Új Dunántúli Napló, 1992. május (3. évfolyam, 120-149. szám)

1992-05-11 / 129. szám

1992. május 11., hétfő uj Dunántúli napló 7 „Ellis Island”? „Az óvilág Ellis Island-já- nak” mondták (a New York-i bevándorlási központ nyomán, egy bécsi tudományos tanács­kozáson” a jelenkori népván­dorlás európai központjának” is nevezett Magyarországot. Mit kezdjünk e szokatlan mi­nősítésekkel? Legalább gondol­juk végig, mit jelentenek. Szá­munkra azt mindenképpen, hogy a világ is észrevette: immár százezres tömegben él­nek nálunk (nem turista) külföl­diek, akiknek a jelenlétét min­denki önmaga ítéli jónak vagy rosznak. Mit tehetünk? Mind kevésbé csinálhatunk úgy, mintha mi­sem változott volna nálunk és körülöttünk. Soronkívül egyér­telmű, „kiskapumentes” törvé­nyeket kell alkotni, hogy min­denki tudja, mit szabad és mit nem szabad a külföldinek, s vele kapcsolatban a magyarnak. Ez miért oly sürgős? Egy el­ismert amerikai szakértő jelezte ugyancsak a bécsi szimpóziu­mon, hogy „Európában a be­vándorlás még épp úgy nem mutatta meg az igazi arcát, mint a munkanélküliség”. Jó, ha ezt időben elhangzott figyelmezte­tésnek tekintjük: hiszen nem akarhatjuk, hogy ha tovább romlik a helyzet - számunkra is még rosszabbak legyenek a kö­vetkezményei. Akik egyébként - ne feledjük - szintén egy nép- vándorlás részeként érkeztünk a Duna-medencébe. Kissinger vulkánjai ... ahonnan a társa­dalmi rengések mindig továbbterjedtek Miért ismétli Kissinger volt amerikai külügyminiszter újra és újra, hogy „rendkívül fontos megakadályozni senki földjének létrejöttét Oroszország és Né­metország között” ? A válasz tömörségében egyértelmű. „Nehogy felújuljon a történelmi versengés” a világnak ebben a hagyományosan szuperérzé­keny övezetében, ahonnan a társadalmi rengések mindig to­vábbterjedtek Európa más ré­szeibe, sőt más földrészekre. Erre a XX. század a legkeserve­sebb példa, s még csak nem is feltétlenül múlt időben. S miért éppen most újítja meg sürgető üzenetét az Egyesült Ál­lamokból, - egy német lapon keresztül a világ számára - az egyik legtapasztaltabb poli­tika-tudós? Találgatni sem kell. A Los Angelesi-i pusztító fe­hér-fekete faji robbanás, egy- időben a Németországot riasztó sztrájkkal, koalíciós válsággal s az állandóvá lett bevándorlási konfliktusokkal - mindez na­gyon is félreérthetetlenül jelzi, hogy a társadalom ott is bizony­talanul viseli a világban bekö­vetkezett hirtelen változásokat, ahol erre nem számítottak a po­litikusok. Hát még az ismert ve­szélyzónákban, így mifelénk. Mit diktál tehát a józan ész? Mindenütt fokozottan óvni kell a stabilitást, ahol van, hogy a már kirobbant konfliktusok ne robbantsanak ki újabbakat. Kis­singer arra figyelmeztet, hogy nincs szüksége senkinek újabb politikai vulkánkitörésekre Eu­rópa keleti felében (sem), s ezért kellene „a Nyugatnak le­galább bátorítani Lengyelor­szágot, Csehszlovákiát és Ma­gyarországot” válságainak megoldásában. A világot félti? Ez nem mond ellent annak, hogy bennünket is féltsen, - mi pedig próbáljuk megérteni, hogy mit is mond. Kocsis Tamás Privatizált végkielégítés a MÉV-nél Ezután is huszonnégy havi kereset a felső határ Volt aki sajnálta, s volt aki irigyelte az elmúlt két-három évben az uránbányászokat. A Mecseki