Új Dunántúli Napló, 1992. április (3. évfolyam, 91-119. szám)
1992-04-07 / 97. szám
1992. április 7., kedd aj Dunántúli napló 9 Támogatás a távfűtési díjhátralékhoz Közkedvelt a Fókusz kisáruház Szigetvári körkép Arányos létszám az iskolákban A város általános iskoláiban összesen 198 diák végez az idén, közülük egy kivételével mindenki jelentkezett továbbtanulásra. A végzősök közül 61-en a gimnáziumba, 54-en a szakközépiskolába, 77-en a szakmunkásképzőbe és 5-en a szakiskolába adták be jelentkezési lapjukat. Szigetvár két középiskolájában a gimnázium 72 helyére 68-an, az egészségügyi szakközépiskola 36 helyére 39-en, a szakmunkásképző 158 helyére 202-en jelentkeztek, a szakmunkásképzőben, a túljelentkezés miatt közismereti osztályt is indítanak. Érettségire jelentkezett a gimnázium 54 diákja, az egészségügyi szakközépiskolából 29-en, a cipőipari szakközépiskolából 19 végzős, illetve a szakmunkások szakközépiskolájából 16-an, a szakmunkásképzőben pedig 151-en jelentkeztek szakmunkásvizsgára. Fásítási akció Becefán A becefai Fő utca fásításához több mint 150 suhángfát és 250 egyéb cserjét vásárolt a polgásmesteri hivatal, a szakszerű ültetést pedig a körzet képviselője Grasics József szervezte meg a helyi lakók bevonsával. Tovább csökken a járatok száma A Pannon Volán bejelentte, hogy a testület döntése alapján - a képviselők nem szavazták meg a Volánnak a pluszban kért támogatást - március közepétől tovább csökkenti a kevésbé kihasznált helyijáratú autóbuszok kilóméter-teljesítményét, 350 kilóméterrel. Ugyanakkor a zsibóti szőlősgazdák kérésére - 209 aláírást gyűjtöttek össze - hétvégén 12.55-kor is indít járatot. Tervezték az 1-es járat megszüntetését is, de a zsibóti szülők kérésére az iskolás járatot továbbra is indítják a korábbi menetrendnek megfelelően. Megnyílt a második magán pékség Az elmúlt hónap közepén a második magán pékség kezdte meg működését a városban Proviant Bt. néven. A kis pékség által gyártott és forgalmazott többfajta kenyér és péksütemény bővítti a város és környéke áruválasztékát. Propán-bután gázcseretelep A vásártér melletti feltöltött ^ terület hasznosításával új, a lakossági ellátást javító propán-bután gázcseretelepet létesítettek, így a város három pontján lehet gázpalackot cserélni. A távhőszolgáltatási rendszerbe kapcsolt lakások fűtésdíjaival a képviselő-testület már többször foglalkozott, illetve rendeletet is alkotott, döntött a támogatások odaítéléséről, amelyről már a lakókat is kiértesítették. A kormány intézkedésén túl a távfűtési gondok feloldásával, különösen az 1991. évi díjhátralékok mérséklésével is foglalkozott a szociális válságkezelő programok kormánybiztosa, felmérte a legrászorultabb, illetve a legnagyobb hátralékkal rendelkező települések támogatásának lehetőségét. Ezen felmérésből eredően Szigetvár közel 1,5 millió forint további támogatásban részesült. Az értesítő levélből kiderült, hogy 738 500 forintot adtak a legrosszabb helyzetű lakossági csoportok támogatására, illetve 700 000 forintot a közüzemi Munkában az érdekegyeztető fórum Az új szövetkezeti törvény szabályozásának megfelelően zajlik a termelőszövetkezetekben a vagyon nevesítése, valamint a tsz-ek használatában lévő földek különböző földalapokra történő elkülönítése. Helyrajzi szám szerint meg kell határozni a tagok tulajdonában lévő, a kárpótlási igényjogosultak részére fenntartott, az állam tulajdonában lévő, illetve az árverés céljára fenntartott földterületeket. A kijelöléseknél a többféle érdeknek megfelelően sok szempontot kell figyelembe vennie a városi érdekegyeztető fórumnak, többek között az átlagos aranykorona értéket, a településhez való közelséget, a terület melioráltságát, a