Új Dunántúli Napló, 1992. április (3. évfolyam, 91-119. szám)
1992-04-12 / 102. szám
Kívánni kell a zenét Zsigmondy Dénes Pécsett Siker Javában zajlik a mesterkur-S. Liszt Ferenc Zeneművés- Főiskola pécsi tagozatán. nondy Dénes, világhírű dűművész, kezében csodá, 1709-ben készült Stradivari-hangszerével, energikusan osztja a „parancsokat” a Beethoven-szonáta eljátszásához: „Nem, nem, ne veszítsük a tempót! Crescendo! Tele van emócióval, de mindez a legszigorúbb ritmusban!” Zsigmondy Dénes épp most 70 éves. Budapesten született, a háború vége óta él külföldön. Kresz Gézánál, Weiner Leónál tanult, s koncertszólistaként a világ összes nagy zenekarával és hangversenytermében föllépett. A Bostoni Zeneakadémia professzora. Sok éve tart már mesterkurzusokat szerte Amerikában és Európában. Magyarországra rendszeresen hazajár, de Pécsett most lépett fel először. Az előadás szünetében szakított rám egy kis időt.-Tizenhárom éves voltam, mikor a Zeneakadémián az akkor búcsúkoncertjét adó Bartók Bélának bemutattak. Képzelheti menniyen várták, akarták ünnepelni, de ő csak állt, engem kérdezgetett, hogy mit játsszom szívesen, és a választ is megvárta, nagyon figyelmes volt. Mikor hazamentem, mondtam is lelkendezve a szüleimnek, hogy egészen más „emberfajtával” volt dolgom; érezni lehetett, ahogy a zseni kérlelhetetlenül kiáradt belőle.- Ön művészi pályája mellett odaadóan próbálja másokét, fiatalokét is egyengetni, fejleszteni. De lehet-e nevelni a művészt?- Ez egy nagy kérdés. Sokan mondják, hogy nem lehet. Művésznek vagy születik valaki, vagy nem, nem lehet „csinálni”. Kétségtelen, hogy egy fantasztikus tehetségnek nincs más dolga, mint hogy gyakoroljon. Én mégis azt mondom, hogy sokaknak lehet segíteni, és nem feltétlenül a technikában. A technika voltaképp „mellékes”, mert a zene a fontos; nem a technikát kell mutogatni, hanem mindent alárendelni a muzsikának. Hiszek az illúzióban, hogy tudok használni a tehetséges embereknek. Például abban, hogy tudják, nem azt kell játszani, amit látunk, hanem az egészet valamiképp értelmezni.- Hány kiváló hegedűművésznek van hely a csúcson, ha lehet ilyet egyáltalán kérdezni?- Mindig akkor lesz valakiből nagy művész, ha valóban kívánja a zenét, s nem azért igyekszik, mert híres akar lenni. Persze ezt nem lehet osztályozni. De a hallgatóság érzi, hogy kinek fontos a zene. M. K Megkezdődött a kórusok bemutatkozása Szatyor Győző és a Kalevala Szatyor Győző egyik Kalevala-szobrával. Fotó: Proksza László A péntek délután megnyílt IV. Nemzetközi Kamarakórus Fesztivál résztvevői már szombat délelőtt is szoros programot bonyolítottak le. Amellett, hogy izgatottan készültek a délutáni szereplésre, kilnc órától járva a várost sok helyen feltűntek és énekeltek. Kodály sétatéri szobrának koszorúzását kiövetően a különböző kórusok a Barbakánnál, a Ferences-templomnál, Merni pasa fürdőjénél, a Hild-udvarban adtak hosszabb-rövidebb koncertet. A FEMA-nap alkalmából az áruháznál fellépett a Suvalkija litván, illetve a Camerata Vocale német kórus is. A hivatalos fesztiváli program - mely vetélkedés is egyben, hisz hétfőn dönt majd a zsűri az egyes díjakról - délután négy órakor kezdődött a Liszt-teremben. A szombati nap során fellépett a Szegedi Ifjú Zenebarátok Kórusa, a marosvásárhelyi Musica Humana, a litván Suvalkija Kórus, a kecskeméti Ars Nova Énekegyüttes, valamint este nyolctól az Óbudai Kamarakórus, a belga Roeselaars, az ELTE Nőikar és végül, de nem utolsó sorban a pécsi Egyetemi Kamarakórus. A mai nap tíz órakor a drávaiványi református, tizenegykor a pécsváradi katolikus templomban lesz istentisztelet. A fesztiváli program a szombatihoz hasonlóan alakul, azaz délután 4-től a Liszt-teremben lépnek fel a kórusok. M. K. Szatyor Győző fafaragó, grafikus és szobrászművész ormánsági születésű lévén először Kodolányi János irodalmi munkásságából mentett ihletet, s így került kezébe kodolány „Suomi” c. útinaplója. A témáról beszélgetve aztán Tüskés Tibor ajánlotta neki, hogyha érdeklik a finnek, akkor a Kalevalával kell kezdenie.