Ércbányászati Válla­latnál kezdődött Baranyában az első tömeges méretű létszámle­építés, s itt osztottak először nagyobb összegeket állami végkielégítés gyanánt az orszá­gos Foglalkoztatási Alapból. Az ottani elbocsátások sokakban váltottak ki szorongást és rossz előérzetet, mivel saját vállala­tuk előrevetített jövőjét látták a MÉV akkori helyzetében, a sut- togásognak pedig az adott okot, hogy a végkielégítés összege esetenként a kétmillió forintot közelítette. Két év alatt 640 millió forint felhasználásával számolhatott a vállalat, ami lehetővé tette 1157 fő végkielégítését (ebből 30 ügy intézése még folyamatban van) és 553 ember korengedményes nyugdíjaztatását, s meg nem erősített hírek szerint mintegy 50 millió forintot nem használ­tak fel a rendelkezésre álló ke­retből. Hogy miért nem? Azért, mert a vállalatnál 1991 végére többnyire kialakultak az új szerkezetnek megfelelő sze­mély szerinti feladatkörök, sőt egyes területeken (például a földalatti termelő munkában) már létszámhiány is jelentke­zett. Időközben az állami vég- kielégítés intézménye meg­szűnt, a törvénybe foglalt válla­lati végkielégítési rendszer pe­dig sokkal kisebb mértékű kifi­zetéseket irányoz elő hasonló esetekben. Mi lesz azokkal ezután, akik akkor is kitartottak, s tették a dolgukat a MÉV-nél, amikor még minden bizonytalan volt, holott választhatták volna az egyszeri nagyösszegű megvál­tást? Ezt kérdeztük Horváth Sándortól, az Urán Dolgozók Szakszervezetének (UDSZ) tit­kárával.- Az új Munkatörvénykönyv tartalmaz majd ebben a téma­körben is változásokat, mely szerint a vállalati kollektív szer­ződésben a munkavállalók ja­vára el lehet térni a végkielégí­tések általánosan megállapított összegeitől, azt csak korlátozni, szűkíteni nem lehet majd. En­nek szellemében év elején a MÉV szakszervezeti bizalmi testületének döntése alapján a jelenleg érvényes kollektív szerződésünket úgy módosítot­tuk, hogyha most kellene elkül­deni dolgozókat vállalati végki­elégítéssel a bányától, akkor a korábbi állami végkielégítésben meghatározott 6-24 havi fizeté­süket ( 5-10 év közti földalatti munkaviszony függvényében) kapnák a távozók. Sőt, annyi­ban még javult is a helyzet, hogy az öt év alatti munkavi­szonnyal rendelkezők sem mennének el üres kézzel, rájuk az általános törvényben rögzí­tett szabályok vonatkoznak. A dolgok tisztánlátásához az is hozzátartozik, hogy az állami végkielégítést bányabezárásra találták ki, s ez a forma éppen azért veszítette el 1991. decem­ber 31-ével létjogosultságát, mert a bányavállalat bebizonyí­totta életképességét. Az új vég- kielégítési konstrukció a jövőre nézve ugyan biztosíték a leghű­ségesebb és legkitartóbb bányá­szoknak, de igazából a folyama­tos, állandó munka (reális célki­tűzésekkel) az új, végleges mű­ködési formában és a letisztult (ifránbányával kapcsolatos) gazdasági körülmények tennék nyugodttá hosszútávon a dolgo­zókat. Mészáros B. Endre Konszolidáció éve a Lehelnél Két új, komplett termékcsa­ládot vezet be a következő hó­napokban a Lehel Hűtőgépgyár a magyar piacon. Az Electrolux-csoport nem­zetközi piacon ismert Electro­lux márkájú termékei mellett „Zanussi a Leheltől” márkanév alatt sütők, mosogatógépek, mosógépek, valamint konyhai- és