megközelíthetőséget és a terület művelési ágát. Pontosan ezért van nagy jelentősége a fórum működésének, mert a különböző érdekek összehangolásánál sok az egymásnak ellentmondó vélemény. A képviselőtestület február végén választotta meg a fórum tagjait. A március elején megtartott alakuló ülésen a termelőszövetkezet képviselője tájékoztatta a résztvevőket arról, hogy a kárpótlási hivataltól kapott adatok alapján megkezdték a kijelölési tervezet elkészítését, illetve a tsz lehetőséget biztosított a fórum tagjainak, hogy a helyszínen is meggyőződhessenek a területek kijelöléséről. A március közepén megtartott ülésen megvitatták a Szigtevári Termelőszövetkezet földelkülönítési alaptervezeíét. A változtatási javaslatoknak megfelelően átalakított tervezetet elfogadták a fórum tagjai. Szintén elfogadták március végén a Szigetvári Állami Gazdaság tervezetét. Az ülésen a kárpótlási igényjogosultak egyik képviselője bejelentette igényét, hogy szeretné a termelőszövetkezet kijelölési tervezetét ismételeten megtárgyalni, mert tudomása szerint a tsz olyan területeket is kijelölt kárpótlásra, amelyet már évek óta nem művelnek. Kérte ismételten egy helyszíni szemle összehívását. * Hirdetésfelvétel Az Új Dunántúli Naplóba a Szigetvár és Vidéke Takarékszövetkezet szigetvári kirendeltségén kívül a Dencsházán, Dobszán, Ibafán, Kétújfalun, Mozsgón, Somogyapátiban, Somogyhárságyon és Szentlászlón lévő takarékszövetkezeti kirendeltségeken is feladhatják olvasóink a hirdetéseiket. díjhátralék mérséklésére. A felhasználásnál egyetlen kötöttséget kellett érvényesíteni: a keret célzott szociálpolitikai támogatásra használható fel. A 700 000 forintot kifejezetten a közüzemi díjhátralék mérséklésére kapta a város, ezt érvényesítették is azoknál a családoknál, ahol a hátralék nem a lakók önhibájából keletkezett, hanem ahol valóban nem voltak képesek a megemelt fűtési díjakat kifizetni. A rendelet értelmében egyszeri alkalommal kapnak támogatást a tavalyi távfűtési díjak hátralékának csökkentésére azok a családok, akik kifizették a tavalyi számlákat: 0-2 500 forint egy főre eső nettó jövedelem között 5 000 forintot, 2 500-4 000 között 3 000 forintot, illetve 4 000-5 000 között 2 000 forintot. Ettől eltérő mértékben, alacsonyabb összegű Az Oktatási és Közművelődési Központ - Vigadó - építése évek óta a város polgárai érdeklődésének középpontjában áll, Szigetváron „Bős-Nagymaros beruházásként” emlegetik az építkezést, az alapos gazdaságossági előkészítés hiánya és a várható majdani kihasználatlansága miatt. Mint Maul József a polgármesteri hivatal irodavezetője elmondta, a keleti oldalszárny földszinti üzletét már korábban értékesítette az önkormányzat, míg az emeleti részen klubtermek készülnek. A nyugati - városközpont felőli - oldalszárny kétágú, a földszinten egy belvárosi kávézó és annak kiszolgáló helységei állnak majd, az emeleti részen az irodák kapnak helyet, valamint egy reprezentatív galéria, amely kialakításánál fogva különböző kiállítások, bemutatók szinteréül szolgálhat. Az építmény három különböző méretű és egymásba metsző félgömb alakú kupolája egy 350 nézőt befogadó színház előcsarnoka, nézőtere, illetve színpada is egyben. Az építmény műszaki készültségi foka a becslések alapján 55 százalékos, a múlt év végéig a beruházás teljes költsége 96,2 millió forint volt. A város idei évi költségvetése 4,7 millió forintot irányoz elő az építkezés folytatására. Az építmény befejezéséhez, üzembe helyezéséhez visszavan még a burkolatok elkészítése, a nyílászárók beszerelése, az üvegezések, gépészeti szakipari - víz, villany, fűtés - munkák, külső közműtámogatásban részesülnek azok a családok, akik még nem fizették