-Csak a harmadik-negyedik nekirugaszkodásra sikerült végigolvasnom - vallja be Szatyor Győző -, de akkor rendkívül megkapott az a tömény néprajz, népművészet, történelem és irodalom, ami mind a Kalevala. Majd’ tizenöt évvel ezelőtt készítettem az első litográfiákat, ezek meg is jelentek - immár egyszínű szitanyomatokként - egy albumban a Kalevala kibocsátásának 150. évfordulóján. Ezek a művek - miként a később faragott szobrok - nem egyes jeleneteket illusztrálnak, hanem a könyv egész világát próbálják megragadni, úgy is mondhatnám, megalkottam a saját Kalevalámat. Mikor az első tíz szobor elkészült, a pécsi Finn-Magyar Baráti Társaság segítségével a műveket meghívták Finnországba, majd 1990-ben Lahtiban és Helsinikiben is kiállították. Mindezeknek a tevékenységeknek az eredményeképpen a rendkívül exkluzív, 1919-ben alapított Kalevala Társaság (mely 232 finn, és 116 külföldi tagot számlál) Szatyor Győzőt felvette tagjai közé.- Számomra ez nagyon nagy elismerés. De nem csak elsimerés, hanem ösztönzés is egyben. Tovább dolgozom a Kalevalán is, domborműveket szeretnék faragni hozzá, s foglalkoztat, hogy a Kanteletárhoz, a finn lírai dalok gyűjteményéhez fametszeteket készítsek. M. K. Zoltán Erika és Gergely Róbert Fotó: Proksza László Örömzene és vastaps Zoltán Erika és Gergely Róbert véleménye a sikerről Többezren tapsoltak múlt héten Pécsett és Szekszárdon a Filmslágerek magyarul című szép esztrádműsomak, amelyet a Magneoton szervezett. Szépet írtunk, mert a legkülönbözőbb életkorú embereknek adott felejthetetlen két órát, esztrádműsort említettünk, hiszen nemcsak énekeltek és táncoltak a jelenlévők, hanem Dévényi Tibor szokásos vetélkedőinek egyikén együtt táncolhattak a sztárokkal a színpadon a közönség tagjai közül többen is, önfeledt filmes mosollyal. Természetesen korábbi és mai filmzenék mellett az előadók megragadták az alkalmat, hogy más sikeres vagy közeljövőben népszerűvé váló dalaikat is megszólaltassák. Zámbó Jimmi, Kiki, Szulák Andrea és az alkalmi zenekar megmutatták, más műfajban is otthon vannak. Tapsoltak is az emberek, a jelenlévő öt éves és hatvan éves egyaránt. Lapunk a sztárok közül egy fiútól és egy leánytól kért rövid interjút. A fiú (Gergely Róbert) egy lányról, Emmanuelről is énekelt, mig a lány (Zoltán Erika) egész egyszerűen azt is közölte, hogy neki férfi kell. Gergely Róbert: Hát, remélem, hogy nemcsak miattam jönnek, hanem azért is, hogy egy jó koncerten vegyenek részt. Én különösen mindent megteszek ezért, hiszen hét évig játszottam a pécsi színházban, az elején Vajek Róbert néven, és 1987 óta még nem léptem fel Pécsett Azóta is egy kicsit hevesebben dobog a szívem, ha a városra gondolok .. . Énekes színésznek tartom magam, azt csinálom amit eddig, színházban is játszom, önálló albumom is megjelent... Tudom, hogy Szécsi Pálhoz szoktak hasonlítani, nem baj. Valószínűleg valami képzettársítás folytán kapcsolnak össze a személyével, eleinte zavarta a hiúságomat, de ma már jó ez ... A dalos sikereimnek is örülök, de pillanatnyinak tekintem őket. A színészet hosszabb távú, a nagy szerelmem a színház maradt, egymást kiegészítheti a két műfaj, vagy mint a libikóka váltogathatják egymást... Nős vagyok, 34 éves, gyerekem még nincs, de lesz, elmúltak azok az idők amikor pillantról-pillanatra váltogattam érzelmeimet. Zoltán Erika: Nem izgulok most sem, van akit feldob a lámpaláz, az én produkcióm minőségét csökkenti. Pici lány korom óta tanulok énekelni, táncolni, megszoktam a színpadot . . . Anyukámnak köszönhetek mindent, ő operaénekléssel foglalkozott, aztán kettétört a karrierje, mert egyedül maradtunk, és akit fel kellett nevelnie, az én vagyok ... Az elején nem szerettem csinálni, a többiek bulizni jártak. 