fürdőszobaberendezések forgalmazását kezdik meg, amelyek a Lehel hagyományos hűtő- és fagyasztóberendezése­ivel együtt teljes termékskálát alkotnak. Egyidejűleg Progress néven új nagy teljesítményű, Jászberényben készülő por­szívó forgalmazását is meg­kezdik. A Lehel-Electrolux újonnan megnyitott mintatermében saj­tótájékoztatót tartottak, ahol a cég képviselői elmondták: folytatódik a Lehel beillesztése az Electrolux szervezeti struk­túrájába. Az idei év az eddigi átszer­vezések után a konszolidáció éve a Lehel számára, 1993-ban pedig új termékek gyártásával, az exporttevékenyég fokozá­sával megkezdődhet a növeke­dés is. A svéd Electrolux magyar- országi gyárán keresztül a nyugat-európaihoz hasonló pi­aci részesedést céloz meg a ke­let-európai piacon - mondták a cég képviselői, de hogy ez mekkora, nem voltak hajlan­dók elárulni. (MTI) Merre van a balra? Szocialista dilemmák M iközben makacsul tartják magukat a hírek, hogy né­hány MSZP-s képviselő, köztük két korábbi vezető KISZ- és ■MSZMP-funkcionárius, Há­mori Csaba és Kovács Jenő, még a nyáron lemond parla­menti mandátumáról, a Szocia­lista Párt úgy határozott, hogy az eredetileg tervezett két nap helyett három szükséges a kö­vetkező két éves politikai prog­ram kidolgozását napirendre tűző kongresszus megrendezé­séhez. Május 15-17. között a Szegeden tartandó III. párt- kongresszus egyúttal új vezető­séget is választ. A legutóbbi időkig senki nem kételkedett abban, hogy - ha lesznek is változások az elnök­ség összetételében - az MSZP elnöke Horn Gyula marad. Bár Horn megválasztása ma is való­színű, a személycsere mégsem eleve kizárt. Horn Gyulát ko­rábban is bírálták a párton belül „individualista” vezetési stílusa miatt. Most azonban új elem, hogy a vele kapcsolatos viták a nyilvánosság előtt zajlanak. Az év elején még lehetett „félreér­tésnek” minősíteni, hogy Horn egy politikai gyűlésen „rövide­sen felállítandó szocialista párti árnyékkormányról” beszélt, amelyről - mint órákon belül kiderült - nemhogy nem tudtak az elvtársai, de amikor tudo­mást szereztek róla, nyomban „hibás elképzelésnek” minősí­tették. Horn következő javaslata pedig -, az, hogy az Országgyű­lés tárgyaljon Magyarország NATO-csatlakozásának kérel­mezéséről - egyenesen politikai vihart kavart. Az MSZP másik külpolitikai sztáija Szűrös Mátyás parla­menti elnök újságírók előtt mondta el, hogy Horn frakció­társaival sem egyeztette javasla­tát, amellyel ő - mármint Szű­rös - egyébként sem ért egyet. Az Országgyűlés alelnöke azt sem rejtette véka alá, hogy ha az MSZP-kongresszus nagy több­sége kívánná, „nem zárkózna el, hogy szerepet vállaljon” a párt­vezetésben. Ennek persze kicsi a valószínűsége azóta, hogy Szűrös meglehetősen sebezhe­tővé vált a „guruló dollárok” ügyében tett, nem egészen őszinte állításával. A vita nem elsősorban a közelgő kongre'sz- szus miatt jött rosszul a pártnak, hanem inkább azért, mert a Szocialista Intemacionálé ha­marosan (szeptemberben) dönt az MSZP esetleges teljes jogú felvételéről a szervezetbe. A nemzetközi szociáldemokrácia ezzel hitelesítené a párt európai, nyugati arculatát, végleg tö­rölné a „kommunista utódpárt” bélyegét, s ez fontos politikai, erkölcsi - és anyagi! - momen­tum lehet az 1994-es választási