják állítani a trombocita készítményt. Az utóbbi években egyre gyakrabban és kétségbesesettebben hangzik a figyelmeztetés: csökken a véradók száma! Baranyában is ez a tendencia tapasztalható. A nyolcvanas évek végén még 22-25 000 között mozgott az önkéntes véradók száma, akik évente 9-10 000 liter körüli mennyiséget adtak. Három évvel ezelőtt 22 000-re esett a számuk, tavalyelőtt már 20 000-re fogyatkoztak, s az elmúlt évben 19 804-en adtak vért. Legjelentősebb a visszaesés Pécsett. Az okok összetettek, s az ellátás szakemberei azonos álláspontok vannak: változtatni kell a szervezésen. Jelenleg több elképzelés létezik. Az egyik szerint a Vöröskereszt szervezné és az esetleg tulajdonába kerülő véradó állomások segítségével gyűjtené, dolgozná fel. A másik javaslat azt mondja, hogy az Országos Vértranszfúziós Szolgálatnak legyen ez a feladata. A harmadik megosztaná ezt és azt a gyakorlatot folytatná, ami most is él: a Vöröskereszt szervezné a véradókat, a transzfúziós intézmény pedig levenné és feldolgozná a vért. Egy negyedik variáns pedig azt mondja, hogy a Vörökereszt és a vértranszfúziós intézmények együtt szerveznék a véradókat. Mesterséges vér Mindegyik mellett és ellen is szólnak érvek, s valószínű, hogy vitakoznak róluk még egy ideig a szakemberek. Egy azonban biztos: nem egy-két év kell ahhoz, hogy előállítsák a mesterséges vért. Bár erre vonatkozóan folynak reménytkeltő kísérletek, a vérlemezkék és a fehérvérsejtek bonyolult funkcióját meg sem kísérelték utánozni, így egy ideig még biztosan tartanunk kell magunkat ahhoz az alaptételhez, miszerint „a vért, mint nélkülözhetetlen gyógyszert, csak ember adhatja embernek.” És ehhez kell igazítani az összes teendőt! T. E. Karitatív-e a privát töke? A szociális védőháló Az SZVT Baranya és a Menedzsment Tanácsadó Kft. szervezésében múlt héten tartott kétnapos országos „Munkaügy - személyügy - érdek- egyeztetés ’92” szakmai fórumon dr. Benedek András, a Munkaügyi Minisztérium helyettes államtitkára „Az emberi erőforrások a piacgazdasági folyamatokban” című előadását követően válaszolt lapunk kérdéseire.- A piacgazdasági folyamatok voltaképpen háttérbe szorították az esetenként a konkrét humánpolitikával összefüggő intézkedéseket.- Nem arról van szó, hogy nincsenek koncepciók - kezdi válaszát dr. Benedek András -. Voltaképpen a szociális törvény (oktatás, szakképzés) vonatkozásában vannak elképzelések, tervek, ugyanakkor azok a gazdasági feltételek nem mindenkor adottak, amelyek ezeket megvalósíthatóvá tennék. Arra gondolok, hogy ez a gazdaság nem úgy működik, hogy egy fejlett szociális, humán infrastruktúrát működőképessé tenne. Olyan sajátos ellentmondás alakult ki, hogy előnyben kell részesítenünk a gazdaság gyorsítását, működőképességét elősegítő intézkedéseket. Gondolok itt a működő nyugati tőke magyarországi betelepítésére, korszerű munkaszervezet, menedzsment a privatizáció során a tulajdonváltást lehetővé tevő jogi szabályozására. Bár a koncepciók kiforrása, a velük kapcsolatos viták folyamatosak, azt azonban tudomásul kell vennünk, hogy megvalósításuk jelentős társadalmi erőforrás- koncentrációt, mindenekelőtt a költségvetés és a privát szféra ezzel kapcsolatos magatartásának változását feltételezi.- Mennyiben játszik, játszhat egyáltalán meghatározó szerepet e téren a privát tőke? Annyiban, hogy ma nálunk a privát tőke sem eléggé karitatív, tehát nem támogatja olyan mértékben azokat az alapítványi szociális kezdeményezéseket, amelyek nyugaton az állam mellett döntő módon kiegészítik, gyorsítják a szociális reakcióképességet. Az elképzelhetetlen, hogy egy régi szociális állam illúziójával akarjunk egy kemény piacgazdaságot létrehozni!