ki a tavalyi fűtési tartozásukat. Az idei évi hátralékkal nem foglalkozott a testület, mert a rendelet értelmében idén csak azok kaphatnak támogatást, akik kifizették a tavalyi saját részüket. A testület által megadott hatráidő április 30-a. A további 738 500 forint célzott támogatást, illetve a tavaly tartalékolt 400 00 forintot és az idén, a pénzügyminisztériumi támogatásból szociális célokra fel nem használt 7 800 000 forintot a képvisplő-testület a mérőórák felszerelésére, illetve a költségmegosztók beszerelésének támogatására tartalékolja. Döntött a testület arról is, hogy csak abban az esetben utalják át a PÉTÁV-nak a hátralékot, amennyiben szerződést köt a vállalat a tömbmérők felszerelésére az önkormányzattal. vekre történő rákötés, külső térburkolatok, parkosítás, tűzcsapok, telefonok, illetve egyéb berendezési tárgyak beszerelése. A színház teljes körű kialakításához további munkálatok szükségesek: lépcsős padozat kialakítása, padlóburkolatok elkészítése, széksorok, zenekari árok, díszlettechnikai, világítástechnikai és hangtechnikai berendezések felszerelése. Ezen munkákra a városnak még költségvetés sem áll a rendelkezésére, mert fedezet huiányában a megvalósítás évekig elhúzódhat. Becslések szerint a befejezéshez további 90-100 millió forintra lenne szükség. A beruházás folytatásával kapcsolatban felmerült hogy a 350 férőhelyes színháztermet a többcélú felhasználhatóság figyelembe vételével kellene tovább építeni, illetve a tervezővel átterveztetni a gépészeti részt, valamint az építmény padozatát. A többcélú felhasználás mellett szól, hogy ezzel részben megtakarítható lenne a speciális színházi igényeket kielégítő különböző technikák beszerelése, illetve a későbbiekben gondot okozna a terem kihasználtságának biztosítása. A rögzített ülések nélküli vízszintes padozat ideiglenes kialakítása esetén, várhatóan néhány évvel korábban lehetne rendezvényeket tartani a nagytermben, illetve több tízmillió forintot takaríthatna meg a város. Az irodavezető szerint különös jelentősége lenne, ha a lakosság mielőbb belülről is megismerhetné a létesítményt. Hamar felfedezték és megkedvelték a vásárlók a március közepén, a polgármesteri hivatal ügyfélforgalmi irodája helyén nyílott Fókusz kisáruházat. Az korábbi üvegbolttal egybenyitott és átalakított, mintegy 250 négyzetméter alapterületű üzletért az ÁFÉSZ 4000 forint/ négyzetméter bérleti díjat fizet évente a polgármesteri hivatalnak. Mint dr. Kiss György, az ÁFÉSZ elnöke elmondta, 8,5 millió forintos árukészlettel és sok újdonsággal váiják a vásárlókat. Elsősorban gazdasági szempontokból költöztették egy helyre a papír-írószer, a játék-sportszer, az ajándék és az üveg-porcelán boltot. A régi üzletekben 7 eladó dolgozott, ezzel szemben az új boltban mindössze 4-en kaptak munkát, Bosnyákok Szigetváron Tavaly, augusztus végén Bosnyák találkozót és kiállítást rendezett a Városi Művelődési Központ a helyi gyűjtők és helytörténészek közreműködésével, segítségével. A közös rendezvény sikerét a szép számú érdeklődő közönség bizonyította, illetve a résztvevőkben is megfogalmazódott a folytatás szükségessége, egy klub alapításának gondolata. Kezdeményezésüket támogatta a művelődési központ is, ennek eredményeként február végén megalakult a Helytröténeti Múzeumban a Bosnyák Hagyományőrző Klub. Az alapítók elsődleges célja, a szigetvári bosnyákság tárgyi emlékeinek felkutatása, összegyűjtése, a bosnyák hagyományok ápolása, rendezvények szervezése. Ennek szellemében kívánják megrendezni a művelődési házzal közösen, illetve az ő támogatásukkal a húsvét hétfői bosnyák programot is a Múzeum kávézóban. Délután 15 órakor nyílik a bosnyák fotókiállítás Pálffy Cézár fotóiból, ezt követi az I. számú Általános Iskola néptánc szakkörének bosnyák népi játékok bemutatója, lesz tojás- és narancssütés, illetve turbéki borokat és ételeket is megkóstolhatnak az érdeklődők. 