versengésben. E folyamat sikeréhez azon­ban valószínűleg szükség van a nyugaton még ma is nagy tekin­télyű Hornra. A közvélemény­kutatások szerint egyébként idehaza is Horn Gyula szemé­lyesíti meg a pártot, némileg el­térően a politikai „felvég” ítéle­tétől és magának a pártvezetés­nek a törekvéseitől is. Az, hogy az utóbbi egy évben megszűnt az MSZP gettóba szorítottsága, csak részben köszönhető a kor­mánykoalíciónak az ellenzéki pártokat mind gyakrabban együttes parlamenti fellépésre kényszerítő nyomásnak.Az MSZP elfogadása, tekintélye a parlamenti pártok között nagy mértékben összefügg azzal, hogy háttérbe szorultak nagy­nevű politikusai és előtérbe lép­tek, akik korábban elsősorban szakmai munkájukon keresztül lettek a politikai színpad szerep­lői - Csehák Judit, Békési László, Gál Zoltán -, illetve azok a fiatalabbak, akik a múlt rendszerben egyáltalán nem ját­szottak szerepet (például Jánosi György, Schiffer János, vala­mint - a parlamenten kívül - a párt ügyvezető alelnöke, Szeke­res Imre). E zzel párhuzamosan - s a li­berális pártok véleménye szerint ezzel ellentétben - hang­súlyosabbá vált az MSZP balol­dali jellege. Ezt a politikai lo­gika mellett a tények indokolták - félmillió munkanélküli, ro­hamos elszegényedés -, vala­mint koncepcionális kérdések - a szocialisták az állami vagyon­nak nemcsak a privatizálását, hanem legalább részben társa­dalmasítását is szorgalmazzák, például a Munkavállalói Rész­vénytulajdonosi Program haté­konnyá tételével. Az utóbbi hó­napokban lényegében formális politikai szövetség jött létre az MSZP és az MSZOSZ, illetve ágazati szervezetei között. Ez nem lehetett különösebben ne­héz, mert Paszternák László szocialista képviselő „civilben” a Vasas Szakszervezet elnöke, mint ahogy közismert például Kósáné Kovács Magda SZOT-titkári múltja is. Sokan vélik úgy, hogy az MSZP-nek végleg el kell vágnia azokat a szálakat, amelyek ál­lampárti múltjához kötik - pél­dául a személyeken keresztül. S mondják azt is, hogy ezt a párt­elnökség - állítólag várható - megfiatalításával érhetné el az MSZP . . . (Atlantic) Találkozások Néhai Johann Müller Regio­montanus, szebbítve-magya- rítva Királyhegyi Molnár János csíziómester a csillagászati tu­dományok, a különféle égi jelek természetének tudósa volt. Sok­féle elfoglaltsága és elhivatott­sága közben nem átallt a tudo­mány egyéb területeire is meré­szen elkalandozni, fgy jutott eszébe, hogy a már akkor is ha­gyományosnak mondható, la­tin-eredetű hónapok neveit azok jellegének megfelelően alakítsa, jobbítsa át. Nosza, jelzés volt ez nyelv­újító magyarjainknak is, akik - mint Barezafalvi Szabó Dávid, Verseghy Ferenc vagy legis­mertebben Kazinczy Ferenc - a szájhagyományokra népnyelvre támaszkodva új külsőt, nevet adtak hónapjainknak. így szüle­tett meg Január helyett a Boldo­gasszony hava, Februárius he­lyett a Böjtelő hava, Március helyett a Bőjtmás hava és így a további elnevezések. Május ha­vát ők egyszerűn csak Pünkösd havának nevezték el. Kifejezve ezzel a csillagok állásának és a természet alapvető törvényei­nek megmásíthatatlanságát, a változó időben a mindig állan­dót. Szerény és kései utódként tiszteletreméltó eleink nyomán én a május havát a Találkozók havának keresztelném