- Ezek szerint a humánpolitika feltételrendszerének megvalósítása nagymértékben igényli az állam szerepvállalását, de nem teszi azt kizárólagossá?- A humánpolitika igényli, hogy az állam a jogalkotásban, az intézményrendszer irányításában, a fejlesztési programok kidolgozásában kezdeményező, katalizátor szerepet vállaljon. de nem lehet a működő igaz, hogy hazánkban a bérráfordítás, a kézhez kapott bér és annak reál értéke között is viszonylag nagyon komoly az eltérés. Ezek az irreálisan magas terhek nem csupán azt a feszültséget élezik ki, hogy a megélhetési költségekre vetítve komoly problémák forrása, hanem azt is, hogy a gazdaság esetében csupán szemlélőjének és állampolgárként haszonélvezőjének lenni egy szociális fejlődésnek. Mindebben tevőleges szerepet kell vállalnia a gazdaságnak a szociális ellátási rendszer javításával, az adófizetési fegyelemmel, a társadalombiztosítási alapokkal szembeni kötelezettségek vállalásával, a képzési-, oktatási hozzájárulások törvényben kötelezett mértékének teljesítésével. Ezeken felül valójában az fogja a magyar gazdaságot is szociális érzékenységében minősíteni, hogy az előbb említett karitatív tevékenységekhez, szociális alapítványok működéséhez mennyivel járul hozzá. Az ugyanis egyszerűen tarthatatlan, hogy csakis maga az állam finanszírozza a szociális védőháló kezdeményezések teljes körét.- Mind élesebb az ellentmondás az emberi erőforrás árával, azaz a munkabérrel kapcsolatban. A munkaviszonyban állók többsége eleve nem keresi meg a tisztes megélhetésre valót se, ugyanakkor zsarolható, elvégre még van munkahelye. Munkáltatói oldalról pedig már így is drága a magyar munkaerő a különféle járulékok és egyéb közterhek miatt.-Az tény, hogy a magyar munkaerő ára magasabb a volt szocialista országok átlagánál, tehát a realizált termékben idehaza viszonylag magas a munkaerő ráfordítás. Az is munkaadónak így is néha túl sokba kerül, és inkább leépíti a dolgozóit, mintsem a foglalkoztatás bővítésére gondolna. — E téren várható-e lényegi változás és mikor?-Távlatosan valószínű, hogy Magyarországon is meg kell kezdeni ezen terhek leépítését, de ehhez a jelenleginél sokkal működőképesebb gazdaságra van szükség. Olyanra, amely más forrásokból bővíti az ilyen típusú ráfordításokat. Egy igazán jól működő gazdaságban a munkaerő ára a termelési-szolgáltatási folyamatok sikerétől, profit termelő képességétől nagymértékben függ. De addig, amíg ma hazánkban a veszteség környezetében lavíroznak a vállalatok, addig ez a bérérzékenység esetenként azt jelenti: csupán egy szűk réteg kaphat kiugró jövedelmet és a tömeg esetében nagyon komoly bérkorlátok működnek. Valószínű, hogy a hatékony foglalkoztatásnak ez a bérstruktúra jellege inkább korlátja, mint ösztönzője. Keressük a tarifális, a bérmegállapodási és a minimálbér vonatkozásában azokat a garanciális elveket, amelyekkel részben oldható ez az ellentmondás, részben pedig a gazdasági érdek úgy harmonizálható, hogy a foglalkoztatónak és a foglalkoztatottnak hasonló módon érdeke legyen a bér reális értéken tartása - mondotta végezetül dr. Benedek András, a MŰM helyettes államtitkára. Murányi László Irinyi nem gazdagodott meg a gyufából Háromgarasos találmány Egy professzor balul sikerült kísérlete adta az ötletet a bécsi Polytechnikum egyik hallgatójának, Irinyi Jánosnak. Miközben figyelte az idős kémiatanár bemutatóját, aki az ólom hype- roxidját hiába dörzsölte kén virággal, Irinyi növendéknek rögtön eszébe ötlött: mi lenne ha a kén helyett foszfort használnának. Valójában ebből állt a robbanásmentes, zaj nélküli gyufa feltalálásának lényege. A korábban használt dörzsgyufa csak Irinyi módosításával vált veszélytelenné mindennapos használati cikké. A százhetvenöt esztendővel ezelőtt, 1817. május 17-én született Irinyi még nem volt húszéves, amikor rájött a robbanásmentes gyufa nyitjára. Talán éppen fiatalságából eredő tapasztalatlansága miatt az első jelentkezőnek igent mondott, és mindössze a foszfor árát, a három garast kérte ötletéért. A Bécsben lakó magyar, Rómer István végül is hatvan forintot adott Irinyinek a szabadalmi jog fejében.