17 órakor kezdődik a táncház, ezt követi egy beszélgetés Kapronczai Jánossal a bosnyák hagyományokról, illetve 20 órától Muszola bált rendeznek az Oroszlán étteremben. de a többieket sem küldték el, az ÁFÉSZ más üzleteiben dolgoznak.- A Fókusz kisáruház megnyitásával alaptevékenységünk is növekedett. - mondta dr. Kiss György. - Kibővített, szélesebb áruválasztékot kínálunk itt, s olyan cikkek is kaphatók, amelyek a régi üzletekben nem voltak. Ilyenek például a selyemvirágok, virágkötészeti termékek, újság, totó-lottó. Az új kisáruház mellett természetesen a régi helyiségeket is tovább béreljük, az ajándékbolt helyén Tisza cipő, a papír-írószerbolt helyén pedig edény-műanyagáruk szaküzletet nyitunka közeljövőben. Az edénybolt hiánya a város központjában régi probléma volt, most ezt a jogos igényt is tudjuk majd elégíteni. S. M. Szigetváron szerepelt a Grieg trió Március végén igazi zenei csemegét hallgathatott a város zeneszerető közönsége a Zeneiskola koncerttermében. Három fiatal norvég zenész - Solve Sigerland (hegedű), Ellen Margrete Flesjo (cselló) és Vebjorn Anvik (zongora) magas szintű zenei bemutatója, nagy átéléssel játszott repertoárja, amelyen Grieg, Beethoven, Ravel és Mendelssohn triói szerepeltek, maradandó és mély benyomást tett a koncertermet zsúfolásig megtöltő lelkes közönségre. Ä trió Magyarország egyik legnagyobb kulturális rendezvényének, a Budapesti tavaszi fesztiválnak volt a vendége. A két ország közti nagy távolság ellenére a Grieg trió szorosan kötődik Magyarországhoz, hiszen az Oslóból és környékéről származó fiatal és tehetséges zenészek 1987-ben egy évig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán tanultak. Mindhárman Mihály András tanítványai voltak, s így alakították meg az azóta Európa szerte híressé vált, több zenei fesztiválon sikeres és az 1989-es Colmeri Kamarazenei Fesztiválon első helyezést elért együttest. Mihály András személye ma is meghatározó számukra, s van még egy magyar vonatkozású tény az együttessel kapcsolatban: a hazánkban is csak kevesek által ismert Szó'nyi Erzsébet egy triója is szerepel repertoárjukon. Az elmúlt négy év alatt Európa szinte minden országában és Izraelben is vendégszerepeitek, mostani magyarországi turnéjuk után pedig Japánban lépnek a közönség elé. Műsoruk hallatán a zeneértő kritikusoktól a legmagasabb szintű elismeréseket kapták:,jól képzett hangszerjátékosok, kiválóan értik a házi muzsikálást, hangzásuk, technikájuk kifogástalan, minőség, színvonal és lényeg egysége uralja a zenéjüket” - írták róluk. S. M. * Tehetségkutató labdarúgó torna A városi sporttelepen április 11-én, 9 órától rendezik meg a város és térsége általános iskolai válogatott csapatainak korosztályos tehetségkutató labdarúgó tornáját. A csapatlétszám 1 kapus, 6 mezőnyjátékos és- 4 csere. A legügyesebbekből öszeállított csapat a pécsi tornán képviseli a várost. Az oldalt összeállította: Hajdú Zsolt A szigetvári Városi Könyvtár Gyermekalkotások Galériájában április közepéig látható Bogdán Duga László dobszai általános iskolai tanuló kiállítása. Képein érdekes, egyéni világot ábrázol, leggyakoribb alakjai az állatok, mosolygó medvék, rókák, macskák, ludak. A sudár fák fölött óriási, nagysugarú nap ragyog, ezzel is jelezve, hogy azt szeretné az alakotó, ha minél többet mosolyognának az emberek egymásra. Ezt az óhaját fejezi ki az a motívum is, hogy a jó emberek és a kedvelt állatok mind csillagszeműek. Fotó: Sasvári László Többcélú hasznosítás