12 éves koromban jöttem rá, mégis jó lesz ez. Nem vagyok matekzseni, számomra ez a siker... A Friderikusszal is énekeltem most, igen. Az egy, előre megbeszélt dili volt, szívesen csináltam, rossz nem sülhetett ki belőle ... Még 18 évesen elhatároztam, hogy nem mondom meg a koromat, ennek már 12 éve, de nem titkolom .. .Nagyon nem érzem a koromat, lehet, hogy azért, mert még nincs gyerekem. Elváltam, most együtt élek egy férfivel, és énekelek... A koncerten Jakab György, a volt Neoton énekese és mindenese fiával, ifj. Jakab Györggyel váltotta egymást a billentyűknél. A hangosítás is igen jól sikerült, nem szólva arról, hogy egyetlen dal sem playbackről ment, még az év videoklipjének kikiáltott Pop-hopp című Zoltán Erika dalt is a színpadon, élőben hallhattuk. Szükség van hasonló koncertekre is, hiszen valamennyien tisztában vagyunk azzal, a filmeket nézni érdemes, a filmzenéket hallgatni is jó. Bozsik László Rádió mellett Kolléganőm, akinek ítélőképességében - még néhány kollégámmal egyetemben - megingathatatlan a hitem, a napokban egészen közel hajolt hozzám: „Na, mit látsz!” - Kérdem tőle „Kéne valamit látnom?” Szigorúan mondja: „A fülemet!” Azonnal áttanulmányoztam a fülét, amelynek cimpáján csillogott egy kis arany bigyó, és fölötte, a fülperemen egy másik kis akármi, sárgaréz színű, fém karika. Aha. Aztán közölte velem, hogy ez egy fogyókúrás fülbevaló, most érkezett Pestről, az „International Beauty Center”-től ami - ezt mindenki tudja - a fővárosban székel... A cég a küldeményt egy nagy rózsaszínű borítékba csomagolta, mellékelten a használati utasítást is, amelyben többek között ez áll: „Elég, ha a mágneses klifiszet a fülén arra a helyre teszi fel, amely az étványat szabályozza az emberi test energiaegyenlítő alaptétele szerint ...” És még sok szöveg. Mindezt egyezeregyszázharminckilenc forintért. Ehségérzet nélkül biztosítja a jóllakottságot. Még tornászni sem kell. Kolléganőm szentül bízik a csodaszerben. Az ügy engem nem érintett váratlanul, mert a sajtó-tévé-rádió naponta bombázza friss agyamat különböző reklámokkal, hogyan lehet gyorsan lefogyni vagy meggazdagodni, vagy önlelkigyakorlatok révén elkerülni a biztos meghülyülést, és különben is: gyakorlati tapasztalataim vannak effélékről. Hogy csak egyet mondjak: a télen megajándékoztak engem is egy fogyókúrás klipszel, de ez műanyagból volt - lehet, alacsony • nyugdíjamra való tekintettel, tehát ingyen - bele is akasztottam a fülemet, és úgy flangáltam a város utcáin. A hatás leírhatatlan volt. A pincérlány annyira bámulta a fülemet, hogy rámborította a kávét. Az utcán többen összenevettek mögöttem, megjegyzéseket tettek, mondván: „Nézd a vén hippit, ennek sem jön meg az esze ...” A fülemen csüngő műanyag karika könnyű súlya ellenére is nyomta a bőrt, erről mindjárt az jutott eszembe, hogy nem szabad ennem, következésképpen kizabáltam mindent a hűtőből. Hát ez nem jött be. A „tuti” sikert ígérő reklámok pedig változatlanul ostromolják a nagyérdeműt. Van itt minden. Például hasszorító - ez valami széles öv, amit ruha alatt kell viselni - és ami a zsírokat elgereblyézi vagy mit csinál -, ettől apad a magyar hasa. Igaz, éppen csütörtökön reggel a tévében egy ifjú orvos azt mondta: ilyen nincs. S már a tévénél maradva: olyan illatos, borotválkozás utáni arcszesz is létezik, amelytől a nők megbolondulnak, láttam is, amint egy csinos nő a jóvágású kölnizett papas arcába harap és herseg is, mintha almába vágta volna fogsorát. Ez semmi. Olvasom a rádió-tévé újságban a hirdetést: „Robert Collier francia származású amerikai... fölfedezte a siker titkát, milliárdossá vált... Olvassák el, hogyan ...” Olvasnám is, csak hogy először a lap alján lévő megrendelőt ki kell vágnom, ki kell töltenem, el kell küldenem a budapesti postafiók számra, és amikor majd küldik számomra a „Pénz az utcán hever” című könyvet, átvételkor a postás kezébe leszámolok. 1.214 forintot. Persze, nem ennyibe kerül, valamivel többe, mert nem lenne pofám megtagadni a borravalót (a postásét), ha már rövidesen úgy is milliárdos leszek, mint Collier úr. Már majdnem megrendeltem a „nagy műt”, amikor megpillantottam egy másik hirdetést „Szeretne megkeresni hetente 10 000, 20 000, sőt 100 000 forintot? — kérdi egyenesen tőlem, Jean Claude Frost - szintén francia - úr. Hát már hogy a Jóistenbe nem?! - kiálltottam fel lelkesen, és már ki is számítottam, hogy mondjuk, a nyár közepéig folyamatosan igényt tartok a jótanácsra, az annyiszor heti százezer forint, annyi,meg annyi... Ajaj! A nyár második felét akár Harkányban is eltölthetném, napi harminc lángos társaságában is akár. Végre meggazdagodtam ...! 4 vasárnapi