- Nagylelkűsége ellenére az előrelátó kereskedő meggazdagodott. Nem úgy a feltaláló... Mindenesetre a bécsi sikeren felbuzdúlva Irinyi folyamodvánnyal fordult Pest Városa Nagyságos és Nemes Tanácsához. „Olyan gyújtófácskák készítésére kéretik engedély, amelyek a fellobbanáskor nem zajonganak, s kén nélkül is készíthetők, miáltal semmi szagot nem csinálnak” - írta kérelmében. Az Athenaeum 1840-es évfolyamának május 12-én megjelent számában már tudósítás számolt be arról, hogy „egy nemrégiben keletkezett gyufagyára van Irinyi János hazánkfiának Pesten, a Józsefvárosban, az Ősz és a József utca alsó szögletén, a Tajnay-ház- ban, ahol a legolcsóbb és legjobb gyufákat rendelheti meg: sercegőket és zajtalanokat, a látogatóknak pedig szabadságukban áll ingyencigaróra gyújtani.” . Állítólag az Athenäum idézett számában jelent meg először magyarul a gyufa szó, mégpedig a német Zündhölc- zen - cündhölcli (gyújtófa) - tükörfordításából és egyben rövidítéséből. Irinyi gyuszergyára a bécsinél olcsóbban adta a gyufát. A nagy kereslet miatt emelnie kellett volna a termelmést, de a konkurencia több oldalról is közbelépett. Rómer - a szabadalom megvásárlója - töméntelen mennyiségű gyufát szállított Bécsből Pestre. A céhek pedig a mesterlegények elcsábításával vádolták Irinyit, sőt még a vidéki taplószedők is rátámadtak. Megélhetésüket féltették. A gyufa elterjedésével ugyanis fölöslegessé vált a taplógomba, amit kovával csiholtak, hogy tűzet tudjanak gyújtani. A honi gyártmányokat any- nyira pártoló Kossuth Lajos megpróbált segíteni Irinyinek. Kossuth lapjában, a Pesti Hírlapban hirdette meg a közadakozást: gyűjtsenek tízezer forintot, hogy abból egy vegyészlaboratóriummal felszerelt gyufagyárat építhessenek. A terv megvalósulását nagyban hátráltatta, hogy a bécsi udvar nyomására Kossuthnak le kellett mondania a Pesti Hírlap szerkesztéséről. Néhány évvel később újra kapcsolatba került Irinyi Kossuthtal, de nem a lapszerkesztővel, hanem a kormányzóval. Az 1848-as forradalom kitörése után olyan vegyianyaggyárat kellett létesíteni, ahol lőport is lehet gyártani. Kossuth iránti elkötelezettségéhez nem férhetett kétség ... még húszévesen írta öccsének, miben látja a magyar nép függetlenségét célzó, legsürgetőbb tennivalókat. Talán bátyja nézeteit is figyelembe vette Irinyi József, amikor társaival megfogalmazta a neveztes tizenkét pontot. A könyörtelen megtorlás éveiben a két testvér börtönben várta a többévi szabadságvesztésről szóló ítéletet, azonban egy rendkívüli amnesztiának köszönhetően csak néhány hónapig raboskodtak. Irinyi birtokán próbált gazdálkodni, nem sok haszonnal. Élete utolsó éveiben teljesen visszavonultan élt, régi könyveit, írásait lapozgatta. Annak idején az 1840-es évek elején Hermann álnéven próbált híveket szerezni a nyelvújításnak, az általa kitalált műszavak - oxigén: éleny, hidrogén: lé- geny, szilícium: kovany, foszfor: villany - feledésbe merültek. Csak 1895-ben bekövetkezett halála után kezdték a feltalálók között emlegetni. Egyre többet idézték hitvallását: „Egyedül az igazság győzhet, s azt csak a kutatás útján lehet megtalálni; a természet felett úgy szerezheted meg uralmadat, hogy megismered. ” (FEB) Szabó Margit