át. Ekkor jönnek össze mindazok, akik öt­tel oszthatják emberrélevésük, érettségük óta eltelt esztendeik számát. Ilyenkor tartják minden Alma Materben a találkozókat. Az ötéveseket csakúgy, mint az ötvenéveseket. A találkozásokat sűrű levele­zések előzik meg. Névsorok száguldanak fel s alá, újabb és újabb kutatások rég nem látott, de az emlékekben mindmáig élő társak, barátok után. Szomorú hírek is lábrakelnek, újabb eltű­nések, halálozások feketítik be a készülő ünnep fényeit. De az ittmaradottak, a még fellelhe­tők, megtalálhatók kisiskolás izgalommal készülnek a nagy napra. Tengerentúliak és szerteszó­ródtak készülnek az óhazába, itthon maradtak és rekedtek le­veleznek nap mint nap és ké­szülnek, terveződnek a progra­mok. Amelyek aztán fittyet hányva a gondos előkészítő munkának a találkozás pillana­tában szertefoszlanák és com- media del’arte módon színe­sebbé, gazdagabbá sikeresed­nek, mint azt szervezőik valaha is sejtették, kívánták volna. A találkozás pillanata, az azt ölelő örömök, meghatódottságok és gyermekes emlékfelidézések évekre meghatározzák e napok ízét, színeit, emlékeit. Van közöttünk, ki tonzurát visel, igaz ez homlokközéptől tarkóig tart. Van, ki tiszteletre­méltó férfiasságát pocakjában rejtve viseli. Van, ki délceg tar­tással reprezentálja elham- vaszthatatlannak hitt fiatalságát és van, ki elesettségét, sorsül- dözöttségét feladva harsány tré­fákba temeti bánatát, megha­sonlottságát. Egy magyar-japán vegyestársaság vezérigazgatója úgy nevet, mint egy fékezhetet- len kisdiák. A Walt-Disney stú­dió hírneves rajzoló-szerkesz­tője gyors karikatúrákat dob fel a táblára. Rég nyugdíjas állo­másfőnökünk csikóként száguld fel s alá. Barátom, akivel egy­koron bajt vívtunk (párbaj volt a javából egy kislány kegyeiért!) most szeretettel ölel át és bol­dogan meséli legkisebb unokája legújabb cserfességeit. Tanára­ink, akik még élnek, s akik ak­kor bácsiknak, öregeknek tűn­tek, ma észrevétlenül tudnak el­vegyülni sorainkban. A kor ösz- szemosott bennünket. Mindenki fiatalnak érzi magát. Csak a másikat látja megöregedettnek. Emlékek hada idéződik fel, csínytevések, jól-rosszul sike­rült tréfák, közös szerelmek, puskázások, szerenádok, a ta­nárt sem kímélő viccelődések. Az arcokon mosoly, kacagás, nevetés. Mindenki mindent tud az egykori másikról. Csak aki annakidején elkövette azt, amin most vidul az osztály, az nem emlékszik semmire. Vagy alig valamire. Csak a névsor olvasásánál némul el a társaság. Amikor egyre sokasodik a már nem élők száma. Amikor hihetet­lennek tűnik, hogy Ő, az, aki a múltkor még . . . Ilyenkor ne­hezen oldódik a szomorú em­lékezés. Vajon hányunk fejé­ben fordulhat meg ekkor, hogy legközelebb nem rám emlé­keznek-e a fiúk? Aztán előkerülnek az uno­kák képei és lassan újra a vi­dámság, az oldott büszkeség és gondtalanság fényében für- dünk mindannyian. Hogy aztán visszatérve ott­honainkba, munkánkhoz, csa­ládunkhoz, még hosszú-hosszú ideig táplálkozhassunk a seb­tében összegyűjtött-felidézett emlékek lélekvígasztaló fé­nyében. Remélve és bízva az újabb, majdan bekövetkező ta­lálkozások kedves hangulatá­ban. Bizonyára akkor is majd a Találkozások havában. Bokrétás András

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom